Népszabadság, 2005. március (63. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-08 / 56. szám

2 2005. MÁRCIUS 8., KEDD RÖVIDEN Újabb támogatók Sólyom államfői jelölésére Folyamatosan bővül azok­nak az ismert személyeknek a köre, akik Sólyom Lászlót, az Alkotmánybíróság első el­nökét tartják a legalkalma­sabbnak az államfői poszt betöltésére. Az utóbbi na­pokban is írók, tudósok, egyetemi tanárok és művé­szek csatlakoztak a Védegylet kezdeményezé­séhez. (Munkatársunktól) Stratégiai kampány-előkészítő Egész napos ülést tartott vasárnap az az informális testület, amely az MSZP és a kormány tevékenységét hangolja össze. A miniszter­­elnök, a szocialista párt el­nöke, elnökhelyettese, két alelnöke, választmányi el­nöke és a kormány több tagjának részvételével zajló tanácskozáson a kampány előkészületeiről esett szó. A hétfő reggel folytatódó megbeszélésen „csupán” a stratégiai előkészítést kezd­ték meg. (N. SZ.) Távhő:egy lakás - egy fogyasztó Mintegy 640 ezer fogyasz­tót érint a távhő-szolgál­­tatási törvényjavaslat, me­lyet most tárgyal a parla­ment. Az Országgyűlés vár­hatóan ebben a hónapban elfogadja a jogszabályt, melynek célja, hogy egyér­telművé tegye a díjfizetési szabályokat. Ennek része­ként például ha az egyik fo­gyasztó nem fizet, nem áll­hat elő az a helyzet, hogy a többi lakó sem kap szolgál­tatást. Emellett a jogalkotók felhasználói hőközpontokat alakítanának ki, vagyis az egy lakás­­ egy fogyasztó el­vét követnék. (N. Sz.) Lemondás a Holokauszt Emlékközpontban „Az intézmény jövőképével kapcsolatban fennálló nézet­­különbség” miatt, március 4-i hatállyal lemondott a Holokauszt Emlékközpont nemzetközi és társadalmi kapcsolatokért felelős igazga­tója, Darányi András. (MTI) Petárdaügy: mégis szigorítanak A 14-17 évesek csak szüleik jelenlétében vehetnének pi­rotechnikai eszközöket szil­veszterkor. Juhász Gábor, a BM államtitkára ennyiben változtatna a petárdázást legalizáló rendeletén, noha őt épp a jogszabály szigorí­tásának előkészítésével bíz­ták meg. Lamperth Mónika szerint viszont nem lehet fi­gyelmen kívül hagyni a la­kossági tiltakozást. Lapunknak úgy fogalma­­zottt: az államtitkár véle­ménye nem győzte meg, és továbbra is a kormány elé vinné a tiltást javasló ren­deletet. Ennek érdekében hatástanulmányt kért a tár­ca rendészeti helyettes ál­lamtitkárától. (Hírösszefog­lalónk) *Aiwt?*a iwjsi tói Asucisusfia­m. ---------------WM---------------MAGYARORSZÁG NÉPSZABADSÁG Tüntetés fideszes forgatókönyvvel? Elcsattant csókok és meg nem történt kézfogások a Parlamentben Gyurcsány Ferenc egy fil­lérrel sem ad többet a tün­tető gazdáknak, mint amennyit a költségvetés számukra biztosít. Az ag­rárminiszter szerint a Fi­desz írja a gazdatüntetés forgatókönyvét, a Fidesz ezt visszautasítja. Hétfőn már másodszor beszélt a parlamentben Gyurcsány Fe­renc a vidék és a falu helyzetéről. A miniszterelnök - és az utána következő valamennyi felszólaló - szavait hangzavar és közbekia­bálások kísérték. Gyurcsány na­pirend előtt a vidék és a falu fel­virágoztatásáról beszélt, az utcá­kon álló traktorokról és a tárgya­lásokról viszont egyetlen mon­datot sem szólt. Utalást persze tett rá: szerinte a rendszerváltás óta az átalakuló vidéken, mező­­gazdaságban rengeteg tennivaló halmozódott fel. „Ne beszéljetek, csináljátok is!” - kiabált be egy fideszes kép­viselő a miniszterelnöknek. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője is azzal vádolta a kormányfőt, hogy csak beszél, beszél, beszél, s hiányolta a tetteket. Áder szerint a vidék rossz helyzetéért a mos­tani kormány három éve a felelős. Majd Gyurcsány Ferenc­hez fordulva megkérdezte, látta-e A Hídember című filmet, mely­ben Széchenyi Ferenc fiát, Szé­chenyi Istvánt egy idős paraszt­­emberhez vezette, s azt mondta neki: „ez a kéz dolgozik érted, csókold meg a kezét”. E ponton képviselők kiabáltak közbe: „Or­bán Viktorét már meg is csókol­ták”. Ezzel arra utaltak, hogy a Fidesz-kormány idején egy falu­látogatás során Orbán kezét egy idős asszony valóban megcsó­kolta. A Fidesz frakcióvezetője minderre a tüntetően másra fi­gyelő miniszterelnöknek azt mondta: most nem kell megcsó­kolni a magyar gazdák kezét, de legalább egy kézfogást megérde­melnek. A gazdák követelése jo­gos, s ha a miniszterelnök párbe­szédről beszél, akkor miért nem talált alkalmat már tíz napja ar­ra, hogy leüljön a gazdákkal tár­gyalni? - kérdezte Áder János. Az MDF frakcióvezető-helyette­se, Karsai Péter szintén azt kérte számon a miniszterelnöktől, hogy miért a parlament falai kö­zött beszél a vidék problémáiról, ahelyett, hogy „kiszaladt volna” a gazdákkal találkozni. Még nagyobb zúgolódás, za­jongás, kormánypárti oldalról pedig taps kísérte a koalíciós po­litikusok felszólalását. Az ellen­zéki honatyák akkor kiabáltak közbe, amikor az MSZP frakció­vezető-helyettese elismerte, hogy valóban kevés, 170 ezer te­rületi alapú támogatási kérelmet elégített ki a kormányzat. Kato­ba Béla közölte: Csehországban mindössze 16 ezer, Szlovákiában 12, Magyarországon pedig 208 ezer igénylés érkezett. Arra is fel­hívta a figyelmet: a magyar gaz­dák átlagosan 70 eurót kapnak egyhektárnyi területre, míg a szlovák és a cseh gazdák 42-43 eurót. Az MSZP-s képviselő az előző kormányt tette felelőssé azért, mert nem épültek ki idő­ben a támogatások felvételéhez szükséges intézmények. Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezető­je megjegyezte: tizenöt éve hall­ja a falu felvirágoztatásának programját, miközben a vidék hornyadozott, hervadt. „Ami a gazdáknak jár, az jár, és azt ki kell fizetni” - szögezte le viszonválaszában Gyurcsány Fe­renc. Ekkor nagy dolog történt: a Fidesz megtapsolta. A minisz­terelnök azonban úgy folytatta: egy fillérrel sem fizetnek többet a gazdáknak annál, mint ameny­­nyit a költségvetési keret megen­■ Juhos Katalin (Fidesz) teg­nap arra volt kiváncsi, hogy Gyurcsány Ferenc tudott-e arról a „szocialista családtá­mogatásról”, miszerint Kóka János gazdasági miniszter az ITD Hungary­ kommunikáci­ós főigazgatójának nevezte ki Draskovics Tibor feleségét. Gyurcsány közölte: nem tu­dott erről, de senkit nem ér­het hátrány amiatt, mert a házastársa kormánytag. Közölte: szakmai alapon mondjanak valakiről ítéletet, ne a „származása” alapján. Tegnap egy kormánypárti képviselő, a Baumag-ügyről érdeklődő Eörsi Mátyás elfo­gadta Polt Péter legfőbb ügyész interpellációra adott válaszát.­ged. Erre már felmorajlott az el­lenzék, s különösen akkor erő­södtek fel a bekiabálások, ami­kor Gyurcsány Ferenc ismétel­ten összehasonlította, hogy az Orbán-kormány idején 197 mil­­liárdot fordítottak a mezőgazda­ságra és vidékfejlesztésre, most pedig 328 milliárdot. - Nem én hívtam a kormá­nyomba Torgyán Józsefet, ha­nem önök - tette hozzá. Megis­mételte: az a 200 milliárd forint, amelyet a gazdák követelnek, négyheti nyugdíjra lenne elegen­dő, ingyenessé tehetnék belőle a gyógyszereket. Végezetül azt kér­te a gazdáktól, hogy a közös fele­lősségre figyeljenek, ne saját részérdekeik érvényesítésére. Jellemző volt az ülés hangula­tára, hogy a miniszterelnök kénytelen volt a Fidesz egyik képviselőjét - aki odaszólt neki, hogy „ülj le!” - figyelmeztetni: nem emlékszik, hogy tegező vi­szonyban lennének, de ha sze­retne, menjen be hozzá egy ká­véra, s ott mindent megbeszél­hetnek. CSUHAJ ILDIKÓ-NAGY SZILVIA Gyurcsány: Nem én hívtam a kormányomba Torgyán Józsefet Áder János: A kormányfő csak beszél, beszél, beszél Pokorni és Németh egymást vádolja Németh Imre földművelésügyi miniszter tegnap azt állította, hogy Fidesz-politikusok írják a gazdatüntetések forgatóköny­vét. Ezt arra alapozta, hogy egy lakossági fórumon Pokorni Zol­tán állítólag arról tájékoztatott fideszes aktivistákat, hogy „mi­vel magunk között vagyunk, nyugodtan mondhatom, a gaz­datüntetés nem a gazdákról szól, ez már a jövő évi választás része, ezért mi minden támoga­tást megadunk, hogy minél to­vább tartson. Embereink ott vannak, és kézben tartják a gaz­dákat.” Pokorni tagadta Né­meth állításait. Szerinte még csak hasonló sem hangzott el a lakossági fórmon, amelyről vi­deofelvétel is készült. Közölte: a miniszter hátára ki lehet tűz­ni egy cetlit: „hazug”. Németh Imre is reagált Pokorni szavai­ra: azt mondta, nem a lakossági fórumon, hanem azt követően, „szűk fideszes körben” tette Pokorni az általa idézett kije­lentést, s erről megbízható in­formációja van. (Haszán Zol­­tán) Németh Imre Nem akarnak politikai kft.-t a vasi MSZP-ben Tudósítónktól Alaposan változtak a szocialis­ták belső erőviszonyai a hét vé­gén Vas megyében: a másfél éve tartó botránysorozat miatt janu­árban föloszlatott megyei MSZP-alapszervezetek hét végi újjáalakítása során húsz szerve­zetből négyben új vezetőt válasz­tottak. A korábban regisztrált mintegy 900 megyei párttag kö­zül nem egészen 600-an erősí­tették meg tagságukat. Ebből ar­ra lehet következtetni, hogy volt alapjuk azoknak a felvetések­nek, amelyek szerint a megyé­ben korábban fiktív belépteté­sekkel növelték a taglétszámot. Ennek célja a váratlan előretöré­seket megkérdőjelezők szerint az lehetett, hogy a megyében át­vegyék a politikai hatalmat azok a fiatalok - élükön Tóth Csaba vállalkozóval -, akik egy újfajta vezetési stílust képviselnek, és többek szerint a párt Mozaik klubjához kötődnek. A fiatalok át is vették annak idején az irá­nyítást a megyei szervezetben, ami viszont komoly ellenérzést, majd ellenállást váltott ki. Ha­talmi harc alakult ki a megyé­ben. Nagy valószínűséggel ez a szembenállás fajult odáig, hogy az egyik „fő fiatalt”, Tóth Csaba egykori bizalmasát, Szabó Bálin­tot - állítása szerint - ismeretle­nek megverték, megerőszakol­ták. Az országos elnökség végül úgy határozott: föloszlatja a me­gyei szervezeteket. Az új alap­szervezeteket a hét végén alakí­tották meg. (Információink sze­rint néhány szervezet kisebb problémákat észlelt a hét végi újjáalakulás során.) A korábbi erőviszonyok fölbo­rulhatnak a szombatra tervezett megyei tisztújításon is. Sokan úgy vélik, hogy a legutóbbi el­nök, Tóth Csaba továbbra is esé­lyes a megye vezetésére. Ennek ellentmond, hogy küldöttnek sem választották meg. Ő maga bízik a sikerében. Tudósítónk­nak azt mondta: jelölése esetén vállalná a megmérettetést, és úgy érzi, támogatottsága elegen­dő ahhoz, hogy elnök legyen. A vasiak viszont úgy ítélik meg: az új elnök Rába László lesz, akit most, az újjáalakulás­kor választottak meg a Tóthot is soraiban tudó kőszegi szervezet elnökének. Rába László - aki a volt megyei elnök bizalmasát, Táncsics Pétert váltotta Kősze­gen - közölte: elfogadná a jelö­lést, mert sokakkal együtt úgy vé­li, hogy „Vas megye legyen a Vas megyeieké”. (Tóth Csaba Sop­ronból került Vasba - a szerk.) Horváth György, az MSZP szombathelyi szervezetének megerősített elnöke kijelentette: az már biztos, hogy a szombat­­helyi szocialisták nem állítanak­­jelöltet, egyebek mellett azért, mert így talán egyszer s minden­korra bizonyíthatják: nem Ipkovich György - a megyeszék­hely polgármestere - és Tóth Csaba között folyik a vetélkedés. Ipkovich nem vállal jelölést, energiáját a város fejlesztésére koncentrálja. Megjegyezte: jó úton haladnak afelé, hogy sike­res politikai párttá tegyék az MSZP-t a megyében. Úgy fogal­mazott: „Ilyen politikai párt tag­ja akarok lenni, nem pedig egy politikai kft.-é.” Ha a Népszabadság kézbesítésével, utcai árusításával kapcsolatban problémája,­­ ? i sis i * • •• /­✓* i si i s s s i M­ Lr oZ A15 A­ltoAlj kérdése van, kérje ügyfélszolgálatunk segítséget! o TERJESZTÉSI ÜGYFÉLSZOLGÁLAT 06 (1) 436-4484

Next