Népszabadság, 2004. november (62. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-02 / 255. szám

VILÁG Gyurcsány-vizit Schrödernél I­notai Edit berlini tudósítónk Főként európai uniós kérdésekről tár­gyalt tegnapi „bemutatkozó látogatásán" Berlinben Gyurcsány Ferenc magyar kor­mányfő. Vendéglátója, Gerhard Schröder kancellár a megbeszélés után kiemelte: mindkét ország érdeke, hogy minél gyor­sabban megoldódjanak az Európai Bi­zottság körüli problémák. Schröder kan­cellár emellett közös érdeknek nevezte a pénteken aláírt európai alkotmány mi­előbbi ratifikálását is. Schröder közölte, hogy a következő (2007-2014) uniós költ­ségvetéssel kapcsolatban nem változik a német álláspont. Berlin továbbra sem tud a nemzeti jövedelem egy százalékánál magasabb összeget befizetni (a felső ha­tár a nemzeti jövedelem 1,27%-a lenne - A tud. m­egj.), de itt az ideje, hogy az eddi­gi haszonélvező országok nagyobb szoli­daritást mutassanak,az újak javára. Gyurcsány Ferenc a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy versenyképessé­günk megteremtését nem alapozhatjuk kizárólag az európai uniós forrásokra. Európa jövője ugyanis nem kis mérték­ben azon múlik, hogy a tagállamok saját erejükből is versenyképesek tudnak-e maradni. A magyar kormányfő vélhető­leg Schröder fülének igen kellemes húro­kat pengetett, amikor szóba hozta a né­met kormány által nemegyszer kifogásolt stabilitási paktumot. (Németország évek óta messze túllépi a megengedett deficit határát.) Gyurcsány úgy vélekedett, hogy a paktum a rövid távú stabilitás érdekeit inkább szolgálja, mint a hosszú távú nö­vekedését. - Egyetértettünk abban, hogy érdemes nyitott beszélgetéseket folytatni arról, hogy miként lehet a megállapodást úgy átalakítani, hogy az az egyensúlyt és a növekedést egyaránt segítse - fogalma­zott a kormányfő. A találkozóról kapott hivatalos tájékoz­tatók szerint szót ejtettek az új Európai Bi­zottságról, de nem említik, szó volt-e a visszavont Barroso-csapatról, annak egyik gyenge pontjáról, a magyar energe­tikai biztosjelöltről, Kovács Lászlóról. A né­met sajtó is diplomatikusabban kezeli a Kovács-ügyet, mint mondjuk a brit vagy a francia. Német lapok szerint Kovácsnak nem kéne mennie, pusztán csak „alkal­masabb" biztosi posztot lehetne neki ajánlani. Oldott hangulatú beszélgetés Gyurcsány és Schröder között Balázs jönne Kovács helyett? Munkatársainktól Európában a hosszú hétvégén is tovább folytak a kulisszák mögötti tárgyalások az unió „kormányáról", az új Barroso­­csapat összeállításáról. Magyarországot ezek közvetlenül érintik, hiszen Kovács László energetikai biztosjelölt posztja minden korábbinál ingatagabbá vált. Ahogy visszalépett az első számú cél­pont, Rocco Buttiglione olasz jelölt, Kovács és a lett Ingrider Udre került a támadások középpontjába. Az EU új elnökére, a biz­tosokat, az EU új „kormányát" kijelölő portugál Barrosora hatalmas nyomás ne­hezedik, hogy a vitatott, gyenge pozíció­jú jelöltektől szabaduljon meg, és új, szakavatott emberekkel erősítse meg 24 fős csapatát. Gyurcsány Ferenc, magyar miniszterel­nök nehéz helyzetben van, hiszen „örö­költe" a problémát. Értesüléseink szerint Gyurcsány vasárnap újabb konzultációt tartott Kováccsal, aki szeretné menteni a menthetőt, azért hogy egy a felkészültsé­gének inkább megfelelő biztosi poszthoz jusson. Tény, hogy a többi „problémás" jelölt esetében is kitartók a kormányfők - az olaszon kívül eddig nemigen érkezett jelzés arról, hogy a gondot okozó kandi­­dáltat lecserélnék. Közben, mint római tudósítónk jelenti, Olaszország az utódlás gondjaival küszködik, hiszen a Barroso-csapat megbuktatásában vezető szerepet ját­szó, ellentmondásos Rocco Buttiglione a hét végén lemondott biztosjelölt­ségéről. A nemzetközi sajtóban is tovább tart a találgatás. A liberális Financial Times úgy véli, Barroso már e hét péntekjén előáll­hat az új EU-bizottsági névsorral, amely­ből bizonnyal hiányzik majd a visszalé­pett olasz mellett Kovács és Udre neve is. Mint a konzervatív The Times írja, nagy a bizonytalanság a holland Neelie Kroes sze­mélye körül is. BALÁZS PÉTER, AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ELSŐ MAGYAR TAGJA, akinek a szolgálataira a kormányzat a jelek szerint nem tart igényt, úgy nyilatkozott a Figyelőnek (2004. október 28.- november 3.), hogy túl sok a 24 biztos a bizottságban, az unió „kormányában". „Az ideális tanácskozási létszám valahol 12 és 18 között van, tehát nyugodtan meg lehetne szüntetni legalább hét posztot, senki sem venné észre. Én a bizottság elnökének a szerepét látom a legfontosabbnak. Ő a kapitány, neki kellene jó játékosokat választania. Most azonban csak a játékos helyét mondja meg a pályán, a személy kiválasztásába semmilyen be­leszólása sincs" - idézi a Figyelő. Balázs Péter, a profi Európa­­politikus szolgálataira, tapasztalataira a jelenlegi kormányzat lát­hatóan nem tart igényt. Miután Kovács László mindeddig Ma­gyarország hivatalosan támogatott új biztosa, Balázs Péter visz­­szamegy egy budapesti egyetemre. Értesüléseink szerint az egyik legtapasztaltabb magyar europolitikus az üzleti életbe készül visszatérni, noha lap­vélemények szerint logikus lenne, ha Kovács helyett ő venné át a magyar EU-biztosi posztot. Európának árt az erőltetett francia-német tandem Az amerikai elnökválasztás eredményétől függetlenül a németeknek mindenképpen változ­tatniuk kell egyoldalú külpolitikájukon. A gazdasági problémáink okát pedig nem Kelet- Európában, hanem itthon kell keresnünk - mondta lapunknak adott interjújában Wolfgang Schauble, aki ma érkezik Budapestre. A CDU kül- és Európa-politikáért felelős frakcióveze­tő-helyettese nem támogatja sem a német BT-tagságot, sem a törökök EU-csatlakozását. Részletek a tekintélyes német konzervatív politikussal folytatott berlini beszélgetésből. ki Európai Bizottság kudarcáról, avagy győzött-e a demokrácia? Attól tartok, hogy az Európai Parla­ment tagjai ezúttal nem konstruktív mó­don éltek a hatalmukkal, a céljuk inkább valaminek a megakadályozása volt. Az EP-választásokon rosszul szerepelt pár­tok (a szocialisták - A tud. megj.) így pró­báltak bosszút állni a győzteseken (a kon­zervatívokon - A tud. megj.). Pedig a bi­zottságnak és a parlamentnek a közös európai célok érdekében - olykor a nem­zeti kormányokkal szemben - kellene együttműködnie. A nemzeti érdekek megerősödésének veszélyéről, „bomlasztanak-e" az újak? Látok olyan veszélyt, hogy Európában ismét megerősödnek a nemzeti érdekek. De ez nem az új tagállamokra, hanem a régiekre, különösen Németországra és Franciaországra érvényes. Annak sem az új tagállamok az okai, hogy Európa kép­telen közös platformokat létrehozni - Irak kapcsán szintén a régiek között rob­bant ki elsősorban vita. A német-francia tandem erőltetése Európa megerősítése helyett további megosztottsághoz vezet. Az állandó német ENSZ BT-tagságról: Az állandó német BT-tagságra való törekvés nem hozza közelebb a közös európai külpolitikát, inkább újabb törés­vonalakat eredményez. Az európai or­szágok érdekei egyre hasonlóbbak, és ezt csak egy közös európai BT-tagság tudná megfelelően képviselni. Ennek megteremtése azonban még eltart egy darabig. Törökország EU-tagságáról: Az EU-csatlakozásnál mindenki szá­mára előnyösebb lenne a szoros együtt­működés egy demokratikus, jogállami, az emberi jogokat tiszteletben tartó Törökor­szággal. Törökország EU-tagságával Európa politikai egységét kockáztatjuk: amint a határok a földrajzi, kulturális, tör­ténelmi Európán kívülre tolódnának, a tagállamok sokkal nehezebben adnák fel nemzeti szuverenitásukat. Kívánatos len­ne, hogy minél több iszlám ország köves­se Törökország példáját, de a demokrati­zálásért cserébe nem lehet EU-tagságot kínálni. Jobb-e Európának Kerry, mint Bush? Akárki győz, mindenképpen nagyobb hozzájárulást fog követelni Európától a világ válságövezeteinek stabilizálásá­ban. Gerhard Schröder kancellárnak állító­lag nem jönne jól John Kerry győzelme, mert akkor Németországnak nagyobb felelősséget kellene vállalnia az iraki rendcsinálásban. Már létezik egy ENSZ BT-határozat, amely azt kéri a tagál­lamoktól, hogy vállaljanak szerepet a rendteremtésben. Németország ezt meg­szavazta, mégsem tesz semmit. Ez épp­olyan egyoldalú politizálás, mint amiért George W. Busht bíráljuk. Ha Magyaror­szág ott tud lenni Irakban, akkor nem ér­tem, hogy mi németek miért nem tudunk segíteni. Berlin, 2004. november 1. I­notai Edit ÁLLÁSPONT 2004. NOVEMBER 2., KEDD 3 F­ogadjunk az igazságra? Nagy N. Péter H­etek óta nem hallgatja ki az ügyészség Kulcsár Attilát. Hetek óta nem szivárognak ki hírek arról, hogy a politikai és médiaelit tagjai közül ki evett az álbróker tenyeréből... Meglehet, hogy nincs oksági össze­függés e két jelenség között, de a látszat egybefűzi őket. És a látszat a K & H- történetben olyan rettenetesen nagy úr, kiváltképp hogy a valóságról fogal­munk sincs. Csak azt tudjuk, hogy nagyságrenddel otthonosabb lenne az ország, ha azt hihetnénk, hogy egy ilyen ügyben van esélye az igazságnak. A reménykedők rosszul állnak. Az igazságot hivatásszerűen szolgálók ugyanis csapatokba rendeződtek. Egymással szemben. Más ütemre lép az ügyben a rendőrség, másként az ügyészség. Annyira, hogy most már egy­másra kanyarodtak: az ügyészség meggyanúsította a rendőrtisztet, Molnár Csabát, aki a kihallgatásokat megkezdte. Azt vetik a szemére, hogy - még a Pannonplast-ügyben - összejátszott Kulcsárral. Ha így van, visszamenőleg minden igazolható. Akkor az igazság érdekeit szolgálja, hogy az ügyet szét­szedték, és a legfontosabb gyanúsítottakkal az ügyészség foglalkozik, a ma­radékot hagyja a rendőrségnek. Egyébként­ mindez igen szokatlan volna. A látszat az, hogy ez a gyanúsítás is csak egy lépés valamiféle küzdelem­ben, amiről jó volna tudni, hogy csak az ügyészség és a rendőrség között fo­lyik, vagy tágasabb terekből ereszkedik le. Nem tudjuk, hogy a kellő pers­pektíva érdekében meddig lépjünk hátra. Odáig, hogy az eredendő ügyben a rendőrség nem talált okot a Pannonplast-ügy nyomozására, az ügyészség viszont igen? Hátrálhatunk tovább is. Még a K & H ügy elé. Éveken át nyo­mozta az ORFK Princz Gábor és vezetőtársai ügyét, a Postabank-bukást, mígnem egy szerény büntetéssel fenyegetett vétség gyanúját fogalmazta meg. Csak napjai voltak az ügyben az ügyészségnek, de reagált: hatalmasat emelt a téten, kettőtől nyolc évig terjedő börtönnel sújtható bűntettet gyanít­va ott, ahol a rendőrség szinte semmit. S az ügyész, aki akkor lépett, ugyan­az az Ihász Sándor, aki a K & H-ügy nyomozását felügyelve, majd most már, mint fővárosi főügyész rendre ütközik a rendőrséggel. S a látszat szerint tar­talmilag is azonosak a szerepek. Ügyészségi szigor, ha a feltételezések szerint bal felé menekülő pénzembereket kell megfogni, és engedékenység, ha Fidesz közeli ügyekről van szó. A sorozatos kormánypárti interpellációk legalábbis ezt állították. Nem venném a vakmerőséget ahhoz, hogy jognak minősítsem a döntéseket, de ahhoz igen, hogy az azonos pozícióban felálló csapatokat ijesztőnek találjam. Nem lehetne ebben a helyzetben nagy tétek­kel fogadni egy harmadik fél, az igazság győzelmi esélyeire. Ilyenkor lát­szik, hogy a két Magyarország látomása mennyire egyoldalú. Van ugyanis egy másik is: a többieké. Akik dermedten nézhetik e nagy bűncselekmények által rajzolt képet, és nem találják a helyet, amelyet ők több-kevesebb bizton­ságérzettel elfoglalhatnának. Akárcsak megfigyelőként is. E rendszerből egy ilyen sokkhatás ráadásul előhozza egyébként titkolha­tó gyengeségeit is. Most például az ügyészség különös helyzetét. Ez a szer­vezet éppen olyan függetlennek mutatkozik, mint a bíróságok, mintha csak önálló hatalmi ág volna, miközben nem az. A bíróság ráadásul nem hierar­chikus szervezet, felsőbb bíró az alsóbb ügyébe nem szólhat bele, szemben az ügyészséggel. Igaz, fölöttük viszont előbb-utóbb ott vannak a bírák. Ahogy a Princz-vádat is - még a múlt században kezdték nyomozni - visz­­szaadta a bíró, mondván, kiegészítésre szorul. Az ügyészség felett viszont addig, amíg nyomoz, nincs kontroll. A törvényesség őrzése is az ő dolga vol­na ugyanis. Magára kell hát vigyáznia. Régebben az ombudsmani hivatal je­lezte, hogy nem jól van ez így, dolguk volna ott legalább az állampolgári jo­gok őrzőinek. Akkor még Polt Péter is ebben a hivatalban dolgozott. Ma már ő a legfőbb ügyész. A kezdeményezés elhalt. Az igény a harmadik Ma­gyarország megnyugtatására azonban nem. Z­sákutca_______________________ Aczél Endre N­em tudni ugyan, mivel végződik Jasszer Arafat párizsi gyógykezelé­se, de a hetvenes évei közepén régóta betegeskedő ember egészen bi­zonyosan nem lesz már az, aki volt. Utódról kell gondoskodni, ami, azonban csak egyik - kacskaringós - leágazása annak a problémakörnek, amelyet az Arafat utáni időkre prognosztizálni lehet. A másik, ha úgy tet­szik, alternatíva gyanánt: az anarchia. Gázában Arafat Fatahjának félelmetes versenytársa a terrorizmusban elmarasztalt Hamasz; a Jordán nyugati part­ján­­ arab Palesztina nagyobbik felén - a fiatalabb évjáratú, a megszállás idején szocializálódott palesztin vezetők intéznek folyamatos kihívást az emigrációból jött régi gárda ellen. A közeli múltban számos ilyen konfliktust éltünk meg. Biztos fogadást lehet kötni arra, hogy a hatalomátadás, ha bekö­vetkezik, ijesztő mértékben ugraszthatja egymásnak a vetélkedő palesztin frakciókat, amelyek kivétel nélkül „saját" fegyveres szervezetekkel is ren­delkeznek. (Egyike ezeknek, a régen látott PFLP bukkant fel tegnap, a tel-avivi piacon végrehajtott öngyilkos merénylettel.) Maradjunk azonban annál a változatnál, hogy Arafat helyét, mondjuk, átveszi Mahmud Abbasz, a PFSZ nevű ernyőszervezet megbízott vezetője, kit miniszterelnökösködése idején Izrael elfogadható tárgyalópartnernek is­mert el. Abbasz, azért mondott le, mert nem volt hajlandó megbékélni azzal a bábszereppel, melyet a teljhatalomhoz ragaszkodó Arafat kiosztott neki. Amióta ő elment, nincs tárgyalás Izrael és a palesztinok között. Ebből a dialógushiányos helyzetből nőtt ki Ariél Saron izraeli miniszter­­elnök koncepciója arra nézve, hogy a Gázai övezetet egyoldalúan kiüríti. A területátadásról természetesen minden érvényes béketerv betűje szerint tár­gyalásokon kellett volna izraelieknek és palesztinoknak megegyezniük, de Saron úgy döntött: ha nincs tárgyalópartner, akkor ő maga lép, a palesztinok megkérdezése nélkül. A terv a múlt héten került sínre végleg, amikor is Saron megkapta hozzá az izraeli parlament támogatását. 24 órával később azonban Arafat kómába esett, miáltal nyomban új helyzet teremtődött. Ha nincs Arafat, az önmagában jó ugyan, de kirúgja a terv alól az ideológiát. Tudniillik „mással" már meg lehet egyezni, s ha igen, akkor igazolhatatlan­­ná válik Izrael egyoldalú cselekvése. Akkor vissza kell térni az „egyes koc­kára", az átfogó (nemcsak Gázát, hanem a Ciszjordániát is magában foglaló) megegyezés részletes tárgyalásához. Itt tartunk most. Ismételten nyugtázni tartozunk azonban egy belsőleg el­lentmondásos szindrómát. Dacára az izraeli lépés egyoldalúságának, a gá­zai zsidó telepesközösség (hétezer ember, csinos kis falvakkal, infrastruktú­rával, közművekkel, jól megművelt földekkel) felszámolása sokkal inkább beleütközött az izraeli jobb és szélsőjobb ellenállásába, mint az arabokéba. Ennek magyarázata talán az, hogy Saron, kész volt precedenst teremteni. Megmutatni, hogy a megszállt területeken létesített zsidó telepek még ak­kor se „örökök", ha Isten az izraeli jobboldal és a vallásos pártok meggyőző­dése szerint Izrael népének ajándékozta az egész Szentföldet. Továbbá, Sáron kész volt gesztust tenni George W. Bushnak, aki Gáza kiürítése fejé­ben pártfogásába vette a ciszjordániai, legalább 200 ezer zsidónak otthont adó telepeket. De persze benn van ebben a kiürítésben egy katonai tanköny­vekből ismert alaplépés: az „arcvonal-rövidítés". Izraelnek az 1,5 millió pa­lesztin lakta Gázában túl sokba került hétezer zsidó telepes konok s olykor kegyetlen védelmezése. Miniszterelnöke úgy kalkulált, hogy ha ezen az áron vásárolhatja meg a többi, fontosabb zsidó telep jövőjét, többszörösen is jó boltot csinál, kiegyezés nélkül. Csakhogy Arafat után megint egyezkedni kell majd, ezért juthat a Gáza-terv zsákutcába.

Next