Népszabadság, 2004. szeptember (62. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-29 / 228. szám
NÉPSZABADSÁG És 1956? - arról persze tudnak Megnyílt a hollandiai magyar évad Milyen furcsa, nem ismerjük a magyar történelmet - mondja beszélgetőtársam, egy középkorú holland úr, mellesleg könyvkiadó, aki magyar műveket is megjelentet. Mindjárt értem, hogy nem arra gondol, hogy amikor ők Németalföldön a katolikus spanyolokkal viaskodtak, nálunk a törökökkel hogy is volt az a kis affér. De nem is arra, hogy miközben a protestáns hollandok végül is győztek (rögtön betiltották a katolikus templomokat, amelyek csak illegális házi oltárok formájában működhettek), mifelénk hogyan diadalmaskodott a katolikus ellenreformáció, ha nem is teljesen és végérvényesen. Nem, ő határozottan a huszadik század második felére céloz, ha nem is mondja ki, hát megkérdem. - És 1956? Bólint, arról persze tudnak. Ám a magyarországi kommunista évtizedek sötét foltot jelentenek a hol-, land emlékezetben. A hágai Fotómúzeum egyik termében beszélgetünk. Közben a falakon ismert és kevésbé fölkapott magyar vagy magyar származású fotográfusok, Róbert Capa, Escher Károly, Lucáen Hervé, André Kertész, Pécsi József, Sándor Zsuzsa, Lengyel Lajos és mások képei néznek ránk Nádas Péter fotóival együtt. Az író által válogatott szubjektív magyar fotótörténet, és ha úgy tetszik, Közép-Európa-emlékezet ez, a hollandiai magyar kulturális évad egyik nagy sikere. Mind az öt te■ rém zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel - a hollandok szeretik a fotót. Érzékelhető meglepetésük, hogy Nádas ezúttal fotográfusként mutatkozik be. Nem tudták, hogy mielőtt azok a regényei megszülettek, amelyeket már ők is olvastak, a szerző ebben a műfajban is gyakorlatot szerzett, s hogy máig fotózik, írói munkássága viszont nem csupán tisztes siker Hollandiában, hanem igazi áttörés. Amely persze előzményekre épül. Közvetlenül a Konrád György keltette figyelemre, amelyet az 1976-ban hollandul megjelent A látogató után főként az 1988-ban napvilágot látott Kerti mulatság sikere táplált. Ha az ember belepillant De Bie-Kerékgyártó Ágnes kitűnő összefoglalójába, amely a magyar irodalom hollandiai befogadástörténetét taglalja, kiderül TIZENEGY KEDVENC magyar mű, amelyet nyolc holland műfordító szívesen látna hazai könyvespolcokon. Babits Mihály: A gólyakalifa, Benedek István Gábor: A böjt traktátusa, Bodor Ádám: Sinistra körzet, Csáth Géza: A varázsló halála, Forgács Zsuzsa: Talált nő, Gergely Ágnes: Őrizetlenek, Jónás Tamás: Cigányidők, Kaffka Margit: Színek és évek, Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka, Szobotka Tibor: Zazü vendégei, Tar Sándor: Szürke galamb, az is, hogy Konrád előzménye pedig, ha nem is a prózában, Pilinszky volt. Őt a huszadik század legjelentősebb holland költőjéhez, Paul Celanhoz hasonlították. Ha már itt tartunk, a magyar líra, hála a szorgalmas és tehetséges fordítóknak, igen szépen képviselteti magát Hollandiában. Az összesítés szerint az 1945 óta hollandra fordított mintegy nyolcszáz magyar irodalmi alkotás közül hatszáz költemény. További kilencven regény, hetven novella, húsz dráma, és akad néhány gyerekkönyv is. Nádas viszont a hollandiai (részben magyar származású) szakértők szerint újabb teret nyitott a magyar irodalomnak. Az Emlékiratok könyvét számos kritikus világirodalmi színvonalúnak, a magyar írót már-már Proust és Thomas Marin utódának tartja. Az a holland profeszszor, Henry Kammer, aki először fordította Nádast eredetiből, éppen vasárnap vehette át Hiller Istvántól a Pro Cultura Hungária kitüntetést az amszterdami Concertgebouw tükörtermében, a Fesztiválzenekar fergeteges sikerű hangversenye után. Úgy tűnik, nem sokkal az uniós csatlakozás után a legjobb időpontban vagyunk, hogy tovább szélesítsük az érdeklődést a magyar irodalom, a magyar kultúra iránt, amivel talán az egész országot belophatjuk az egyébként rendkívül nyitott, de szórt figyelmű holland köztudatba. A most kezdődött és december végéig tartó magyar kulturális évad szervezői, a főkurátor Török András és a szerkesztő Károlyi Dóra ötlete alapján új módszert választottak erre. Tíz neves holland fordítót kértek föl, nevezzék meg azt az egy, nekik kedves könyvet, amelyet szívesen látnának otthon holland nyelven is a polcokon. Készítsenek róla ismertetést és húsz oldal próbafordítást. Nyolc szakember vállalkozott a munkára, írásaikat az évadot szervező Hungarofest kinyomtatta 250 példányban a Magyar Könyv Alap támogatásával, és eljuttatta a holland kiadókhoz. A kötetben végül tizenegy kortárs és klasszikus magyar író művét ajánlják a hollandok. A lista a mi szemünkkel nézve igen szubjektívnek tűnik, ugyanakkor tanulságos. Ami az élő magyar irodalmat illeti, nemcsak Nádassal találkozhatott a holland közönség az őszi rendezvénysorozat nyitányán. Egészen meglepő volt például az az irodalmi délután Utrechtben, amelyen Szabó Magda mellett Balla Zsófia, Szabó T. Anna és Nádasdy Ádám vett részt. Meglepő, hiszen ahhoz képest, hogy vasárnap ebédidőben, fél egykor kezdődött, sokan eljöttek a város zenepalotájának egyik termébe, a párbeszéd helyszínére (mellesleg a nagy koncertteremben addigra éppen véget ért egy hangverseny). És a közönség körében volt nem egy holland irodalombarát, aki ezért az élményért egy-két órás vonatozást vállalt - a mieinknél persze sokkal kényelmesebb vonatokon. És sajátos hangulata volt annak az amszterdami irodalmi délutánnak is, amelyet egy tenyérnyi színházban, a Teater Perdu-ben rendeztek a kint élő és a többi között Szabó Magdát is fordító kitűnő fiatal szakember, Daróczi Anikó közreműködésével. Itt mutatták be a De Tweede Ronde című folyóirat magyar különszámát, amely holland szerzők művei mellett több magyar eszszét, prózát és verset tartalmaz. Ha tudnak mihez, kihez kötni minket, érdekesek vagyunk Hollandiában - ez lesz ennek az évadnak a tanulsága. Ezért lett revelatív erejű például Hágában Orosz István grafikusművész tárlata az Escher Alapítvány palotájában (amely a királynőé volt korábban, de átadta kulturális célra). A névadó, a grafikus Escher igazi holland képzőművész-idollá vált a huszadik század utolsó évtizedeiben, különösen, miután a korábbi korok vizuális ötleteit is felhasználó munkái Amerikában nagy sikert arattak. A hollandok most fölfedezték, hogy Orosz Istvánnak a perspektívával játszó, némelykor az olasz Arcimbaldóéhoz hasonlóan illúziót keltő, vagy a tükröződés anamorfózisát használó képei mintegy folytatói az 1972-ben elhunyt holland mester munkásságának. Most egyelőre ez jön. Aztán lassan majd a közös történelem is szóba kerül. Varsányi Gyula Nádas Péter ezúttal fotográfusként mutatkozik be I Televízió Haraszt,ha Hirsch Tibor A Nyom nélkül magazin gazdái - Máté Krisztina, és mind a többiek, akik ott témát keresnek, ajánlanak, elfogadnak - most éppenséggel semmi rosszat nem csináltak. Nem gerjesztettek rejtélyhangulatot ott, ahol nincs, nem csoportosítottak át tényeket, esik hogy horrorrá tupírozzanak egy egyszerű tragédiát. Mert hát Bódy Gábor, a három nagyjátékfilmes rendező, úgy is, mint magyar filmtörténeti mérföldkő, úgy is, mint lelkes világfilmes, szálláscsinálója más magyar tehetségeknek, úgy is, mint késő Kádár kori kulturális legenda - tényleg rejtélyes életet élt, és rejtélyes halált halt. Öngyilkosságának - ha ugyan öngyilkos lett - indítékát tényleg évekig találgatták barátok-ismerősök még akkor, és nagyjából ugyanezek a barátok és ismerősök találgatják indítékait most, amikor másfél évtizeddel később mint besúgó lepleződött le - ha ugyan lelepleződött, és a bizonyítékok valódiak, a következtetések helyesek. A Nyom nélkül stábjának tehát ezúttal nem kell erőltetni semmit, van rejtély, vannak ellentmondások, vannak összegubancolódó indítékok. És mégis. A filmtörténész nézőnek, aki mégiscsak kortárs és mégiscsak ide kapcsolódó események távoli szemtanúja, „káromkodni kélkedve" a pokolba is, ennyi volna? Jól elintézte ez a gyorskezű csapat, az ő kis bűnügyi magazinjával! Csak az mentené a Nyom nélkült, ha utólag kiderül, gátat tört át, most akkor éppen miatta, éppen általa megindul valami. Mert egyébként csak lelőtte a témát, frissen, egyszerűen, gyilkossági rejtélyre vette az ügyet, többre idő úgy sincs, és a „több", ugyebár, nem az ő profilja. Márpedig ami itt le lett lőve (le lett lőve?), az nem téma, de témacsokor, az akár egy kisebb televízió teljes műsornapját beteríthetné, akár egy nagyobb filmkuratórium költségvetését elapaszthatná. Először is, mikor készül már végre az első alapos, évekig előkészített hosszú dokumentumfilm magáról Bódy Gáborról? Sőt mikor készül az első játékfilm? Annyit a TV 2 késő esti magazinja is megcsillantott, hogy életében és halálában a teljesség igénye nélkül is benne van Budapest átmeneti kultúrája átmeneti években, egy nemzedék külön balsorsa az összbalsorson belül, benne vannak a hazai csapdák hazai zseniknek, továbbá nem mellékesen és nem lokálisan, benne a látás világforradalma a videó- és digitáliskép-korszak küszöbén. Ez nem elég? Ennyi mindenről szólhatna egy Bódy életrajzi játékfilm. Egy ilyen film - Anzix-Psziché-Kutya éji dala utánérzéssel - egyetlen szálkereszt mögé csúsztatna katonát, papot, csillagászt, az ősösztönös cselekvőt és a hideg elméletgyártót, a figyelő embert, és aki kertjeit ápolja. És ha tényleg mindenkit begyűjtött, akkor - nem fő célként, csak mellékesen - valószínűleg megfejtheti a gyorskezű TV 2-műsor által most kedden földobott rejtélyt is. És ez még nem minden. Bódytól függetlenül mikor készül végre film az elfelejtett hetvenes évekről? A még színesebb nyolcvanasokról? Mozgóképre álmodhatok egyszer még a kocsmák és önkiszolgáló étterembe oltott kávéházak, a gyanús kiállításmegnyitók gyanús fiatal művészekkel, az ő gyanús klubjukkal, gyanús sleppjükkel, és mind a háttérben munkálkodó szorgos ügyosztályokkal? Ha pedig játékfilmen nem megy, lesz-e ebből egyszer teljességre törő dokumentumfilm? Lesz-e egyszer televíziós sorozat beszédes kedvű téglákról és szóra bírható tartótisztekről? Ha mindez most, innen kezdődik, áldás szálljon a Nyom nélkül szerkesztőinek fejére. Ha nem, átkozódni akkor sincs ok, csak marad, e témacsokorban is marad a rendes média-üzletmenet. Rövid interjú, gyors célzás, könnyű sugallat. Érintettek bólinthatnak, bennfentesek sóhajthatnak, ifjú kívülállók borzonghatnak. „Örüljünk, okosabb világ van, örüljünk, hogy mi élünk abban..." Bódy Gábor KULTÚRA 2004. SZEPTEMBER 29., SZERDA 13 HIRDETÉS