Népszabadság, 2005. március (63. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-11 / 59. szám
NÉPSZABADSÁG MAGYARORSZÁG - ÁLLÁSPONT 2005. MÁRCIUS 11., PÉNTEK 3 Ki ítélkezzen az ügynökökről? A kormányoldal nem hajlandó szankcionálni a múltat A Fidesz elnöke az áldozatokra, pártja az alkotmányra bízná az „ítélkezést” az ügynökökről. Az egykor megfigyelteknek maguknak kell eldönteniük, mit tesznek a róluk készült jelentésekkel. Erről a TV 2 reggeli műsorában beszélt Orbán Viktor. Szerinte retusálás nélkül oda kell adni a jelentéseket az áldozatoknak, akik majd eldöntik, mit tesznek, nyilvánosságra hozzák-e azokat. - Az áldozat helyett nem vállalnám, hogy akár morális, akár politikai ítéletet mondjak - hangsúlyozta az ellenzéki párt vezetője. Ha Orbán nem is, pártja több képviselője kimondana erkölcsi, politikai ítéletet, nem is akármivet: az alkotmányban rögzítenék, hogy „nem gyakorolhat közhatalmat az a személy, aki 1990. február 14. előtt, szabad akaratából, magyar állampolgárokkal szemben állambiztonsági tevékenységet végzett, vagy olyan politikai, illetve állami tisztséget töltött be, amelyben magyar állampolgárokra vonatkozó állambiztonsági jelentést kapott”. Indoklásul a benyújtók, Demeter Ervin, Kövér László és Répássy Róbert azon „felerősödött véleményeket” hozzák fel, melyek szerint a közéletben nincs helyük az egykori ügynököknek és besúgóknak. Nem mintha csak az ellenzék lenne megosztott: a koalícióban sincs teljes egyetértés sem az alkotmány módosítását, sem az iratfeltárás részleteit iletően. A szocialisták az SZDSZ ellenkezése ellenére kitartanak amellett, hogy az alkotmányban kell kimondani az állambiztonsági múltra vonatkozó adatok közérdekűségét (máskülönben az egész nyilvánosság-csomagjuk elbukhatna az Alkotmánybíróságon). A továbbra is a titkosszolgálatoknál lévő, titkos, s a jövőben az állambiztonsági szaklevéltárhoz kerülő iratok átadásának felügyeletét egy olyan testületre bíznák a szocialisták, amelyben két szakmai és két kormánydelegált kapna helyet. Az SZDSZ ezt csak úgy „nyeli le”, ha kisebbségbe kerülnek a kormányjelöltek (a párt, ahogy az MSZP-s Donáth László is, kettőről ötre növelné a civi tagok számát). Számos ellenzéki módosítás is ezzel foglalkozik: Horváth Balázs (független), valamint két MDF-es is teljesen „civilesítené” az iratfelügyelő testületet. A Fidesz a parlament nemzetbiztonsági bizottságára bízná az iratfeltárást. Az MSZP eredeti indítványa alapján a titkosszolgálatok különböző hivatkozásokkal visszatarthatnának iratokat, más, fontos adatokat pedig a felügyelőbizottság nem kaphatna meg, csak egy külön e célra kijelölt bíró, de ő is csak egy jegyzéket. Az SZDSZ minden iratot a feltáró bizottsághoz vinne, vita esetén bíróság döntene. Több kormánypárti i módosítás tartalmaz az ellenzék által hangsúlyosan képviselt elképzeléseket. A Fideszéhez közelít például Donáth László javaslata, mellyel a Magyar Dolgozók Pártja és az MSZMP tisztségviselőinek, alkalmazottjainak nevét is megismerhetővé tenné. A jogellenesen birtokolt iratok beszolgáltatását előíró javaslata is rímel az ellenzéki elvárásokra. Talán egyetlen olyan, a Fidesz és az MDF módosítóiban is megjelenő követelés van, amelynek biztosan nem tesz eleget a kormányoldal, az ügynökmúlt szankcionálása. Úgy tűnik tehát, hogy körvonalazódik a pártközi kompromisszum. Ezt látszólag cáfolják a nemzetbiztonsági bizottságban tegnap történtek: az SZDSZ-es tag távollétében számos liberális javaslatot leszavaztak. Még a fideszes módosítók is nagyobb támogatást kaptak - azokat legalább a benyújtók megszavazták. Kérdés persze, „lenyeli-e” ezt is az ügynökügyben elszántnak mutatkozó SZDSZ. NYUSZTAY MÁTÉ A nemzetbiztonsági bizottság tegnap összeült: a Fidesz módosító indítványaiból többet szavaztak meg, mint az SZDSZ-éből Orbán vállalja a Hazafias Népfrontot Útnak indítják a faluparlamenteket Orbán Viktor vállalja, hogy az MSZP elnöke a Hazafias Népfronttal hasonlította össze az általa életre hívott Nemzeti Konzultációs Testületet. Ha arról van szó, hogy azokat az embereket is el kell érni és meg kell hallgatni, akik egyik pártban sem hajlandók megjelenni, akkor vállalom, nevezhetjük a Nemzeti Konzultációs Testületet Hazafias Népfrontnak is - hangoztatta a Fidesz elnöke egy kisoroszi rendezvényen. A Nemzeti Konzultációs Testület szerdán alakult meg, nyolc, ismert közéleti személyiség részvételével, Orbán Viktor kezdeményezésére. Némi meglepetést Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront egykori főtitkárának a részvétele keltett. Erről Orbán Viktor azt mondta: „hosszú, igen érdekes” konzultáció után jutottak oda, hogy megm Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője: Mint baloldali politikust különösen bánt, hogy a „rendszerváltásban nagy érdemeket szerzett Pozsgay Imre arra a szerepre kárhoztatik, hogy baloldali bokréta legyen Orbán Viktor gomblyukában”. Pozsgay Imre: „A probléma ott hever az ország asztalán, és azt gondoltam, hogy azzal tartok, aki ezt először magára vállalja.” értsék egymást. Azt szeretnék, ha valóban mindenki, pártállásra való tekintet nélkül, részt vehetne a jövőről folyó kommunikációban, a nemzeti konzultációban, és sok olyan ember van, aki jobban hallgat Pozsgay Imrére, mint a testület bármely más tagjára. Azt pedig a Fidesz elnöke egyenesen előnynek nevezte, hogy Pozsgay Imre „más politikai családból” érkezett a testületbe. Hiller István minderre azt mondta, hogy „Orbán Viktor hosszú utat járt be a rendszerváltástól a Hazafias Népfrontig”. A szocialista pártelnök a Nemzeti Konzultációs Testületet a népfronthoz hasonlította. Lendvai Ildikó tegnap a konzultációs kezdeményezésről azt mondta: nyilván az is hasznos, amit ők kitalálnak, de döntéseket hoznia a magyar parlamentnek kell. Tegnap a Fidesz elnöke ezt nem utasította vissza, amikor Kisorosziban azt mondta: a Hazafias Népfront az egypártrendszerhez tartozott. Amíg csak egyetlen párt volt, és valaki azzal nem értett egyet, de akart valamit cselekedni, annak kellett a Hazafias Népfront. Ma már azonban többpártrendszer van. „Én azért nem nevezném az új testületet Hazafias Népfrontnak, mert ez a kommunista diktatúra időszakához kötődő név. Ezért válasszunk neki egy másik nevet. Mondjuk, hívjuk nemzeti konzultációnak” - hangoztatta Orbán. Egymástól eltérően ítélik meg fideszes politikusok azt, szerencsés-en is A falusi életből fakadó érdekek, szempontok nagyobb fokú érvényesítésének előmozdítása a feladata a falusi parlamentnek - közölte Orbán Viktor csütörtökön Kisorosziban, miután megalakult az új szervezet előkészítő bizottsága. A falusi emberekkel a konzultáció, faluparlamenti gyűlések szervezése, a vidéken élők gondjait összefoglaló kérdőívek kiosztása, majd elemzése jelenti az első lépéseket az új szervezet kialakításánál. Négy nemzeti konzultációs országjáró busz is segíti e munkát, ezek a járművek a terv szerint a legkisebb falvakba is eljutnak majd - ismertette a részleteket a Fidesz elnöke. (MTI) hogy Orbán Viktor nem utasította vissza a Hazafias Népfronthoz való hasonlítást. „Hadd ne kommentáljam ezt” - így reagált legtöbbjük. Volt azonban olyan parlamenti képviselő, aki szerint „senkit nem zavar a hazafias népfrontozás, ettől még egyetlen Fidesz-szavazó sem csúszik át a baloldalra, sőt”. Az egyik kereszténydemokrata politikus azt mondta munkatársunknak: Pozsgay Imre a rendszerváltás következetes figurája, helye van a Nemzeti Konzultációs Testületben. „A Hazafias Népfrontot azonban Orbán Viktornak nem kellene felvállalnia, kár lenne egy pártállami időszakhoz kötődő, régi, rosszízű emléket visszahozni.” CSUHAJ ILDIKÓ Közmúit és közjelen RÉVÉSZ SÁNDOR Eléggé nyivánvaló, hogy közel közmúltunk megismerése közügy, megértése közérdek. Miért harcolnak mégis olyan sokan, olyan elszántan közmúltunk nyilvánossága ellen? Alighanem azért, mert közmúltunkat magánmúltnak nézik és magánmúltként kezelik. Mintha csupán arról lenne szó, hogy magánemberek magánembereket besúgtak, magánvétkesek magánsérelmeket okoztak; mintha a nyilvánosság tétje nem lenne több, mint gyarló magánemberek kompromittálása, illetve sértett magánemberek kielégítése. Holott a lényeg egyáltalán nem ez. Nem magánsérelmeinkről van szó, hanem a közszabadságunkról és a közös jogainkról. A besúgókéról is, a besúgottakéról is, mindenkiéről. A katolikus egyház vezetői például egyre csak azt bizonygatják, hogy az egyházi besúgók áldozatok voltak, nem is okoztak olyan sok embernek kárt, és a Püspöki Konferencia az egyház nevében (!) kér bocsánatot a sértettektől. Mintha az egyház besúgóinak ügyvédje volna, nem pedig az áldozata. Holott a besúgókat nem hívő magánemberek, hanem a hit intézményei, a vallásszabadság ellen szervezték be. Azért, hogy az egyházak ne nyivánulhassanak meg, ne téríthessenek és ne tevékenykedhessenek szabadon. Egyszóval: ne tehessék meg mindazt, amit ma megtehetnek. Ne követeljenek semmit abból, amihez ma ragaszkodnak. A katolikus vezetők nem győzik hangsúlyozni - joggal - milyen gúzsba kötött állapotban tartották az egyházukat évtizedeken át. És nem győzik fedezni azokat, akiknek az volt a feladatuk, hogy a gúzskötésükre vigyázzanak, jelentsék mindazt és mindazokat, ami és akik erre veszélyesek lehetnek. Szegvári Katalin újságíró-kolléga nyílt levélben nekirohant a kormányfőnek, mert az ő bűnének véli, hogy nyilvánosan szembe kell néznie a múltjával. Számunkra ebből most csak az az érdekes, ami magától értetődő. A Kádár-korszakban az értetődött magától, hogy tilos nyit levélben vehemens támadást intézni az ország vezetői ellen, hogy nem léteznek szabadon terjesztett ellenzéki lapok, amelyek az ilyen levelet közlik és üdvözlik, s hogy retorziókra számíthat az, aki egy ilyen levél írójával szolidaritást vállal. Ma az értetődik magától, hogy ilyen levelet írni, ellenzéki lapot kiadni, tiltakozni, szolidarizálni, tüntetni stb. szabad. Emberi jog. A besúgókat azért szervezték be és arra használták, hogy fönnmaradjon az a rendszer, amelyben a jogfosztottság értetődik magától, és ne jöjjön el ez, amelyben jogaink létezése értetődik magától. Miként a jogfosztottságunk sem volt tökéletes, jogaink érvényesülése sem az, és a tökéletlenséget mindkét esetben fontos számon tartani, az utóbbi esetben szigorúan számon kérni. De ettől azért még két ellentétes állapotról van szó. A jogfosztottságot védő és a jogbiztonságot védő állambiztonsági tevékenység, ellentétes célú tevékenység. Az egyiknek a titkossága a kiszolgáltatottságunkat szolgálja, a másiké a biztonságunkat. Miután minden nagyobbacska párt volt már kormányon, mi, politizáló állampolgárok valamennyien éreztük már magunkat ellenzékben. Alighanem valamennyien adtunk már le kormányváltó szavazatot, éreztünk már sajátunknak ellenzéki sajtót. Az idősebbek képzeljék vissza, a fiatalok képzeljék oda magukat abba az állapotba, amikor mindez nincs. Idézzük föl magunkban azt az indulatot, amit akkor éreznénk, ha egyik napról a másikra betiltanák az összes médiát, ami nem a kormányzó hatalomé, ha betiltanák az összes pártot a kormányzón kívül, a szavazólapokról és az életünkből eltüntetnének minden alternatívát. Nem vitathatnánk meg szabadon, mi történt ’45-ben, Irakban, mi van a kettős állampolgársággal stb. A besúgókat azért tartották, hogy ez így legyen, így maradjon mindörökre. Hogy sokkal kevésbé legyünk szabadok, mint amilyenek vagyunk. Ezért szolgáltatták ki a besúgók bármelyikünk bármelyik, bármennyire érzékeny személyes adatát, amelyet semmilyen törvény, semmilyen ombudsman, semmilyen intézmény nem védelmezett. A besúgó személye azért volt titok, hogy a titkainkhoz hozzáférjen a jogfosztó hatalom. Személyes adat az, ami a magánéletünkhöz tartozik. Ami a közéletet, a közérdeket, a közszabadságot érinti, nem személyes adat. Azt titkosítani csak akkor lehet, ha föltétlenül szükséges és méltányolható közérdeket szolgál. Az állambiztonsági tevékenységben való részvétel ténye - bármilyen minőségben - nem lehet személyes adat, jogfosztottságunk tartósítása pedig nem lehet méltányolható közérdek. Tehát: csak a besúgottak besúgott titkai maradhatnak titokban a nyilvánosság előtt, és csak azok a nevek és dokumentumok, amelyekre a mai nemzetbiztonsági szolgálatoknak valóban szükségük van. Amennyire hatékonyan tudjuk ellenőrizni ezeket a szolgálatokat a közmúltunk tekintetében, annyira fogjuk tudni őket hatékonyan ellenőrizni a közjelenünk tekintetében is. Ha nem tudjuk őket a szükséges minimumra szorítani a közmúltunk titkosításában, nem fogjuk tudni a közjelenünk vizslatásában sem. Szócsövek TÓTH ÁKOS Nyilvánvalóan elég alaposan rárezzentettek a Fidesz gazdaságpolitikusára, Varga Mihályra, aki arra hivatkozva, hogy szavait félreértették, elhatárolódott néhány nappal korábbi önmagától. Egy konferencián ugyanis az önkormányzatok számára utalva azt találta mondani, hogykicsit szétaprózódott itt ez a rendszer”. Vagyis túl sok a helyhatóság. Varga akkor jött rá, hogy baj van, amikor a szemfüles Draskovics Tibor pénzügyminiszter azonnal rávágta: jó, holnap kezdjünk el ilyen reformról tárgyalni. Valójában arról van szó, hogy a pénzügyi szakemberek pártoktól és világnézettől függetlenül közös nevezőre jutnak akkor, ha már csak megszimatolják a financiális lehetőségeik bővülésének esélyét. Márpedig annak megcsillantása, hogy az önkormányzatok számát csökkentsék, nem másról szól, mint egy új típusú elosztási rendszer kialakításáról, más értelemben persze a centralizációról. Példák hosszú sorát lehet fölhozni, hogy más országokban mennyivel kevesebb önkormányzat van, Varga Svédországot említette, ott valóban csak tizede az itthoninak, úgy háromszáz körüli a számuk. Én meg Franciaországot mondom: ott több mint harmincezer. Mindegy is: a lényeg, hogy Svédországban és Franciaországban is elég magas a közszolgáltatások színvonala. És ez itt a bökkenő. Nálunk ugyanis meglehetősen alacsony. Talán Draskovics Tibor és Varga Mihály is tisztában van azzal, hogy ma akadnak olyan falvak Magyarországon, ahol azért akkora a munkanélküliség, amekkora, mert oda nem megy buszjárat, a helyiek így nem tudnak munkába járni. Talán tudják azt is, hogy a gyógyszer sok vidéki településen többe kerül, mint a városokban, mert el kell utazni érte. Lehet persze azt mondani, hogy túl sok az önkormányzat (ezt megoldja az élet, mert jó néhány falu pár évtizeden belül kihal), de életet a centralizáció sem lehel a falvakba. Az önkormányzatok ma, sajnos, gyakran csak szócsövek saját bajaikat artikulálják. A baj azonban szócső nélkül is baj marad. A pénzügyérek olykor elbeszélgethetnének a társadalompolitikusokkal. Varga Mihálynak elég Orbán Viktorhoz fordulnia, aki tegnap Kisorosziban arról beszélt, hogy a falvaknak nem múltjuk, hanem jövőjük van. Draskovics Tibornak pedig a figyelmébe ajánlom a belügyminisztert, aki már elég régóta bíbelődik az önkormányzatokkal, tudja, miről beszél: ugyan, szóljon már hozzá. Néha kérdezzen is.