Népszabadság, 2004. augusztus (62. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-10 / 186. szám

1 # A NÉPSZABADSÁG VILÁG 2004. AUGUSZTUS 10., KEDD 1­5 Szlovákia: „szicíliai állapotok" Bérgyilkosok fényes nappal agyonlőtték Jozef Svoboda mil­liárdost Pozsonypü­spökiben egy sportfogadási iroda előtt. Név szerint fel tudnám sorolni, hány barátja volt a legfelsőbb politikai körökben - nyilatkozta özvegye. Nagy port kavart a pozsonyi parlament­ben Jaroslav Spisiak szlovák bűnügyi fő­igazgató. A lakosság körében rendkívül népszerű, magyarul is kiválóan beszélő szakember az egyik legutóbbi interjújá­ban ugyanis minden köntörfalazás nél­kül kimondta, hogy az alvilág beépült a közéletbe. Szerinte már a legfelsőbb po­litikai körökben, még a törvényhozó tes­tületben is vannak cimboráik. A hon­atyák felháborodva rendelték be és pró­bálták felelősségre vonni a főnökét, Vla­dimír Palkó belügyminisztert, aki azon­ban lehűtötte őket, megerősítette köz­vetlen beosztottjának állítását. Hozzátet­te, hogy belátható időn belül konkrétu­mokkal is előrukkolnak. Alig telt el né­hány óra a tárcavezető válasza után, máris egy leszámolás szolgált közvetett bizonyítékkal. A szlovák fővároshoz tar­tozó Pozsonypüspökiben (Podunajské Biskupice) az egyik sportfogadási iroda előtt fényes nappal két személy agyon­lőtte Jozef Svoboda közismert milliár­dost. - Profi bérgyilkosok követték el a vé­res tettet. Három lövés a fejébe, tíz pedig a hátába fúródott - közölte a helyszínelés után a nyomozást vezető tiszt. Nagy erőkkel vonult ki, még helikoptert is be­vetett a rendőrség, együttműködésre kér­te a magyar, az osztrák és a cseh kollégá­kat is, mert a határátkelők közelsége miatt valamelyik szomszédos országba is elmenekülhettek a tettesek. Akikről azóta sem tudnak sokat a nyomozók. Még azt a fekete furgont sem találták meg, amellyel a két gyilkos elrobogott a helyszínről. Kezdetben sokan úgy vélekedtek, hogy a két, egymással éppen egy évtize­de rivalizáló bűnbanda közötti újabb le­számolásról van szó. Tíz év alatt a Ta­kács- és a Sykora-csoport összesen tizen­három gyilkossággal igyekezett a mási­kat kiszorítani a pozsonyi és a környék­beli vadászterületről, amely a virágzó nemzetközi prostitúció, az osztrák ügyfe­leket is vonzó kábítószerpiac és más bűn­­cselekmények révén szlovákiai viszony­latban a legtöbb haszonnal kecsegtetett. Mindmáig egyetlen gyikost sem kerítet­tek kézre. - Sok fontos információval ren­delkezünk, de még újabb bizonyítékokra van szükségünk a vádemeléshez. Ez a tü­relemjáték akár évekig is eltarthat - vála­szolta érdeklődésünkre Jaroslav Spisiak. Nem cáfolta a bűnügyi főigazgató azokat a legújabb feltételezéseket, me­lyek szerint Jozef Svoboda meggyilkoló-Cégfogadások, pártbálok díszvendégei és bőkezűen jótékonykodó milliárdosok közé birkózta fel magát, s a más kategóriába tartozik. Őt a hazai gengszterbandák felett álló, kiterjedt orosz, fehérorosz és azerbajdzsán kap­csolatokkal rendelkező, erős embernek tartotta a szlovákiai alvilág. A negyven­­nyolc éves vállalkozó még a nyolcvanas években disszidált válogatott birkózó­ként Svédországba, ahol első feleségével éttermet és szórakozóhelyeket bérelt, majd vásárolt meg. Nemsokára kábító­szer-csempészet miatt néhány évre bör­tönbe került. A rendszerváltozás után hazatért, kaszinókat és más szórakozó­helyeket nyitott. Övé lett a pozsonyi kor­mány tulajdonában levő Fórum Szálló já­tékterme is. (A négycsillagos hotel a kül­földi kormányküldöttségek szálláshelyé­ül szolgál.) A kaszinót Svoboda tavaly eladta egyik barátjának, Jozef Surovcíknak. Őt röviddel az ügylet megkötése után agyonlőtték. A kilencvenes évek közepén Svoboda a Szlovák Birkózószövetség el­nökévé avanzsált. Erről a tisztségéről né­hány hónapja mondott le, de továbbra is vezetőségi tag maradt. Cégfogadások, portbálok díszvendégei és bőkezűen jóté­konykodó milliárdosok közé birkózta fel magát. Májusban a jégkorong-világbaj­nokságon kisebb belpolitikai botrányt ka­vart, amikor a szlovák válogatott egyik mérkőzésén Rudolf Schuster akkori állam­fő, Eduard Kukan külügyminiszter, Daniel Lipsic, az igazságügyi tárca vezetője mö­gött ugyancsak a díszpáholyban feszített. A pozsonyi politikusok a mérkőzés után egytől egyig azt hajtogatták az őket fag­gató újságíróknak, hogy nem volt tudo­másuk arról, milyen társaságba kevered­nek. Mostanság már más szlovák közéle­ti személyek is azt mondják, hogy csak lá­tásból ismerték - vagy még úgy sem - a meggyilkolt üzletembert, soha egyetlen fillért sem fogadtak el tőle. Állításukra Karin Svobodová az egyik pozsonyi napilapban ezt válaszolta: - Név szerint fel tudnám sorolni, hány ba­rátja volt a legfelsőbb politikai körökben is, mennyien kértek tőle különböző szí­vességeket. Ők most persze, mindent ta­gadnak, ilyen undorító a politika, de ettől a tények nem változnak - vélekedett a harminchárom évesen, saját meghatáro­zása szerint maffiaözveggyé vált máso­dik feleség. Pozsonyban teljes a hírzárlat a nyomo­zásról. Annyit azonban sikerült megtud­nunk, hogy a gyilkosokat orosz kereszt­apa bérelhette fel. Az elmúlt hetekben a rendőrök nyolcvanegy személyt tartóz­tattak le bűnszövetkezetben elkövetett olajszőkítés, s ebből származó milliárdos nagyságrendű adócsalás alapos gyanúja miatt. Annyi már bizonyos, hogy a gya­núsítottak mintegy kétszáz fiktív számla­gyártó, kereskedelmi és könyvelő cég szö­vevényén keresztül igyekeztek leplezni üzelmeiket. Napról napra erősödik a gya­nú, hogy az olajszőkítők fővezére orosz. Ő gyaníthatta vagy tudhatta, hogy szlová­kiai bűnbandájának leleplezésben az alvi­lágból kiszállni igyekvő Jozef Svobodá­­nak is köze lehetett. Talán súgott a rendőr­ségnek. Vagy csak a tisztára mosott mil­­liárdok birtokában szakítani akart a múlt­jával, ahogy a második felesége bizony­gatta. Akár így, akár úgy, a keresztapa ezt nem nézte tétlenül, hiszen Svoboda szinte mindent tudott a szlovákiai alvilágról. És sok mindent a közéleti összefonódások­ról, amelyeknek egyik megtestesítője volt. Azok a szlovák politikusok, akik az újság­íróknak nyilatkozva egytől egyig letagad­ták a meggyilkolthoz fűződő szoros kap­csolatukat, szinte ugyanazzal a lélegzettel szörnyülködve hangoztatták, hogy szinte már szicíliai állapotok burjánzanak el Szlovákiában is. Miközben magukban nyitván fellélegeztek, mert Jozef Svoboda sok titkot magával vitt a sírba. Pozsony, 2004. augusztus SzILVÁSSY JÓZSEF Karín Svobodová maffiaözvegynek mondja magát Angol bor? Megkóstoltuk! A Denbies-birtok adottságai Champagne-hoz hasonlítanak Néhány napja ellenállhatatlanul érdekes meghívás érkezett a Visit Britain idegen­­forgalmi szervezettől, kirándulásra csá­bítva néhány külföldi tudósítót a Lon­donhoz közeli Surrey grófságban talál­ható Dorkingba, Európa valószínűleg, Anglia bizonyosan legnagyobb privát borászatába, a Denbies-birtokra. Közü­lünk csak keveseknek volt személyes ta­pasztalata az angol borról, mielőtt meg­tudtuk volna, hogy azt szigorúan meg kell különböztetni a brit bortól. Utóbbi alapanyagát ugyanis a világ távoli tájai­ról szállítják ide, hogy feldolgozzák. Az angol bor viszont hazai szőlőből készül. Már maga az a tény is, hogy ennyire északon egyáltalán beérik a szőlő, meg­lepő volt, de mint kiderült, Wales és a Scilly-szigetek között összesen négyszáz szőlészet működik. Az angol borászat pedig több mint kétezer éves múltra te­kint vissza. A rómaiak egészen biztosan foglalkoztak itt szőlőtermesztéssel. Azt ugyan nem tudni, hogyan járultak hozzá a vikingek, a szászok és más hódítók az itteni borászathoz, de az biztos, hogy a normannok mindent buzgón feljegyez­tek, és 1086 körül mintegy ötven szőlős­kertet tartottak említésre méltónak. A bortermelés egészen az 1350-es évekig virult, ám akkor a Golf-áram és vele az időjárás irányt változtatott, emiatt pedig a szőlészet hanyatlásnak indult, amihez nyitván hozzájárultak a lakosságot meg­tizedelő járványok is. Két történelmi esemény folytán aztán végleg befellegzett az angol borászatnak. Az egyik az volt, hogy II. Henrik felesé­gül vette Aquitániai Eleonórát, és ezzel a britek megismerték és megszerették a bordói testes vörösborokat. Végül VIII. Henrik verte be az utolsó szöget az angol borászat koporsójába a szerzetesrendek feloszlatásával, melyek közül többnek is volt saját szőlészete. Az angol bor rene­szánsza az 1950-es évekig váratott magá­ra. Az áttörést az hozta meg, hogy egyre kevésbé sajátították ki a bortermelést lel­kes, ám tapasztalatlan nyugalmazott ka­tonatisztek, excentrikus arisztokraták, s a működés szakmai oldalát mind inkább profikra, Franciaországban, vagy a borá­szati Újvilágban - Új-Zélandon és Kali­forniában - képzett szakértőkre bízták. Dick Selly professzornak, a tekintélyes londoni University College tanárának, aki a tudósítókat a helyi geológiai adott­ságokról, halhatatlan érdemei vannak abban, hogy itt, Denbiesben több mint százhektáros szőlészet alakult ki. Adrian White 1984-ben vásárolta meg a birtokot, és annak részeként egy sertéstenyésztő gazdaságot, amely azonban nem látszott életképesnek. Selly professzor, aki egy közeli, a XVII. században még működő szőlőskert mellett lakik és jól ismeri a surrey-i dombok történetét, kéretlenül levelet írt az új földesúrnak. Elmagyaráz­ta, hogy ez a vidék, North Downs feltűnő földtani hasonlóságot mutat a franciaor­szági Champagne régióval: itt ugyanaz a krétakori mészkő található. Még az idő­járás is hasonló, így a geológiai szakértő nem látott okot arra, miért ne lehetne itt minőségi borokat előállítani. Cham­­pagne-i borászok egyébként már jelezték érdeklődésüket, hogy befektessenek dél­angliai pincészetekbe. A többi immár történelem: 1986-ban ültették el az első töveket, és ma már évi 400 ezer palack, 300 ezer liter bort állíta­nak elő (ez az angol bortermelés 10 szá­zaléka), a fehér- és a habzóboruk több versenyen nyert díjat. A tavalyi évjárat a kiegyensúlyozottan meleg időjárásnak köszönhetően kitűnő. Az idén azonban ismét közbeszólt az „istenverte brit ég­hajlat", amelyre az itteni borászoknak sa­ját rövidítésük is van (amely csak betű képében azonos a v­ághírű rádió- és te­levízió-hálózatéval): BBC - Blasted Bri­tish Climate. Amikor már úgy tűnt, vég­re sikerül verseny-, vagy legalább sza­lonképessé válnia az angol bornak, a csa­padékos június-július lefagyasztotta a mosolyt Denbies és a többi gazdaság bo­rászának arcáról. A surrey-i lankákon ta­vasszal virágba borult tövek is csak azért nem fagytak el, mert a menedzsment elő­vigyázatosságból nyolcszáz „fűtőtestet" vásárolt, ezeket fagyveszély esetén min­den este, egyenként, kézzel megtöltve és meggyújtva helyezik a tőkék alá. Egy British Airways-pióta szerint a levegő­ből római táborhelyre emlékeztet az égők látványa. A borászat önmagában nem tudja el­tartani a birtokot. Ennek több oka is van. A bor minőségétől függetlenül a brit fo­gyasztókat nem sikerült még áthangolni a hazai nedűre, már csak azért sem, mert az árak nem versenyképesek a kedvelt, bevált francia, olasz importtal. Ha valaki, mint Delia Smith, az ország kedvenc mes­terszakácsa favorizálja is az angol boro­kat, akkor is nehézségbe ütközik a be­szerzésük, hiszen a nagy szupermarke­tek és szaküzletek csak lassan, mértékkel rendelnek belőlük. A megélhetéshez Denbiesnek több lá­bon kell állnia, ezért valóságos borászati Disneyland alakult itt ki. A látogatót - immár évi több mint háromszázezret - az angol főúri kúriák stílusában felépített turistaközpont fogadja. Hétköznap dél­ben telt házat találtunk. A közönséget túlnyomórészt csoportosan érkező, taka­rosan öltözött hetvenes-nyolcvanas évei­ket taposó középosztálybeli özvegyek al­kották. A program egy panoráma mozi­ban kezdődik, ahol lélegzetelállító felvé­telek mutatják be a gazdaságot. Aztán egy kisvasútban utazhatják be a látoga­tók a pincerendszert, s eközben tájékoz­tatást kapnak a borkészítés fortélyairól. A belső túra fénypontja: borkóstoló Den­bies tévékéiből. A friss, gyümölcsös ízű fehérbor és a rosé igazán rendben lévő, a vörös legjobb esetben is felejthető. Egy második, külső túra a tágas birto­kot járja körbe. Nemrégiben II. Erzsébet királynő gyönyörködött az étteremből a vendég elé táruló panorámában és meg­kóstolta Denbies borait. Robert Kilroy- Silk, a BBC-től tavasszal rasszista meg­jegyzéseiért kiakolbólított műsorvezető, angol habzóborral ünnepelte Westmins­terben pártja, a brit Függetlenségi Párt és a maga meglepően jó szereplését az európai parlamenti választáson. Christopher White vezérigazgató, a tu­lajdonos fia, most azért imádkozik, hogy ne igazolódjon be a meteorológusok elő­rejelzése: augusztus és szeptember is na­pos, meleg időt hozzon. Ha sikerülne megismételni a 2003-as minőséget, talán a brit, sőt a külföldi fogyasztókat is meg lehetne győzni, hogy megkóstolják Den­bies borait. London, 2004. augusztus R. Hahn Veronika Felirat a Denbies borüzletében: „Gondolkodj angolul, igyál angolul!"

Next