Népszabadság, 2005. február (63. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-28 / 49. szám

nek egy régi hagyományt, a zöldágjárást. A tavaszkö­­­szöntő szertartás részeként a falu határában a lányok fehér ruhában kettesével kézen fogva felsorakoznak, a sor mindkét végén a zöld ágból kaput tartanak és azon át­átbújva, dalolva, táncolva vé­gigvonulnak a falun. Március 28-án Nemesgulácson kö­szöntik a lányok, asszonyok hasonló módon a tavaszt. Nem lesz hátrány a gyors láb a március 28-i húsvéti lo­csolófutáson Balatonederi­­csen, ahol a legények kölni helyett nagy vödrökkel öntö­zik meg a leányokat. Virtuóz táncos lábakban gyönyör­ködhet, aki március 28-án Tihanyba látogat, ahol a pa­rasztgazdaházban rendezett Tojástánc című egész napos folklórprogram keretében húsvéti dallamokat és lépése­ket mutatnak be a helyi ha­gyományőrző csoportok. A kultúra szerelmeseit szá­mos program várja: március 8-tól április 3-ig látható a Nők a képzőművészetben című kiállítás Hévízen az Aquamaria Galériában. Már­cius 18-án a fonyódi gimná­zium ad helyt a fonyódi He­likon költőtalálkozónak. Hamvas Béla-emlékünnep lesz március 18-19-én Bala­­tonfüreden a Tagore sétá­nyon. A siófoki Dél-balatoni Kulturális Központ március 27-i műsorával a nemzetkö­zi színházi világnapot kö­szönti. Színvonalas zenei progra­mokban sem lesz hiány. Március 5-én Balatonfüre­den az Anna Grand Hotel­ben hallgathatják meg az ér­deklődők a XXXIX. Ko­dály- emlékhangversenyt, március 18-án pedig dél-ba­latoni kórusfesztivál lesz Siófokon a Dél-balatoni Kul­turális Központban. S ha mindez még mindig kevésnek bizonyult, ráadás­ként álljon itt néhány külön­leges program: március 22- én indul a vizes szezon a „víz világnapja” tiszteletére rendezett nyílt túrával siófo­ki Töreki-tavak tanösvényén. Nosztalgia-teaház várja a vendégeket március 25-én a Hévíz Galériában. S egy napra India is a Balaton­­partra költözik, március 26- án a balatonfüredi Anna Grand Hotelben indiai napot tartanak. Dél-Alföld G­ergely-járásra hívja a diákokat március 12-én az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlék­park. A program azokat az időket idézi fel, amikor még nem volt kötelező az iskolá­ba járás, és a nagyobb diá­kok házról házra járva hívo­gatták a gyerekeket, a szü­lőktől pedig adományokat kértek az iskolának és a taní­tóknak. Március második péntekjén a skanzenben megelevenedik a hagyo­mány, a gyerekeket tanító várja és az összegyűjtött éte­leket együtt fogyasztják el. Békés, Békéscsaba és Gyula lesz a helyszíne a Kö­zép-békési Tavaszi Feszti­válnak március 11. és április 5. között. A térség három vá­rosában magas színvonalú rendezvények várják a kultúra barátait. Március 18.-án pél­dául Pitti Katalin egyházzenei koncertje hallható Gyulán az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Március 19-én a békési tájházban randevúz­nak a helyi kézművesek, 22- én Závada Pál, Békés megyei kötődésű író A harmadik re­gény című könyvét mutatja be Békéscsabán a megyei könyvtár játszótermében. Március 29-én ugyanitt Sza­bó Magdával találkozhat a közönség. Április elsején a Gyulai Várszínházban Ja­pán-est lesz, de figyelmet ér­demel április első napján egy másik gyulai rendezvény is: Szélit az ember címmel az Er­kel Ferenc Művelődési Köz­pontban Jordán Tamás és Se­bő Ferenc József Attila-estjét hallgathatják meg. A jubileumi XX. Kecske­méti Tavaszi Fesztivált vi­lághírű szólisták és együtte­sek fellépése teszi emlékeze­tessé március 13-31. között. Március 17-én Gyenisz Ma­­cujev orosz zongoraművész a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral együtt lép fel az Erdei Ferenc Művelődési Központban. A műsoron Rachmanyinov- és Brahms­­művek szerepelnek. Ugyanitt zajlik március 18-20. között a XIV. Nemzetközi Bohém Ragtime Jazz Fesztivál, ahol fellép az amerikai 10th Ave­nue Jazz Band, a holland La­­marette Jazzbank, a norvég Ophelia Ragtime Orchestra, a francia Louis Mazeller és két nagyszerű városi zenekar, a Bohém Ragtime Jazz Band és a Little Jazz Band is. Már­cius 21-én a fesztivál vendé­ge lesz az I Musici di Roma olasz kamarazenekar, amely­nek tagjai több száz éves hangszereken 18. századi olasz vonószenekari műveket játszanak. A fesztivált az Ex­­peridance Táncszínház Re­­vans című előadása zárja március 31-én. Immár ha­gyomány, hogy a tavaszi hó­napok alatt kortárs képző- és iparművészeti kiállítások zaj­lanak a városban. Az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban március 13-án nyí­lik meg az I. szilikátipari tri­­ennálé, ahol a Nemzetközi Kerámia Stúdió külföldi és hazai alkotói mutatkoznak be. A II. kortárs keresztény ikonográfiai biennálé témája a Genezis-őstörténet, hely­színe a Kecskeméti Képtár. A városháza udvarán Sze­­cesszió/Kivonulás címmel üvegszobrász kiállítás látható, a Népi Iparművészeti Múze­umban pedig a magyarlukafai Kaptár Kézműves Egyesület alkotóinak munkáit csodál­hatja meg a közönség. A II. Szegedi Tavasz Fesztivál március 21. és 27. között táncszínházi előadá­sokkal, komoly- és könnyű­zenei hangversenyekkel várja az érdeklődőket. It­thon otthon van • Turisztikai melléklet • 2005. február 28. Hotel Venus***+ Óriási akciók Zalakaroson a gyógyfürdővel szemközti új, exkluzív kastélyjellegű Hotel Venusban! Wellnesz- és kúracsomagjainkkal várjuk a megújulni vágyó vendégeket. Ajándékutalvány születésnapra, névnapra, házassági évfordulóra! www.hotelvenu­s.lnt Kokárdanapok és húsvéti akciók! H-8749 Zalakaros, Sport u. 10. Tel.: (93) 540-140; (30) 2562-656 Fax: (93) 540-141 hotelvenus@axelero.hu „ Húsvét a Balatonnál* FitóCL' 2005. MÁRCIUS 21.-ÁPRILIS 3.-7 NAP/6 éjSZAKA FÉLPANZIÓS ELLÁTÁSSAL Csomag tartalma: 6 éjszaka szállás félpanzióval, korlátlan szauna-, kerékpár-, játszótér- és pétanque-használat. Egyéb szolgáltatások: zárt parkoló, étterem, drinkbár, szolárium, biliárd, asztalitenisz, tornaterem. Gyermekbarát szolgáltatások: étteremben etetőszék, szobákban gyermekágy, kerékpárra gyermekülés. Gyermekeknek 14 éves korig szállás a szülőkkel egy szobában ingyenes. Csomagár: 41 900 Ft/fő/6 éj Üdülési csekket elfogadunk! Az árak az általános forgalmi adót tartalmaz­zák. Az idegenforgalmi adó külön térítendő (300 Ft/fő/és 18-70 éves korig). További információ és jelentkezés: HOTEL*** OVIT, H-8360 Keszthely, Alsópáhoki út. Tel./fax: (83) 515-130, 515-131, e­mail: ovithotel@axelero.hu, internet: www.hotelovit.hu VBJENTES A VÉRTES**** KONFERENCIA ÉS WELLNESS HOTEL 8600 Siófok, Batthyány u. 24., tel.: (84) 312-422, fax: (84) 310-457 E­mail: marketing@hotelvertes.hu, internet: www.hotelvertes.hu Szállodánk 2 apartmanban, 58 részben pótágyaz­­ható és erkélyes, klimatizált, minibárral, telefon­nal, tv-vel, hajszárítóval és zuhanyzóval ellátott szobában biztosítja vendégeinek a pihenés és a nyugodt kikapcsolódás lehetőségét. Wellneszcen­­terünkben termálvizes medence, pezsgőfürdő, finn szauna, fitneszterem, szolárium, fodrászat, kozmetika és masszázsstúdió várja vendégeinket. Éttermünkben reggelente svédasztalos büféregge­lit, este pedig hazai és nemzetközi gasztronómiai különlegességekből álló főétkezést kínálunk. FREYA 2005. III. 3-6. között már 19 000 Ft/főtől! Az ár tartalma: 2 éjszakai szállás félpanzióval, a félpanzió keretében 5-én este nőnapi bál élőzenével és színvonalas műsorral, gyógy- és élményfürdő-belépő (napi többszöri belépésre jogosít), szauna- és fü­rdőköpeny-használat, áfa. Gyermekkedvezmény: 6 éves kor alatt a gyermekek szállása és étkezése ingyenes, 6-14 éves korig 50% kedvezményt biztosítunk. H-8749 Zalakaros, Termál út 7. Tel.: (93) 340-125. Fax: (93) 340-137. reserve@hotelfreya.hunguesthotels.hu Téli vakáció Zalakaroson (március végéig) fürdőközeli, új szállodánk ajánlata: 3 év félpanzióval (1 masszázs, 2 élményfürdte belépő) 23 500 Ft/fa, 5 és félpanzióval 30 000 Ft/fő.­­Extra gyerekkedvezmények februárban! !_ Üdülési csekket elfogadunk! • További információ: AquaTfierm Hotel*** 8749 Zalakaros. Üdülő sor f>. Tel.: (93) 541-910. Fax: (93) 541-911 E-mail: info@hotel-aquatherm.com wvsvv.hotel-aquatherm.com PIHENJEN, GYÓGYULJON ÉS TÖLTŐDJÖN FEL ÉLMÉNYEKKEL ZALAKAROSON! E­gész évben várjuk Önt európai hí­rű fürdővárosunkban, ahol a gyógy-, élmény- és strandfürdő szolgál­tatásai, a 3-4 csillagos szállodák, szín­vonalas magánszállások, éttermek vár­ják vendégeiket. Májustól októberig kulturális, gasztronómiai és zenei prog­ramok színesítik a város életét. Az ak­tív pihenést kedvelők jól kiépített túra- és kerékpárútvonalak mentén fedezhe­tik fel a környéket, a Kis-Balaton párat­lan természeti világa pedig a természet kedvelőit várja. Szállásajánlatunk: HOTEL VENUS - ZALAKAROS, Sport u. /.. tel.: (93) 540-140, www.hotelvenus.hu SPORT HOTEL - ZALAKAROS. Termáin. /, tel.: (93)340-321, www.sporthotel.hu További információk: TOURINFORM-IRODA - ZALAKAROS, Gyógyfürdő tér 10., tel./fax: (93)340-421, zalakaros@tourinform.hu, www.zalakaros.hu Rendezvényszervező Iroda 2005. évi kecskeméti rendezvényei április 8-9. TOUREX BNmtw&ttáM­ ziRuhás ja viaAa Erdő Ferenc Művelédén Központ Deák tér L­­tata 2026 Országos Kecskeméti Borfesztivál .......... KabaA 844,222a a Hírös Hét Fesztivál és a Kecskeméti Nyári Fesztivál kísérő rendezvénye TOURS­, november WELLNESS ÉS GYÓGYTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS Érdeklődés/jelentkezés: tel/fax: 76/417 980, countypr8­8@mailcountypre88.hu ClyulA S­cud­ettel VAR mindenkit! Gyula városa szeretettel látja Önt az Utazás kiállításon a B pavilon 6-os számú standján. Helyi specialitások, kóstolók, reneszánsz programok, játék, nyeremények és sok meglepetés várja, ha megkeresi és megtalálja a B pavilonban a gyulai várat. Csokonyavisontán az új építésű Négy Évszak Spa termálüdülőben, a gyógyfürdő mellett gyógyvízzel ellátott apartmanok leköthetők! Fürödjön saját fürdőkádjában a gyógyvízben! A klimatizált apartmanok felszereltsége: teljes konyha (hűtő, tűzhely, mikro), gyógyvízcsap a fürdőkádban, színes tv, szauna, jacuzzi és fitnesz. Az apartmanok díja a fürdőbelépőt is magában foglalja! Bruttó árak: Szállodaként: 100 euró (25 000 Ft)/fő/héttől. Résztulajdon: 2500 euró (625 000 Ft)/apartman. Teljes tulajdon: 99 000 euró/apartman. 2005-ben 20% bevezető kedvezmény! Helyfoglalás és értékesítés: Négy Évszak Rt., Csokonyavisonta, Fürdőtelep, (70) 313-7422 Következő számunk megjelenése 2005. március 29. © H­i­r­d­e­té­s­fe­lvétel: 210-8345 WELLNESS­­VARÁZS HÉVÍZEN 3 nap/2 éjszaka félpanzióval (kétágyas szobában), 1 aromaolajos masszázs (20’), 1 szolárium, 1 belépő a Tófürdőbe, 2 csoportos aquaf­itnesz, a szálloda fürdő- és wellness-részlegének korlátlan használata, fedett termálfürdő két medencével, uszoda, pezsgőfürdő, gőzfürdő, hőlégkamra, szauna, fitneszterem, animációs programok. 2005. ápr. 2-ig 28.000 Ft/fő/­ éj Az ár az üdülőhelyi díjat (314 Ft/fő/éj) nem tartalmazza! Üdülési csekkje nálunk 10%-kal többet ér! Információ és szobafoglalás: Tel.: 83 889 401 • Fax: 83 889 402 saies.heviz-balaton@danubiusgroup.com danubiushotels.com/heviz Member of the DANUBIUS HOTELS GROUP Akciós tavaszi üdülések Kiskunhalason a gyógyfürdő melletti 3 csillagos Csipke Szállodában (kétágyas elhelyezéssel)1­7 éjszaka reggelivel: 21 700 Ft/fő/7 éj. Hétvégi akció: 11 900 Ft/fő/2 éj félpanzióval és strandbelépővel. Ünnepi akciók: március 12-15, március 25-28. között félpanzióval és programokkal: 19 900 Ft/fő. Telefon: (06-77) 421-455 és 421-405

Next