Népszabadság, 2005. május (63. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-28 / 123. szám

Közép-Dunántúl M­ozaik művészeti fesztivál lesz június 1-5. között Dunaújvárosban. A település több pontján zajló rendezvényen hagyományos és kortárs színházi és zenei prog­ramok várják a látogatókat. A veszprémi ünnepi könyvhéten június 2-tól 6-ig az Eötvös Ká­roly Megyei Könyvtár épülete előtt könyvsátrak állnak majd, az intézmény kulturális ren­dezvényeket is ajánl. Komá­romban az Egressy Béni Mű­vészeti Iskola növendékei ad­nak koncertet június 3-án. Az első európai dísznövény- és kertművészeti napokra azok­nak is érdemes ellátogatniuk, akik nem kerttulajdonosok, de szívesen nézegetik a szép virá­gokat. A rendezvény időpont­ja június 3-5., helyszíne a fe­hérvárcsurgói kastély. Június 4-én rendezik meg a VI. dégi néptánctalálkozót. Orgona­koncert hallható június 9-én Veszprémben a Szent Mihály­­bazilikában. Június 9-12. kö­zött szabadtéri képzőművé­szeti akciót tartanak a veszpré­mi várban. Országos Land Ro­­ver-találkozó helyszíne lesz a gárdonyi Sport Beach június 10-től 12-ig. Izgalmas, vidám előadásokat láthat a közönség június 10-19. között Tatán az Angolkertben működő sza­badtéri színpadon. Az észak-komáromi Duna Menti Múzeum és a dél-ko­máromi Klapka György Mú­zeum képzőművészeti gyűjte­ményének közös kiállítása jú­nius 17-től augusztus 31-ig te­kinthető meg a komáromi Klapka György Múzeumban. Június 18-19-én a Tatai Soka­dalomban várják a vendégeket. A kulturális programokban bővelkedő eseményt immár hatodszorra rendezi meg a vá­ros az Angolkertben. Veszp­rémben a Helyőrségi Műve­lődési Otthonban Nyáresték a parkban - tánc és zene címmel június 20-tól július 8-ig tart a mulatság. Június 24-én, Szent Iván es­téjén a Megyei Múzeumok Igazgatósága az érdeklődőket éjszakai túrára invitálja a leg­nagyobb múzeumokba.A kü­lönleges esemény országszerte este nyolctól hajnalig tart. Adonyban, a VIII. lovasnapo­kon magyar őshonos állatfaj­ták kiállítása, kézműves és lo­­vaseszközvásár, kulturális mű­sor, koncertek zajlanak június 24-26. között. Ezekben a na­pokban Tatán virágshow, ejtő­ernyős ugrás az Öreg-tóra, ví­­zikarnevál, műrepülő-bemuta­­tó, tűzijáték szórakoztatja a közönséget. Aznap Gárdony­ban a Sport Beachen a szinglik adnak egymásnak vízparti ran­devút, Agárdon László-napot ünnepelnek, Veszprémben a 12. Kabocsádén szórakozhat­nak a gyerekek. Június 25-én Ácson Szent Iván-éji karnevál­ra, Veszprémben a Kittenber­­ger Kálmán Növény- és Va­dasparkban Szent Iván-éji mu­latságokra kerül sor. Arab lo­vak fesztiválja és Shagya arab európai bajnokság helyszíne lesz a Bábolnai Nemzeti Mé­nesbirtok június 25-26-án. Szent Péter-napi halászbúcsú­val ünnepelnek a sáregresiek június 26-án. Orgonamuzsi­kát június 26-án Enyingen, jú­nius 30-án Veszprémben hall­hat a közönség. Itthon otthon van • Turisztikai melléklet • 2005. május 30. Tourinform telefonos szolgálat: 438-8080 Székesfehérvár „Székesfehérvár volt a magyarság első, valódi városa. Feltétlenül érdemes megcsodálni belvárosunkat, régészeti és képzőművészeti gyűjteményeinket, különleges és szép köztéri alkotásainkat. A Városház tér az országalmával és a püspöki palotával, a rom­kert, a Szent István-bazilika, valamint a városközpontunktól kissé távolabb fekvő, romantikus Bory-vár megtekintése feledhe­tetlen élményeket nyújt csakúgy, mint a sokszínű, hagyományos és új rendezvényeink. Szeretettel várunk minden kedves láto­gatót.­ Jöjjenek el hozzánk Székesfehérvárral” Warvasovszky Tihamér polgármester Reneszánsz királyi esküvő székesfehérvári idei nyári prog­ramok kiemelkedő eseménye a június 25-én kezdődő, kétnapos re­neszánsz királyi esküvő lesz, mely Mátyás király és Beatrix királyné tör­ténetileg hitelesen felderített házas­ságkötésének eseményét és az a köré szervezett ceremóniákat idézi meg. A korabeli esemény három mise kereté­ben zajlott, melyet egyetlen ese­ménybe sűrítenek. A rendezvényso­rozat fénypontja az esketési ceremó­nia is megelevenedik majd. A kétna­pos eseménysorozat egyik helyszíne Székesfehérvár központja, a Város­ház tér, illetve a Fő utca. A másik helyszín pedig - reneszánsz kori har­citáborral - a Bregyó-közi sportcent­rum lesz. A reneszánsz királyi eskü­vőt korabeli hangulatú vásár­­­lósze­­rékszerek­, szőttesek, famunkák és ke­rámiák stb.­­ színesítik, a kirakodó népművészek saját portékájukat hoz­zák el a páratlan eseményre. A *s* r VWL› aT­%' L ...‹x i t Am fife A If ff 1 Ej II I flajg / \ IP m pr; \*g r~~ k j] Harmonia Albensis Július 4-e és 25-e között kerül megrendezésre a Harmonia Al­bensis - templomi koncertek soro­zat. Négy koncert - négy különböző helyen. A nyitónapon este nyolc óra­kor a Szent István Bazilikában csen­dül fel J. S. Bach János Passiója Ella István vezényletével. Egy hét múlva - 11-én - Virágh András orgonaest­jére várják az érdeklődő közönséget. A Primavera Kórust Horányi Ottilia vezényli a Barátok templomában. Július 18-án 20 órakor a Szeminári­umi templom ad otthont a Budapes­ti Vonósok koncertjének. Az együt­tes művészeti vezetője Botvay Ká­roly, közreműködik és vezényel Dra­­hos Béla fuvolaművész. A templomi koncertek sorát a Tomkins Énekegy­üttes műsora zárja a Ciszter temp­lomban. A zárónapon Dobra János vezényli az együttest. A négy elő­adásra háromezer forintos, kedvez­ményes bérlet váltható. Királyi napok fehérvári nyár másik nagy ren­dezvénye a Királyi napok lesz, augusztus 15. és 20. között. A ren­dezvények sorát a nyitónapon jelme­zes felvonulás, majd gálaműsor nyitja a Városház téri színpadon. Ugyanitt kerül sor másnaptól 19-éig naponta 18 órától a Királyi Napok Nemzetkö­zi Néptáncfesztiválra, esténként 20 órától pedig táncházi folkesten tap­solhat a közönség a világ minden ré­széről érkező együtteseknek. Augusz­tus 20-án, Szent István ünnepén ugyancsak jelmezes felvonulással, zá­ró gálaműsorral, este tűzijátékkal zá­rul a rendezvénysorozat. A Dél-Dunántúl F­iataloknak rendeznek lovasversenyt június 4- én Orfűn. A díjugrató viadalra a Pécsi-tó melletti lovaspályán kerül sor. Aznap a siklósi vár­ban helyi művészek mutatják be munkáikat a Siklós Szalon éves rendezvényén. A sport és a hagyományos életforma iránt érdeklődőket ugyanakkor nyílt nap várja a kaposdadai Kassai­völgyben, ahol a vendégek in­gyenes oktatásban vehetnek részt és kipróbálhatják a terep­íjást, a futóvad- és a lengőléc­pályákat. Június első szombat­ján honfoglalás kori ételek sü­tő- és főzőversenye lesz Sző­­lősgyörökön. Színvonalas színházi pro­dukciók, kísérőrendezvények teremtenek valódi fesztivál­hangulatot június 9-18. kö­zött Pécsett. Az V. pécsi or­szágos színházi találkozó a magyar színházi szakma leg­fontosabb eseménye. Másnap Nagyatádon palacsintás királyt választanak. Vers- és prózamondó ver­seny, történelmi csoportok be­mutatója és vetélkedő, harci játék és az országos rajzpályá­zat kiállítása látható június 10-12. között a siklósi várban. Az alkotásokat a Tenkes kapi­tánya című filmsorozat ihlette. Nemzetiségek sütő- és főző­versenyére várják a szervezők a fakanalat jól forgató hobbisza­kácsokat június 18-án Ecseny­­be. A pécsi művészeti és gaszt­ronómiai hetek színes prog­ramjai június 19-től a hónap végéig tartanak. Lesznek ze­nei, színházi, filmes és irodal­mi rendezvények szabad téren és vendéglőkben, népművé­szeti kirakodóvásár, folklór­­programok. Különleges gaszt­ronómiai élményeket ígér a „Finom falatok és a borok ut­cája”, ahol a villány-siklósi bo­rút és a pécs-mecsekaljai bor­vidék legjobb termelőinek bo­rait, magyar, görög, horvát, mexikói, arab ételkülönleges­ségeket kóstolhatnak meg a vendégek. Kemencében sült ételek, szabadtéri sütés-főzés illata lengi körül az orfűi Mus­kátli étterem kemencés udva­rát június 24-26. között. Es­ténkét táncos mulatságban he­verhető ki az egész napos fá­rasztó kóstolgatás. A somi sütifesztiválon június 25-én fánk és édes sütemények készítésében és szemet gyö­nyörködtető tálalásában mérik össze tudásukat a háziasszo­nyok. JÚNIUS 16. csütörtök 17. péntek Telemann: Pimpinone vígopera 20.30 óra 20.30 Óra (esőnap) 21. kedd 22. szerda Együtt a banda válogatás világhírű musicalekből 20.30 óra 20.30 Óra (esőnap) 24. péntek 25. szombat 26. vasárnap Chicago musical két részben 20.30 óra 20.30 óra 20.30 Óra (esőnap) 28. kedd 29. szerda Álom és Valóság Flamenco táncest 20.30 óra 20.30 Óra (esónap) JULIUS 04. hétfő 20.30 óra 05. kedd Hair 20.30 óra 08. péntek musical 20.30 Óra (esónap) 09. szombat Musical Másképp 20.30 óra 10. vasárnap exkluzív élő musical koncert 20.30 Óra (esónap) 8000 Székesfehérvár, Kossuth u. 15. • További információ és jegyrendelés: Székesfehérvár, Fő utca 3., Szervezés telefon: 22/503-186, 327-056 Valamint az alábbi pavilonokban: Kossuth u. 15., Városház tér E-mail: jegyirod@vorosmartyszinhaz.hu Internet: m­vw.vorosmartyszinhaz.hu

Next