Népszabadság, 2005. április (63. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-12 / 84. szám

NÉPSZABADSÁG MAGYARORSZÁG - ÁLLÁSPONT 2005. ÁPRILIS 12., KEDD 3 Késik a sérült paksi kazetták kiemelése Április végén zárul a kiégett paksi fűtőelemek tárolójának bővítésére kiírt pályázat. A nyílt pályázatra négy cég jelentke­zett. Ugyanakkor még nem vi­lágos, hogy mikor emelik ki a sérült fűtőelemeket. Két évvel a paksi kettes blokk melletti tisztítótartályban történt súlyos nukle­áris baleset után a parlament tegnap szavazott az atomenergia hazai fel­használásának biztonságáról szóló be­számolóról. A paksi atomerőmű mel­lett további három nukleáris létesít­mény van az országban: az erőmű te­rületén a kiégett fűtőelemek tárolója, a Műegyetem oktatóreaktora, illetve a csillebérci kutatóreaktor. Az említett három évben mindhárom létesítmény hiba nélkül működött. Nem úgy a pak­si, ahol 2003. április 10-11-én éjjel be­következett az a súlyos üzemzavar, amelynek következményeit a mai na­pig nem sikerült felszámolni. Két éve az elégtelen hűtés miatt har­minc fűtőelem szétesett, és a levegőbe kis mennyiségben radioaktív bomlás­­termék került. A paksi kettes blokk mel­letti tisztítótartályban ma is ott hever 3,5 tonnányi sérült üzemanyag. Ennek kiemelése még várat magára. S bár az ezzel kapcsolatos engedélykérelmet már benyújtotta az atomerőmű az Or­szágos Atomenergia Hivatalhoz (OAH), valószínű, hogy idén novemberben nem kezdik el a kárelhárítást a feladattal megbízott orosz szakemberek. Hogy pontosan mi történik, azt a politika dönti el. A novemberi kieme­lés ellen gazdasági érvek szólnak. A kettes blokk március végi újraindítása­kor ugyanis 11 hónapos működésre al­kalmas fűtőanyagot tettek a reaktorba. Közel nyolc hónapos működés után nincs értelme leállítani, majd a kieme­lés után újraindítani a blokkot. Ugyan­akkor a 2006. februári-márciusi eset­leges kiemelés nagyon közel esne a jö­vő évi parlamenti választásokhoz. Egy esetleges újabb paksi hiba mindenkép­pen politikai indulatokat kavarna. Pakssal kapcsolatos fejlemény, hogy április végén zárul a kiégett fűtőelemek tárolójának bővítésére kiírt nyílt pályá­zat. A tendert négy cég vitte el. Az atomerőmű területén azért létesült át­meneti tároló, mivel kétségessé vált, hogy a kiégett kazetták visszakerülhet­nek-e Oroszországba. Az ötvenéves tá­rolásra alkalmas épületben jelenleg 3766 fűtőelem pihen. A fejlesztés ré­szeként öt darab, egyenként 450 kazet­ta befogadására alkalmas tároló épül. A kettes blokk 2004 augusztusi új­raindításának körülményei máig sem tisztázottak a jogvédő és az ökopoli­tikai szervezetek egy csoportja szerint, akik hiába kérték azokat a dokumen­tumokat és szakértői anyagokat, ame­lyek megalapozták az újraindítást. Az ügy bíróság elé került, és 2005. április 1-jén a Fővárosi Bíróság a keresetet - a zöldek véleménye szerint formailag és tartalmilag is kérdéses módon - eluta­sította. A civil szervezetek fellebbez­nek, mert úgy gondolják: a társada­lomnak joga van megismerni egy ilyen súlyú és ekkora kockázattal járó nukle­áris esemény adatait. e. 7. Az átmeneti tárolóban jelenleg háromezer-hétszázhatvanhat kiégett fűtőelem van Bealkonyulhat a Reggelnek Távozik a lap főszerkesztője Távozik a Budapesti Reggel című lap főszerkesztője, Pauska Zsolt. A főszer­kesztőcsere hátterében értesülésünk szerint az áll, hogy a tavaly októberben indult újságot a várakozások alatti pél­dányszámban vásárolják. A MATESZ adatai szerint az utolsó negyedévben át­lagban 50 ezer példányban fogyott a lap, de ennek jelentős része úgynevezett mennyiségi, azaz ingyenesen (marke­­tingpromócióban) terjesztett. Értesülé­seink szerint a Budapesti Reggeli Pauska távozása után megbízottként Soltész Mihály, az Axel Springer Ma­gyarország Kft. fejlesztési igazgatója ve­zeti majd. A Reggel nagy várakozások­kal indult. Az Axel Springer Budapest és Pest megye híreit kiemelt figyelem­mel kísérő, de országos kitekintésű na­pilapot akart indítani, amely betör a bulvár és a közéleti napilapok közötti piaci résbe. A nagyszabású bevezető kampánnyal és előfizetői nyereményjá­tékkal az olvasók elé tárt újság a főváros regionális napilapjaként határozza meg önmagát, amely újszerű formavilágot tárt a magyar olvasók elé. Egyelőre sikertelenül. Értesüléseink szerint a lapkiadó úgy döntött: inkább a bulvár irányába nyit. ----------­REGGEL, REGGEL REGGEL irányába nyitnak? Civilek üzennek Gyurcsánynak Munkatársunktól Civil szervezetek azt kifogásolják, hogy a kormányzat eddig nem hozott nyilvánosságra olyan elképzelést, amely az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció és az új Nemzeti Fejleszté­si Terv társadalmi vitájának meneté­ről rendelkezne. Tizenöt országos szervezet - közöttük a Magyar Ter­mészetvédők Szövetsége, a Soros Ala­pítvány és a Szociális Szakmai Szövet­ség - a miniszterelnöknek címzett kö­zös levelében arra hívta fel a figyel­met, hogy az ország középtávú jövőjét alapvetően meghatározó koncepciót széles társadalmi egyetértéssel kelle­ne elfogadni. A 2007-2013 közötti időszakról szóló Nemzeti Fejlesztési Terv alapján Magyarország több mint ezermilliárd forintot hívhat le az Eu­rópai Uniótól. A civil szervezetek úgy vélik: partnerként kezelésük alapvető fontosságú, hiszen szakértőkként jelenítik meg különböző társadalmi csoportok érdekeit. Átírták a távhőtörvényt Az Országgyűlés tegnap elfo­gadta az új távhőtörvényt. Már a társasház sem felel a tulaj­donosok tartozásaiért. Módosítani akarták, ám végül új tör­vény lett belőle. Az 1998-ben elfoga­dott távhőtörvényt először csak fino­mítani akarták, az európai uniós jog­harmonizáció miatt azonban egysze­rűbbnek tűnt egy új szöveg megalkotá­sa. A régi törvény ugyanis nem volt EU-kompatibilis, túl sok helyen szere­pelt benne a közműszolgáltatásban nyugaton már túlhaladott „fogyasztó” kifejezés, ezeket a „felhasználó” szóra cserélték. A régi jogszabályban emel­lett az átalánydíj fogalma is gyakran előfordult, holott az mára megszűnt. Az új törvény egyik újdonsága, hogy már nemcsak az egyes tulajdonostársak nem felelnek egymás tartozásaiért - ahogy az a régi jogszabályban szerepelt -, hanem a társasház sem. Az 1998-as törvényhez képest újdonság, hogy az új rendelkezés már nemcsak előírja a hő­mennyiségmérést és a mérés szerinti el­számolást, valamint a házakban lévő hőközpontok időjárás-követő szabályo­zását, hanem ennek a részleteit is szabá­lyozza. Kimondja, hogy azokban az épü­letekben, ahol nincs mód az épületen­kénti mérésre és szabályozásra, hőközpontokat kell építeni. (Budapes­ten ez csaknem nyolcszáz társasházat érint.) A határidőt az önkormányzatok szabják meg, a munkát pedig a szolgál­tatók végzik el. Változás várható a fo­gyasztóvédelem terén is. Eddig bizonyos fogyasztóvédelmi feladatok a helyi jegy­zők hatáskörébe tartoztak, ami összefér­hetetlenséget sugallt, hiszen a távhő­­szolgáltató cégek túlnyomó többsége önkormányzati tulajdonban van. Ezeket a hatásköröket a jövőben a fogyasztóvé­delmi felügyelőségek veszik át. BÁRKAY TAMÁS Csak az olvassa? ZAPPE LÁSZLÓ J­ó találmány az évforduló. A centenárium pedig még sokkal jobb. Ilyen­kor sok minden kiderül. Idősebbek emlékeznek, miképpen kereste egykor Berek Kati Petőfit. S ha máshonnan nem, Hofi paródiájából a fia­talabbak is tudják, mit talált. Igaz, akkor a köztudat szerinti legnagyobb magyar költőről volt szó, és születésének százötvenedik évfordulójáról. Az utóbbi esztendőkben viszont egy egészen másik irodalmi, művésze­ti, kulturális nemzedék centenáriumait üljük. Többnyire szánalmas ered­ménnyel. Leginkább a közönyt, illetve a bennfentes, szakmai jellegű, de mindenképpen viszonylag szűk körű érdeklődést nyugtázhattuk. Ezért elsősorban örömmel tölt el a József Attila körüli mostani nagy nyüzsgés. Be kell valljam, nem ízlésem szerint való, de mégis megbecsü­­lendőnek vélem a mostani megemlékezési formák többségét. Verseny mindenütt. Pályázatok és egyéb sportteljesítmények eredmé­nyeiről szólnak az ünnepi híradások. Hányan indultak, kik nyertek, mennyi volt az összdíjazás, hány órán keresztül, hány ember, gyerek fog­lalkozott a költővel. Vállalatok és politikusok önnön imázsuk fényesítésé­­re használják ki ezt az alkalmat is - mint minden mást. Abban versenge­nek, hogy ki tud érdekesebben, feltűnőbben, rikítóbban versenyezni. Ki tud érdekesebb helyszínt, témát, formát találni? Ki tud ezekkel a formák­kal nagyobb zajt csapni, s így nagyobb tömeget mozgósítani? Hogy ez idegen volna a költő szellemétől? Nyilván az is. Idegen az érzé­keny lélektől, a tragikus, idegbeteg alkattól, idegen a félénk lázadótól, a kora társadalmi, emberi viszonyaitól irtózótól, attól is, aki bízott egy ke­vésbé sivár jövőben, de attól is, aki már mindent végképp csak másoknak remélt. Valljuk be, a költészet lényegétől is idegenek ezek a formák, szinte kizárják, hogy általuk, bennük a költőről költőhöz illő módon essék a szó. Mégis tudomásul kell vennünk, hogy minden kor magához igazítja a nemzet nagyjait. A maga képére formálja át a legnagyobbakat is. A nyilvá­nosság működése pedig mind kevésbé alkalmas arra, hogy a költészetet magába fogadja, illő módon feldolgozza, megjelenítse. A huszadik század igazán nagy költészete mélységesen individuális, fáj­dalmas, magába forduló. Idegen mindattól, ami tömeges, sokaságot egy­szerre megmozdító lehetne. Csak a félreértett, félremagyarázott József At­tila lehetne a tömegé mint tömegé. Az igazi József Attila lehet sokaké, de külön-külön. Az ünnep során olyan intim pillanatokkal is találkozhat­tunk, olyan személyes vallomásokkal, amelyek arról tanúskodtak, hogy József Attila költészete ma is nagyon erősen jelen van a lelkekben. Ha annak idején keresni kellett Petőfit, a legközösségibb nemzeti köl­tőt, s bizonyára ma sem találnánk rá sokkal jobb eredménnyel, akkor va­lóságos csoda, ha ma úton-útfélen József Attilába botlunk. Ha bárhogyan is, de az ő képét látjuk, az ő nevét, s főképp az ő szavait halljuk. Ha a cen­tenárium mozgósítani tudta a korszellemet, az mindenképpen e költészet roppant erejéről, időszerűségéről tanúskodik, még ha e korszellem nem is illeszkedik a költészet szelleméhez, mondandójához, ha e korszellem nagy megnyilatkozási formái alapjaiban idegenek a költészet, s kiváltképp Jó­zsef Attila költészetének természetétől. Az utóbbi években számos kulturális esemény vált divattá, vonzott ko­rábban elképzelhetetlen tömegeket. Ez a mostani József Attila-centená­­rium is mintha ezek sorába tartozna. Nyilván kétarcúak, kettősen értékel­hetők ezek az események. De a közönynél biztosan hasznosabbak. Körömteszt KRAJCZÁR GYULA J­apán zászlók égtek a hét végén Pekingben. Kövek zúzták be a szigetor­szág követségének néhány ablakát, vizespalackok repültek. Valójában elszigetelt jelenségek voltak ezek, a tízezres tömeg döntő része nyugodt volt, énekelték a kínai himnuszt, lobogtak a kínai zászlók. Nagyjából ugyanebben az időben hasonló, a hagyományoknak megfelelően kissé eg­­zaltáltabb tüntetés zajlott Japán ellen Szöulban is. A nagyvilág, élén az Egyesült Államokkal, eddig nem tulajdonított különösebb figyelmet az ázsiai japánellenes érzelmeknek, s amikor mégis, akkor nem nagyon ér­tette. A külső szemlélőnek kifejezetten meglepő élmény ennek az érzésnek az ereje és egyöntetűsége. A kínai vezetés pedig, bár igen moderált s ki­egyensúlyozottságra törekvő formában, de képviseli, megszemélyesíti ezt az attitűdöt. Konkrétan aztán rengeteg dolog kevereg ebben az egészben, de vezérmotívuma egyértelműen a második világháború, s az akkor elkö­vetett japán bűnök. A legszerényebb számítások szerint a különböző japán kormányok ed­dig tizenhét alkalommal kértek bocsánatot a háborúért. Mondhatná az ember, ha ez nem elég, mi mást tehetnének mégis. De nem kell mondani. A kínai és a koreai sajtóból és kormányközleményekből csak úgy ömlik, mi minden bizonyítja számukra, hogy a japán bocsánatkérés nem őszinte. A mostani tüntetések az újonnan jóváhagyott japán történelemkönyvek miatt robbantak ki, amelyek nem említik a nankingi mészárlást, az embe­reken végzett biológiai és kémiai kísérleteket, a szexrabszolgaság intézmé­nyét. De mindig heves tiltakozást vált ki, amikor a japán miniszterelnök vagy más vezető ellátogat a Jaszukuni szentélybe, ahol többek között há­borús bűnösök is nyugszanak. Végeláthatatlan és kilátástalan viták foly­nak egy sor sziget hovatartozásáról, s lehetne sorolni. A szegényebb ázsiai országok örülnek a rengeteg pénznek, amelyet Japántól kapnak, ezt nem akarják kockáztatni, de a fejlettebbek, Dél-Korea, s újabban Kína száját nem tudják csekkekkel leragasztani. A második világháborút követő rendezés kód formájában magában hordozta a mai feszültségeket. Japánt mértéktelenül megalázták, hosszú időre megvonták tőle a szuverenitását, majd kívülről kényszerítettek rá egy alkotmányt. Ugyanakkor bizonyos értelemben meghagyták (ponto­sabban helyreállították) a japán állam kontinuitását azzal, hogy megma­radt a császárság, mi több, a császár személye sem változott. Hogy még to­vább színeződjék a dolog, az országot ért két atomtámadás miatt joggal érezhetik úgy a japánok, hogy ők is valóságos áldozatai a háborúnak, ne­tán háborús bűnöknek is. Hatvan évvel a háború után érthető gondolat, hogy valamelyest ki akarnak jönni a leszorítottságból, ahogy Koidzumi miniszterelnök mondja, hogy normális ország legyenek. Kína, Korea és a többiek viszont éppen ettől félnek, hiszen emlékeznek rá, milyen volt Ja­pán, mikor még „normális” ország volt. A különös aktualitás, amely az elmúlt időkben igen sűrűvé tette Japán körül az ázsiai ellenkezést, hogy az ENSZ reformelképzeléseiben felvető­dött, az ország is állandó tagja lehetne a Biztonsági Tanácsnak. Konkré­tan. Általában pedig a hatalmi átrendeződés a világnak ezen a fertályán is. Tokió szemmel láthatóan tart Peking emelkedésétől, s lázasan ellensúlyo­kat keres. Kína számára pedig kifejezetten jó médiumnak tűnik Japán a körmök tesztelésére. Amerika még sok, a többiek már kevesek. Közben, jellemzően, a két ország kölcsönösen egymás legnagyobb kereskedelmi partnerévé vált. Mindkét ország ösztönzi a gazdasági kapcsolatok még ütemesebb fejlesztését, míg a nemzetközi porondon ott tesznek keresztbe egymásnak, ahol csak tudnak. A feszültség túlságosan logikus, a kormá­nyok túlságosan következetesek. S ez így megy tovább.

Next