Népszabadság, 2005. március (63. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-11 / 59. szám

NÉPSZABADSÁG MAGYARORSZÁG - ÁLLÁSPONT 2005. MÁRCIUS 11., PÉNTEK 3 Ki ítélkezzen az ügynökökről? A kormányoldal nem hajlandó szankcionálni a múltat A Fidesz elnöke az áldozatokra, pártja az alkotmányra bízná az „ítélkezést” az ügynökökről. Az egykor megfigyelteknek maguknak kell eldönteniük, mit tesznek a róluk készült jelentésekkel. Erről a TV 2 reggeli műsorában beszélt Orbán Vik­tor. Szerinte retusálás nélkül oda kell adni a jelentéseket az áldozatoknak, akik majd eldöntik, mit tesznek, nyilvá­nosságra hozzák-e azokat. - Az áldozat helyett nem vállalnám, hogy akár morá­lis, akár politikai ítéletet mondjak - hangsúlyozta az ellenzéki párt vezetője. Ha Orbán nem is, pártja több képvi­selője kimondana erkölcsi, politikai íté­letet, nem is akármivet: az alkotmány­ban rögzítenék, hogy „nem gyakorolhat közhatalmat az a személy, aki 1990. feb­ruár 14. előtt, szabad akaratából, ma­gyar állampolgárokkal szemben állam­­biztonsági tevékenységet végzett, vagy olyan politikai, illetve állami tisztséget töltött be, amelyben magyar állampol­gárokra vonatkozó állambiztonsági je­lentést kapott”. Indoklásul a benyújtók, Demeter Ervin, Kövér László és Répássy Róbert azon „felerősödött véle­ményeket” hozzák fel, melyek szerint a közéletben nincs helyük az egykori ügy­nököknek és besúgóknak. Nem mintha csak az ellenzék lenne megosztott: a koalícióban sincs teljes egyetértés sem az alkotmány módosítá­sát, sem az iratfeltárás részleteit ilető­­en. A szocialisták az SZDSZ ellenkezése ellenére kitartanak amellett, hogy az al­kotmányban kell kimondani az állam­biztonsági múltra vonatkozó adatok közérdekűségét (máskülönben az egész nyilvánosság-csomagjuk elbukhatna az Alkotmánybíróságon). A továbbra is a titkosszolgálatoknál lévő, titkos, s a jö­vőben az állambiztonsági szaklevéltár­hoz kerülő iratok átadásának felügye­letét egy olyan testületre bíznák a szoci­alisták, amelyben két szakmai és két kormánydelegált kapna helyet. Az SZDSZ ezt csak úgy „nyeli le”, ha ki­sebbségbe kerülnek a kormányjelöltek (a párt, ahogy az MSZP-s Donáth Lász­ló is, kettőről ötre növelné a civi tagok számát). Számos ellenzéki módosítás is ezzel foglalkozik: Horváth Balázs (füg­getlen), valamint két MDF-es is teljesen „civilesítené” az iratfelügyelő testületet. A Fidesz a parlament nemzetbiztonsági bizottságára bízná az iratfeltárást. Az MSZP eredeti indítványa alapján a titkosszolgálatok különböző hivatko­zásokkal visszatarthatnának iratokat, más, fontos adatokat pedig a felügyelő­bizottság nem kaphatna meg, csak egy külön e célra kijelölt bíró, de ő is csak egy jegyzéket. Az SZDSZ minden iratot a feltáró bizottsághoz vinne, vita esetén bíróság döntene. Több kormánypárti i módosítás tartalmaz az ellenzék által hangsúlyosan képviselt elképzeléseket. A Fideszéhez közelít például Donáth László javaslata, mellyel a Magyar Dol­gozók Pártja és az MSZMP tisztségvise­lőinek, alkalmazottjainak nevét is meg­ismerhetővé tenné. A jogellenesen bir­tokolt iratok beszolgáltatását előíró ja­vaslata is rímel az ellenzéki elvárásokra. Talán egyetlen olyan, a Fidesz és az MDF módosítóiban is megjelenő köve­telés van, amelynek biztosan nem tesz eleget a kormányoldal, az ügynökmúlt szankcionálása. Úgy tűnik tehát, hogy körvonalazó­dik a pártközi kompromisszum. Ezt lát­szólag cáfolják a nemzetbiztonsági bi­zottságban tegnap történtek: az SZDSZ-es tag távollétében számos libe­rális javaslatot leszavaztak. Még a fideszes módosítók is nagyobb támoga­tást kaptak - azokat legalább a benyúj­tók megszavazták. Kérdés persze, „le­nyeli-e” ezt is az ügynökügyben elszánt­nak mutatkozó SZDSZ. NYUSZTAY MÁTÉ A nemzetbiztonsági bizottság tegnap összeült: a Fidesz módosító indítványaiból többet szavaztak meg, mint az SZDSZ-éből Orbán vállalja a Hazafias Népfrontot Útnak indítják a faluparlamenteket Orbán Viktor vállalja, hogy az MSZP elnöke a Hazafias Nép­fronttal hasonlította össze az általa életre hívott Nemzeti Konzultációs Testületet.­ ­ Ha arról van szó, hogy azokat az em­bereket is el kell érni és meg kell hall­gatni, akik egyik pártban sem hajlan­dók megjelenni, akkor vállalom, ne­vezhetjük a Nemzeti Konzultációs Tes­tületet Hazafias Népfrontnak is - hangoztatta a Fidesz elnöke egy kis­oroszi rendezvényen. A Nemzeti Konzultációs Testület szerdán alakult meg, nyolc, ismert közéleti személyiség részvételével, Or­bán Viktor kezdeményezésére. Némi meglepetést Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront egykori főtitkárának a rész­vétele keltett. Erről Orbán Viktor azt mondta: „hosszú, igen érdekes” kon­zultáció után jutottak oda, hogy meg­m Lendvai Ildikó, az MSZP frakció­­vezetője:­­ Mint baloldali politikust különösen bánt, hogy a „rendszer­­váltásban nagy érdemeket szerzett Pozsgay Imre arra a szerepre kár­­hoztatik, hogy baloldali bokréta le­gyen Orbán Viktor gomblyukában”. Pozsgay Imre: „A probléma ott he­ver az ország asztalán, és azt gondol­tam, hogy azzal tartok, aki ezt elő­ször magára vállalja.” értsék egymást. Azt szeretnék, ha va­lóban mindenki, pártállásra való te­kintet nélkül, részt vehetne a jövőről folyó kommunikációban, a nemzeti konzultációban, és sok olyan ember van, aki jobban hallgat Pozsgay Imré­re, mint a testület bármely más tagjá­ra. Azt pedig a Fidesz elnöke egyene­sen előnynek nevezte, hogy Pozsgay Imre „más politikai családból” érke­zett a testületbe. Hiller István minderre azt mondta, hogy „Orbán Viktor hosszú utat járt be a rendszerváltástól a Hazafias Nép­frontig”. A szocialista pártelnök a Nemzeti Konzultációs Testületet a népfronthoz hasonlította. Lendvai Il­dikó tegnap a konzultációs kezdemé­nyezésről azt mondta: nyilván az is hasznos, amit ők kitalálnak, de dönté­seket hoznia a magyar parlamentnek kell. Tegnap a Fidesz elnöke ezt nem utasította vissza, amikor Kisorosziban azt mondta: a Hazafias Népfront az egypártrendszerhez tartozott. Amíg csak egyetlen párt volt, és valaki azzal nem értett egyet, de akart valamit cse­lekedni, annak kellett a Hazafias Nép­front. Ma már azonban többpártrend­szer van. „Én azért nem nevezném az új testületet Hazafias Népfrontnak, mert ez a kommunista diktatúra idő­szakához kötődő név. Ezért válasszunk neki egy másik nevet. Mondjuk, hív­juk nemzeti konzultációnak” - han­goztatta Orbán. Egymástól eltérően ítélik meg fideszes politikusok azt, szerencsés-en is A falusi életből fakadó érdekek, szempontok nagyobb fokú érvénye­sítésének előmozdítása a feladata a falusi parlamentnek - közölte Or­bán Viktor csütörtökön Kisoroszi­ban, miután megalakult az új szer­vezet előkészítő bizottsága. A falusi emberekkel a konzultáció, falupar­lamenti gyűlések szervezése, a vidé­ken élők gondjait összefoglaló kér­dőívek kiosztása, majd elemzése je­lenti az első lépéseket az új szerve­zet kialakításánál. Négy nemzeti konzultációs országjáró busz is segí­ti e munkát, ezek a járművek a terv szerint a legkisebb falvakba is eljut­nak majd - ismertette a részleteket a Fidesz elnöke. (MTI) hogy Orbán Viktor nem utasította vissza a Hazafias Népfronthoz való hasonlítást. „Hadd ne kommentáljam ezt” - így reagált legtöbbjük. Volt azonban olyan parlamenti képviselő, aki szerint „senkit nem zavar a hazafi­as népfrontozás, ettől még egyetlen Fidesz-szavazó sem csúszik át a balol­dalra, sőt”. Az egyik keresztényde­mokrata politikus azt mondta mun­katársunknak: Pozsgay Imre a rend­szerváltás következetes figurája, he­lye van a Nemzeti Konzultációs Tes­tületben. „A Hazafias Népfrontot azonban Orbán Viktornak nem kelle­ne felvállalnia, kár lenne egy pártálla­mi időszakhoz kötődő, régi, rosszízű emléket visszahozni.” CSUHAJ ILDIKÓ Közmúit és közjelen RÉVÉSZ SÁNDOR E­léggé nyivánvaló, hogy közel közmúltunk megismerése közügy, meg­értése közérdek. Miért harcolnak mégis olyan sokan, olyan elszántan közmúltunk nyilvánossága ellen? Alighanem azért, mert közmúltunkat magánmúltnak nézik és magánmúltként kezelik. Mintha csupán arról len­ne szó, hogy magánemberek magánembereket besúgtak, magánvétkesek magánsérelmeket okoztak; mintha a nyilvánosság tétje nem lenne több, mint gyarló magánemberek kompromittálása, illetve sértett magánembe­rek kielégítése. Holott a lényeg egyáltalán nem ez. Nem magánsérelmeink­ről van szó, hanem a közszabadságunkról és a közös jogainkról. A besúgó­kéról is, a besúgottakéról is, mindenkiéről. A katolikus egyház vezetői például egyre csak azt bizonygatják, hogy az egyházi besúgók áldozatok voltak, nem is okoztak olyan sok embernek kárt, és a Püspöki Konferencia az egyház nevében (!) kér bocsánatot a sértettek­től. Mintha az egyház besúgóinak ügyvédje volna, nem pedig az áldozata. Holott a besúgókat nem hívő magánemberek, hanem a hit intézményei, a vallásszabadság ellen szervezték be. Azért, hogy az egyházak ne nyivánul­­hassanak meg, ne téríthessenek és ne tevékenykedhessenek szabadon. Egy­szóval: ne tehessék meg mindazt, amit ma megtehetnek. Ne követeljenek semmit abból, amihez ma ragaszkodnak. A katolikus vezetők nem győzik hangsúlyozni - joggal - milyen gúzsba kötött állapotban tartották az egy­házukat évtizedeken át. És nem győzik fedezni azokat, akiknek az volt a fel­adatuk, hogy a gúzskötésükre vigyázzanak, jelentsék mindazt és mindazo­kat, ami és akik erre veszélyesek lehetnek. Szegvári Katalin újságíró-kolléga nyílt levélben nekirohant a kormányfő­nek, mert az ő bűnének véli, hogy nyilvánosan szembe kell néznie a múltjá­val. Számunkra ebből most csak az az érdekes, ami magától értetődő. A Ká­dár-korszakban az értetődött magától, hogy tilos nyit levélben vehemens támadást intézni az ország vezetői ellen, hogy nem léteznek szabadon ter­jesztett ellenzéki lapok, amelyek az ilyen levelet közlik és üdvözlik, s hogy retorziókra számíthat az, aki egy ilyen levél írójával szolidaritást vállal. Ma az értetődik magától, hogy ilyen levelet írni, ellenzéki lapot kiadni, tiltakoz­ni, szolidarizálni, tüntetni stb. szabad. Emberi jog. A besúgókat azért szervezték be és arra használták, hogy fönnmaradjon az a rendszer, amelyben a jogfosztottság értetődik magától, és ne jöjjön el ez, amelyben jogaink létezése értetődik magától. Miként a jogfosztottsá­­gunk sem volt tökéletes, jogaink érvényesülése sem az, és a tökéletlenséget mindkét esetben fontos számon tartani, az utóbbi esetben szigorúan szá­mon kérni. De ettől azért még két ellentétes állapotról van szó. A jogfosz­­tottságot védő és a jogbiztonságot védő állambiztonsági tevékenység, ellen­tétes célú tevékenység. Az egyiknek a titkossága a kiszolgáltatottságunkat szolgálja, a másiké a biztonságunkat. Miután minden nagyobbacska párt volt már kormányon, mi, politizáló állampolgárok valamennyien éreztük már magunkat ellenzékben. Aligha­nem valamennyien adtunk már le kormányváltó szavazatot, éreztünk már sajátunknak ellenzéki sajtót. Az idősebbek képzeljék vissza, a fiatalok kép­zeljék oda magukat abba az állapotba, amikor mindez nincs. Idézzük föl magunkban azt az indulatot, amit akkor éreznénk, ha egyik napról a másik­ra betiltanák az összes médiát, ami nem a kormányzó hatalomé, ha betilta­nák az összes pártot a kormányzón kívül, a szavazólapokról és az életünkből eltüntetnének minden alternatívát. Nem vitathatnánk meg szabadon, mi történt ’45-ben, Irakban, mi van a kettős állampolgársággal stb. A besúgó­kat azért tartották, hogy ez így legyen, így maradjon mindörökre. Hogy sok­kal kevésbé legyünk szabadok, mint amilyenek vagyunk. Ezért szolgáltatták ki a besúgók bármelyikünk bármelyik, bármennyire érzékeny személyes adatát, amelyet semmilyen törvény, semmilyen ombudsman, semmilyen intézmény nem védelmezett. A besúgó személye azért volt titok, hogy a titkainkhoz hozzáférjen a jogfosztó hatalom. Személyes adat az, ami a magánéletünkhöz tartozik. Ami a közéletet, a közérdeket, a közszabadságot érinti, nem személyes adat. Azt titkosítani csak akkor lehet, ha föltétlenül szükséges és méltányolható közérdeket szol­gál. Az állambiztonsági tevékenységben való részvétel ténye - bármilyen minőségben - nem lehet személyes adat, jogfosztottságunk tartósítása pe­dig nem lehet méltányolható közérdek. Tehát: csak a besúgottak besúgott titkai maradhatnak titokban a nyilvánosság előtt, és csak azok a nevek és dokumentumok, amelyekre a mai nemzetbiztonsági szolgálatoknak való­ban szükségük van. Amennyire hatékonyan tudjuk ellenőrizni ezeket a szolgálatokat a közmúltunk tekintetében, annyira fogjuk tudni őket haté­konyan ellenőrizni a közjelenünk tekintetében is. Ha nem tudjuk őket a szükséges minimumra szorítani a közmúltunk titkosításában, nem fogjuk tudni a közjelenünk vizslatásában sem. Szócsövek TÓTH ÁKOS N­yilvánvalóan elég alaposan rárezzentettek a Fidesz gazdaságpolitiku­sára, Varga Mihályra, aki arra hivatkozva, hogy szavait félreértették, elhatárolódott néhány nappal korábbi önmagától. Egy konferencián ugyanis az önkormányzatok számára utalva azt találta mondani, hogy­­ki­csit szétaprózódott itt ez a rendszer”. Vagyis túl sok a helyhatóság. Varga ak­kor jött rá, hogy baj van, amikor a szemfüles Draskovics Tibor pénzügymi­niszter azonnal rávágta: jó, holnap kezdjünk el ilyen reformról tárgyalni. Valójában arról van szó, hogy a pénzügyi szakemberek pártoktól és világné­zettől függetlenül közös nevezőre jutnak akkor, ha már csak megszimatol­ják a financiális lehetőségeik bővülésének esélyét. Márpedig annak meg­­csillantása, hogy az önkormányzatok számát csökkentsék, nem másról szól, mint egy új típusú elosztási rendszer kialakításáról, más értelemben persze a centralizációról. Példák hosszú sorát lehet fölhozni, hogy más országokban mennyivel ke­vesebb önkormányzat van, Varga Svédországot említette, ott valóban csak ti­zede az itthoninak, úgy háromszáz körüli a számuk. Én meg Franciaországot mondom: ott több mint harmincezer. Mindegy is: a lényeg, hogy Svédor­szágban és Franciaországban is elég magas a közszolgáltatások színvonala. És ez itt a bökkenő. Nálunk ugyanis meglehetősen alacsony. Talán Draskovics Tibor és Varga Mihály is tisztában van azzal, hogy ma akadnak olyan falvak Magyarországon, ahol azért akkora a munkanélküliség, amek­kora, mert oda nem megy buszjárat, a helyiek így nem tudnak munkába járni. Talán tudják azt is, hogy a gyógyszer sok vidéki településen többe ke­rül, mint a városokban, mert el kell utazni érte. Lehet persze azt mondani, hogy túl sok az önkormányzat (ezt megoldja az élet, mert jó néhány falu pár évtizeden belül kihal), de életet a centralizáció sem lehel a falvakba. Az ön­­kormányzatok ma, sajnos, gyakran csak szócsövek­­ saját bajaikat artiku­lálják. A baj azonban szócső nélkül is baj marad. A pénzügyérek olykor elbeszélgethetnének a társadalompolitikusokkal. Varga Mihálynak elég Orbán Viktorhoz fordulnia, aki tegnap Kisorosziban arról beszélt, hogy a falvaknak nem múltjuk, hanem jövőjük van. Draskovics Tibornak pedig a figyelmébe ajánlom a belügyminisztert, aki már elég régóta bíbelődik az önkormányzatokkal, tudja, miről beszél: ugyan, szóljon már hozzá. Néha kérdezzen is.

Next