Népszabadság, 2005. április (63. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-02 / 76. szám

NÉPSZABADSÁG HÍREK Mészárlás Rióban. Harminc embert, köztük három gyereket lőtt le Rio de Janeiro két északi peremvárosában egy nyolcfős banda. A banda, amelyet a je­lek szerint rendőrök alkottak, először 15 emberrel végzett csütörtök este kilenc óra körül Nova Iguacu negyedben, majd egy órával később 15 másikat gyilkoltak meg a 15 kilométerre fekvő Queimadosban. Először egy bárban nyitottak tüzet hat emberre, azután kilenc másik­ra lőttek, akik a környéken tar­tózkodtak - mondta egy asz­­szony, akinek gyermekét meg­gyilkolták. Valószínűleg meg­torlásról lehet szó, miután nemrégiben börtönbe vetettek a mostani vérengzés körzetéből nyolc rendőrt, akiket két ember kivégzésével vádolnak. (MTI) Fegyveres benzinkútrablás. A rendőrség 15 perc alatt elfogta azt a férfit, aki péntek hajnal­ban kirabolta az egyik debrece­ni benzinkutat. Éjjel kettő óra körül érkezett a bejelentés ar­ról, hogy egy álarcos, fegyveres férfi kirabolta a Kassai út egyik benzinkútját. A rendőrök azon­nal lezárták a feltételezett me­nekülési útvonalat, s a bűncse­lekmény elkövetése után 15 perccel a helyszíntől körülbelül egy kilométerre elfogtak egy 32 éves, munkanélküli helyi férfit, aki beismerő vallomást tett. A rendőrség a tettesnél lefoglalt egy megtöltött, kilenc millimé­teres flóbertpisztolyt, valamint az elrabolt, összesen 15 ezer fo­rintot. (MTI) Jogerős ítélet állatkínzásért. Három hónap fogházra ítélt egy 59 éves kaposvári asszonyt a Kaposvári Városi Bíróság ál­latkínzás miatt pénteken meg­hozott határozatában. A végre­hajtását a bíróság­­ évi próba­időre felfüggesztette. Az asz­­szony ez év március 18-án a kutyáját műanyag zsinórral a nyaka és lábai körül gúzsba kötve, a fejére műanyag zacs­kókat húzva, egy ásó nyelével ütötte. A szerencsétlen állat életét az mentette meg, hogy a szomszédok rendőrt hívtak. (MTI) Zárlat miatt gyulladt ki egy pénzszállító. Elektromos zár­lat miatt gyulladt ki péntekre virradóan egy pénzszállító autó az E77-es úton; a tűzben senki sem sérült meg, a szállítmány épen maradt. A tűz a motortér­ből indult ki és a vezetékeken keresztül terjedt át a raktérre. A tűzoltók úgy tudták meggá­tolni a továbbterjedést, hogy az autó tetejét megbontották, és azon keresztül árasztották el az izzó vezetéket, valamint a biz­tonsági őr izzó székét. (MTI) Illegális cigaretta egy teher­autóban. Nagyobb mennyisé­gű illegális cigarettát találtak pénteken a VI-VII. kerületi rendőrkapitányság járőrei Bu­dapesten, a Rózsák terén, egy tehergépjármű titkos rekeszé­ben. A járőrök a jármű vezető­jét úti céljáról kérdezték, de a sofőr zavarosan, ellentmondá­sosan válaszolt. A fűrészáruból álló rakomány tételes vizsgála­ta során a rendőrök figyelme­sek lettek egy rekeszre, ahon­nan összesen 7950 darab ille­gális cigaretta került elő. (MTI) Háborúk és gyermeksorsok. Frőlich Róbert főrabbi és Gaskó Balázs műsorvezető nyitja meg hétfő délelőtt 10 órakor a Hotel Citadellában a „Háborúk és gyermeksorsok” című fotókiállí­tást. E példa nélkül álló fotóki­állítás nem kizárólag a második világháború borzalmait elevení­ti fel. A kiállítás anyaga az 1945 és 2005 között, azaz az elmúlt hatvan év során a világban dúló háborúkat öleli fel, ahogyan a leginkább kiszolgáltatottak, a gyermekek élték meg azokat. (Népszabadság) Irodalmi nagydíj 2005. Az Alexandra Könyváruház pódiu­mán (Nyugati tér 7) április 3-án vasárnap 19 órakor Tolnai Ottó­val az irodalmi nagydíj idei nyertesével beszélget Parti Nagy Lajos író és Mészáros Sándor irodalomkritikus abból az alkalomból, hogy a Költő disznózsírból című önéletrajzi kötet kapta az idén a legna­gyobb irodalmi elismerést. Köz­reműködik Vállai Péter színmű­vész, David Yengirbajan ör­mény harmonikaművész, a mo­derátor Kőrössy P. József. (Nép­­szabadság) A Természetbúvár legfrissebb száma. A tavaszi szám vezető témája a tavaly decemberi szö­kőár, és az azt kísérő tengerren­gés. Ezenkívül beszámolót ol­vashatnak a dél-hevesi puszták­ról, illetve a globalizálódó élővi­lágról. (Népszabadság) Első hétvége a telken is. - Maguk is csak most jöttek? Akkor még bőven ráérünk összevesz­ni az avarégetésen! Leszámolás Diósdon Csütörtök éjszaka közel két tucat lö­véssel kivégeztek két férfit a Pest me­gyei Diósdról Érdre vezető Vadrózsa utcában. Nem zárható ki, hogy az eset hátterében egy újabb alvilági banda­háború áll. A holttesteket egy arra haladó autós találta meg. A helyszíni szemle adatai szerint mindkét áldozatot az autóban érték a lövések. A gyilkos - nem kizár­ható az sem, hogy többen voltak - nagy kaliberű maroklőfegyverekből tüzelt rájuk. Az egyik áldozatnak az utolsó erejét összeszedve még sikerült kivonszolnia magát a járműből, társa az autóban halt meg. Amikor felfedez­ték őket, már egyikük sem élt. A rendőrség az elhunytakkal kap­csolatban nem kívánt részleteket nyil­vánosságra hozni. Mint megtudtuk, egyikük, F. József (43) a Fejér megyei Ercsibe való, a másik áldozat, a 28 éves K. Norbert, budapesti lakos. Mindkét férfi ismert a hatóságok előtt. F. erőszakos és vagyon elleni bűncselekményekért közel nyolc évet töltött különböző büntetés-végrehaj­tási intézetekben. Bár K.-t még nem ítélték el, őt is ismerte a rendőrség. A Pest Megyei Rendőr-főkapitány­ság fegyver-, gépjármű- és orvos szak­értők bevonásával megkezdte a nyo­mozást. Számos jel utal arra, hogy a két áldozat ismerhette gyilkosát. Sza­bó Jenő ezredes, a Pest Megyei Rend­őr-főkapitányság bűnügyi igazgatója lapunknak úgy fogalmazott: „A bűn­­cselekményt olyan helyen követték el, ahol csak az fordul meg, akinek ott va­lami dolga van”. A rendőrség feltételezése szerint az áldozatokat valamilyen ürüggyel a tetthelyre csalták, majd közvetlen kö­zelről, a szélvédőn keresztül leadott lövésekkel végeztek velük. Esélyük sem volt a menekülésre. Bár a nyomozás kezdetén még nem zárható ki teljes bizonyossággal, hogy a két férfi alvilági bandák közötti le­számolás áldozata lett, az ügyben eljá­ró rendőrök - közelebbről meg nem jelölt információkra hivatkozva - azt állítják: F. és társa (nem zárható ki, hogy ő csak véletlenül volt akkor F. társaságában) valószínűleg elszámo­lási vitába keveredett későbbi gyilko­saival, vagy azok megbízóival. F. GY. A. A helyszín Diósd és Érd között Marburg-vírus veszélyeztet Olaszországban MTI - Elkülönítettek kilenc embert egy olaszországi kórházban, mert kapcso­latba kerültek egy Marburg-vírussal fertőzött személlyel - jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A világszervezet szóvivője Fadela Chaib cáfolta, hogy az Ebolával rokon Mar­burg-vírus okozta volna két ember megbetegedését Portugáliában. A vírus okozta vérzéses lázban már 137 ember betegedett meg Angolában, és ebből csütörtökig 130 halt meg, köztük a be­tegeket ápoló 12 orvos. A szóvivőnek ar­ról nem volt információja, hogy melyik kórházában, és milyen állampolgárságú személyeket különítettek el. Egy olasz gyermekorvos a múlt héten Angolában meghalt a betegségben - jelentette az őt alkalmazó humanitárius szervezet. A Marburg-vírus hasonlít a szintén vérzéses lázat okozó, a fertőzések 80-90 százalékában halálos kimenetelű beteg­séget előidéző Ebola-vírushoz. A két ví­rus abban különbözik egymástól, hogy a Marburgnak rövidebb a fertőzési suga­ra: egy fertőzött átlagosan négy másik embert fertőz meg, míg az Ebola 12-t. Mindkét vírus Afrikában „őshonos”. A Marburg-vírus arról a német városról kapta a nevét, ahová 1967-ben kísérleti majmokkal áthurcolták a kórokozót. Ív 2005. ÁPRILIS 2., SZOMBAT 19 ­ Elfogták a Kenyába szökött pécsi nőgyógyászt Elfogták Kenyában a napok­ban azt a pécsi szülész-nő­gyógyászt, aki a jogerősen ki­szabott börtönbüntetése elől a közelmúltban menekült az af­rikai országba. Erről a Bara­nya Megyei Bíróság sajtótitká­ra tájékoztatott. MTI - Soponyai Józsefet 2003. január­ban találta bűnösnek a bíróság gyógy­kezelése alatt álló betegek sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése, valamint fog­lalkozás körében elkövetett szándé­kos veszélyeztetés bűntettében. Tetté­ért négy év négy hónap fegyházbünte­tést kapott, és nyolc évre eltiltották orvosi hivatása gyakorlásától, de ő büntetésének megkezdése előtt tá­vozott az országból - mondta Bencze János. Az orvos elfogásáról és kiadatási előzetes letartóztatásba helyezéséről az Igazságügyi Minisztérium tájékoz­tatta a Baranya Megyei Bíróságot, amely európai elfogatóparancsot bo­csát ki, hogy a Soponyai József ellen korábban kiszabott büntetést végre lehessen hajtani. Magyarázata szerint az európai elfogatóparancsra azért van szükség, mert Kenyával kapcso­latban a brit-magyar kiadatási egyez­mény az irányadó, ennek értelmében pedig az elkövetett bűncselekmények miatt Soponyai József kiadatásának nincs helye. Az igazságügyi tárca azonban vizs­gálja, hogy a nemzetközi jogi viszo­nosság alapján az orvos kiadható-e. Tény, hogy Soponyai hamis útlevéllel tartózkodik Kenyában, így az ottani szabályok szerint kitoloncolhatják az Európai Unió valamelyik tagálla­mába. Soponyai József régi munkahelyén, a Pécsi Tudományegyetem szülészeti klinikáján több betegét azzal az ürügy­gyel csalta orvosi szobájába, hogy csak ott tudja elvégezni a szükséges nőgyógyászati vizsgálatokat. Ott alta­tót adott be pácienseinek, s kihasz­nálva kiszolgáltatott helyzetüket, mo­lesztálta őket. A sértettek később hiá­ba mentek a leletükért, Soponyai Jó­zsef úgy tájékoztatta őket, hogy a mintavétel nem sikerült, azt meg kell ismételni. Lezuhant egy C-130-as Kilenc amerikai katona halt meg Albániában MTI - Megtalálták az Albániában csü­törtök este lezuhant amerikai katonai repülőgép mind a kilenc utasának a holttestét. A szerencsétlenség a fővárostól, Tira­nától mintegy 100 kilométerre délkelet­re lévő Gramsh kisváros körzetében, egy nehezen megközelíthető, havas hegyvidéken következett be. A C-130 tí­pusú szállító repülőgép közös albán­amerikai hadgyakorlaton vett részt. A szerencsétlenség oka egyelőre nem is­mert, a tiranai védelmi minisztérium szóvivője mindössze annyit mondott, hogy a gép feltehetően túl alacsonyan repült és hegynek ütközött. Az Európában állomásozó amerikai erők stuttgarti parancsnokságán közöl­ték, hogy a gép állomáshelye a nagy-bri­­tanniai Mildenhall támaszpont volt, és hétfő óta tartózkodott Albániában­­ há­rom másik amerikai repülőgéppel együtt - a közös hadgyakorlat kere­tében. A gép lezuhanásának hírére az albán kormány válságstábot hozott létre Fatos Nano kormányfő elnökletével - közölte Aldrin Dalipi kormányszóvivő. HIRDETÉS Richard Clayderman-koncert Debrecenben A XV. Debreceni Tavaszi Fesztivál záróakkordjaként a 2005. április 3-án este 7 órakor a debreceni Főnix Csarnokban koncertet ad Richard Clayderman. A világhírű művész legutóbb két éve járt Magyarországon és két nagysikerű jótékonysági koncertet adott Szegeden. A mostani magyarországi villámlá­togatás alkalmával Debrecenben látják vendégül az ismert művészt, ahol a hétezer fős befogadóképességű gyönyörű új sportcsarnokban a jubiláló deb­receni fesztivál igazi sztárvendégének, legismertebb felvételei csendülnek fel. Az eltelt 25 év alatt Richard Clayderman felvételeivel 70 milliós példányszámot ért el. 267 arany- és 70 platinalemezzel büszkélkedhet, és mint a világ legsike­resebb zongoristája a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült. Debreceni előadásán saját muzsikusai mellett debreceni művészek is közreműködnek, valamint fellép a szintén zenei Guinness rekorder Lőrincz Ádám zeneszerző (16 éves), aki egy válogatást ad elő saját szerzeményeiből. Jegyek elővételben kaphatók: Apolló Mozi, Debrecen, Miklós u 1. Tel: (52) 417-847 Tourinform Iroda: Debrecen, Piac u. 20. Tel: (52) 412-250 Főnix Rendezvényszervező Kht.: Debrecen, Kassai út 28. Tel: (52) 518-400 Napló-székház: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Tel: (52) 525-400 Internetes jegyrendelés: sales@tiketpro.hu Jegyárak: elővételben március 1.-április 2-ig: 3400 Ft, a helyszínen: 3900 Ft. Bővebb információk a koncertről és a XV. Debreceni Tavaszi Fesztiválról: Főnix Rendezvényszervező Kht. (www.fesztivalkozpont.huwww.fonixinfo.hu) Közlemény A Pannon GSM Rt. tájékoztatja Tisztelt Előfizetőit, hogy az Általános Szerződési Feltételek 4.2. pontjában foglalt rendelkezésekre tekintettel az Igénybevételi díjat utólag fizető (számlás), illetve az Igénybevételi díjat előre fizető (kártyás) szolgáltatásokra vonatkozó Díjszabás 2005. május 3-tól az alábbiak szerint módosul: Kékszám hívásának percdíja tarifacsomagonként megegyezik a Pannon GSM hálózatán belül lefolytatott beszélgetések percdíjával. A Pannon GSM Rt. tájékoztatja továbbá Tisztelt Előfizetőit, hogy a Praktikum Privát, Praktikum Classic, Praktikum Pro, a Bee Original, illetve a Bee Free kártyás tarifacsomagok esetében a forgalmi díjak mérése 2005. május 3-tól egyperces egységekben történik, kivéve az Emelt díjas szolgáltatást (hívás alapon), ahol a számlázási egység 1 másodperc. A módosított Általános Szerződési Feltételek teljes szövege a Pannon GSM Rt. bemutatóter­meiben és internetes honlapján (www.pannongsm.hu) 2005. április 1-től az Előfizetők rendel­kezésére áll. Amennyiben Tisztelt Előfizetőink a jelen módosítást nem kívánják elfogadni, úgy az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 132. § (4) és (5) bekezdéseiben meghatározott jogokkal élhetnek. PANNON ▼TYTT Az élvonal. IGSM 0 4

Next