Népszabadság, 2005. május (63. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-21 / 117. szám

NÉPSZABADSÁG Tudósítónktól Parkolóőrök és rendőrök közö­sen felügyelnek az egri belváros fizető parkolóinak rendjére, kü­lönös tekintettel a nem fizetők­re, a mozgássérültek igazolvá­nyával visszaélőkre és a jegyki­adó automaták rongálóira. Eger történelmi belvárosá­nak 1100 fizető parkolóhelyén harminc automata található. A terület különösen a turista­idényben kevésnek bizonyul, ám a szűk utcákon és tereken több autó már nem fér el. A tu­multus olykor meglehetősen nagy, az autósok emiatt gyak­ran idegesek. Ez azonban a gondoknak csak az egyik része, a másik, hogy akadnak olyanok is, akik szeretnék megspórolni a jegy ellenértékét. A parkolók rendjére Egerben hét őr vigyáz. Ebben az évben következetesen behajtják a par­kolójegy árát azoktól, akik nem váltanak bilétát, mondta el Barcziné Mihály Erzsébet, a vá­ros fizető parkolóit üzemeltető EVAT Rt. igazgatója. Adatai szerint évente egymillió biléta kel el, ebben az esztendőben eddig húszezer olyan autóst ta­láltak, aki nem rendelkezett ér­vényes jeggyel és emiatt pótdíj­fizetésre kötelezték. Ebből 4500 esetben emelt díjas fel­szólítással kellett élniük, továb­bá kétezer bírósági ügy keletke­zett, amelyből háromszázra végrehajtási eljárás tett pontot. A társaság azt tapasztalja, az autósok felfigyeltek a cég követ­kezetességére, amellyel behajtja a pótdíjakat a nem fizető autó­sokon, mert soha annyi bérletet nem adtak el, mint az idén, illet­ve egyre kevesebb pótdíjat tar­talmazó piros zacskót kell kiten­ni a járművekre. Az autósok vi­szont továbbra is nehezen tole­rálják, ha a pakolóőrök „miku­láscsomagokat” hagynak a szél­védőn. Az igazgató megjegyez­te: ebben az évben két alkalom­mal vertek meg őröket, s az is megtörtént, hogy megrongálták a jegykiadó automatákat. Balla Ferenc, a város rendőr­­kapitánya elmondta, hogy a rendőrök és a parkolóőrök kö­zös járőrözésétől a belváros közrendjének megszilárdítását is várják. Eddig még csak né­hány alkalommal járőröztek együtt, de máris lelepleztek egy mozgássérült igazolványt hami­sító és sokszorosító autóst. A parkolókat üzemeltető tár­saság egyébként a turistaszezon kezdetén a kiemelt pakolóöve­zetben megemeli a jegyek árát: jelenleg 160 forintba kerül egy­órányi parkolás a történelmi belvárosban, június eleje és au­gusztus vége között ez 200 fo­rintba kerül majd. Együttes járőrözés a parkolók körül Megrongált jegykiadó automaták Tősgyökeresek Ha a „gyüttment” megjelölés ki is ment a divatból, a „tősgyöke­resére számot tartóknak nincs mitől félniük. Aki annak a fa­lunak, kisvárosnak a lakója maradt, ahol a dédszülei is él­tek, számíthat hűségének elis­merésére. Még ha ezt a hűséget kényszer vagy kényelem szülte is. Elvégre nem akarhat min­denki világpolgár lenni. Külön­ben is, régi megfigyelés, hogy mire megöregszik, többnyire mindenki hazatér. Mindezeket nem gondolta vé­gig az a doktornő, akihez beko­pogott a rendelőintézet egyik al­kalmazottja, hogy koszorúra gyűjtsön. - Milyen koszorúra? - értet­lenkedett a megszólított, s ka­pott is válaszul olyan lesújtó pillantást, hogy menjen eszébe A doktornő ezután sokáig hallgatott, eszébe jutott sok tucat eset, amikor éppenséggel az itteniek megmentőjének is érezhette volna magát, ha hajlamos lett volna az ilyesféle balgaságra, jutott: hát persze, meghalt sze­gény Ilonka, a portás negyven­két éves lánya. Erről beszél az intézetben három napja min­denki. Mintha a gyógyítók nem a halál árnyékában dolgozná­nak nap mint nap, olyan rész­letességgel tárgyalták Ilonka halálát a szakrendelőkben és a váróhelyiségekben. - Hát most mit szól - sóhaj­tott a belgyógyászatra beutalt beteg, s a szemészeten, a sebé­szeten és az urológián ugyan­így elsóhajtottakra az asszisz­tencia gyászos viszontsóhaja volt a válasz. Amikor Ilonkát a helyi lap egy teljes oldalon búcsúztatta, a doktornő megsejthetett valamit a tősgyökeresség mibenlétéről. A cikk kitért a fiatalasszony isko­lás korában énekversenyeken szerzett díjaira csakúgy, mint ifjúkori közösségi munkájára, mikor is vegyeskórust vezényelt a kultúrházban. Ilonka, aki egy kft. könyvelőjeként ment volna nyugdíjba, ha megérte volna, akvarelljeivel is érdemeket szer­zett: a helyi amatőr képzőmű­vészek kiállításairól soha nem hiányozhattak a vízfestményei. Fénykép is volt a cikkhez, amelynek aláírása szerint Ilon­ka a helyi óvodások körében ép­pen anyák napi dalt tanít. Az intézet portását, aki a veszteségtől lesújtva is ellátta a dolgát, kivételes tapintat övez­te, s olyan együttérzés, hogy a máshonnan ide került doktor­nő - habár itteni munkába ál­lásának legalább tizenöt éve - már-már irigyelni kezdte. Amikor aztán híre jött, hogy a polgárőrség fogja biztosítani a temetés napján a sír felé veze­tő utat, mivel tömeg várható a végső búcsúzásra, és kiderült, hogy aznap délutánra bezár­nak a kocsmák is, a doktornő halkan­­ pedig csak ketten tar­tózkodtak épp a rendelőben, nem volt ok a suttogásra - meg­kérdezte a körzeti nővért: - Tériké, emlékszik rá, ami­kor a bőrgyógyász doktor bácsit temettük? A rendelő hivatalból küldött koszorút, nem volt gyűjtés. A helyi lap épp csak a halálhírét közölte az anya­könyvi rovatban. Pedig népsze­rű volt, a betegek szerették. Fél éve sincs, hogy a röntgenorvo­sunk meghalt, hatvanéves se volt még. Neki se gyűjtöttek, ró­la se írtak. Mi volt a különleges a portás bácsi Ilonkájában, hogy - már ne haragudjon - ek­kora a felhajtás? A körzeti nővér arcán értet­lenség látszott, de megmagya­rázta. - Akármennyire ismerték és szerették a doktorokat, azok nem idevalósiak voltak. Mi, tősgyökeresek - ennél a szónál a nővér szemében különös fény villant - a világ végén is megis­mernénk egymást, ha ott talál­koznánk. A doktornő ezután sokáig hallgatott, eszébe jutott sok tucat eset, amikor éppenséggel az itte­niek megmentőjének is érezhette volna magát, ha hajlamos lett volna az ilyesféle balgaságra. Végül arra gondolt, talán utána kéne nézni, nem pályáztatnak-e állást a szülőfalujában. KOBLENCZ ZSUZSA MAGYARORSZÁG 2005. MÁJUS 21., SZOMBAT 7 Elővételes jegyek színháza Az évad hosszabb, a nyári szünet rövidebb lesz a megszokottnál a Miskolci­­ Nemzeti Színházban, hogy a nézők igényeit mi­nél jobban kielégíthessék. Miskolci tudósítónktól A Miskolci Nemzeti Színház előadásaira a jegyek 90-95 szá­zaléka elkel, a kérdés nem az, hogy megtelik-e a nézőtér, ha­nem az, mikor tehetik ki a pénztárban a „minden jegy el­kelt” feliratú táblát - mondta érdeklődésünkre Halasi Imre igazgató. A borsodi megyeszék­helyen általában a hónap köze­pétől lehet belépőt váltani a kö­vetkező havi előadásokra, a ter­vezett színházi program sok esetben csak akkor válik biztos­sá, ha az előadás előtt öt-hat héttel megveszik a jegyet. A kö­zönség nagy része azonban bér­lettel rendelkezik, ami garanci­át jelent arra, hogy tulajdonosa a nagyszínház minden új da­rabját megnézheti. Miskolcon - beszámítva a diákoknak, nyug­díjasoknak és munkanélküliek­nek szóló kedvezményes árú szelvényeket is - több mint tíz­féle bérletet bocsát ki a színház. Többet nem is nagyon lehetne, az alkalmas színházlátogatók­nak így is hosszasan kell bön­gészniük a havi műsorajánlatot, ahol csupán néhány napon talál „bérletszünet” feliratot. Az igény tehát nagy, amire részben magyarázattal szolgál­hat, hogy a miskolci az egyetlen színház ebben a térségben, az igazgató-főrendező szerint azonban önmagában ez még nem lenne elég. - Összeállíthatnánk a reper­toárt úgy is, hogy kell egy zenés játék, egy garantált sikert hozó operett, egy klasszikus orosz dráma és valami mese a gyere­keknek, de ezzel aligha felel­nénk meg az önmagunk elé állí­tott mércének - mondta Halasi Imre. - A színház szerintünk akkor tölti be a szerepét, ha el­gondolkodtatja, gyönyörködteti vagy - legalább - zavarba ejti a nézőt. Ez viszont csak akkor tel­jesülhet, ha a néző a saját életé­ből ismert helyzetekkel találja szembe magát, és nem úgy érzi, hogy egy kitalált, idegen világot mutatunk neki. Ennek jegyében választották ki a következő évad első bemu­tatóját is, Ödön von Horváth Szép kilátás című színjátékát - amelyet a korábban kialakult gyakorlattal szakítva nem októ­berben, hanem már szeptem­berben színpadra állítanak. A rákövetkező hónapban pedig az Ödön von Horváth életrajzi fel­jegyzései alapján készült Agyő Európa, Európa agyő című elő­adást is láthatják az érdeklő­dők. Ez utóbbit egy olasz rende­ző, egy román zeneszerző és egy horvát dramaturg közös mun­kájának eredményeképpen lát­hatják majd a miskolci nézők. A 2005-2006-os évadban a Miskolci Nemzeti Színház öt színpadán huszonkét különbö­ző darabot játszanak. A műsor­választékot úgy állították össze, hogy a legkülönfélébb ízlésű és igényű nézők egyaránt megta­lálhassák a kedvükre való elő­adást. Klasszikus drámák mel­lett kortárs darabok, opera-, operett- és táncszínházi előadá­sok is helyet kaptak a repertoár­ban. A következő évad előtt pe­dig a nyári szezon előadásai vár­ják a közönséget. A szabadtéri nyári színház az Indul a bakter­­ház színpadi adaptációját mu­tatja be. Júniusban két héten át a nemzetközi operafesztivál rendezvényei töltik meg a szín­házat­­ és a város nagyobb mű­velődési házait és templomait is. Az idén ötödik alkalommal megrendezendő operafesztivál­ra látogatók tízezreit várják, ta­valy minden korábbi nézőcsú­csot megdöntve több mint kilencvenezren voltak kíváncsi­ak az előadásokra és a fesztivál­hoz kapcsolódó koncertekre. A Miskolci Nemzeti Színház idei nyolcszázmillió forintos költségvetése - amely nem tar­talmazza a külön elszámolással működő operafesztivál kiadása­it - sem veszteséget, sem nyere­séget nem mutat. Az intézmény állami és önkormányzati támo­gatást egyaránt kap, saját bevé­telei a költségvetésének mint­egy húsz százalékát teszik ki. Ez első hallásra nem tűnik soknak, de figyelembe kell venni, Mis­kolcon a jegyárak jóval alacso­nyabbak mint az ország más ré­szein működő színházakban. Az átlagos belépő 1200 forint, igaz, ennyiért csaknem az ösz­­szes jegyet sikerül eladni az elő­adások többségére. Az Agyő Európa, Európa ügye című előadás próbája Halasi Imre igazgató Bátaszék: régi kövek és tárgyak kiállítása Tudósítónktól Több száz kőből, téglából, vala­mint az Árpád- és a barokk kor közti időkből származó emlé­kekből nyílt kiállítás Bátaszéken, a tájház pincéjében. A tárgyi em­lékek többsége II. Géza által 1142-ben alapított cikádori apát­ság feltárása során került elő. Ódor János, a szekszárdi Wosinsky Mór megyei múzeum régésze, a kiállítás egyik rende­zője elmondta: A cikádori apát­ságtól a bátaszéki plébánia­­templomig című kiállítás anya­ga a II. Géza alapította apátság 1996-2001 között történt feltá­rása során került elő. A hajdani apátság helyén - a mai plébánia szomszédságában - romkertet alakítottak ki. A Bátaszék köz­pontjában álló templomot több­ször átépítették, majd a XIX. században megépült a ma is megcsodálható neogótikus épü­let. A kiállítás a templomnál kezdődik: kapualjában a cisz­terci apátság alapításától szá­mítva a három fő korszakot idé­ző tablót állítottak ki. Az elmúlt évek során Báta­szék több részből álló tájházat alakított ki, aminek pincerésze is elkészült. Itt látható a több száz tárgyi emlék, azaz az állandó ki­állítás. A kövek, a korabeli téglák mellett megtekinthető a XVIII. században készült oszlopon álló Mária-szobor, amit a múzeum restaurált. A bemutatott tárgyak között található például török pipa, reneszánsz kegyérmék, vagy Szent Mihály arkangyal csontból faragott szobra. A kiállítás megnyitásakor aláírták azt az együttműködési szerződést, amelyet Bátaszék önkormányzata és a Wosinsky múzeum vezetése írt alá. A mú­zeum vállalja a folyamatos szak­mai segítségnyújtást, az önkor­mányzat pedig gondoskodik a tárgyi emlékek méltó helyen va­ló őrzéséről és bemutatásáról. Az egyik tárló

Next