Népszabadság, 2005. május (63. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-02 / 101. szám
NÉPSZABADSÁG MAGYARORSZÁG - ÁLLÁSPONT 2005. MÁJUS 2., HÉTFŐ 3 Népünnepély Che Guevarával Majálisozók között a miskolci Csanyik-völgyben Egyen mindenki egy gulyást és egy virslit, azután igyuk meg a sört! - ezekkel a szavakkal zárta rövid, május elsejei ünnepi beszédét Miskolc polgármestere a hagyományos helyszínen, a Csanyik-völgyben rendezett május elsejei ünnepségen. Felhívása azonban csak részben érhetett célba: a színpad körüli sátrakban ugyanis képtelenség volt gulyást vagy virslit találni. Volt grillcsirke, saslik, sült kolbász - gulyást és virslit azonban hiába kerestek a majálisozók a forgatagban. Pedig Miskolc tartja hagyományait, amelyek közül a csanyiki majálishoz különösen erős a kötődés. Most is ott volt a szokásos tízezres tömeg. A domboldalba vezető kaptatón lassan ballagó idős emberek öltönyben, vasalt nadrágban érkeztek, botjukkal az aszfaltot kopogtatva nosztalgiáztak a régi szép időkön. Melegítős középkorúak az előző esti, megasztáros tehetségkutató verseny eseményeit tárgyalták, tizenévesek a délutáni koncertről beszélgettek. Káli Sándor, Miskolc MSZP-s polgármestere erre az alkalomra egy Che Guevara-portréval díszített pólót vett fel, beszéde elmondása után sétálni indult azzal a szándékkal, hogy minél többen beszédbe elegyedjenek vele. Számítása bevált: már az első sátor előtt kisebb csoport vette körül. A vásári forgatag szélén politikai pártok állítottak sátrat. A legnagyobbat a Fidesz, ahol a legszimpatikusabb államfőjelöltekre lehetett voksolni. Ezenkívül egy helyi ügyben, a városi vízmű privatizációja ellen tiltakozó íven is gyűjtötték az aláírásokat. Az SZDSZ sátrai ingyenes vérnyomásméréssel és kulturális vetélkedővel csalogatták a közönséget, az MDF szórólapokat, a Munkáspárt újságot osztott. Ez utóbbi sátrai előtt „filléres” könyvvásárt tartottak. Solohov Új barázdát szánt az eke című könyve már ötven forintért, a marxista politikai gazdaságtan kézikönyve egy százasért elvihető volt. Száztizenkilenc éve, 1886-ban a chicagói munkások a kizsákmányolás ellen tüntettek, amit rendőri erővel vérbe fojtottak, az évfordulót később a munka ünnepének nyilvánította az Internacionálé - tartott rögtönzött történelemórát Zsíros Sándor, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének társelnöke, aki szerint a munkásszolidaritásra és a nemzetközi összefogásra napjainkban egyre nagyobb a szükség. Na jó, de hol lehet virslit és gulyást látni? Kitartó kutatás árán mégiscsak találunk néhány asztalt, ahol eldobható tálkákból műanyag kanalakkal gulyást ettek. Néztük a feliratot a sátrakon: kiderült, hogy egy japán elektronikai világcég vállalati bulijába tévedtünk. Míg a feliratot böngésztük, fejünk fölött egy német multinacionális társaság piros léggömbje szállt az égbe. ROMHÁNYI TAMÁS Szalonnasütés a hagyományos helyszínen Nádi: Nem volt kudarc az elmúlt év Hírösszefoglalónk Hazánk európai uniós csatlakozásának évfordulója alkalmából a köztársasági elnök nyilatkozatott adott az MTI-nek, amelyben azt mondta: elsősorban rajtunk múlik, milyen mértékben fordítjuk a javunkra az EU-tagságot, ehhez a kormányzati és ellenzéki erőknek meg kell állapodniuk a prioritásokról. Mádl Ferenc szerint a politikai élet szereplőinek, a közszereplőknek, döntéshozóknak konszenzust kell kialakítaniuk a nemzeti fejlesztési tervről. A kormányzati ciklusokon túlnyúló időszakot átölelő terveket nem lehet négyévenként változtatni, ezért a kormányzati és ellenzéki erőknek meg kell állapodniuk. Az elmúlt egy év mérlegéről azt mondta: arra számíthattunk, ami bekövetkezett, reálisan felmérve a helyzetet nem gondolhattuk, hogy egy év alatt gyökeres változás lesz életkörülményeinkben. De azt sem mondhatjuk, hogy kudarc lenne az elmúlt év - tette hozzá. ■ Mádl Ferenc a hét végén a Magyar Nemzetnek is nyilatkozott. Ebben megerősítette, hogy nem lát semmilyen kényszerítő körülményt arra, hogy újra öt évre államfő maradjon. Azt mondta, praktikus okai is vannak, hogy ne jelöltesse magát újra: az MSZP-nek van jelöltje, az SZDSZ szerint több jelölt is alkalmas. Mádl ugyanakkor név szerint egyedül Sólyom Lászlót említette, mint aki - szerinte - minden szempontból alkalmas az államfői posztra. Csatlakozási ünnep, zökkenőkkel Érdekes ez a Lánchíd. Nem lehet a járdán járni, a gyalogosáradat ott hömpölyög egyik partról a másikra, ahol az autók szoktak dugókban állni. A pesti oldal közelében két férfi zenél, az egyik altszaxofont fúj, a másik meg ütőgardonnal adja a ritmust. A hőmérő harminc fokot mutat, ránk tört a tavasz, anyák napja is van, sokunkban még felbuzog a régi május elsejéi nosztalgia, megvan az év hangja, na meg éppen egy éve már hivatalosan is csatlakoztunk Európához. Elég ok ez, hogy úgy érezzük, más ez a nap. Csináltak is nekünk ünnepet, gazdag programmal, színes forgataggal, egyik hidat felöltöztették, a másikat lezárták, ötleteitek, szerveztek, bedobták apait, anyait. Zöttyenünk a kátyúban a Váci úton, letol a merdzsós az útról, parkolás az Árpád hídnál, metrójegyváltás 1280- ért. De a Duna-korzó, az bezzeg szép. És a Lánchíd a színes tömeggel. Legfeljebb egy biztonsági szolgálat alkalmazottainak látványa rontja az EU-érzést. A korabeli ruhákba öltözött, bájos fiataloktól felderülünk. Furcsa ez a forgatag, csupa ellentmondás. Mennénk át az Andrássy útra, ahol nemzetek illatait lehet szagolgatni. Ausztria-szegfűszeg, Finnország-lucfenyő, Görögország-citrom. A Nádor téren eurokonform módon öltözött úr végezteti a dolgát kutyájával. Aztán „az eredményt” ott is hagyja. Gyorsan felülbíráljuk a hivatalosan Magyarországnak tulajdonított rozmaringillatot, és kihagyjuk Európa illattárát. Elindulunk hazafelé. Egy kátyúban visszazökkenünk a régi kerékvágásba, és kizökkenünk az Európa-sílingből. Esztendővel a csatlakozás után köszöntsük inkább az édesanyákat. SCHWARTZENBERGER ISTVÁN Hömpölyög a gyalogosáradat egyik partról a másikra Nyitány VÁRKONYI IVÁN Gyurcsány Ferencnek ma nagy napja lesz. Nem azért, mert a száz lépésről szóló beszédével megkezdődik a választási hajrá - a miniszterelnök munkaköri leírásának része, hogy részt kell vennie a kampányban akkor is, ha korai a nyitány. Ez a nap (ha úgy tetszik: hónap) azért fontos, mert a kormányfőnek most kell meggyőznie minket arról, hogy érdemes lesz rá szavazni. Ha Gyurcsány nem lesz képes megmutatni, konkrétan miből is áll az a politika, amiről jó ideje beszél, akkor már tényleg csak a munkafeladatának teljesítése miatt kell kampányolnia, és nem a győzelem reményében. Ha viszont a száz lépésben lesz legalább tíz-húsz olyan, ami valóban az, aminek mondja, akkor már nem áll olyan rosszul. Ám ha ma nem kezd el lépni, akkor sohase fog. A legnagyobb félelem az, hogy még mindig csak a szavak vannak meg ebből a politikából. Az, hogy „élhetőbb Magyarországot” teremtünk, meg sikereset, ahol érdemes lesz dolgozni, nekem nem jelent semmit. Túl sokszor hallottam már igazságosságról, tervekről és sikerekről. Megvalósítva a fele is elég lett volna ahhoz, hogy az írek járjanak hozzánk tanulmányozni az uniós csatlakozás csodáját. Kétkedve fogadom az új szavakat is - bár azok most elsőször tényleg komoly változtatási szándékra utalnak. Mert - bevallom - az már tetszik, ha a kormányfő a „hazugság országából”, a „trükkös Magyarországból” akar élhetőbb országot faragni, és nem csak úgy osztogatva teremtene Kánaánt. Akkor is tetszik, ha - evás munkavállalóként - magam is a trükkök haszonélvezője vagyok. De szerettem már az igazságosabb lakástámogatási rendszer elvét, a középosztálynak kedvező állami pénzkiszórási rendszer felszámolásának korábbi gondolatát is - és abból csak egy Fészekrakó lett: nagy osztogatás keveseknek óriási marketingkampánnyal. A mai beszédből ki kell - ki kellene - derüljön, miből áll a száz lépés. Annak minimum, hogy körülbelül mi lesz az a tíz-húsz - már-már ugrásnak beillő -, ami tényleg véget vet a trükköknek, valóban igazságosabb országot hoz. Ám kétségeim vannak afelől, hogy van ennyi jó lépése a kormányzatnak. Abból, ami eddig kiszivárgott, ez nemigen látható. Nagyobb lépésből egyelőre kettő van. A gyerektámogatási rendszer átalakítása, a gyerekek után járó adókedvezmény és a családi pótlék összevonása, és új szisztéma kialakítása. Másodszor: az ennél jóval bizonytalanabb lábakon álló háromlépcsős egészségügyi ellátási modell. Kisebb lépésből van még a gyed átalakítása (munkavállalás engedélyezése és új fizetési rendszer kialakítása). Még van a munkaügyi tárcának néhány miniatűrje (kizárni a közbeszerzésből a munkaügyi fronton csaló cégeket, jobban ellenőrizni) - utóbbiaknál viszont csak az a kérdés, hogy miért vártak eddig ezekkel. Máshonnan egyelőre nem akadt jelentkező, vagyis: nem állnak túl jól, így az indulás előtt. Három eset van. Az egyik, hogy a kormány jól titkolja a terveit. A másik, hogy nincs is több ötlet. A harmadik, hogy van, de - szokás szerint - politikailag kockázatosnak tartják a megvalósítását. Az első variációban csak reménykedhetünk, a másik kettő a kormány és a miniszterelnök kudarcát jelenti. Mert az mindegy, hogy az apparátus szellemi renyhesége vagy az MSZP-frakció politikai gyávasága okozza-e, ha a lépések helyett a kormány csak tipegni fog, alighanem vége a dalnak. Munkások KIS TIBOR Az unió megoldani látszik nálunk május 1-je problémáját. A politika sok év óta nem tud mit kezdeni ezzel az ünneppel. Tény: szinte lehetetlen vállalkozás egyetlen napra elhitetni, hogy a munka a társadalmi építkezés sarokköve, a munkás a társadalmi megbecsülés tárgya, a munka világa pedig a politika szíve csücske. A tapasztalatok ugyanis mást bizonyítanak. Éppen a tegnapi rendezvények mutatták, mekkora megkönnyebbülés lehetett a szónoki lelkiismereteknek, hogy a munka ünnepe mostantól egybeesik a magyar uniós tagság dátumával. Érthető és nagyon is üdvös az első születésnap fényezése a szónoklatokban. Ettől még megmarad a gyanú: mindez azért is történhetett így, mert erről több az érdemi politikusi mondanivaló, mint a munkáról, netán a munkásokról. Esett persze azért erről is szó tegnap, éppúgy, mint a korábbi május elsejében. De a szokásos veretes mondatok komolyságát a kormányszóvivő előre leértékelte: éppen május elseje küszöbén találtató dolognak minősíteni a munkanélküliségi ráta legutóbbi látványos megugrását. Egy olyan országban, ahol ez megeshet, ott nyilvánvalóan alapvetően deformálódott a közgondolkodás a szociális érzékenységet, a társadalmi szolidaritást illetően. Ezért aztán talán éppen az EU-tagsággal egybeeső munkaünnep alkalmából lehetne végre elismerni: Nyugat-Európában sehol nincsenek már olyan kiszolgáltatott helyzetben a munkavállalók, mint az új tagországok többségében (így nálunk is). Vagy hogy a munka világa az újaknál ma sivárabb, kegyetlenebb, mint a földrész boldogabbik felén. Hogy a tőke e tájakon olyasmit is gond nélkül megtesz, amit eredeti országában soha nem merne. Azoknak a szociális vívmányoknak a zöme pedig, ami Európa túlfelén teljesen megszokott dolog, az itt még a közbeszéd szintjéig sem képes eljutni, nemhogy a törvénykezésig. Az persze, hogy errefelé nagyobb a munkavállalói kiszolgáltatottság, viszont hiányos a társadalmi szolidaritás, nem a társadalom hibája. A felelősségkeresés azonban kimerül a hátrafelé mutogatásban. Egyetlen politikai erő sem hajlandó szembenézni azzal, hogy az elmúlt években szinte semmi nem történt az előrelépésért. Hacsak az nem, hogy a mai magyar nyelvből lassan eltűnt a „munkás” szó, és megjelentek helyette az olyan nyelvi lelemények, mint a panelproli vagy a fizikai munkavállaló. Nyugat-Európában egyébként a szociális törvénykezést illetően igen gyakori a konszenzus konzervatívok és szociáldemokraták között. Minálunk szintén alig van különbség a két oldal nézetei között - negatív értelemben. Ráadásul itt már kétszer is olyan párt vette kézbe a kormányrudat, amely - főleg választások táján - szeret a szociáldemokrata értékrendre (mi több: ennek „modern” válfajára) hivatkozni. Történik mindez olyan körülmények között, amikor a hagyományos szociáldemokrata értékek végleg kihaltnak látszanak. A József Attila-évfordulón is mindenről hallani lehetett vele kapcsolatban - a legkevesebbet azonban a költő munkásmozgalmi kötődéseiről. Szabó Ervin és magyar szociáldemokrata gondolkodók életműve napjainkban gyakorlatilag ismeretlen; szellemi örökségük feltámasztásáért pedig semmit nem tesznek azok az erők, amelyeknek ez kötelessége volna. Csoda-e, ha a magyar baloldal egyhuzamban dezorientált, gyáva, értékhiányos, eklektikus szellemiségű? Valójában az a csoda, hogy a magyar dolgozó (melós, proli) mindennek ellenére eddig többnyire balra szavazott - pontosabban azokra, akik hébehóba azért ilyen értékekre is utaltak. Lehet, hogy ezt egyszerű megszokásból teszi, azért, mert úgy tudja, hogy egy panelprolinak balra szokás voksolni. Esetleg, mert úgy látta eddig: az ő szempontjából két rossz közül még mindig ez a kisebbik. De ahogy a dolgok most kinéznek, azt lehet gondolni: nem törvényszerű, hogy ez még huzamos ideig így marad. Ahhoz ugyanis, hogy ez így legyen, néha a május elsejei frázisoknál picit többre lenne szükség - első lépésben mindjárt a következő választásokig.