Népszabadság, 2005. február (63. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-28 / 49. szám
Tisza-tó A Tisza-tó márciusban - ha az időjárás is úgy akarja - már igazi tavaszi pompában várja a látogatókat, sőt, ha minden jól megy, a hónap elejétől meg lehet próbálkozni a tó vadregényes környékének felfedezésével lóháton vagy kerékpáron. Aki nem akar nyeregbe szállni, pusztakocsiról is gyönyörködhet a zendülőzöldülő tájban. A tó körüli „termálgyűrű” fürdőinek gyógyító vizei mindenkit csalogatnak egy kis megmártózásra. A falusi turizmus és hagyományőrzés szerelmesei ebben az évszakban is látogathatják a helyi kézművesek (fazekasok, bőrművesek, kosárfonók), iparművészek műhelyeit. A szemlélődésen kívül egyes műhelyekben ki is lehet próbálni a régi mesterségeket, például a korongozást. Kulturális programokban nem lesz hiány a régióban: március 5-én Karcagon a József Attila úti sportcsarnokban tavaszköszöntő koncert hirdeti a természet ébredését. Ifjú és örökifjú tehetségek mutatkoznak be március 12-én Abádszalókon egy igazi, hamisíthatatlan Tisza-tavi „Ki mit tud?” keretében. Gyakorlatilag nincs korhatár, a 15-60 év közötti fellépők népdal, műdal, táncdal, néptánc, társastánc, vers és próza, hangszerszóló kategóriában mérhetik össze tudásukat. A legjobbak különdíjat kapnak és felléphetnek az Abádszalóki Nyár programjában is. Fegyvernek is készül: március 18-19. között a művelődési házban gyermekszínjátszó találkozó lesz, ahol kicsik és nagyok egyaránt jól szórakozhatnak majd. Március 20-án pedig a fegyverneki Szent Vendel római katolikus templomban virágvasárnapi hangversenyt hallgathatnak az érdeklődők. A tiszafüredi kiállítótermek márciusban is gazdag programokkal várják a látogatókat: március 2. és 31. között a Kiss Pál Múzeumban a „Hónap műtárgya” című sorozat keretében „Vitézi oklevelek az 1920-as évekből” című kiállítást tekinthető meg. Hüllő-, díszmadár- és rágcsálókiállítás helyszíne lesz március 7-13. között a városi művelődési központ, ahol a látogatók nem csak megnézhetik, meg is simogathatják a szelídebb állatokat. Március 14-étől a Hámori István Szakközépiskola aulájában lesz látható egy ifjú tehetség, Nagy Szabolcs fotókiállítása, melynek megnyitóján fellép a budapesti Hegedű-Hárfa Duó. A fotók mellett Kocsis Andrea hárfaművész és Földes Lajos hegedűművész játékában is gyönyörködhetnek a vendégek. Pocsai András kolozsvári festőművész alkotásai március 18-25. között tekinthetők meg a városi művelődési központ kiállításán. Varrott képek bűvölik el a látogatókat március 18-31. között Karcagon, a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központban rendezett gobelinkiállításon. Motorkiállításra és motorszépségversenyre invitálja a vendégeket a Speed Riders Motoros Club március 26-án a kunhegyesi Dózsa úti Általános és Labdarúgó Iskolába. Itthon otthon van • Turisztikai melléklet • 2005. február 28. *• Tourinform telefonos szolgálat: 438-8080 *• www. itthon. hu c M) „ Hatel ranypart Cím: Siófok, Beszédes J. sétány 82. Tel.: (84) 519-450, fax: (84) 312 049 Email: info@aranypart.hu Internet: www. aranypart. hu Hurrá nyaralunk akció! Közvetlenül a Balaton partján gyönyörű környezetben szenzációs akciónkkal várjuk kedves vendégeinket! 7 nap, 6 éjszaka büféreggelivel és vacsorával, felnőttek részére: 39 960 Ft/fő/6 éjszaka, gyermekek részére pótágyon: 2 éves korig ingyenes, 2-12 éves korig 15 900 Ft/fő/6 éjszaka, 12-18 éves korig 29 700 Ft/fő/6 éjszaka. Időpont: 2005. VI. 25.-2005. VII. 22. Üdülési csekket elfogadunk! rmaifi mek- és felnőtt-élménymedencék, úszómedence, szaunaház és 2-3.), XIII. Leilei Borhét Fesztivál (július 30.-augusztus 7.), V. az óriás hullámcsúszda kínál felejthetetlen élményeket. Regionális „kertrétes” sátőrverseny (augusztus 27.), XVIII. Ba-Egyéb szórakozási lehetőségek: cirkusz, vidámpark, Holiday Platonlellei Orgonafesztivál (július-augusztus), Rádi zenei esték, Park, vízifoci, kertmozi, kirándulás a kishegyi és rádi parkerdők- Caesar-esték 2005. ,---------------------------------------------: A napfényes, vendégszerető, virágos Balatonlelle a déli Baja- ben, lovaglás, dél-balatoni borút állomásai, Kapoli Ház - múzeton-part egyik legkedveltebb kert- és üdülővárosa és fontos idejek, Afrika Múzeum, genforgalmi központja. A város több, mint 2 km hosszú szabad- stranddal várja a tó szerelmeseit. A település legújabb büszkeség Programajánlatok: VII. Kishegyi lovastalálkozó (június g. a Napfény strand (Napospart u.) élményfürdője, ahol győr- 25-26.), Balatonlellei júliális és halászléfőző verseny (július BALATONLELLE HISZEN ÖN IS MEGTEHETI... Töltsön el pár kellemes napot a zalakarosi Hotel Termálligetben ***! Szállás félpanzióval: 4800 Ft/fő/éj kétágyas szobában. Szállás reggelivel: 3300 Ft/fő/éj kétágyas szobában. ■Egyhetes tartózkodás után 10% kedvezményt adunk! Üdülési csekket elfogadunk! Információ: (06-93) 340-105, thermal@zalatour.hu LAAAAAAAAJ www.itthon bhonvan.hui Társkiállítóink: Balaton Régió Tourinform irodái Hotel Ovit*** Badacsonyi Borvidéki Borút Egyesület Fenyves Tours Dél-Balatoni Borvidéki Borút Egyesület Siotour Rt. Zalai Borút Egyesület Hotel Marina Port**** Balaton-felvidéki „Da Bibere Borút Egyesület" Balatontourist Rt. Nyugat-Balatoni Térségmarketing Kht. Balatoni Hajózási Rt. Balaton-felvidéki Nemzeti Park Hotel Azúr**** N + N Touristik Utazási Iroda Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Látogasson el a Balaton Régió standjára (Utazás 2005 kiállítás, „D" pavilon 204/A stand), vagy tekintse meg a régió turisztikai honlapját, ahol kedvezményes üdülési ajánlatokkal várjuk! Balaton a Napfény kertje Balaton Régió - a Napfény Kertje www.balaton-tourism.hu Információ: 3/árpai Művelődési Ház. Tel.: (06-85) 554-128. E-mail: muvhaz@balatonlelle.hu. MÉHBÉflLift* Balaton A hosszúra nyúlt tél utánkirándulásra csábítanak a Balaton-régió lankás hegyoldalai; ősi várak, templomromok várják a turistákat; testet-lelket felüdítő látogatásra hívnak a gyógyfürdők és mulatságra, táncra, játékra csalogatnak a fesztiválok. A „Balatoni szél - 2005” Tavaszi Fesztivált március 4-31. között rendezi meg Balatonboglár, Balatonlelle, és Fonyód. E három szinte egymásba épült város közösen nyitja meg a fesztivált, amelyre minden programot összeegyeztetve szerveznek. Balatonboglár az élőzenei koncertekre összpontosít, Balatonlellén a hagyományok és a folklór, míg Fonyódon az irodalmi programok kapnak főszerepet. Tavaszköszöntő program várja a vendégeket március 13-án Lengyeltótiban a művelődési házban. Marcaliban március 15-28. között a Tavaszi Fesztivál eseményei gondoskodnak a jó hangulat ról. Március 15-től 30-ig tart Tabon a Tavaszi Fesztivál. A Siófoki Tavaszi Fesztivál fő szervezője a Dél-balatoni Kulturális Központ, amely március 15-től a hónap végéig egyebek között komoly- és könnyűzenei koncerteket, folklórprogramokat kínál. Hévízen március 17-én és 18-án Tavaszköszöntő Fesztivál várja a látogatókat. A szórakoztatóprogramok, kulturális események helyszíne a Hévíz Galéria lesz. Nem feledkeztek el a programszervezők a húsvéti hagyományok ápolásáról sem, számos településen hívják tojásfestésre, népi játékszerek készítésére, néptáncbemutatóra az érdeklődőket. Ilyen programok teszik hangulatosabbá az ünnepi készülődést március 24-25-én a monostorapáti könyvtárban rendezett húsvéti játszóházban. A badacsonytördemici faluház március 26-án várja a játékos kedvű felnőtteket és gyerekeket. A balatonvilágosiak húsvéti sportnappal készülnek az ünnepre, a találkozó március 26-án délelőtt lesz az iskola udvarán. Sportos hangulatra számíthatnak azok is, akik ellátogatnak Litérre, ahol a helyi általános iskolában március 26-án zajlik a Nyuszi Kupa. Kapolcson a Malompart Festival Centerben március 26-28. között „Malompart” húsvét lesz. Akik március 27-én Kékkútra látogatnak, megismerhet twww.itthon.hu