Népszabadság, 2004. július (62. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-31 / 178. szám
122004. JÚLIUS 31., SZOMBAT hétvége CSUKÁS ISTVÁN Hát akkor legyen! Majd lesz szemüvegem, műfogsorom, ha megérem, így köpök el apránként s nem csatatéren, s ágyúdörgés sincs, csak a cigaretta füstöl, rohamozza a szívemet naponta. Hogy nem unja még? Elege lehet belőlem, tiktakolni télen-nyáron s ilyen-olyan időben, a világban felgyűlő bombákra már össze se rándul, külön háborúnkban velem tart vesztére, de szilárdul. S a máj, a gyomor, a vese, s a többi nemes szervem hogy van, s hogy bírja, már nem érdekes, minden zászlót az lobogtat, amitől néha én is félek, s amit nem is ismerek igazán: a lélek! Hát akkor legyen, mi majd itt lent, tartjuk, szóljon fennen, büszkén, a többit majd elkaparjuk, nézzen be minden résbe, fénybe bátor szemmel, s kezdjen valamit, neki adom, az életemmel. --------------------------------------------------------—♦------------------------------------------------------------ Csukás István (1936) Kossuth-díjas, legutóbbi kötete, az Összegyűjtött versek, 1996-ban jelent meg a Kossuthnál. TANDORI DEZSŐ Neked kell Illyés s Babits közt Reménytelen, úgyis neked kell akármikori tekintettel lenned másokra mindig. Kik jobb kedved leintik: félreértés, tolakodás, jóakarat vagy bármi ily más jeleivel, jegyeivel. Holott már nem kell jeggyel járnod, bérleted múzeumi tárgy." Tekintetedből úgy sugárod átmegy, mint az alakítások java a rivaldán, s minek rivalbán kellene csatasorba állnod, ha lónyeremény szólít, ha az irodalom valódibb, néha itt társasági élet vízjeleivel védett álvalója: reménytelen a nóta, te légy maga a tekintet, érted ezt az érthetetlent kezdet óta. S meg nem tudod vége „mi vóna". — ---------------------------------------------------------♦-------------------------------------------------------------- Tandori Dezső (1938) Kossuth-díjas, legutóbbi könyve „Hol élsz te?" címmel a 2003-ban jelent meg a Tiszatáj Alapítványnál. HATÁR GYŐZŐ Merengő éjszakák öreg házaspár balladája így mennek mendegélnek merengő éjszakában a napnak és az éjnek minden nap-és éjszakában szelíd emlékezéssel szorongó tartalommal teremtő létezéssel csikarva húsz karommal hogy életüknek legyen bár színe vagy fonákja lobogva velük égjen lobogjon életfáklya fel a lankán a hegyre ott vár a tünde fészek megpihennek pihegve megülnek heverésznek ott majd lesarabolva a vadorzó élet piszkát majd kanalaznak a csorba tálból édes puliszkát legyen jó fűszerszámos jó meleg jól is essék mint ősrégifronti lángos - szerelmetes szerelmetesség ha élnek ha járnak hálnak ha olvasnak isznak esznek fényességén a pohárnak egymásba csüggeszkednek megejtve lámpaoltva hogy láttán-látva lássák sorolva rendre sorra a naptár iramló folytatását a tegnapnak élnek nem a mának: tegnapelőtt is ma van ott mennek ballagdásnak léptük csak csak bizonytalan a napnak és az éjnek minden nap és éjszakában így mennek mendegélnek merengő éjszakában --------------------------------------—-------------♦--------------------------------------------------------------- Határ Győző (1914) Kossuth-díjas, legutóbbi könyve Üveggolyó címmel az idén jelent meg a Széphalomnál. GÁCHER IVÁN Ezt is csak az tudja, aki tudja. A kezdetet. Amiről akkor persze még nem tudható, hogy az lesz. Megfog egy poharat az ember, és az egyszer csak kiesik a kezéből érthetetlenül. Ül az ember a karszékben, a lámpa barátságos, sárga fényköre alatt, leteszi a könyvet kicsit, nyújtózik egyet, valamit érez, odanyúl a hónaljához, hát egy jókora duzzanat, dudor vagy micsoda van ott. Kérnek egy tüdőszűrő-papirost a munkahelyen, elmegy az ember gyanútlanul, és... És így tovább. Aki tudja, tudja, hogy van ez a kezdet. Amiről akkor még nem tudható, hogy az. Aminthogy nem tudható az előzményekről, okokról se sok. Mindenekelőtt az nem tudható, hogy ők azok. Az előzmények, a gyökerek, okok. Mert hát valami baj, hézag, differencia mindig akad. A múlt mindig bajos. Teli vagyunk sebbel, lábbal, varral. De nem minden baj előzmény is egyben. Kezdet. A vége. Van baj, ami elmúlik, elsikkad, fölszikkad, beszárad, megkövül - bár az ilyen megkövült baj már könnyen okozhat később galibát. Nehéz dolog ez. 1986 nyarán az új lakásba költöző és Szauder Verával gyarapodó, így többé-kevésbé héttagú Gold családban még nem volt beteg. Két évvel később három rákos élt itt együtt, akiken összesen tizenhat műtéttel kísérletezett a végül természetesen alulmaradó orvostudomány. Volt gond, baj itt is, miért pont itt ne lett volna. Gold Mihálynak munkája és rendszere egyszerre veszett oda. Feleségének csak az utóbbi. Vera zűrösen élt, hogy a fölmenők viharos életét most ne említsük. De hát mindenben minden benne van. Mindenesetre Gold Mihály és Vera nemigen jöttek ki egymással. Üvöltöztek, ha szóltak egymáshoz egyáltalán. Jenő gondolta: istenem. Az emberek üvöltöznek. Van ilyen. Kezdet Abba még nem kell belehalni. Nem gondolta volna, hogy de. Miért is gondolta volna? Igaz, azt észlelte, hogy ennek az együtt lakásnak, amit Vera is vállalt, ára van bizony. Hogy új lakásuk, ha szép is volt, de nem volt minden szempontból ideális. Tulajdonképpen egy nagy terem volt az egész. Egy konyhával egybenyitott jókora, bár meglehetősen sötét hall, amelyből nyílott négy nagy szoba. Hazajövet, elmenet, továbbá a vizesblokkok felé jövet-menet mindenkinek keresztül kellett haladnia a hallban táborozók - tévézők, ücsörgők, heverők, konyházók, mosogatók, étkezők és italozók - fürkész tekintetének röntgensugarán. Eme annyi minden volt a mérleg másik serpenyőjében, ha lett volna mérleg. Hisz került egy kellemes kis ház Kovácsiban. Gondolták, a hét pár napját ott tölti majd Vera és Jenő. Onnan járnak majd tanítani az iskolába, amely fél óra buszozással elérhető volt. Hétvégeken aztán aki akar, az kijön. Mindenkinek van odakinn is saját helye. Odabenn pedig igazán szép, nagy sarokszoba jutott Veráéknak. Nagyobb, mint Vera garzonlakása volt. Dunára néző, igaz, a Fehér Házra is. Volt, ami nem volt. De nagyon sok minden volt. Alapvetően mégiscsak béke volt. Halálszünet. Halállyuk. Volt helyük, ha nem is ideális, de volt, nem is egy. Voltak embereik, számosak. Voltak régről megmaradtak, és lettek újak. Összevegyítették egymás régi társaságait, embereit. Volt, aki elkopott, de volt, aki új színben ragyogott föl. Vera és Jenő feltétel nélkül voltak együtt, hűségesen, kizárólagosan és mindenki által elismerten. Az ilyen nagy váltásokkor obuigát társasági átrendeződés is lezajlott. Kölcsönösen kicserélték, befogadták, szervessé tették egymás családtagjait, maradék nagyszülőket, anyákat, testvéreket - Veráék esküvőjén ki-kinek a testvére volt tanú. Volt munka, volt kártya, volt macska, volt kert, volt foci, volt zene. Voltak gyerekek, tanítványok, kirándulások, táborok, főzések, ivások. Volt csinálás, tevés, zajlás, lövés, jövés, menés. És mindenekelőtt: volt rengeteg ember. Sok, érdekes, mulatságos, fáradságos, unalmas, sziporkázó, nagyszerű. És volt egy öreg barát, író. Tényleg az. Ritka az író. Ő az volt spécies. Jenő férjelődjétől - akkor már barátjától kapta ezt is, apportba. Az író Jenő apjával, Misivel volt egyidős. Valami csuda folytán nem ismerték egymást addig. Fél perc kellett, persze, hogy összeszokjanak. Ezt is most csak jelezni lehet. Az író hetente, kéthetente megjelent a Duna-parti Gold-lakásban, világos zakóban, valami széps égszínkék szeméhez illő ingben, nyakkendőben, gyönyörű feleségével, aranyos fiával és két palack Sztalicsnyaja vodkával. Azt a két palackot kiitta, és közben olyan történeteket mesélt, amilyeneket sem előtte, sem utána nem tudhat már mesélni senki. Néha hozta a barátait is, operetteseket, bábosokat, mindenféle népeket. Néha pedig ők rándultak át belvárosi lakásukba: Vera, Jenő, párszor Misi is. Ilyenkor gyakorta lementek valami kocsmába, mint ahogy lementek 1986. április 22- én, kedden is, példának okáért. A Fregattba. Az egy viszonylag új hely volt, mondhatni akkoriban unikum, hisz előtte pár évvel még a söröző intézménye ismeretlen volt Pesten. A Molnár utcai Fregatt pedig egy valóságos pub volt, az első ilyen a városban talán. Az író igen szerette ezt a helyet akkor. Nehezen fogtak szabad asztalt, de végül is ültek a sötétre pácolt, hajót idéző helyiségben, és unicumoztak, söröztek, és hallgatták az író végeérhetetlen történeteit. És akkor egyszer csak Vera elhúzta a száját. - Mi a baj? - kérdezte Jenő rögtön. - Semmi... Csak megfájdult a gyomrom. - Mert sokat ettél. - Persze. - Mindjárt elmúlik. - Persze. Nem érdekes... Jaj... Ez így kezdődött. NÉPSZABADSÁG