Népszabadság, 2005. január (63. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-10 / 7. szám
2005. JANUÁR 10., HÉTFŐ Szökőár: kérdések és válaszok Zágoni Miklós 1. Igaz-e, hogy a globális felmelegedés hozzájárul a földrengésekhez? Közismert, hogy a cunamit egy tenger alatti rengés, az ausztrál-indiai kéreglemeznek az eurázsiai kéreglemez alá történt mintegy ötméteres becsúszása okozta. Az ebből eredő függőleges elmozdulás indította el azt a - félméteres magasságú, a nyűt tengeren óránként 800 kilométeres sebességgel haladó - lökéshullámot, mely a part közeli sekélyebb vizekben többméteres magasságig feltorlódva a pusztítást végezte. Tudjuk, hogy a globális átlaghőmérséklet az elmúlt évszázad során 0,6 Celsius-fokot nőtt. Ennek következtében a világóceán felszíne mintegy tíz centiméterrel megemelkedett. Ennek kisebb része származik a sarki jegek olvadásából, nagyobb hányada a víz hőtágulásának következménye. Körülbelül ugyanilyen mértékben melegedett a szárazföldek felszíne is. A Föld szilárd kérge azonban nem tud folyadék módjára felemelkedni, így a hőtágulás következtében a kéreglemezek felső részei nagyobb erővel feszülnek egymásnak. A lemezek mélysége több kilométer, de a melegedés csak néhány deciméteres mélységig érinti, így az ebből származó erőtöbblet, amely a földrengések kiváltásához hozzájárul, ezreléknél kisebb nagyságrendű. A légkör felmelegedése tehát gyakoribbá teheti a nagy viharokat (a tátrai pusztítás pl. 80-100 év helyett akár évtizedenként ismétlődhet), de nem teszi észrevehetően sűrűbbé vagy erősebbé a földrengéseket. Viszont: szoros összefüggés A szerző fizikus áll fenn a futóhullám és a fölmelegedés között! Egy nagyobb mértékű melegedés, mely az Északi- és a Déli-sarkon jégolvadáshoz, hatalmas jégtömbök leválásához vezet, megindíthat hasonló lökéshullámokat az óceánok felszínén bárhol! 2. Megelőzhető lett volna-e a katasztrófa? A szumátrai tenger alatti földrengés észlelése után 8 perccel az amerikai tengerészeti hivatal által koordinált Csendes-óceáni Cunami Megfigyelőrendszer (PTWC) fogta a lökéshullám első jeleit, melyről az információt három perc múlva szétküldték a Csendes-óceánon lévő többi megfigyelőállomáshoz. További négy perc múltán azon államok nemzeti szolgálatai, amelyek részt vesznek a PTWC-ben, az alábbi táviratot kapták: „A Csendes-óceánon romboló erejű cunami nem várható." Azonban India, Indonézia, Thaiföld, Srí Lanka és a Maldív-szigetek nem részesei az egyezménynek, így az Indiai-óceánra nem telepítettek megfigyelő bójarendszert. Ennek következtében nem állt rendelkezésre mérési információ arról, hogy az Indiai-óceánon mi a helyzet, így - további 50 perc múltán (a földrengés után 65 perccel) - csak azt adhatták ki a második körtáviratban, hogy a rengés körzetében kialakulhatott veszélyes lökéshullám. Addigra azonban az áradat már lecsapott Indonéziára és a thaiföldi Phuketre. Huszonöt perccel később sikertelenül próbálták felvenni a kapcsolatot az ausztráliai meteorológiai szolgálattal, elérték viszont az ottani katasztrófavédelmet, ahol megerősítették, hogy tudnak a rengésről, s kiadták a riasztást Ausztrália nyugati partjaira. A hullám ebben az időben érte el Ceylon szigetét. Az internetes hírügynökségeken hamarosan megjelentek az első beszámolók az áldozatokról. A PTWC-hez ekkor érkezett az első hír arról, hogy a romboló erejű cunami valóban kialakult. Tizenöt perccel később a Srí Lanka-i tengerészeti hivatal felvette a kapcsolatot a megfigyelőrendszer központjával, hogy értesítést kapjon az esetleges utórengésből származó további lökéshullámokról. Újabb negyedóra múltán a Srí Lanka amerikai nagykövet, aki összeköttetést tartott fenn az ország miniszterelnökével is, érintkezésbe lépett a PTWC-vel, hogy közvetlen hírláncon értesüljön a nagyobb utórengésekről. Ekkorra azonban a katasztrófa már a maga teljességében kibontakozott. Tanulságok: 1. A Csendes-óceán térségében a megfigyelőrendszer gyorsan és hatékonyan működött. Ha az Indiai-óceánra is kiterjedt volna ugyanez a mérőhálózat, akár tizenöt percen belül kiadható lett volna a riasztás: mindenki hagyja el a partot két kilométer távolságra. A halálos áldozatok száma ezzel a tizedére lett volna csökkenthető. Ha ugyanez a rengés a kéreglemez másik oldalán, a csendes-óceáni Mariana-ároknál pattan ki, Japán, Hawaii és a többi sziget időben teljes körű riasztást kapott volna. 2. A globális nemzetközi Föld-megfigyelési rendszerben (GEOSS - melynek része a PTWC) az aktív magyar részvétel elengedhetetlen. A térségünket érintő hirtelen légköri változásokat, az orkánok, tornádók, áradások kialakulását folyamatosan nyomon követő műholdas információs hálózatba való bekapcsolódás az éghajlati katasztrófák elleni védekezésnek is egyik legfontosabb állomása. A hazai közgondolkodásba bele kell épülnie, hogy a nemzetközi tudományos kutatások élvonalában való intenzív és széles körű magyar jelenlét életbevágó nemzeti érdek. GM-csata- győzt Fonyó Attila Dudits Dénes Greenpeace-győzelem: agrárvész című cikkében (január 3.) summázott tézisek egyike sem felel meg a tényeknek. A cikk első állítása: a Greenpeace - átverve a hazai környezetvédő civileket és a magyar kormányt - kiharcolta, hogy Magyarországon továbbra se lehessen „géntechnológiával nemesített", más szóval génmódosított (GM) növényeket termeszteni. Egyrészt: nem egy, hanem több száz hazai és nemzetközi fogyasztóvédő, egészségpolitikával foglalkozó és zöld civil szervezet (a Friends of the Earth, az ANPED, a GENET, vagy Magyarországon a Génpiszka Hálózat), valamint gazdaszövetség (a Soil Association vagy a magyar Biokultúra Egyesület) küzd a lehető legszigorúbb GM-szabályozásért. Másrészt: nehéz elképzelni, hogy egyetlen „félelemkeltő" civil szervezet „jó sajtójának" köszönhető a „titokban, lóhalálában" készülő génmoratórium. Egy ilyen szabályozási javaslat tárcaközi egyeztetések során születik meg, s még a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottsággal is véleményeztetni kell. Ebben ott ülnek a kormányzat, a tudomány és kisebbségben - a zöldek képviselői. (A Greenpeace speciel nincs is delegálva.) A géntechnológia hazai szabályozása 1998- ban született meg e fórumok egyeztetési folyamata eredményeképpen, és azóta a kormányzati álláspont hajszálnyival közelebb állt a zöld civil szervezetekéhez, mint a biotechnológiát művelő tudósokéhoz. A cikk legfontosabb állítása, hogy a génmódosított termények termesztésének tiltása a magyar agrárium Mohácsa lenne. Nos, nem. A magyar kormány edzi szerző szociológus dig is - nagyon helyesen - abból indult ki, hogy a magyar mezőgazdaság GM-mentesnek való megőrzése pillanatnyilag versenyelőnyt jelent. Európa lakossága jelenleg köszöni szépen, de nem kér a génmódosított élelmiszerekből. (Az elmúlt tíz év felmérései más-más kérdésekkel, de 65-80 százalék között mérték a GM-termékeket elutasítók, azokat veszélyesnek, egészségkárosítónak tartók arányát.) Ők nem is fognak vásárolni ilyen termékeket. (Továbbá olyan régiók terményeit sem, ahol megvan a hagyományos és biotermékek génmódosított termények általi elszennyezésének kockázata. Márpedig a A magyar mezőgazdaság GM-mentesnek való megőrzése jelenleg versenyelőnyt jelent. Európa lakossága pillanatnyilag nem kér a génmódosított élelmiszerekből. biokukorica beporzása génpiszkált kukorica által még több kilométeres védőzóna esetén is előfordulhat. Lehet, hogy ez az elutasító attitűd változni fog, de jelenleg az ökológiai, etikai, egészségvédelmi és gazdasági (!) kockázatok mellett ez az egyik legfontosabb érve a kormányzatot meggyőzni kívánó civileknek. Akik jelenleg - Dudits állításával ellentétben - nem állnak győzelemre, hanem folyvást azzal szembesülnek, hogy a kilencvenes évek második felében kiharcolt, óvatos zöldálláspontot az EU elkezdte puhítani. Míg az EU-ban a szigorúbb szabályozást kívánók vesztésre állnak, a hazai szabályozásban van remény a szigorúbb, tiltó álláspont érvényesítésére. Az európai kormányzatok e tekintetben nem egységesek. Az Amerika-rajongó Tony Blair és általában a mediterrán országok támogatják, a burgundi-rajongó Jacques Chirac és az északi országok nem. 2004 végén - Dudits állításával ellentétben - az EU néhány (17) termény címkézett forgalmazására, illetve termesztésére adott engedélyt (termesztési moratóriumot pedig bármely tagállam kimondhat továbbra is), és nem oldotta fel (múlt időben) „a GM-növények termesztésére és forgalmazására való tilalmat". E döntés meghozatalában kevésbé az európai mezőgazdasági termelés trendjei számítottak, sokkal inkább a környezetvédelem terén meglehetősen elmaradott USA vámháborúval fenyegető kereskedelmi nyomása volt a döntő. Az európai mezőgazdasági termelésben megmutatkozó trendek eddig nagyon óvatos elmozdulást mutattak az integrált (tájvédelmet is magában foglaló, munkaigényes, minőségi) mezőgazdaság és a biogazdálkodás irányába. Ha ez lesz az európai mezőgazdaság jövője, akkor a magyar kormány jól választ, ha (a német, a görög, a dán, az osztrák, a francia álláspontot követve) nemet mond a GM-termények magyarországi termesztésére. És győztesek lesznek a hazai termelők és a GM-terményeket nem kívánó fogyasztók. Lehet, hogy a trendek megfordulnak, és az európai mezőgazdaság az egyre több vegyszert, energiát és egyre kevesebb emberi munkaerőt használó, mennyiségi szemléletű amerikai útra tér. És vesztenek a hazai termelők és a GM-terményeket nem kívánó fogyasztók. A felmérések szerint a fogyasztók, azaz az állampolgárok ezt mindenesetre nem akarják. NÉPSZABADSÁG • Olvasói levelek Ma még pótolható lenne Az 1945 tavaszán a Dunántúlon és a Felvidéken élő 14-15 éves levente fiatalok nyugatra vezényléséről, hányattatásaikról és tizenötezer lány és fiú pusztulásáról emlékezett meg Elhurcolt és elfeledett gyerekek címmel (december 7.) megjelent cikkében a CSEMADOK köbölkúti szervezetének elnöke. Kovács Ferenc felrója, hogy a „magyar történetírásból az elhurcolt gyerekek tragikus története szinte teljesen kimaradt", majd így zárja írását: „Az a 15 ezer gyerek, akit idegen földbe temettek el, kiknek sírjára azóta se tett senki egy szál virágot, akikről fél évszázadon át említés sem esett, talán megérdemelnék, hogy a szülőhazájukban néha-néha megemlékezzenek róluk." Keserű megállapításának a kegyeletre vonatkozó részével tökéletesen egyetértek, hiszen jómagam is csak a vitnyédi felnőtt lakosság határozott elutasító magatartásának köszönhetem, hogy nem sodródtam a teljes életbizonytalanságot jelentő osztrák-magyar határ felé. Valóban erkölcsi kötelessége lenne a magyar államnak és a társadalomnak, hogy az elesett és a magyar határokon kívül elhantolt magyar honvédekhez hasonlóan a sorsukban osztozó leventék nyughelyeit is gondozza, a hozzátartozók számára elérhetővé tegye. Nincs elfogadható magyarázata annak sem, hogy az intézmény egészéhez tartozó fiatalok kálváriájáról a mai napig sem jelent meg egy összegző, tudományos monográfia. Ugyanakkor szerzőtársammal, Kiss Györggyel együtt szeretnénk felhívni figyelmét - és nemcsak az övét - arra, hogy a leventeintézményről 1976-ban megjelent a Horthy leventéi című könyvünk, amely 281 oldalon tárgyalja az intézmény egész történetét, a 248. oldalról pedig kimondottan a dunántúli eseményeket, a nyugatra menekítéssel együtt. Ebből többek között az is kitűnik, hogy száztízezernél sokkal többen kényszerültek átlépni az ország nyugati határát. A veszteségről - figyelemmel a Szovjetunióba hurcoltakra is - még viszonylag pontos és részletes ismerettel sem rendelkezünk. A kötet 273. oldalán írjuk: „Fiatalok - elhurcoltak és megtévesztettek - tízezrei tértek vissza. Az igazi bűnösök nem ők voltak. Vezetőiknek és megtévesztőiknek a ... népbíróság előtt kellett felelniük tetteikért." Figyelmébe ajánlom Kovács Ferencnek dr. Szabó János A leventeintézmény mint szellemi környezet c. kandidátusi értekezését (Bp., 1988), valamint Reményfi Géza: Magyar leventék a sarkkörön túl c. könyvét, amely a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg 1989-ben. A most készülő „Magyar ifjúság a XX. században" munkánkban is igyekszünk emléket állítani sorstársainknak, hogy a mindenkori magyar fiatalok képesek legyenek ellenállni a gyilkos szándékoknak. Mindez talán nem elég, de a semminél mindenesetre több.Gergely Ferenc Budapest A magyar egészségügy becsülete Felháborodhatunk, unhatjuk vagy akár félhetünk is tőle, de leginkább és legtöbben már hozzászoktunk: a magyar egészségügyi rendszer mély válságban van, és az alapvető problémákat megoldó reformra szorul. Kevés az egészségügyre fordított pénz, és az sem optimálisan kerül felhasználásra. Nemzetgazdaságunk nem képes többet az egészségügyre áldozni, s a közgazdász-politikusok egy része szerint nem is érdemes, amíg az egészségügy lyukas vödörként funkcionál. „Ez nemcsak magyar, de világméretű gond" - nyugtatnak meg. Választani kell. Melyik ágazatra (oktatás, nyugdíjasok, autópályák stb.) és mennyit áldoz a társadalom a közös kasszából? Valóban nincs több az egészségügyre? Az orvostudomány rohamosan fejlődik, egyre csodálatosabb és drágább eljárásokat alkalmaz, ami egyre csak növeli az orvosi ellátással szemben támasztott igényeket, és a leggazdagabb országok számára is megfizethetetlenné teszi a mindenki számára egyenlő hozzáférést. Választani kell. Kiknek és milyen ellátást kínál, finanszíroz a társadalom? A magyar egészségügy infrastruktúrája siralmas állapotban van. Az ellátás racionalizálása a járóbeteg-rendelések bővítésével fog járni, ami olcsóbb és a betegek számára kevésbé megterhelő, mint a kórházi kivizsgálások. Ez nagy valószínűséggel osztályok, kórházak bezárásához fog vezetni. Választani kell. Mi marad, mit kell felújítani, mit kell bezárni? A magyar egészségbiztosítási rendszer nem tölti be feladatát. A biztosítottak számára nem nyújtja az elvárt szolgáltatást térítésmentesen, mindenki számára egyenlő hozzáférhetőséggel és garantált színvonalon, így nem mehet tovább. Választani kell. Egy vagy több biztosító? Magánvagy állami tulajdonban? Kizárólag szolidaritási vagy piaci alapon? Ki válaszol, ki választ és hogyan? Logikus lenne a választást a parlamenti képviselőktől várni, esetleg egyes kérdésekben az önkormányzatoktól, mint a társadalom legfelsőbb legitim reprezentánsaitól. De valóban a társadalom érdekében a választóik akarata szerint tennék-e ezt? Vagy inkább pártjaik utasítására, pozíciójuk féltéséből vagy tájékozatlanságból egyszerű szavazógépként fognak működni valamely gazdasági lobbi érdekét szolgálva? Melyik az a fórum, ahol a társadalom, a szakma, a politika úgy van jelen, hogy képes a kérdésekre elfogadható, világos válaszokat adni? Vagy inkább az fogja eldönteni, hogy milyen lesz a magyar egészségügy, hogy a választópolgárok szavazókedvét hogyan befolyásolja az aktuális reformterv reklámkampánya? Választani kell. Ki mondja meg, és mi alapján, hogy milyen lesz a következő évtizedek magyar egészségügye? Az orvosok és egészségügyi szakdolgozók bérei, munkakörülményei elfogadhatatlanok. A működőképességet csak a korrupció, paraszolvencia, a gyógyszeripar nemkívánatos befolyását biztosító promóciók és az embertelen, ésszerűtlen hierarchia tartja fent. A vezető pozíciókban lévők nem léptek, lépnek fel kellő eréllyel az orvoslás morális, egzisztenciális és szakmai válságának megoldása érdekében. Az orvostársadalom ketté vagy még inkább több részre szakadt, polarizálódik gazdag, korrupt vagy konformista elitre, még épp megélő középmezőnyre,, és a perifériára süllyedő, zömében még tisztességes kisebbségre. Más részük elhagyja a hivatását vagy az országot. Elmenekül. Az ápolói hivatás megbecsültsége hihetetlen mélységekbe süllyedt. A bérek belátható időn belüli, a gyógyító munka értékének megfelelő szintre emelése, ezzel együtt a paraszolvencia azonnali megszüntetése és a hierarchia egészséges lebontása adhat csak esélyt a magyar orvoslás erkölcsi, szakmai megújulására. Ez az orvosoktól és ápolóktól nagyobb szakmai önállóságot, felelősséget, magasabb szintű tudást és morális, motivált hozzáállást igényel. S szinte biztosan funkciók, állások megszűnésével, átcsoportosításával fog járni. Választani kell. De ebben az esetben egyértelmű, hogy kiknek. Az orvosoknak, egészségügyi szakdolgozóknak kell eldönteniük, hogy tovább tűrnek, vállalják a rájuk kényszerített tisztességtelenséget, vagy összefognak és új vagy meglévő érdek-képviseleti szervezeteiken keresztül kikövetelik a magyar orvoslás, gyógyítás becsületének helyreállítását. Dr. Szijjártó László gyermekgyógyász