Népszabadság, 2005. április (63. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-23 / 94. szám
NÉPSZABADSÁG MAGYARORSZÁG - ÁLLÁSPONT 2005. ÁPRILIS 23., SZOMBAT 3 „Kinyílik” a Kulcsár-jegyzőkönyv Lamperth Mónika férje, Jegesy András feljelentést tesz Ismét Lamperth Mónika felmentésére szólította fel Gyurcsány Ferencet a Fidesz. Az ellenzéki párt ugyanis - a Magyar Nemzet tegnapi cikke után - attól fél, hogy a K & H-ügy nyomozása során „a Lamperth-Jegesy-Kulcsár Bermuda-háromszögben elveszik az igazság”. Erről Répássy Róbert beszélt egy tegnapi sajtótájékoztatón. A lap részleteket közölt Kulcsár Attila tanúvallomásából. E szerint Kulcsár 2003 tavaszán, „személyes jó ismerősének”, a belügyminiszter férjének, Jegesy Andrásnak a közbenjárásával beszélt Ferenczi Lászlóval, aki akkor az ORFK K & H-nyomozást is végző bűnügyi főosztályát vezette. A beszélgetés a PSZÁF feljelentéséről és a vizsgálat eredményéről folyt. Kulcsár vallomása szerint „az egész rendőrségi ügynek is ugyanaz volt a célja, mint a sajtókampánynak, azaz, hogy ellehetetlenítsék a PSZÁF vizsgálatát”. Répássy megállapította: ha ez igaz, akkor ennek egyenes következménye, hogy Kulcsár tájékoztatta a rendőrséget arról, milyen ügyet vizsgál a PSZÁF. Az idézett vallomásban szerepel az is, hogy Jegesy a maffiaellenes központ vezetőjén, Bácskai Jánoson keresztül üzent a Bécsben tartózkodó Kulcsárnak, hogy „meg ne próbáljon hazamenni”. A politikus szerint ez maffiamódszerekre emlékeztet. - Répássy mindent azért tesz, hogy lejárassa a feleségemet - jelentette ki tegnap Jegesy. - Ezzel már próbálkozott Rogán Antal is, aki az eljárás elől a mentelmi joga mögé bújt, a Magyar Nemzet és a Hír TV ellen pedig pert nyertem - tette hozzá. Jegesy Répássyt már korábbi állításai miatt beperelte. „Most is ez történik, mégpedig olyan módon, hogy ne bújhasson el a mentelmi joga mögé” - mondta Jegesy. Pallos Dénes ügyvéd, aki Jegesy András társa volt egy rövid ideig, pénteken azt közölte: 2002 nyarán határozta el Jegesyvel, hogy közös név alatt, de egymástól elkülönülő és önálló ügyvédi tevékenységre ügyvédi irodát alapítanak. Hozzátette: „ehhez én kerestem egy erre alkalmas irodahelyiséget”, „a bérleti szerződést én kötöttem a Britton Kft. képviselőjével, s megbízási szerződést a Britton Kft.-vel, amely alapján különböző jogi tevékenységet kizárólag én végeztem”. Kiemelte: Jegesy „egyáltalán nem vett részt ebben a történetben”. CSUHAJ ILDIKÓ A Britton Újpesti rakparti irodájának bejárata a tavalyi házkutatás idején Az idézett dokumentumok nem az ügyészségről kerültek ki - szögezte le kérdésünkre Dobos Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Szerinte az ügyészségnek nem is feladata vizsgálni, hogy az iratok honnan származnak. Miután folyamatban lévő eljárásról van szó, Dobos arról sem kívánt nyilatkozni, hogy a jegyzőkönyvekben szereplő kijelentések valóban elhangzottak-e. A büntetőeljárási törvény szerint a kihallgatási jegyzőkönyveket azonnal a gyanúsított, illetve a védő rendelkezésére kell bocsátani, vagyis nem csak a nyomozó hatóság rendelkezhet hiteles dokumentumokkal. Miután ezeknek az iratoknak a további sorsát semmi nem szabályozza, gyakori, hogy az ugyanazon ügyben szereplő gyanúsítottak képviselői a jegyzőkönyveket egymásnak átadják. Gyakori az is, hogy egymás vallomásait kölcsönösen megismertetik az elkövetőkkel, ami szintén javíthatja a védelem pozícióit. Ezzel viszont az előzetes letartóztatás egyik indoka válik megkérdőjelezhetővé, hiszen az „összebeszélést” a szabadságkorlátozó intézkedés sem teszi lehetetlenné. Ez súlyosan sértheti a nyomozás érdekeit, a jegyzőkönyvek kiadásának megtagadása viszont a védelemhez való jog érvényesülését akadályozná. Más kérdés, hogy egyre többször kerülnek nyilvánosságra a dokumentumok, ami már mások személyiségi jogainak megsértését jelentheti. Az adatvédelmi biztos ezért a Kulcsár-üggyel kapcsolatban több közleményt adott ki, egyebek mellett hangsúlyozva: nem tartja szerencsésnek, ha a nyomozás a nyilvánosság előtt folyik. Péterfalvi Attila kérdésünkre kijelentette: adatvédelmi szempontból közömbös, hogy kihallgatási jegyzőkönyvek vagy más iratok közzétételéről van-e szó, az adatkezeléshez törvényi felhatalmazásra vagy az érintettek hozzájárulására van szükség. A kihallgatási jegyzőkönyvek kiadását törvény írja elő, ám azokat kizárólag a dokumentumban szereplő személyek beleegyezésével tehetnék közzé. Ha ezt megszegik, a felelősséget szerinte az általános szabályok szerint kell megállapítani. Vagyis a jogaiban sértett fél a jogosulatlan adatkezelés miatt büntetőeljárást kezdeményezhet, illetve polgári peres úton elégtételt kérhet. Az eddigi tapasztalatok szerint azonban a Btk. rendelkezései alig alkalmazhatók - tette hozzá -, ha ugyanis a jelentős érdeksérelmet nem sikerül bizonyítani, az ügy valószínűleg sosem kerül a bíróság elé. Ugyanakkor kérdéses, hogy egy polgári perben kinek kell helytállnia, mert az újságíró nem köteles kiadni az informátorát. Péterfalvi szerint adott esetben a lap felelőssége is megállapítható, mert a közlésről a szerkesztőség dönt. LENCSÉS KÁROLY HÁTTÉR Az ügyészségről nem kerülnek ki iratok Péterfalvi Attila A bankvezér távol maradt a hokimeccstől Rejtő E. Tibor, a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. volt vezérigazgatója a lapunkban tegnap megjelent, személyét is érintő cikkel kapcsolatban az Országos Sajtószolgálathoz az alábbi közleményt juttatta el: „1999. év során a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. vezérigazgatójaként tagja voltam annak a prominens üzletemberekből álló delegációnak, amely elkísérte a Magyar Köztársaság kormányának tagjait hivatalos kanadai látogatásukon. Az utazásom és ott-tartózkodásom összes költségét a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. fizette. Magam részéről a látogatás meghatározó célja a Budapesti Gresham Four Seasons szálloda felépítésének finanszírozásával kapcsolatos előszerződés aláírása volt. (...) Az ünnepélyes aláírási ceremóniát megtisztelte jelenlétével a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, a kormánydelegáció több más tagja, valamint a magyar és kanadai gazdasági élet vezető szereplői is. Bár kanadai állampolgár is vagyok, sem ezen kanadai tartózkodásom alkalmával, sem máskor jégkorongmérkőzésen nem jártam... Hamis tényállítások, valamint a valós tények hamis színben történő feltüntetése miatt haladéktalanul megteszem az öszszes lehetséges jogi lépést.” Lapunk azt próbálta az ominózus cikkben sugallni, hogy mindent össze lehet mosni mindennel, így a tényeket is a látszatokkal - márpedig az a sugallattechnika, amelyet a fideszes Szijjártó Péter alkalmaz, nemegyszer helyez egy sorba vétkest és ártatlant, szinte célszemélyekké téve a kipécézett politikust, céget, üzletembert. (Nem a Britton-ügy különböző rendű és rangú szereplőit értjük ez alatt.) Leírtuk, csúsztatás arról értekezni, hogy évekkel ezelőtt egy társaságban volt Kanadában Orbán Viktor és Rejtő E. Tibor, ami egyébként igaz. Mint ahogy az is, hogy állami pénzen mentek profi hokimeccset nézni a delegáció tagjai - de tévedtünk akkor, amikor azt hittük, hogy a bankvezér is velük tartott, ő még akkor sem járt jéghokimeccsre, amikor Kanadában élt, tudtuk meg közleményéből. Jogi lépéseit e tekintetben várjuk, bár nem egészen értjük. Káosz -felsőfokon TANÁCS ISTVÁN A legalább harminc változatban elkészült, követhetetlenül módosítgatott felsőoktatásitörvény-tervezet úgy kerül hamarosan a parlament elé, hogy vagy ötszáz módosító indítványt adtak be hozzá, amelyből 94-et maga a kormány is támogat. Az érdekharc a tetőfokára hág: a törvény elfogadása után a magyar egyetemi világ nem olyan lesz többé, amilyen az utóbbi pár száz évben volt. (A „bolognai folyamat”-hoz valós csatlakozás keretében a hallgatók nagyobbik részének az alapképzésben, három év alatt kellene elhelyezkedésre alkalmas ismereteket adni.) Piacképesebb tudást, rövidebb idő alatt. Kevesebben oktathatnak, mint eddig - de nem is azt, és nem is úgy, ahogyan a jelenlegi egyetemi gárda megszokta. Az eddigi rendszer, amely fölött eljárt az idő, mindenképpen megszűnik - de az még nem biztos, hogy jobb szisztéma jön-e helyette vagy a káosz. A Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete például azzal riogat (vagy amiatt riadozik), hogy megszűnhet a (nem nyelvszakos) felsőoktatásban a nyelvtanítás, miközben a középiskolából sem hoznak használható nyelvtudást a hallgatók. A törvénytervezet meg sem említi a szaknyelvi oktatást - aminek az egyesület szerint az lehet a következménye, hogy a felsőoktatási intézmények fölszámolják a költséges idegennyelv-oktatást. Akinek tényleges nyelvtudás kell, az majd a zsebébe nyúl, és tanul magánórán, akinek meg csak nyelvvizsgára van szüksége, az szerez eszperantó vagy lovári nyelvből. Az egyetemen tanító nyelvtanároknak ez biztosan nem lesz jó, de nem biztos, hogy nincs igazuk: lehet, hogy a diplomások amúgy is gyenge nyelvtudása még gyengébb lesz. A Magyar Akkreditációs Bizottság felfüggesztette a bölcsészkari alapszakok akkreditációs eljárását. Előfordulhat, hogy lesz elfogadott törvény, de azt nem lehet tudni, hogy mit tanítanak majd 2006-tól a bölcsészkarokon. Az akkreditációs bizottság a honlapján finoman úgy fogalmaz, hogy az elkészült szakmai anyagokból „hiányzik a nemzetközi összehasonlítás”, illetve, hogy a régi szakokat próbálták az új rendszerbe átmenteni. Ez azt jelenti, hogy az öt évet végzett diplomás munkanélküliek jelentős része helyett ezentúl három évet végzett diplomás munkanélkülieket fognak kibocsátani, ami az államnak kétségtelenül kevesebbe kerül - de a „bachelor” egyiptológus ezután sem talál állást, a multicég meg diplomás ügyfélszolgálatost, és mindenki mérges lesz. Egy harmadik frontja az érdekháborúnak a tanárképzés egységesítése. Eddig az általános iskolai tanárokat a főiskolák képezték, a középiskolai tanárokat az egyetemek. Szegeden a tanárképző főiskola főigazgatója a napokban azzal fenyegetőzött, hogy kilépnek a Szegedi Tudományegyetem szervezetéből, ha a bölcsészkar és a természettudományi kar érdekei érvényesülnek a tanárképzés egységesítésében. Mindenképpen nehéz a döntés: pedagógiai módszertanban mindig jobb volt a főiskola, szakmai tanulmányokban az egyetem - no, de a mese első renden arról szól, hogy melyik intézményből zuhanjanak ki az oktatók a munkaerő-piaci kilátástalanságba. A helyzet úgy áll, hogy valóban megszűnhet a felsőfokú nyelvoktatás, a bölcsészkari akkreditáció felfüggesztése miatt pedig a most harmadikos gimnazistáknak fogalmuk sincs, mit tanulhatnak jövőre a bölcsészkarokon. A tanárképző helyek közti kenyérharcnak is közeli következménye lehet az intézményi káosz. A kormány eltökéltnek tűnik: egyeztetett eleget, de ami jó volt az egyik szereplőnek, azt elfogadhatatlannak tartotta a másik. A mostani felsőoktatás „termékére” viszont a munkaerőpiacnak van mind kevesebb szüksége. Olyan a törvénytervezet, amilyen keresztülverik a parlamenten, aztán majd csak lesz valahogy. Új bandungi szellemi ACZELENDRE Nehru indiai és Csou En-laj kínai miniszterelnök együtt utazik Indonéziába, a bandungi afroázsiai konferenciára. 1955-öt írunk. A tanácskozás igen kis mértékben „afro”, annál nagyobb mértékben ázsiai. Nemrég született államok első kísérlete arra, hogy rendszerbe szedjék kapcsolataikat. Ez fél évtized múltán sikerül, amikor színre lép egy európai politikus, a jugoszláv Tito, s az ő vezérletével a „bandungi” szellem voltaképp nem az afroázsiai szolidaritást segíti életre (azt majd Castro Kubája veszi kézbe), hanem az el nem kötelezettek (tömbön kívüliek) mozgalmát. Amely aztán a hidegháború végével, nem lévén két szembenálló tömb többé, értelmét is veszíti, szétesik. De egy ideig Csou, Szukarno, Nehru, Nasszer és Tito egy „másik” - a NATO-n és a Varsói Szerződésen kívüli - világ emblémája. A békés egymás mellett élés öt elve (Pancsa saa), amelyet Nehru megfogalmaz, üzenet azoknak, akik mindenáron be akarják terelni a világ fiatal államait valamely akolba, és a két póluson (Egyesült Államok, Szovjetunió) nem terjed túl a szemhatáruk. Hiába: Bandung után hét évvel India és Kína kezd háborúzni a Himalája alatt. S aztán még sok-sok el nem kötelezett ország keveredik konfliktusba egymással; a Pancsasila írott malaszt marad. Ezzel együtt, ha más nem, az afroázsiai szolidaritás eszméje haloványan él tovább. Tanú erre a fél évszázaddal későbbi, e napokban zajló afroázsiai csúcsértekezlet. A narratívák ma természetesen nem imperializmus- és gyarmatosításellenességről, a függetlenség és a szuverenitás védelméről szólnak, hanem - lecsupaszítva - arról, mennyivel tudja segíteni Japán a koldus afrikaiakat. Sokkal. De Japán más fokozatban is főszereplő. Miniszterelnöke bocsánatot kér (a kínaiaktól, koreaiaktól) a második világháborúban elkövetett atrocitások miatt, holott külügyminisztere pár napja épp a kínaiakat szólította fel - hasztalanul - bocsánatkérésre a romboló pekingi, sanghaji, hsziameni stb. Japán-ellenes tüntetések miatt. (A japán illetékesek megint jóváhagytak néhány, a gyarmatosítás és a második világháború idejéből való gaztetteket kifehérítő tankönyvet. A kínaiakból erre megint előtört a hazafiság, lévén a Japán-ellenesség, úgy hetven éve, ennek a mércéje...) Miért is járt Koizumi kanosszát? Nem annyira erkölcsi, inkább praktikus megfontolásból, miután a kínaiak értésre adták, hogy adott esetben nem Japán, hanem India állandó tagságát támogatnák a Biztonsági Tanácsban. (Ami kicsit vicces. Elvileg Németország és Japán a befutó arra az esetre, ha a BT .állandóinak a körét kibővítenék. Ámde Kínának vétójoga van.) Ergo: Tokióban mindent végiggondolva és mindent megfontolva amellett kellett dönteni, hogy Kínával nem élezni, hanem enyhíteni kell a viszonyt. És akkor egy kérdés: vajon mi az India iránt feltámadt hirtelen kínai rokonszenv oka? Az, hogy Peking „bebiztosítja a hátát” Amerikával és Japánnal, nagy (immár) riválisaival szemben. Ebből a világpolitikai újdonságból vezethető le a minapi újdelhi kínai-indiai csúcs elképesztően baráti hangulata, a készség az évtizedek óta rendezetlen területi és határproblémák rendezésére. Ebből vezethető le az ugyancsak Újdelhiben, ugyancsak a minap megtartott indiai-pakisztáni csúcs is, ahol az „örök riválisok” fogadalmat tettek a kettejük által megszállt és kettévágott Kasmír határának felpuhítására, a kereskedelem élénkítésére, családegyesítésekre. Kína immár nem bátorítja, hanem csillapítja egykori legbensőbb szövetségesének, Pakisztánnak a konfliktusát Indiával. És még az a gondolat is benne mocorog, mi lenne, ha két és fél milliárd kínai és indiai együtt dobna kesztyűt az ázsiai piacok eddigi urainak, Amerikának és Japánnak? A potenciáljuk megvan. Ötven év múltán lehetséges egy új, „bandungi szellem”, ám egy olyan, amilyenről Csou En-laj és Nehru nem is álmodhatott.