Népszabadság, 2005. május (63. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-27 / 122. szám

4 2005. MÁJUS 27­, PÉNTEK RÖVIDEN Esélyegyenlőségért kitüntetések az esély napján A nemzetközi családi nap és az esély napja alkalmából kitüntetése­ket és elismeréseket adott át tegnap Göncz Kinga esélyegyenlőségi mi­niszter. Esélyegyenlőségért díjban részesült Elek János, a Miskolci Autista Alapítvány kuratóriumi el­nöke, Németh Ágota, az Öveges Jó­zsef Gyakorló Középiskola és Szak­iskola történelem-népművelés sza­kos tanára, a népi játékok és kis­mesterségek oktatója, Szvacsekné John Margit, a pécsi Fogd a kezem Alapítvány igazgatója, és a Mozgás­­korlátozottak Somogy Megyei Egyesülete. Az idei Honthy Hanna­­díjat a minisztérium emlékbizottsá­ga a gyermekvédelem területén nyújtott kimagasló tevékenysége alapján, életműve elismeréseként Kunszt Gábornénak, a fóti Károlyi István Gyermekközpont igazgató­­helyettesének ítélte oda. Sajtódíjjal tüntették ki lapunk főmunkatársát, Czene Gábort is (képünkön). (MTI) Polgári körök a gyűlölet ellen A gyűlöletbeszéd ellen demonstrál­nak a pol­gári körök ma a budai Várban, így kívánják elítélni, hogy „szembeállítsák a magyart a ma­gyarral”. A rendezvényen felszólal Farkas Flórián, a Lungo Drom el­nöke, Kerényi Imre rendező és Jankovich Marcell filmrendező. (­Munkatársunktól) A Malom körül őrlődnek a kecskemétiek K­ecskemét jegyzője nem fogad­ja el az ombudsmani észrevéte­leket, és nem állítja le a Malom központ építését. A beruházók százmillió forintos kártérítési pert indítanak. Munkatársainktól Befejezéséhez közeledik a kecskeméti Malom Bevásárló és Szórakoztató Központ építése. A több mint hatmilli­­árd forint értékű belvárosi épület­­komplexum átadását augusztusra ter­vezik a tulajdonosok. A beruházás el­len több alkalommal is óvást nyújtott be az ügyészség, de a kijelölt közigaz­gatási hivatal eddig nem adott helyt az indítványnak. A Malom központ ellen több helyi civil szervezet is tiltakozott az állampolgári jogok biztosánál. Lenkovics Barnabás közleménye sze­rint az építmény érinti az ott élők joga­it, életfeltételeit, s kérte a város jegyző­jét, hogy állítsa le a beruházást, és je­lentse be az ügyben való érintettségét. Peredi Katalin, Kecskemét címzetes jegyzője tudósítónkkal közölte: nem állítja le az építkezést és nem jelent be elfogultságot. Az ombudsmani ajánlá­sokra a törvényes határidőn belül vá­laszol. Fekete Csaba, a Malom központ beruházója, az ES Invest Kft. jogi kép­viselője szerint az ötvenöt oldalas je­lentés koncepciózus, mintegy száz va­lótlan tényállítást tartalmaz, és a való­ságot hamis színben tünteti fel. Az ES Invest Kft. az egyenlő bánásmódról szóló törvény, valamint személyiségi jogaik megsértése miatt a Fővárosi Bí­róságon pert indít Lenkovics, illetve az ombudsmani hivatal ellen. A bevásárlóközpont építését meg­előző engedélyezési eljárás körül szin­te semmi nem volt rendben - erre a következtetésre jutott Lenkvics, aki megállapításait tegnap ismertette. Szerinte a helyi védelem alatt álló ma­­lomépület-együttest a jegyző engedé­lye alapján bontották le, miközben a védettséget csak a képviselő-testület oldhatta volna fel. Az építkezéshez szükséges terület kialakításánál olyan területcserét engedélyeztek, amely nem felelt meg az akkor érvényben le­vő településrendezési terv előírásai­nak. A megyei bíróság az erről szóló önkormányzati határozatot időközben megsemmisítette, míg civil szerve­zetek indítványára per folyik a hatá­lyon kívül helyezett határozat alapján kötött szerződés megsemmisítése érdekében. Az elvi építési engedély kiadása kö­rül ugyancsak több szabálytalanság volt - állítja Lenkovics, így figyelmen kívül hagyták a rendezési terv előírása­it, a műemléki tervtanácsnak a 2003. szeptember 23-i ülésén hozott elutasí­tó álláspontját is, miközben a jegyző pontosan tudhatta: ez utóbbi miatt a műemlékvédelmi szakhatóság nem já­rul hozzá a beruházáshoz. Szeptember 25-én mégis kiadta az elvi engedélyt. Lenkovics szerint a jegyző nem vette figyelembe az örökségvédelmi hatóság elutasító állásfoglalását sem, miként állítólag azzal sem törődött, hogy a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal jelezte a polgármester felha­talmazásával kapcsolatos törvényessé­gi kifogásait. Mindezek ellenére 2004. április 26-án kiadta az építési enge­délyt, amit azon nyomban jogerőre emeltetett. Miután a közigazgatási hi­vatal törvényességi észrevételt tett, az építtető elfogultságra hivatkozva kizá­ratta az ügyből. Azt követően az Orszá­gos Lakás- és Építésügyi Hivatal a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalt jelölte ki. Pest megyében pedig már gördülé­kenyebben mentek a dolgok: senki nem vitatta, hogy az építtetőkön kívül nincs más ügyfél, a lakóknak pedig nincs közük a mintegy ötvenezer négy­zetméteren megvalósuló beruházás­hoz. Miután a hivatalvezető személyé­ben változás történt, Pest megye is el­fogultságot jelentett be, mire Győrbe került az ügy, így most az építkezés kö­rülményei miatt tett ügyészségi óvá­sokról a Győr-Moson-Sopron Megyei Közigazgatási Hivatalnak kell dönte­nie, ám Lenkovics úgy tudja, hogy máris újabb elfogultsági kifogás érke­zett. Kétséges a Malom központ további sorsa HÁROMDIMENZIÓS KÉP Eddig több mint száz beteg jelentkezett az ön­költséges PET-vizsgálatra, amit Budapesten, az Amerikai úti Országos Idegsebé­szeti Intézet csütörtöktől hivatalosan is működő PET/CT centrumában végeznek. Egy vizsgálat 295 ezer forintba kerül, mert eddig nem sikerült társadalombiztosítá­si támogatást szerezni a gép működtetéséhez. A PET/CT minden eddiginél ponto­sabb, háromdimenziós képet rajzol a test belsejéről, megmutatja a kóros elváltozá­sokat, a daganatot. Hónapokon belül Budán is nyílik ilyen központ. (D. A. N.) BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar a State University of New York, a Rochester Institute of Technology a University of California at Berkeley és az Universität Karlsruhe közreműködésével 2005-ben indítja PROFESSIONAL és EXECUTIVE 2MLIB (Master of Business Administration) államilag akkreditált, másoddiplomás képzéseit. Átfogó menedzsmentműveltség a Professional MBA program esetén pénteki vagy szombati óralátogatással két, az Executive MBA esetén speciális időbeosztás mellett (intenzív nyári programrésszel) akár egy év alatt. A Professional MBA programon specializációs lehetőségként választhat a Humánmenedzsment, a Pénzügyi és gazdasági, a Minőség- és termelésmenedzsment, valamint az Infokommunikáció szakirányok közül. Elektronikus és nyomtatott oktatási segédanyagok minden tárgyhoz. Az előadások magyar mellett részben angol nyelven is hallgathatók. Válogatott oktatói gárdával, magas szintű kiszolgálással várjuk hallgatóinkat. A jelentkezés alapfeltétele: egyetemi vagy főiskolai végzettség. Jelentkezési határidő: 2005. július 15. További információk: BME, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Ipari Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszék, 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 9. T. épület, III. emelet 39. Telefon: (1) 463-20-20, (20) 463-20-20. Telefax: (1) 463-17-40 ____________www.mba.bme.hu____________ MAGYARORSZÁG ­ Nem megy fűtőelem Oroszországba Már az év végén kiemelik a sérült elemeket M­ ár az idén megkezdjük a sé­rült fűtőelemek kiemelését, ha a szükséges biztonsági és mű­szaki feltételek rendelkezésre állnak - nyilatkozta Kovács Jó­zsef, a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója, aki szerint az erőmű működését meg kell hosszabbítani. „Alaposan felkészülünk, és figyelni fo­gunk minden lépést a kiemelés során” - nyilatkozta lapunknak a két évvel ez­előtt súlyos üzemzavart okozó sérült fűtőelemek eltávolításáról Kovács Jó­zsef, a Paksi Atomerőmű Rt. januárban kinevezett vezérigazgatója. Azt már pontosan tudják, hogy mi vezetett a harminc üzemanyag-kazetta sérülésé­hez, és azzal is tisztában vannak, mi­ként emelik ki a sérült fűtőelemeket. A vezérigazgató elmondta: az Országos Atomenergia Hivatal megkapta a ki­emelés elvi engedélyezéséhez szüksé­ges dokumentumokat, amelyeket már a nyár elejére elbírálhatnak. Ezt köve­tően további engedélyeket kell besze­rezni. Ezzel párhuzamosan megkezdődik a kiemeléshez szükséges eszközök, be­rendezések elkészítése. Az elmúlt hó­napokban Pakson és az orosz vállalko­zónál is elkészült egy-egy tisztítótar­­tály-makett, amely a kiemelésre kidol­gozott megoldás és a használandó esz­közök tesztelését szolgálja. A követke­ző időszakban a kiemelést végzők min­den lépést begyakorolnak, és minden lehetséges változatra felkészülnek. Ez az alaposság éppen az üzemzavar ta­nulságaiból fakad. Akkor az erőmű ve­zetése megbízott egy világhírű cég szakembereiben. Az eredmény ismert. Még egyszer ez nem fordulhat elő. A vezérigazgató elképzelhetőnek tartja, hogy már az év végén megkez­dődhet a sérült részek átemelése a biz­tonságos tokokba, majd a tokok pihen­tető medencébe helyezése. A kiemelés­nél harminc magyar és harminc orosz szakember működik együtt. A munka várhatóan két-három hónapig tart. Senki által sem kívánt műszaki újdon­ságról van szó, a világon ehhez hason­ló feladatot még nem oldottak meg. „A korábbi hírektől eltérően a ki­emelés nem politikai, hanem kizárólag szakmai, ezen belül is biztonsági kér­dés. A tisztítótartályban lévő sérült fű­tőelemek kiemelését akkor fogjuk kez­deni, amikor a biztonság maximális betartása mellett az elkezdhető” - hangsúlyozta a vezérigazgató. Az atomerőmű üzeméhez szorosan kapcsolódik a kiégett fűtőelemek keze­lésének kérdése. A kiégett kazettákat éveken át a Szovjetunióba, majd Oroszországba vitték, ám a kiszállítás az 1990-es évek közepétől bizonyta­lanná vált. A hasonló helyzetek elkerü­lésére az erőmű mellett felépült a Ki­égett Kazetták Átmeneti Tárolója (KKAT), amelyben ötven évig lehet biztonságosan tárolni a kazettákat. A rendszer ráadásul bővíthető. „Remé­lem, a következő fél évszázadban a tu­dósok kidolgozzák a fűtőelemek opti­mális kezelésének módját” - fűzte hoz­zá Kovács, aki szerint kicsi az esélye annak, hogy a közeljövőben Paksról Oroszországba kerülnének kiégett fű­tőelemek. Döntés jelenleg az átmeneti tároló bővítésére van. A kis és közepes aktivitású hulladékok elhelyezése ma még megoldott az erőmű területén, 2008-ra azonban el kell készülnie a végleges elhelyezést megoldó báta­­apáti tárolónak. „A paksi atomerőmű működését le­het ugyan kétségbe vonni, de akkor olyan reális alternatívát kell mutatni, ami a népesség növekvő energiaigé­nyét is kielégíti, miközben nem nő a károsanyag-kibocsátás sem” - reagált az antinukleáris csoportok véleményé­re Kovács József. A megújuló energia­­források a maguk helyén hasznosak - lehet velük példálózni -, de tudomásul kell venni, hogy azokkal nem világít­hat, fiűthet, közlekedhet az egész or­szág. Ha kiesne a Pakson működő, csaknem 2000 megawattnyi - az or­szág termelésének negyven százalékát adó - kapacitás, és azt más forrásból kellene pótolni, akkor szerinte évente 5,6 millió tonnával több szén-dioxidot engednénk a levegőbe, ráadásul a vil­lanyáram 21 százalékkal lenne drá­gább. Különösen fontosnak nevezte, hogy az atomerőmű úgy a legolcsóbb, hogy az általa termelt áram árában benne van a leszerelésnek, illetve a majdani hulladékok elhelyezésének az ára is. A paksi áram ára jelenleg 8,69 forint kilowattóránként, ebből 2,14 fo­rintot a nukleáris pénzügyi alapba fi­zetnek be - az idén 23,7 milliárdot. Ezek a befizetések fedezik a majdani költségeket. Pakson 2012 és 2017 között letelik az eredetileg tervezett harmincéves üzemidő, a húsz évre tervezett további működés műszaki és biztonsági meg­alapozása folyamatban van. Ez az újabb két évtized a vezérigazgató sze­rint lehetőség arra is, hogy megfontolt szakmai döntések szülessenek az or­szág középtávú energetikai program­jának kialakításához. Kovács szerint a nukleáris energiát reális alternatíva­ként kell figyelembe venni a koncepció kidolgozásakor. ÖTVÖS ZOLTÁN Üde a gránit Bátaapátiban Elérték azt a nagy szilárdságú kőzetet­­ az úgynevezett üde gránitot amely a vizsgálatok szerint alkalmas a paksi atomerőmű kis és közepes aktivitású radio­aktív hulladékainak végleges elhelyezésére szolgáló tároló befogadására - közölte tegnap Hegyháti József, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. ügyvezető igaz­gatója a Bátaapátihoz közel eső nagymórágyi völgyben kezdődött felszín alatti ku­tatásokról. A tároló befogadását jelenleg az itt élő lakosság 88 százaléka támogat­ja. A kutatásokra eddig 13,6 milliárd forintot fordítottak, a folytatáshoz újabb tíz­­milliárd szükséges. A telep kiépítése szintén tízmiliárd forintba kerül, a mélységi tároló megépítésének költségét pedig 30-40 milliárdra becsülik. (V. H. M.) NÉPSZABADSÁG

Next