Népszabadság, 2005. június (63. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-04 / 129. szám

NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGÉ A pécsi vurstli nem versenyez a gazdag vidámparkokkal UNGÁR TAMÁS - Ha egyszer elkapom... Sodin Péter tekintetében tehetetlen düh. Az 58 éves férfi elkeseredését az táplálja, hogy a Pécsi Vidámpark regge­li nyitásakor kiderül: a sárkányvasút ká­belét az éjjel négy helyen elvágták. Már sokadszorra rongálják meg a hintákat, a rendőrség eddig nem tudta elkapni a tetteseket. Sodin tavaly óta bérli a pécsi vurstlit, volna neki e nélkül is feladata és gondja. Az önkormányzat tulajdoná­ban és a Pécsi Ifjúsági Központ kezelé­sében lévő park olyan, mintha megállt volna felette az idő. 1961-ben a város­­központtól öt kilométerre, a Misina to­bozhullató fenyői között ötvenezer óra társadalmi munkával építették fel a pé­csiek a maguk angolparkját. A három tucat hintát és ügyességi játékot ügyes melósok eszkábálták össze innen-on­­nan szerzett gépelemekből és figurák­ból. Ha ma javítani kell valamelyik ma­sinát, akkor szükség van a park dolgo­zóinak minden leleményére. Mert ott van például a kanyargó! Ez az a hinta, aminek fülkéi egy elliptikus pályán cammognak körbe, s amikor a fülke a kanyarba ér, akkor a változó mozgás miatt a bennülők a falhoz nyo­módnak, s úgy érzik, kiszakad a gyom­ruk, a nyakuk és a vesekövük. A ka­nyargónak a héten elkopott egy alkat­része, s azt egy Robur busz differenciál­­művével pótolta a park javítóbrigádja. Előtte pár nappal a libegő nevű játék betegeskedett, ezért egy Csepel teher­autó forgózsámolyát transzplantálták bele a park mesterei. A fentiekből kiolvasható, hogy a pécsi vurstli szegényes, avítt és rozsda­marta - mégis, amikor Sodin Péter meglátta ezt a parkot, megfogta őt az itt található játékok ma már inkább csak filmekből megismerhető, plebejus bája. Mellesleg Sodin sokáig a filmes szak­mában dolgozott gyártásvezetőként, később a Magyar Cirkusz és Varieténél volt osztályvezető. 1990 óta műsorokat szervező vállalkozó, s a vidámparkot kö­zösen bérli egy üzlettársával, Schneller Lászlóval, aki korábban oroszlánido­márként kereste kenyerét. Az ideje javát immár Pécsen töltő Sodin - miközben körbevezet birodal­mában - azt ígéri, hogy pár év alatt fel­újítják a park valamennyi játékát. Még­hozzá úgy, hogy a múlt század első felé­nek és közepének ízlését idéző hinták megőrzik eredeti arcukat. Sodin szerint a körhinták láncon lógó, karra és forgó­dobra erősített lovacskái, repülői, au­tói, motorbiciklii, csónakjai műemléki értékek, közülük semmit sem szabad szemétre vetni. Ezeket kell regenerálni és lemásolni. Már csak azért is, mert egy teljesen új és korszerű hinta beleke­rül 20-30, sőt néha 70-80 millióba, egy régi játék házilagos felújítása viszont megúszható pár százezer forintból. Sodin a szegénységből akar erényt ko­vácsolni. Úgy gondolja, semmi értelme versengeni a gazdag vidámparkokkal, a pécsi vurstli akkor lehet „egyéniség”, ha önmagát adja. Persze, nagy kérdés, hogy ez a ha­gyományőrző angolpark képes lesz-e majd akkora bevételt termelni, aminek révén a tervezett felújítás megvalósít­ható. A májustól októberig nyitva tartó létesítményt hétköznapokon alig néhá­­nyan keresik fel. Szombat-vasárnap vi­szont előfordul, hogy ezernél többen megfordulnak itt. A legnépszerűbb att­rakció - akárcsak induláskor - az elva­rázsolt kastély és a dodzsem. Utóbbi most csak négy autóval működik, a többi tönkrement, holott akkor lehetne kurjongatva, sikongva dodzsemezni, ha húsz autó hajkurászná egymást - véli Sodin Péter. Rögvest hozzáteszi: - Egy új autó egymillió forint, de használtat lehet kapni félmillióért. Legalább tíz használtat kell vennünk. Megérkeznek a nyomozók, hogy megnézzék, mit végeztek az éjszakai rongálok a sárkányvasúton. A jelek ar­ra vallanak, hogy valaki - talán egy el­bocsátott hintás - bosszút akar állni a park bérlőin. A tettes nem vitt el sem­mit, viszont pontosan tudta, hol kell el­metszeni a vezetékeket. Amíg a nyo­mozók Sodint faggatják, kísérő nélkül folytatom utamat. Két-háromszázan lehetnek a parkban, de elnyeli őket az öthektáros terület. A két emelet magas óriáskerék egyetlen kocsija foglalt a nyolcból: egy fiatalember ül benne, négyéves kisfiával. Néhány kör után az apa leszól:­­ Kiszállnánk. Túl gyors ez nekünk. Az óriáskerék kezelője, Bodai Nán­dor megállítja a hintát. A fiatalember fiával keres egy nyugisabb játékot. Két tizenéves fiú érkezik az óriáskerékhez, s egyikük megjegyzi, hogy ilyen kicsi óri­áskereket ő még sosem látott. Az egy­kor bányászként dolgozó Bodai védel­mébe veszi a hintáját. - Ez kicsi? Hisz 440 méter magas. - Már hogy lenne annyi? - lepődik meg az egyik srác. - Hát úgy, hogy a hegy 430 méter magas, a kerék meg tíz - riposztozik a hetvenéves hintás. A szomszédos gokartpálya mellett a 45 éves Gruber József nosztalgiázik. - Gyerekkoromban nagyon szeret­tem ezt a parkot, alig vártam, hogy fel­hozzanak ide a szüleim. De ma azt mondom, hogy túl messze van a város­tól. Ha a belvároshoz közel lenne, ak­kor többen beesnének. Felesége vitába száll vele: - Lehet, de ilyen park nincs több se­hol. Gyönyörű a környezet. - A szépségből nem lehet megélni - tartja véleményét a férfi. - Itt kevés a kuncsaft, kevés a pénz. A házaspár három fiúval jött, közü­lük a legnagyobb, a 13 éves Zsolt alig­hogy elstartol a gokarttal, nekimegy az autógumiból rakott oldalfalnak. Egy kör után a fiú kitapasztalja, hogy mennyire nyomhatja a gázt. - A számítógépen már sokszor ve­zettem gokartot, de ez az igazi - csattan ki Zsoltból az élmény, miután átadta helyét öccsének, Krisztiánnak. Törékeny, kicsi lány ül az egyik kör­hinta lovacskáján. Hárompercnyi kör­zés után a hinta megáll, apja leemeli a lánykát. Az ötéves cseppség jelzi, hogy még egyszer körbemenne. - Van itt még hinta, drága lesz, ha mindegyikre kétszer ülsz fel - győzködi apja, s felteszi egy kisvonatra. Később a férfi így meditál: - Harminc évvel ezelőtt a szüleim sűrűn elhoztak ide. Akkor egy hinta négy forint volt, egy sör meg öt. Most 300 forint egy hinta, sör meg százöt­ven. Jobb lenne, ha a lányom sörözne. Két nyúlánk lány tíz méterrel odébb a célba dobással próbálkozik. Azt mondják, kézilabdások, nekik ez men­ni fog. A piramidálisan felrakott tíz műanyag dobozból három rongylabda­­dobással nyolcat kellene letaszítani a nyeréshez. Mindketten hétig viszik. - Nem könnyű nyerni - ismeri el a dobálós játék kezelője, Eta néni. Megkérdezem a 75 éves asszonyt, hogy ő nyert-e már valamilyen játékot. - Egyet már megnyertem - mondja szelíden. - Négy éve nyirokmirigyrá­­kom volt. Megműtötték, gyógyszerrel kezeltek. Túléltem, és újra itt vagyok. Az elvarázsolt kastély kijáratánál forgó fekvő hordóban egy fiatal pár ka­cagva egyensúlyoz. Amint kilépnek a hordóból, megcsókolják egymást. - Ott bent egy pillanatra elvesztette­lek - bújik a lány a fiú mellkasára. Két perccel később egy ovisoknak való körhinta autójában évődik a pár. A rendőrök elmennek, Sodin Péter újra a terveiről beszél, van neki ezer, de aztán elkomorul a rongáló miatt: - Miért teszi tönkre a munkánkat? Ez a park sok embert jókedvűvé tehet. Ha elkapom azt a szemetet, akkor... Ki fogom lesni, ki én! Az éjszaka itt amúgy is csodás. Mókusok, nyulak, őzek sétálnak a hinták között. Hol van még ilyen vidámpark? Sehol a világon, nekem elhiheti! Sodin Péter: Egy teljesen új és korszerű hinta belekerül 20-30, sőt néha 70-80 millióba, egy régi játék házilagos felújítása viszont megúszható pár százezer­­ forintból. Az örök ringlispíl, azaz körhinta 2005. JÚNIUS 4., SZOMBAT 7 ARCOK - HEGEDŰS GÁBOR Lyukasóra FALUSY ZSIGMOND Most, amikor egy kevesek által ismert, mondhatni méltatlanul mellőzött re­kordról írunk, az igazság szeretetén kí­vül a honfiúi büszkeség is vezeti tollunk. Egyetlen golflabdával ugyanis a világon a legtöbb autót eddig a magyar Hege­dűs Gábornak sikerült megállítania. A dolog még Angliában történt. A későbbi kétszeres magyar golfbajnok egyik üté­se után a labda felrepült, egy ideig egye­nesen szállt a levegőben, majd lassan kanyarodni kezdett, végül a pályát sze­gélyező fák mögött tűnt el.­­ Közvetlenül ezután öt fékcsikor­­gást hallottam, némi csörömpölést meg ajtócsapódást - emlékszik vissza azokra a pillanatokra Hegedűs Gábor. - Duff, csssss, tffirrr, ilyesféle hangok voltak, meg izgatott emberi kiabálás, amit most nem tudnék utánozni. Meglepően hangzik, de a golfozás­hoz az úszás révén jutott el Hegedűs Gábor, aki nem is akárhogy tempózott a vízben. Először 200 méteres vegyes úszásban nyert ifjúsági Európa-baj­­nokságot, később pedig mellúszásban lett magyar felnőtt bajnok. Ám mindez még a jövő zenéje. Egy­ jó előre 1976-ot írunk, és Hege­­dű­dűs Gábor szülei Angliában is kezdenek dolgozni. Az­­ akkor tizenkét éves fiú Jr egy londoni klubban folytatja a sportolást, NfjS az egyik hétvégén pedig elkíséri úszóedzőjét golfozni. Öt fontot ígérnek neki a labdaszedésért, amit ő akkor könnyű pénznek gondol. - Már az első óra után bántam az egészet, mivel a mesterem egyfajta mil­itary golfot játszott - mondja. - Bal­jobb, bal-jobb, állandóan ez ment: egy­szer balra, az erdőbe ütötte a labdát, egyszer jobbra, a gázba. Mielőtt örökre megutálta volna a gol­fot, Hegedűs a kezébe vette az ütőt. Első kísérletére egy darabka gyepet vert ki a földből, a másodikra mintegy húsz cen­timéterre ütötte a labdát. Különös ezt mondani, de ha jobban megy neki, ta­lán soha nem lett volna belőle golfozó: azok közé az emberek közé tartozott ugyanis, akiket a kudarc motivál. Attól kezdve tehát szisztematikusan gyako­rolni kezdett. Eleinte a többiek mozgá­sát figyelte, később órákat vett, és csu­pán akkor bátortalanodott el egy pilla­natra, amikor azt olvasta, hogy a tökéle­tes technikájú ütés úgy háromszázezer próbálkozás után alakul ki az ember­ben. Ez persze érthető: a golf a műkor­csolyázás és a toronyugrás mellett az egyik legösszetettebb mozgássort fog­lalja magába. - Szinte minden eleme ellenkezik a természetes mozdulatokkal, ezért állan­dóan tanulni és ismételni kell - magya­rázza Hegedűs. - Pedig olyan egyszerű­en kezdődött az egész: skót pásztorok köveket csapkodtak a botjaikkal, és azon versenyeztek, ki ér haza kevesebb ütésből. A fiatalember végül 1983-ban tért vissza Magyarországra, elvégezte az ál­latorvosi egyetemet, ám hamar rájött arra, hogy ez nem az ő világa. Két törté­netet szokott mesélni életének ebből a szakaszából: egyszer Cegléden gyakor­nokként tizennégy kismalacot segített a világra, később pedig egy londoni állat­klinikán fél évig szinte csak macskákat injekciózott. Rövid állatorvosi kitérő után tehát Hegedűs Gábor elhatározta, teljesen a golfnak szenteli magát. Ekkor már létezett Kisorosziban az a pálya, mely hosszú évtizedek óta az első volt Magyarországon. Az 1921-től 1951-ig működő Széchenyi-hegyi pályához per­sze nem lehetett hasonlítani, de játszani legalább lehetett rajta.­­ Először meg sem találtam, ezért egy réten kaszáló férfitól kérdeztem meg, merre menjek - meséli. - Ő nézett egy ideig, és csak aztán mondta: hát épp rajta áll. Jegyezzük meg mindjárt: évekkel később ugyanitt egymás után kétszer nyert magyar bajnokságot Hegedűs Gábor, aki azért játszott a világ leg­híresebb pályáin is. Járt a golfozás Mekkájának számító skóciai St. Andrewsban, amerikai Torrey Pines­­ban, a spanyolországi Valderramában, ahol olyan volt a fű, mintha körömvá­gó ollóval nyírták volna, és az ausztriai Fontanában, melynek gyepénél rövi­­debbet még nem látott. Közben golfüz­letet nyitott és egy golfklubot kezdett üzemeltetni, az idén januárban pedig csörgött a telefonja. - Azt mondták, az arcomat akarják - idézi fel azt az első, meghökkentő pillanatot. Tényleg az arcát akarták. A legújabb turisztikai imázskampányban ugyanis az elképzelések szerint tizenegy ismert ember népszerűsítené Magyarországot. A sakkozó Polgár Judit, az énekes Rost Andrea és a mesterszakács Kalla Kál­mán mellett a szervezők Hegedűs Gá­borra gondoltak, aki a hazai golfozási lehetőségekre hívná fel a figyelmet. A kétszeres bajnok eltöprengett az ajánla­ton: amíg a világon mintegy hetvenmil­­lió regisztrált golfozót tartanak nyilván, addig Magyarországon csupán ezerket­­tőszázat. Jelenleg hét, versenyzésre al­kalmas tizennyolc lyukú pálya van ná­lunk, és még vagy tizenöt, ahol lehet ütögetni, a cseheknél viszont már öt­venkét profi pálya található, az osztrá­koknál százötven, Amerikában pedig ti­­zenhatezer-nyolcszáz. A svédeknél a társadalombiztosítás is támogatja a gol­fozást, a törökországi Antalyában egy­szerre öt pályát építettek nemrég, ná­lunk viszont mindössze évi másfél mil­lió forinttal támogatják a golfszövetsé­get. Nem állítjuk, hogy pontosan ebben a sorrendben, de ez mind egy pillanat alatt átfutott Hegedűs Gábor fején. - Végül vállaltam a dolgot - mondja. - Mindig szerettem a kihívásokat. Azóta már el is készültek azok a kiad­ványok, melyekről a magyar golfmester mosolyog a világra. Nehéz persze elkép­zelni, amint golfütős idegenek rohanják meg a magyar határokat, bár az élet ki­számíthatatlanságáról Hegedűs Gábor­nak egy szép története van. Évekkel ez­előtt a London melletti Sudburry golf­pályáján játszott. A green, azaz a füves terület, melynek közepén zászló jelezte a lyukat, épp a klubház szomszédságá­ban feküdt. Hegedűs ütött egyet, majd bosszúsan felkiáltott: hosszú. A labda csak szállt és szállt, egyenesen a nyitott bár vendégei közé, átrepült a helyisé­gen, nekiment a hátsó falnak, onnan az ajtófélfára pattant, majd gellert kapva visszaugrott a gyepre, ahol gurult még egy ideig, mielőtt megállt volna a green szélén. Hegedűs Gábor odanézett. Rö­vid, korrigálta aztán magát. Hát ezért mondjuk, hogy a golfban minden lehetséges. És annak ellenkezője is. (Üssed, üssed, botocskám) A tökéletes technikájú ütés úgy háromszázezer próbálkozás után alakul ki az emberben.

Next