Népszabadság, 2004. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-02 / 255. szám
VILÁG Gyurcsány-vizit Schrödernél Inotai Edit berlini tudósítónk Főként európai uniós kérdésekről tárgyalt tegnapi „bemutatkozó látogatásán" Berlinben Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő. Vendéglátója, Gerhard Schröder kancellár a megbeszélés után kiemelte: mindkét ország érdeke, hogy minél gyorsabban megoldódjanak az Európai Bizottság körüli problémák. Schröder kancellár emellett közös érdeknek nevezte a pénteken aláírt európai alkotmány mielőbbi ratifikálását is. Schröder közölte, hogy a következő (2007-2014) uniós költségvetéssel kapcsolatban nem változik a német álláspont. Berlin továbbra sem tud a nemzeti jövedelem egy százalékánál magasabb összeget befizetni (a felső határ a nemzeti jövedelem 1,27%-a lenne - A tud. megj.), de itt az ideje, hogy az eddigi haszonélvező országok nagyobb szolidaritást mutassanak,az újak javára. Gyurcsány Ferenc a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy versenyképességünk megteremtését nem alapozhatjuk kizárólag az európai uniós forrásokra. Európa jövője ugyanis nem kis mértékben azon múlik, hogy a tagállamok saját erejükből is versenyképesek tudnak-e maradni. A magyar kormányfő vélhetőleg Schröder fülének igen kellemes húrokat pengetett, amikor szóba hozta a német kormány által nemegyszer kifogásolt stabilitási paktumot. (Németország évek óta messze túllépi a megengedett deficit határát.) Gyurcsány úgy vélekedett, hogy a paktum a rövid távú stabilitás érdekeit inkább szolgálja, mint a hosszú távú növekedését. - Egyetértettünk abban, hogy érdemes nyitott beszélgetéseket folytatni arról, hogy miként lehet a megállapodást úgy átalakítani, hogy az az egyensúlyt és a növekedést egyaránt segítse - fogalmazott a kormányfő. A találkozóról kapott hivatalos tájékoztatók szerint szót ejtettek az új Európai Bizottságról, de nem említik, szó volt-e a visszavont Barroso-csapatról, annak egyik gyenge pontjáról, a magyar energetikai biztosjelöltről, Kovács Lászlóról. A német sajtó is diplomatikusabban kezeli a Kovács-ügyet, mint mondjuk a brit vagy a francia. Német lapok szerint Kovácsnak nem kéne mennie, pusztán csak „alkalmasabb" biztosi posztot lehetne neki ajánlani. Oldott hangulatú beszélgetés Gyurcsány és Schröder között Balázs jönne Kovács helyett? Munkatársainktól Európában a hosszú hétvégén is tovább folytak a kulisszák mögötti tárgyalások az unió „kormányáról", az új Barrosocsapat összeállításáról. Magyarországot ezek közvetlenül érintik, hiszen Kovács László energetikai biztosjelölt posztja minden korábbinál ingatagabbá vált. Ahogy visszalépett az első számú célpont, Rocco Buttiglione olasz jelölt, Kovács és a lett Ingrider Udre került a támadások középpontjába. Az EU új elnökére, a biztosokat, az EU új „kormányát" kijelölő portugál Barrosora hatalmas nyomás nehezedik, hogy a vitatott, gyenge pozíciójú jelöltektől szabaduljon meg, és új, szakavatott emberekkel erősítse meg 24 fős csapatát. Gyurcsány Ferenc, magyar miniszterelnök nehéz helyzetben van, hiszen „örökölte" a problémát. Értesüléseink szerint Gyurcsány vasárnap újabb konzultációt tartott Kováccsal, aki szeretné menteni a menthetőt, azért hogy egy a felkészültségének inkább megfelelő biztosi poszthoz jusson. Tény, hogy a többi „problémás" jelölt esetében is kitartók a kormányfők - az olaszon kívül eddig nemigen érkezett jelzés arról, hogy a gondot okozó kandidáltat lecserélnék. Közben, mint római tudósítónk jelenti, Olaszország az utódlás gondjaival küszködik, hiszen a Barroso-csapat megbuktatásában vezető szerepet játszó, ellentmondásos Rocco Buttiglione a hét végén lemondott biztosjelöltségéről. A nemzetközi sajtóban is tovább tart a találgatás. A liberális Financial Times úgy véli, Barroso már e hét péntekjén előállhat az új EU-bizottsági névsorral, amelyből bizonnyal hiányzik majd a visszalépett olasz mellett Kovács és Udre neve is. Mint a konzervatív The Times írja, nagy a bizonytalanság a holland Neelie Kroes személye körül is. BALÁZS PÉTER, AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ELSŐ MAGYAR TAGJA, akinek a szolgálataira a kormányzat a jelek szerint nem tart igényt, úgy nyilatkozott a Figyelőnek (2004. október 28.- november 3.), hogy túl sok a 24 biztos a bizottságban, az unió „kormányában". „Az ideális tanácskozási létszám valahol 12 és 18 között van, tehát nyugodtan meg lehetne szüntetni legalább hét posztot, senki sem venné észre. Én a bizottság elnökének a szerepét látom a legfontosabbnak. Ő a kapitány, neki kellene jó játékosokat választania. Most azonban csak a játékos helyét mondja meg a pályán, a személy kiválasztásába semmilyen beleszólása sincs" - idézi a Figyelő. Balázs Péter, a profi Európapolitikus szolgálataira, tapasztalataira a jelenlegi kormányzat láthatóan nem tart igényt. Miután Kovács László mindeddig Magyarország hivatalosan támogatott új biztosa, Balázs Péter viszszamegy egy budapesti egyetemre. Értesüléseink szerint az egyik legtapasztaltabb magyar europolitikus az üzleti életbe készül visszatérni, noha lapvélemények szerint logikus lenne, ha Kovács helyett ő venné át a magyar EU-biztosi posztot. Európának árt az erőltetett francia-német tandem Az amerikai elnökválasztás eredményétől függetlenül a németeknek mindenképpen változtatniuk kell egyoldalú külpolitikájukon. A gazdasági problémáink okát pedig nem Kelet- Európában, hanem itthon kell keresnünk - mondta lapunknak adott interjújában Wolfgang Schauble, aki ma érkezik Budapestre. A CDU kül- és Európa-politikáért felelős frakcióvezető-helyettese nem támogatja sem a német BT-tagságot, sem a törökök EU-csatlakozását. Részletek a tekintélyes német konzervatív politikussal folytatott berlini beszélgetésből. ki Európai Bizottság kudarcáról, avagy győzött-e a demokrácia? Attól tartok, hogy az Európai Parlament tagjai ezúttal nem konstruktív módon éltek a hatalmukkal, a céljuk inkább valaminek a megakadályozása volt. Az EP-választásokon rosszul szerepelt pártok (a szocialisták - A tud. megj.) így próbáltak bosszút állni a győzteseken (a konzervatívokon - A tud. megj.). Pedig a bizottságnak és a parlamentnek a közös európai célok érdekében - olykor a nemzeti kormányokkal szemben - kellene együttműködnie. A nemzeti érdekek megerősödésének veszélyéről, „bomlasztanak-e" az újak? Látok olyan veszélyt, hogy Európában ismét megerősödnek a nemzeti érdekek. De ez nem az új tagállamokra, hanem a régiekre, különösen Németországra és Franciaországra érvényes. Annak sem az új tagállamok az okai, hogy Európa képtelen közös platformokat létrehozni - Irak kapcsán szintén a régiek között robbant ki elsősorban vita. A német-francia tandem erőltetése Európa megerősítése helyett további megosztottsághoz vezet. Az állandó német ENSZ BT-tagságról: Az állandó német BT-tagságra való törekvés nem hozza közelebb a közös európai külpolitikát, inkább újabb törésvonalakat eredményez. Az európai országok érdekei egyre hasonlóbbak, és ezt csak egy közös európai BT-tagság tudná megfelelően képviselni. Ennek megteremtése azonban még eltart egy darabig. Törökország EU-tagságáról: Az EU-csatlakozásnál mindenki számára előnyösebb lenne a szoros együttműködés egy demokratikus, jogállami, az emberi jogokat tiszteletben tartó Törökországgal. Törökország EU-tagságával Európa politikai egységét kockáztatjuk: amint a határok a földrajzi, kulturális, történelmi Európán kívülre tolódnának, a tagállamok sokkal nehezebben adnák fel nemzeti szuverenitásukat. Kívánatos lenne, hogy minél több iszlám ország kövesse Törökország példáját, de a demokratizálásért cserébe nem lehet EU-tagságot kínálni. Jobb-e Európának Kerry, mint Bush? Akárki győz, mindenképpen nagyobb hozzájárulást fog követelni Európától a világ válságövezeteinek stabilizálásában. Gerhard Schröder kancellárnak állítólag nem jönne jól John Kerry győzelme, mert akkor Németországnak nagyobb felelősséget kellene vállalnia az iraki rendcsinálásban. Már létezik egy ENSZ BT-határozat, amely azt kéri a tagállamoktól, hogy vállaljanak szerepet a rendteremtésben. Németország ezt megszavazta, mégsem tesz semmit. Ez éppolyan egyoldalú politizálás, mint amiért George W. Busht bíráljuk. Ha Magyarország ott tud lenni Irakban, akkor nem értem, hogy mi németek miért nem tudunk segíteni. Berlin, 2004. november 1. Inotai Edit ÁLLÁSPONT 2004. NOVEMBER 2., KEDD 3 Fogadjunk az igazságra? Nagy N. Péter Hetek óta nem hallgatja ki az ügyészség Kulcsár Attilát. Hetek óta nem szivárognak ki hírek arról, hogy a politikai és médiaelit tagjai közül ki evett az álbróker tenyeréből... Meglehet, hogy nincs oksági összefüggés e két jelenség között, de a látszat egybefűzi őket. És a látszat a K & H- történetben olyan rettenetesen nagy úr, kiváltképp hogy a valóságról fogalmunk sincs. Csak azt tudjuk, hogy nagyságrenddel otthonosabb lenne az ország, ha azt hihetnénk, hogy egy ilyen ügyben van esélye az igazságnak. A reménykedők rosszul állnak. Az igazságot hivatásszerűen szolgálók ugyanis csapatokba rendeződtek. Egymással szemben. Más ütemre lép az ügyben a rendőrség, másként az ügyészség. Annyira, hogy most már egymásra kanyarodtak: az ügyészség meggyanúsította a rendőrtisztet, Molnár Csabát, aki a kihallgatásokat megkezdte. Azt vetik a szemére, hogy - még a Pannonplast-ügyben - összejátszott Kulcsárral. Ha így van, visszamenőleg minden igazolható. Akkor az igazság érdekeit szolgálja, hogy az ügyet szétszedték, és a legfontosabb gyanúsítottakkal az ügyészség foglalkozik, a maradékot hagyja a rendőrségnek. Egyébként mindez igen szokatlan volna. A látszat az, hogy ez a gyanúsítás is csak egy lépés valamiféle küzdelemben, amiről jó volna tudni, hogy csak az ügyészség és a rendőrség között folyik, vagy tágasabb terekből ereszkedik le. Nem tudjuk, hogy a kellő perspektíva érdekében meddig lépjünk hátra. Odáig, hogy az eredendő ügyben a rendőrség nem talált okot a Pannonplast-ügy nyomozására, az ügyészség viszont igen? Hátrálhatunk tovább is. Még a K & H ügy elé. Éveken át nyomozta az ORFK Princz Gábor és vezetőtársai ügyét, a Postabank-bukást, mígnem egy szerény büntetéssel fenyegetett vétség gyanúját fogalmazta meg. Csak napjai voltak az ügyben az ügyészségnek, de reagált: hatalmasat emelt a téten, kettőtől nyolc évig terjedő börtönnel sújtható bűntettet gyanítva ott, ahol a rendőrség szinte semmit. S az ügyész, aki akkor lépett, ugyanaz az Ihász Sándor, aki a K & H-ügy nyomozását felügyelve, majd most már, mint fővárosi főügyész rendre ütközik a rendőrséggel. S a látszat szerint tartalmilag is azonosak a szerepek. Ügyészségi szigor, ha a feltételezések szerint bal felé menekülő pénzembereket kell megfogni, és engedékenység, ha Fidesz közeli ügyekről van szó. A sorozatos kormánypárti interpellációk legalábbis ezt állították. Nem venném a vakmerőséget ahhoz, hogy jognak minősítsem a döntéseket, de ahhoz igen, hogy az azonos pozícióban felálló csapatokat ijesztőnek találjam. Nem lehetne ebben a helyzetben nagy tétekkel fogadni egy harmadik fél, az igazság győzelmi esélyeire. Ilyenkor látszik, hogy a két Magyarország látomása mennyire egyoldalú. Van ugyanis egy másik is: a többieké. Akik dermedten nézhetik e nagy bűncselekmények által rajzolt képet, és nem találják a helyet, amelyet ők több-kevesebb biztonságérzettel elfoglalhatnának. Akárcsak megfigyelőként is. E rendszerből egy ilyen sokkhatás ráadásul előhozza egyébként titkolható gyengeségeit is. Most például az ügyészség különös helyzetét. Ez a szervezet éppen olyan függetlennek mutatkozik, mint a bíróságok, mintha csak önálló hatalmi ág volna, miközben nem az. A bíróság ráadásul nem hierarchikus szervezet, felsőbb bíró az alsóbb ügyébe nem szólhat bele, szemben az ügyészséggel. Igaz, fölöttük viszont előbb-utóbb ott vannak a bírák. Ahogy a Princz-vádat is - még a múlt században kezdték nyomozni - viszszaadta a bíró, mondván, kiegészítésre szorul. Az ügyészség felett viszont addig, amíg nyomoz, nincs kontroll. A törvényesség őrzése is az ő dolga volna ugyanis. Magára kell hát vigyáznia. Régebben az ombudsmani hivatal jelezte, hogy nem jól van ez így, dolguk volna ott legalább az állampolgári jogok őrzőinek. Akkor még Polt Péter is ebben a hivatalban dolgozott. Ma már ő a legfőbb ügyész. A kezdeményezés elhalt. Az igény a harmadik Magyarország megnyugtatására azonban nem. Zsákutca_______________________ Aczél Endre Nem tudni ugyan, mivel végződik Jasszer Arafat párizsi gyógykezelése, de a hetvenes évei közepén régóta betegeskedő ember egészen bizonyosan nem lesz már az, aki volt. Utódról kell gondoskodni, ami, azonban csak egyik - kacskaringós - leágazása annak a problémakörnek, amelyet az Arafat utáni időkre prognosztizálni lehet. A másik, ha úgy tetszik, alternatíva gyanánt: az anarchia. Gázában Arafat Fatahjának félelmetes versenytársa a terrorizmusban elmarasztalt Hamasz; a Jordán nyugati partján arab Palesztina nagyobbik felén - a fiatalabb évjáratú, a megszállás idején szocializálódott palesztin vezetők intéznek folyamatos kihívást az emigrációból jött régi gárda ellen. A közeli múltban számos ilyen konfliktust éltünk meg. Biztos fogadást lehet kötni arra, hogy a hatalomátadás, ha bekövetkezik, ijesztő mértékben ugraszthatja egymásnak a vetélkedő palesztin frakciókat, amelyek kivétel nélkül „saját" fegyveres szervezetekkel is rendelkeznek. (Egyike ezeknek, a régen látott PFLP bukkant fel tegnap, a tel-avivi piacon végrehajtott öngyilkos merénylettel.) Maradjunk azonban annál a változatnál, hogy Arafat helyét, mondjuk, átveszi Mahmud Abbasz, a PFSZ nevű ernyőszervezet megbízott vezetője, kit miniszterelnökösködése idején Izrael elfogadható tárgyalópartnernek ismert el. Abbasz, azért mondott le, mert nem volt hajlandó megbékélni azzal a bábszereppel, melyet a teljhatalomhoz ragaszkodó Arafat kiosztott neki. Amióta ő elment, nincs tárgyalás Izrael és a palesztinok között. Ebből a dialógushiányos helyzetből nőtt ki Ariél Saron izraeli miniszterelnök koncepciója arra nézve, hogy a Gázai övezetet egyoldalúan kiüríti. A területátadásról természetesen minden érvényes béketerv betűje szerint tárgyalásokon kellett volna izraelieknek és palesztinoknak megegyezniük, de Saron úgy döntött: ha nincs tárgyalópartner, akkor ő maga lép, a palesztinok megkérdezése nélkül. A terv a múlt héten került sínre végleg, amikor is Saron megkapta hozzá az izraeli parlament támogatását. 24 órával később azonban Arafat kómába esett, miáltal nyomban új helyzet teremtődött. Ha nincs Arafat, az önmagában jó ugyan, de kirúgja a terv alól az ideológiát. Tudniillik „mással" már meg lehet egyezni, s ha igen, akkor igazolhatatlanná válik Izrael egyoldalú cselekvése. Akkor vissza kell térni az „egyes kockára", az átfogó (nemcsak Gázát, hanem a Ciszjordániát is magában foglaló) megegyezés részletes tárgyalásához. Itt tartunk most. Ismételten nyugtázni tartozunk azonban egy belsőleg ellentmondásos szindrómát. Dacára az izraeli lépés egyoldalúságának, a gázai zsidó telepesközösség (hétezer ember, csinos kis falvakkal, infrastruktúrával, közművekkel, jól megművelt földekkel) felszámolása sokkal inkább beleütközött az izraeli jobb és szélsőjobb ellenállásába, mint az arabokéba. Ennek magyarázata talán az, hogy Saron, kész volt precedenst teremteni. Megmutatni, hogy a megszállt területeken létesített zsidó telepek még akkor se „örökök", ha Isten az izraeli jobboldal és a vallásos pártok meggyőződése szerint Izrael népének ajándékozta az egész Szentföldet. Továbbá, Sáron kész volt gesztust tenni George W. Bushnak, aki Gáza kiürítése fejében pártfogásába vette a ciszjordániai, legalább 200 ezer zsidónak otthont adó telepeket. De persze benn van ebben a kiürítésben egy katonai tankönyvekből ismert alaplépés: az „arcvonal-rövidítés". Izraelnek az 1,5 millió palesztin lakta Gázában túl sokba került hétezer zsidó telepes konok s olykor kegyetlen védelmezése. Miniszterelnöke úgy kalkulált, hogy ha ezen az áron vásárolhatja meg a többi, fontosabb zsidó telep jövőjét, többszörösen is jó boltot csinál, kiegyezés nélkül. Csakhogy Arafat után megint egyezkedni kell majd, ezért juthat a Gáza-terv zsákutcába.