Népszabadság, 2005. január (63. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-03 / 1. szám
Hírösszefoglalónk A hivatalban lévő államfő, Stipe Mesic volt a toronymagas esélyese a tegnapi horvátországi elnökválasztásnak. A 4,4 millió szavazásra jogosult horvát állampolgár 13 jelölt közül választhatott, de a favorit valamennyi felmérés szerint a jelenlegi elnök volt. Mesic második, egyben utolsó ötéves államfői megbízatásra pályázik. A közvélemény-kutatások szerint csupán az lehet kérdéses, hogy már az első fordulóban megkapja-e az újraválasztásához szükséges abszolút többséget, vagy január 16-án ismét urnákhoz kell járulniuk a választóknak. Stipe Mesic, aki 2000-ben lett az 1999- ben elhunyt Franjo Tudjman utóda, párton kívüli jelöltként indult, ám teljes mértékben számíthatott a centrista-baloldali ellenzék támogatására. Legfőbb riválisa Jadranka Kosor miniszterelnök-helyettes, a kormányon lévő konzervatív Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltje. A többi tizenegy pályázónak - akiknek többsége Kosornál is jobboldalibb platformról indult - jóformán semmi esélye nincs. Szerepük csupán annyi lehet, hogy adott esetben megakadályozhatják Stipe Mesic első körös győzelmét. Elnökként a centrista Mesica megkerülhetetlen közvetítő szerepét játszotta az államügyekben, ügyesen gyötörve a konzervatív kormányt, amellyel társbérletbe kényszerült. Ez annál figyelemre méltóbb volt, mivel Horvátországban a 2000 novemberében elfogadott új alkotmány megnyirbálta az államfő jogköreit, hogy eltöröljék Mesic elődjének, a néhai Franjo Tudjmannak, a HDZ alapítójának rossz emlékét. A volt elnök ugyanis sokszor visszaélt hatalmával, miközben vaskézzel irányította az államot a függetlenség kikiáltásától egészen 1999-ben bekövetkezett haláláig és pártfogolta a korrupt rendszert. Tény, hogy fontos témákban, mint például az ország európai uniós csatlakozása, teljes egyetértés uralkodik a horvát politikai osztályon belül. Számos belpolitikai kérdésben azonban vita volt az elnök és a kormányfő között, s Mesic nem egy alkalommal megütközött Kosor asszonnyal, illetve a kormánypártot irányító miniszterelnökkel, Ivo Sanaderrel is. Az utóbbi hónapokban Mesic olyan képet alakított ki magáról, hogy szemben áll a HDZ-vel. A kampány alatt Mesic mindent megtett annak bebizonyítására, hogy közvetítő,, kikerülhetetlen tényező az államügyekben. Arra is emlékeztette a közvéleményt, hogy a sajtóban megjelent cikkek nyomán a fegyveres erők főparancsnokaként utasította a védelmi minisztériumot: vizsgálja ki a visszaéléseket, amelyeket egyes laktanyákban a besorozott katonákkal szemben elkövettek. A szavazás előtt néhány nappal Mesic újabb csapást mért ellenfeleire, felelevenítve a korrupt rezsim emlékét, ami egybeforrt Franjo Tudjmannak a nevével. Az államfő rámutatott a Tudjman-rendszerben véghezvitt „csalárd privatizációkra" és új vizsgálatokat követelt. VILÁG Zágráb: Mesic marad? Zágrábban szavaz a horvát elnök Janukovics lemondott Hírösszefoglalónk Az év utolsó napján televíziós beszédben jelentett be lemondását Viktor Janukovics ukrán miniszterelnök. A hatalompárti erők hivatalos elnökjelöltje azután állt elő ezzel a bejelentéssel, miután a legfelsőbb bíróság és a központi választási bizottság is elutasította panaszait. A donyecki politikus megismételte: nem adja fel küzdelmét az elnökségért, habár tudja, egyre kevesebb esélye van a győzelemre. Az ukrán elnökválasztás december 26-i megismételt második fordulóját jelentős előnnyel Viktor Juscsenko, az ellenzék jelöltje nyerte meg. A „harmadik félidőt" nagyszámú külföldi megfigyelő ellenőrizte. Ezen az eredményt befolyásoló törvénysértéseket nem észleltek. Janukovics kormányát már korábban lemondásra szólította fel az ukrán parlament is. Ezt azonban a politikus nem volt hajlandó tudomásul venni. A kérdés az, hogy Leonyid Kucsma távozó elnök, avagy már Viktor Juscsenko nevezi ki az új kormányfőt. Az új elnök feltehetően támogatóinak egyikét nevezi ki miniszterelnökké. Az egyik lehetséges jelölt Petro Porosenko csokoládégyáros és tévétulajdonos. A másik Julia Timosenko, akinek saját pártja van és a gázkereskedelemben gyűjtött dollármilliókat össze. Juscsenko Kijev központjában százezres nagygyűlésen köszöntötte híveit a grúz elnök Mihail Szaakasvili társaságában. A vendég államfő, aki egykor Kijevben tanult ukránul köszöntötte a tömeget. Sokan emlékeztetnek arra, hogy ő is egy tömegmozgalomnak köszönhetően került a hatalomra, buktatva meg Eduard Sevardnadzét, a veterán politikust. Az új ukrán vezetőnek támogatást ígért Kanada és az Európai Unió. Nem szólalt meg eddig Moszkva. Vlagyimir Putyin elnök annak idején sietve köszöntötte Viktor Janukovicsot, akinek megválasztásába ő maga is sok energiát fektetett. Viktor Janukovics Válságban a lengyel bal Munkatársunktól Megoldódni látszik a lengyel alkotmányos válság, amelyet a kormányzó baloldalon belüli sorozatos botrányok és frakcióharcok okoztak. A legutóbbi botrányt az okozta, hogy az átvilágítóbírák hazugsággal vádolták meg Józef Oleksyt, a szejm hivatalban lévő elnökét. Ő ugyanis elhallgatta, hogy a hetvenes években együttműködött a lengyel katonai tűrszerzéssel. A szocialista politikus most bejelentette: január ötödikén távozik posztjáról, és azt az eddigi külügyminiszternek, Wlodzimierz Cimoszewicznek adja át. A lengyel politika ismerői szerint így akarja megoldani Aleksander Kwasniewski államfő a maga utódlását, illetve elkerülni a darabokra hullott utódpárt (SLD) teljes választási bukását. A parlamenti választást 2005 júniusában tartják. Az idén a lengyelek szavaznak a következő elnökről is, és ezzel egy időben népszavazás lesz az európai alkotmányról is. EU-csapdák 2005-ben Minden eddiginél mozgalmasabb év vár az EU-ra: nem halogathatja tovább a csatlakozási tárgyalások megkezdését a törökökkel, zökkenőmentesen haladnia kell Európa első alkotmányának jóváhagyásával, és a brüsszeli pénzek elosztásáról is kénytelen végre megegyezni. A BŐVÍTÉS FOLYTATÁSA Cél: Nagyra törő bővítési év elé néz az Európai Unió. Márciusban Horvátországgal kezd felvételi tárgyalásokat, áprilisban Romániával és Bulgáriával írja alá a csatlakozási szerződést, októberben pedig a törökökkel ül tárgyalóasztalhoz. Akadályok: A legújabb tagjelöltek felvétele számtalan csapdát rejt. Elképzelhető, hogy Horvátországban bujkál az egyik legkeresettebb háborús bűnös, Ante Gotovina tábornok - Zágrábnál ezért előfeltétel a teljes együttműködés a hágai Nemzetközi Törvényszékkel. Bukarest és Szófia már lezárta ugyan a tárgyalásokat, de felkészültségük szintje aggodalmat kelt Nyugat-Európában: a belépésig szigorú ellenőrzés vár rájuk, és 2007-re tervezett csatlakozásukat (szükség esetén) el is halaszthatják. Az igazán kemény dió azonban Törökország, amelynek integrációja alapjaiban változtathatja meg az EU jellegét és működését. Az uniós közvélemény nem lelkesedik a törökök befogadásáért, Franciaország és Ausztria máris bejelentette, hogy népszavazást rendez. AZ ALKOTMÁNY JÓVÁHAGYÁSA Cél: Az unió alkotmányos szerződését - a tavaly októberi aláírás óta - eddig csak Litvánia és Magyarország ratifikálta. Az életbelépéshez mind a huszonöt tagállam jóváhagyása szükséges. Akadályok: A kibővült EU zökkenőmentes működését biztosító alkotmányra máris komoly veszély leselkedik: eddig tizenegy tagállam jelezte, hogy népszavazásra bocsátja a dokumentumot (Belgium, Csehország, Dánia, Franciaország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Portugália, Spanyolország). Az első a sorban Spanyolország, ott ez év februárjában tartják a referendumot. Az egyik legkockázatosabb népszavazás a franciaországi, ahol az alkotmány ügye ráadásul összekeveredhet Törökország csatlakozásával: a törökök felvételét elutasító polgárok tiltakozásul leszavazhatják az uniós alkotmányt. Kevésbé veszélyes, ha egy kis tagországban bukik meg a dokumentum. A PÉNZÜGYI VITÁK Cél: A következő, hétéves EU-költségvetésről (2007-2013) ez év első felében, a luxemburgi soros elnökség alatt szeretnének megegyezni a tagállamok. Ha nem is minden apró részletről, legalább a sarokszámokról illene megállapodásra jutni - ám a mostani viták ezt is kétségessé teszik. Akadályok: Miközben a tagállamok száma nő, a közös kasszába legtöbbet befizető országok szeretnék befagyasztani a hozzájárulásukat (Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Ausztria, Hollandia, Svédország). Ezzel nemcsak az újonnan csatlakozóknak járó támogatások kerülnének veszélybe, hanem az a célkitűzés is, hogy az EU 2010-re a világ legversenyképesebb gazdaságává váljon. Néhányan megoldásként felvetették, hogy a „régi" tagországok elmaradottabb térségei a jövőben ne kapjanak a támogatásokból, amelyeket így az „újakra" lehetne összpontosítani - ám a déli államok erről hallani sem akarnak. Pócs Balázs 19 ÁLLÁSPONT 2005. JANUÁR 3., HÉTFŐ Orbán csapdája A Tamás Ervin mikor érdemdús politológusok maguk közt Orbán Viktor arcáról beszélnek, miszerint mélyültek ráncai, fáradtnak tűnik, meg azt hallani, hogy egyedül a felcsúti futballcsapat edzései villanyozzák föl, akkor az ember arra gondol, hogy mindebből egyetlen szó sem igaz Egyszerűen Orbán Viktor egyre kevésbé képes azt csinálni, amit önmagában gondol. És nem azért van ez így, mert környezete nem engedi, hanem mert felvett szerepe köti gúzsba. Márpedig a szerep is önönmaga, hiszen politikai teóriái alapján mintázta meg, alakította ki, játssza el napról napra. Nem a liberalizmusból a konzervatív eszmekörbe való átruccanás, hanem az azóta megtett út cikcakkjai okozhatnak némi elbizonytalanodást. Ne tévedjünk nem a vakbuzgó és feltétlen hívek között, hiszen ők vagy követik ezeket, vagy az ő tapsukért, voksukért történik a kanyar. A külső szemlélő (1. bizonytalan szavazó) az egyeduralkodásra való törekvésen túl érzékelni kezdi a következetlenséget, s emiatt kárt szenved a politikus által megformált szerep is - amit mond, nem lesz a sajátja. Színikritikusi kifejezéssel élve szavai „nem belülről jönnek". Lehetséges persze, hogy ez a bekezdés úgy, ahogy van, belemagyarázás. Az Orbán-kormány többé-kevésbé karakteres politikát folytatott, amely abból indult ki, hogy egy erős középosztály állíthatja csak meg a leszakadók további zuhanását. Hogy a preferálandók inkább a felső középosztályhoz tartoztak, igaz, mint ahogy az is, hogy a szegénypolitika jobbára a „segíts magadon!" alapján működött, ami egy teljességgel kiszolgáltatott rétegnél édeskevés - dé kompakt, egymáshoz illeszkedő eszközrendszer szolgálta a „polgári" kormány víziójának gyakorlatba ültetését. Ehhez társult a lakáshitelezés, amely a spekulációra is alkalmas volt ugyan, de az otthonhoz jutást végre többek számára elérhetővé tette, meg a Széchenyi-program, amely lehet, hogy protekcionista alapon osztott pénzeket, vagy hogy reklámja nagyobb volt, mint valóságos tartalma, de talán éppen a jó píárnak köszönhetően a hazai vállalkozások számára mégis jelentett valami elérendő célt, perspektívát. A Fidesz ellenzékben, szövetséggé alakulva mára egészen máshová lyukadt ki, és ezzel nem csupán a rivális párt politikáját kérdőjelezte meg, ami természetes, hanem kiütötte és máshová helyezte saját politikájának cölöpjeit is. Hogy ez a - divatos szóval élve - súlypontáthelyezés mennyiben hódolt az eddig kigúnyolt kádári életérzés kiszolgálásának és mennyiben az örökzöld populizmusnak, ki tudja, de egy biztos: minden szó és minden mozdulat, valamennyi háttérelemzés és nyilvános döntés a szavazatmaximálás, azaz a majdani hatalomátvétel jegyében történik. Hiba ez? Ha a szándék öncélúvá válik, kitörli a racionalitást, s felülüt elveket - bizony hiba. És ez a hiba a közvélemény-kutatások trendjén is látszik, hiszen az eredmények nem támasztják alá, hogy korábbi baloldali szavazókból tömegesen váltak Fideszhívek. Ellenkezőleg: a bizonytalanokat is zavarja a tömegek „várható" reakcióihoz rugalmasan alkalmazkodó válaszok sora, amelyek nem állnak össze egységes egésszé, sőt gyakorta egymásnak is ellentmondók, így egyre inkább hiányoznak a fix tájékozódási pontok magán a politikai erőn belül - ez pedig előbb-utóbb kívülről is látszik. Persze, lehet, hogy túlzás valamiféle felismerhető, koherens konzervativizmust számon kérni a jobboldaltól, amikor a baloldal is éppen csak mostanában próbálja megkeresni önmagát. A Fidesz első emberének azonban fel kellett ismernie a rá leselkedő veszélyt. Ő a kilencvenes években elorozott egy szót, amelyet sikeresen kisajátított, pedig nem pusztán az övé: ez a polgár. Most a másik tábor tesz fel egy régről ismert kérdést: haladás vagy maradás? Csakhogy a két szó további fogalmak tartalmi birodalmát bonthatja ki, s ezek együttese egy nyitott, korszerű, önmagában bízó, mások iránt toleráns társadalom képét. Kérdés, elfoglalhatja-e a fenti szavakat a kormányoldal, jelezvén, hogy az MSZP és az SZDSZ a modern Magyarország letéteményesei? Besétál-e a kelepcébe Orbán - azaz átengedi-e a haladás képzetét ellenfelének? Tény, hogy „a nagy összefogás" jegyében mintha egyre jobban megbarátkozna egy kissé anakrón, a tradíció szerepét a modernizáció rovására előtérbe helyező, túlcsipkézett világgal, amely egyrészt imponál neki, másrészt az a vállára emeli őt. De vajon ez-e az igazi arca? Vagy végkép beleégett az „egy a zászló, egy a tábor" érdekében felvett szerep? Sikerül-e fanatikus híveinek elhitetnie vele, hogy az érettség, a bölcsesség süj át viselkedésén, nem pedig valamifajta koravén modorosság? Mert amennyiben az ellenoldal kevésbé tétova, mint korábban, válaszai határozottabbak és követhetőbbek, „sőt" még érhetőek is - a bizonytalanok győzelmet jelentő megnyerése jobboldalról nem lesz annyira könnyű, mint azt tavaly nyáron hitték. Persze, mindig elő lehet venni a szociális kártyát, meg a suskusos privatizációt, de vannak, akik emlékeznek még a nyugdíjemelés elhalasztására, a munkanélküli-segélyek megkurtítására, no meg az állami gazdaságok vagy a BÁV Rt. pályázat nélküli átjátszására. Adu tehát van elég. Itt is, ott is. De most már ketten ülnek velük. Lehet, hogy Orbán Viktornak van igaza akkor, amikor úgy véli, hogy ellenfele a semmit csepüli, mert ő egyelőre következetesen kitér az ütközet elől. Azt viszont látni rajta, hogy érzi: nincs már tökéletes biztonságban. Ettől még győzhet. De veszthet is. Képben maradni H Tóth Levente arminchét éves öregemberré tett a technika. Pedig nem is olyan rég még elnéző mosollyal figyeltem szüleim botladozását az első mobiltelefonjuk PIN és PÚK kódjaival. Most már én igyekszem egyre reménytelenebbül megérteni az új ketyerék tudását. Szabadidőmben próbálom átvenni a használati utasításaikat legalább nagyvonalakban, hogy ne váljak teljesen röhejessé az általános iskolás vagy gimnazista ismerőseim előtt. Elhúzott mellettem a mobiltelefonom. Ami három éve még csúcstechnológiának számított, az ma már fapados, a kutya sem gyártja. Azért is vettem karácsonyra ajándékba egy rendesebb mobilt életem párjának, hogy legalább egy modemn készülék legyen a családban, így talán nekem is lesz ködképem az MMS-ről, a WAP-ról, a letölthető csengőhangról, a telefonos kép- és klipkészítésről. Még szerencse, hogy két hosszú hétvégét hozott az ünnep, így kicsit képbe kerülhettem. Most már csak az új mosógépünket nem merem megközelíteni. Semmi baj: két óra alatt állítólag nagyjából megtanulható, mire képes a gép. Ha viszont nem tudom, el sem merem indítani. Addig csak nézem. Kollégám már meg sem mozdul a PDA-ja nélkül (aki nem tudja, hogy ez kézi számítógép, a táblához se jöjjön!). Mindent abban tárol. Ha többet akar tudni, vesz hozzá még memóriaegységet. Ahogy a számítógép-használat miatt szinte végleg leszokunk a kézírásról, úgy lassan a zsebben tárolható tudást sem bízzuk az agyunkra. Húsz éve a Rec és a Play gombok ismeretével még ott lehettem a topon. Ma már szabadságot kell kivennem, ha vásárolunk egy új gépet. A DVD-t már ki is hagyom. Minek vegyek, ha látom, hogy néhány év múlva már úgysem ezt használom. Vihetem a sufniba a CD-ket is bakelitjeim mellé. A Jézuska pedig valóban berepül az ablakon, és letölt a világhálóról valami ajándékfilmet. Mindent tudnak majd a készülékeim, csak én leszek egyre butább és fölöslegesebb. Ezt érezhették az ipari forradalom hajnalán a gépromboló szövőmunkások? De ne lázadj szívem! Húsvétra PDA-t veszek. 3