Népszabadság, 2005. június (63. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-10 / 134. szám

NÉPSZABADSÁG Lassú enyhülés Ma már kissé enyhül a szél és a hideg. Valamivel kevesebb eső esik, de túlnyomóan borús lesz az ég. A hőmérséklet délután Nyugat-Magyarországon 15, a Tiszántúlon 12 fok köré várható. A legvalószínűbb folyta­tás: szombat, vasárnap fokozatos enyhülésre, de további gyakori záporesőkre van kilátás. A jövő hét első felében előreláthatólag marad az erősen változékony idő, is­métlődő záporesőkkel. hideg levegő meleg levegő Levegőminőség: a légszennyezettség az eü. határérték kb. 8 %-a. § Európa isfdjárása Orvosmeteorológia Pénteken gyenge meleg­front éri el országunkat, mellyel együtt csökken a csapadék mennyisége, és mérsékelten emelkedik a hőmérséklet. A frontnak a szervezetünk működésére várhatóan jelentősebb ha­tása nem lesz. A szelesebb területeken az arra érzé­kenyeknél fejfájás, migrén jelentkezhet, ingerléke­nyebbekké válhatnak. A tü­netek enyhítésében a fáj­dalomcsillapító gyógysze­rek mellett, néhány óra al­vás, bő folyadékbevitel le­het a segítségükre. Készítette: dr. Czeglédi Zsófia orvos Az előrejelzés bizonytalansága: „hétfőig ÁTLAGOS” Folyamatosan frissülő, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile wap-portálján (http://wap.t-zones.hu) Jelmagyarázat hidegfront ^­­s melegfront vegyesfront Arad 11 ° C eső Athén 23 ° C zápor Bécs 16 ° C borús Belgrád 10 ° C eső Berlin 20 ° C felhős Bukarest 18 ° C változó Isztambul 24 ° C napos Kolozsvár 9 ° C felhős London 16 ° C felhős Madrid 33 ° C változó Párizs 20 ° C derűs Pozsony 15 ° C borús Prága 16 ° C változó Stockholm 16 ° C borús Szófia 16 ° C felhős Vilnius 20 ° C változó Zürich 14 ° C napos Péntek mtv 5.35 Kárpáti krónika 5.50 NAP-KELTE 9.00 Kutyaélet Amerikai burleszkfilm 9.35 Chaplin a filmstúdióban Amerikai burleszkfilm 10.05 Semmittevők Amerikai burleszkfilm 10.35 Chaplin korcsolyázik Amerikai burleszkfilm 11.05 Szerelmek Saint-Tropez-ban Francia filmsorozat, 20. 12.01 Híradó délben 13.00 Régi óra 13.55 Kórház a pálmák alatt 5. 15.35 12+. Ifjúsági magazin 16.00 Pláza 115. 16.30 Bűvölet Olasz filmsorozat, 12. 17.24 József Attila 100 17.30 Híradó 17.33 Gazdasági híradó 17.40 Kultúrpercek 17.45 Körzeti híradók 18.05 Esti mese 18.35 Nyomozás Velencében Német sorozat, 8/5. 19.30 Híradó este; Sporthírek 20.05 Víztükör Francia sorozat, 8/6. 20.51 A Nagy Könyv Százból tizenkettőt! 21.05 Péntek esti sztár 22.00 PÉNTEK ESTE 22.30 Kultúrház 23.00 Az utókor ítélete 23.25 Híradó: Sporthírek 23.45 Tüske a szívben Olasz-francia film Fsz.: Sophie Duez R.: Alberto Lattuada 1.15 Kárpáti krónika 1.30 Kachorra - az ártatlan szökevény Argentin sorozat, 122. 18.35 Nyomozás Velencében Álmából ébresztik Brunettit, hogy a feleségét elfogta a rendőrség. Paola csak tiltakozását akarta ki­fejezni az olyan utazási irodákkal szemben, amelyek szexturizmus­sal foglalkoznak... IllZsfl 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Agrárhíradó 5.50 NAP-KELTE 9.00 Válaszd a tudást! 10.00 Tudásakadémia Belgyógyászat 11.05 Válaszd a tudást! - Különóra 11.30 A Kelet kincses műhelyei 12.00 Válaszd a tudást! - Nyelvoktatás az EU-ban 12.03 Last Minute Angol szóbeli érettségi 12.30 Utazás Frankofóniába Francia nyelvlecke 12.55 Földközelben 13.25 Sorstársak Rehabilitációs magazin 13.50 Az én otthonom Francia filmsorozat 14.00 Rondó 14.25 Roma Fórum 14.55 Kárpáti krónika 15.05 Membrán 15.25 NAP-NYUGTA 18.00 Repeta 18.30 Kultúrház 19.30 Esti mese. Cigánykerék 19.56 József Attila 100 20.00 Híradó este: Sporthírek 2030 Kultúrház 21.12 A Nagy Könyv 21.15 Elveszett lélek Olasz film Fsz.: Vittorio Gassman R.: Dino Risi 22.50 Tudósklub A néprajzi oktatás jövője 23.45 Kultúrház 23.55 A lyuk Tajvani film Fsz.: Lee Kang Sheng, Yang Kuei-Mei R.: Tsai Ming-liang 1.25 Válaszd a tudást! 2.25 Tudásakadémia (ism.) 23.55 A lyuk Esik az eső és egy titokzatos beteg­ség szedi az áldozatait. A hatóság kiüríti a várost, de akad egy férfi, aki nem hagyja el a lakását Az alatta lakó sem távozott, de mi­után beázott a lakás, szerelőt hív... IDŐJÁRÁS - TV-MŰSOR - PROGRAM 2005. JÚNIUS 10., PÉNTEK 23 DVOQK 5.45 Indul a nap 8.20 Hungarorama 8.30 Heuréka! Megtaláltam! (ism.) 9.00 Esti kérdés (ism.) 9.45 A világörökség kincsei 10.05 Bűvölet 162. (ism.) 11.05 Mit főzzünk ma? 11.15 Régiók (ism.) 11.45 Hírek: Időjárás 12.05 Gazdakör 12.20 Élő egyház (ism.) 12.50 Anziksz 13.05 Lyukasóra (ism.) 13.50 Hungarorama 14.00 A múlt titkai 5. 14.50 Félix és a vadállatok 15.15 Fürdőhelyi utazás Ismeretterjesztő sorozat 15.45 A nő és a politika Magyar riportfilm 16.15 Isten hozta szigetünkön! 3. 16.45 Talpalatnyi zöld 17.15 Kárpáti híradó 17.25 Régiók 18.00 Híradó; Sport 18.35 Bűvölet Olasz sorozat, 163. 19.30 Mese 20.00 Derrick Német bűnügyi sorozat Éjféli szóló 21.00 Századunk - ötven éve történt Bokor Péter és Hanák Gábor dokumentumsorozata 21.30 Híradó; Sport, Időjárás 22.00 Anna Karenina Angol tévéfilmsorozat, IV/1-2. Fsz.: Helen McCrory, Kevin McKidd R.: David Blair 0.10 A divat közelről Ismeretterjesztő sorozat, 2. 22.00 Anna Karenina Karenin a hazatérést követeli An­nától, s megfenyegeti, ha nem en­gedelmeskedik, nem látja többé a fiát. Amikor Anna leánygyermeke megszületik, félő, hogy meghal a gyermekágyban... LUBm 6.00 Ármány és szenvedély Amerikai sorozat, 247. 6.30 Reggeli Ébresztőshow Benne: Hírek 8.34 Találkozások - Reggel 9.00 Receptklub (ism.) 9.15 Top Shop 10.15 Delelő Vidám magazinműsor 11.35 Receptklub 11.50 Elég a vadnyugatból! Amerikai vígjáték közben: 12.00 Híradó - Déli kiadás 13.50 06-81-601-601 Játék! Játék! Játék! 15.10 Disney-rajzfilmsorozat: Timon és Pamba 15.35 Csacska angyal Argentin filmsorozat, 89. 16.35 Balázs - A szembesítőshow 17.30 Mónika - A kibeszélőshow 18.30 Híradó - Esti kiadás 19.00 Fókusz 19.35 Legyen ön is milliomos! 20.15 Barátok közt Magyar filmsorozat 21.00 A Bourne-rejtély Amerikai akciófilm Fsz.: Richard Chamberlain, Jaclyn Smith R., Roger Young 0.35 Találkozások­­ este 0.50 így készült Sin City Amerikai werkfilm 1.15 Az utca törvénye Amerikai akciófilm­sorozat Küzdelem életre-halálra 2.05 Fókusz (ism.) 21.00 A Bourne-rejtély A kis francia falucska közelében egy eszméletlen férfit vetett partra a tenger. A falu idős, nyugdíjas or­vosa vette őt pártfogásába. Amikor a férfi magához tért, kiderült, hogy emlékezetkiesésben szenved... Az év legextrémebb hétvégéje Ezt ígérik az idei, kibővített helyszínen zajló Extrém Sportsziget szervezői. A mozgás szerelmeseit szom­baton és vasárnap délelőtt kilenctől késő estig várják a különböző sportolási lehe­tőségek mellett változatos zenei programmal. Idén a megszokott buda­pesti Stadion-körgyűrű, a Szoborpark és környéke ki­egészül a Sportarénával, ahol felépül egy, a méretei­ben minden korábbi pályát felülmúló Skate Park - itt rendezik meg a Freesport Aréna pénzdíjas görkorcso­lya-, gördeszka- és bmx­­street-versenyeket, neves nemzetközi indulókkal. Ezenkívül lehet ismer­kedni a snakeboarddal, a motocross legextrémebb válfajával, az mx freestyle­lal, a mountain bike legfia­talabb válfajaival, a freerid­­dal és a dirtbringázással. Lesz még tesztpálya, quad rally, street ball, trial, north shore és flatland, paintball, íjászpálya, bungee jum­ping, kalandvár térlabirin­tussal, lesiklópályával, má­szófallal. A sportsziget elengedhe­tetlen része a zene: mind­két nap délutántól késő es­tig három színpadon, illet­ve este héttől a sporthely­színeken DJ-k szolgáltat­nak zenét. A nagyszínpa­don például szombaton fel­lép az Animal Cannibals, a Belga, az Anima Sound System és a Beastie Boys DJ-je, Mix Master Mike, valamint a Wu-Tang-Clan két alapembere, Masta Killa és Ü-God. Vasárnap a Pannónia Allstars Ska Orchestra, az Alvin és a Mókusok, Quimby muzsi­kál. Este fél nyolckor kez­dődik a két talán legjobban várt koncert: a Tankcsapda után a dark rockot/metált játszó együttes, a Paradise Lost koncertezik, legújabb lemezüket mutatják be. Idén először a Sportszi­get belépőjeggyel látogat­ható: a napijegyek elővétel­ben 1700, a helyszínen 1990 forintba kerülnek. SERFŐZŐ MELINDA A Paradise Lost vasárnap este koncertezik 6.00 Strucc Esélyegyenlőségi magazin 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 7.00 Mokka­­ A TV 2 reggeli magazinműsora 8.50 Stahl konyhája 9.00 Azúrkék óceán Francia sorozat, 9-10. 10.55 Teleshop 12.15 Providence Amerikai filmsorozat, 90-91. 14.15 Norbi-titok Az egészséges életkód 14.25 Játékidő Telefonos vetélkedő 15.20 A szerelem ösvényei Mexikói sorozat, 111. 16.20 Activity (ism.) 17.00 Jó barátok Amerikai vígjátéksorozat, 154-156. 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Jóban-rosszban Magyar filmsorozat, 100. 19.30 Aktív A TV 2 magazinja 20.15 Áll az alku Szórakoztató vetélkedő Műsorvezető: Gundel Takács Gábor 21.55 A mexikói Amerikai akcióvígjáték Fsz.: Brad Pitt, Julia Roberts, Gene Hackman, R.: Gore Verbinski Közben: Kenósorsolás 0.25 Jó estét, Magyarország! 0.55 Norbi-titok (ism.) 1.00 Ha szorít a szorító Amerikai vígjáték Fsz.: Chris Owen R.: Brian Robbins 1.00 Ha szorít a szorító A pankrátor, Jimmy King elve­szíti világbajnoki címét az­ alatto­mos Diamond Dallas Page miatt. A szövetség elnöke, Titus pedig sötét ügyleteire használja fel a lát­ványos sportot... [©] 5.15 Muppet bébik 27. (ism.) 5.40 Tv-shop 7.10 Nyerővonal 8.10 Philly 16. 8.55 Szeretünk, Raymond Amerikai vígjátéksorozat, 166. 9.25 Vadmacska 113. (ism.) 10.25 Halálbiztos diagnózis Amerikai akciósorozat, 149. (ism.) 11.25 Hetedik mennyország Amerikai vígjátéksorozat, 4. (ism.) 12.25 A szerelem erejével Romantikus dráma (ism.) 1430 Halálbiztos diagnózis Amerikai akciósorozat, 150. 15.30 Stingers Amerikai akciósorozat, 67. 16.30 Hetedik mennyország Amerikai vígjátéksorozat, 5. 17.25 Vadmacska 114. 18.25 A polip Olasz filmsorozat, 5. 19.25 Őrült világ­ Sorozat, 5. 2000 Privát kopó Magyar filmsorozat, 6. 21.20 Szex és New York Amerikai filmsorozat, 44. 21.55 Kés/alatt Amerikai filmsorozat, 25. 22.55 X-akták Amerikai fantasztikus sorozat, 90. 2355 Nővérek, ikrek, szeretők Amerikai erotikus film 0.55 Alul semmi 48. 1.25 X-akták Amerikai fantasztikus sorozat, 90. (ism.) 2.25 A mama főztje Amerikai vígjáték 21.20 Szex és New York A három grácia kicsit visszavesz a Los Angeles-i kalandozások tem­pójából. Miranda meglátogatja egy régi barátját, Lout, Carrie és Samantha pedig megpróbál be­jutni egy VIP-partira... SPORT1 8.00 T­elevíziós vásárlás 8.15 T­e­­levíziós vásárlás 8.30 Mai hely­zet (ism.) 8.45 Labdarúgás, U19- es Eb-selejtező, Magyarország- Örményország (ism.) 11.15 Tele­víziós vásárlás 11.30 Televíziós vásárlás 11.45 Triatlon, VK-ver­­seny, Mazatlan (ism.) 12.45 Re­nault Clio-kupa, 2. futam (ism.) 13.30 Televíziós vásárlás 13.45 Televíziós vásárlás 14.00 Mo­­torShow 1 (ism.) 14.45 Televíziós vásárlás 15.15 Zuhanyhíradó, Labdarúgó-magazin (ism.) 16.15 Bokszutca, F-1-es magazin (ism.) 16.45 Ralimánia, Kassa-rali, összefoglaló 17.45 Kosárlabda. Férfi bajnokság, döntő, 4. mér­kőzés (élő) 20.00 Heti helyzet 20.45 Motorsport 1 21.30 Full kontakt-magazin. Diákolimpia, országos döntő 22.00 Bokszmá­gia. Mike Tyson-Larry Holmes 23.00 Golf-tv 24.00 Ralimánia, Kassa-rali, összefoglaló (ism.) 1.00 Renault Clio-kupa, 2. futam (ism.) 1.45 Zuhanyhíradó. Labda­rúgó-magazin (ism.) 2.45 Tenisz. Wimbledon 2004, összefoglaló (ism.) 3.45 Full kontakt-magazin (ism.) 4.15 Bokszutca (ism.) 8.00 Full kontakt-magazin. Kempó ob (ism.) 8.30 Televíziós vásárlás 8.45 Televíziós vásárlás 9.00 Zuhanyhíradó, Labdarúgó­magazin 10.00 Mai helyzet (ism.) 10.15 Televíziós vásárlás 10.30 Televíziós vásárlás 10.45 Labda­rúgás, Vb-selejtező, Izland-Ma­­gyarország (ism.) 12.45 Televí­ziós vásárlás 13.00 Televíziós vá­sárlás 13.15 Kosárlabda. Férfi baj­nokság, döntő, 3. mérkőzés (ism.) 15.30 Televíziós vásárlás 15.45 Televíziós vásárlás 16.00 Ökölvívás. Nemzetközi gálák: Vi­­talij Klicsko, Calzaghe, Balzsay (ism.) 17.30 Tenisz, Wimbledon rekordjai 18.30 Tenisz, Wimble­don 2004, összefoglaló 19.30 Ralimánia, Kassa-rali, összefog­laló 20.30 Golf, Ladies European Tour 2. 21.30 Grand prix. Autós­motoros magazin (ism.) 22.30 Bushido. Üsd, vágd! 76/29. 23.30 Bushido. Üsd, vágd! 76/ 30. 0.30 RINGIispíl. Ökölvívó­magazin (ism.) 1.15 Heti helyzet 2.00 Kosárlabda. Férfi bajnok­ság, döntő, 4. mérkőzés 4.15 Labdarúgás. Vb-selejtező, Ar­­gentína-Brazília (ism.) 7.00 Te­nisz, Wimbledon rekordjai (ism.) PALETTA Koncert. A Cultus koncer­tezik a Cool Rock Caféban (a Nyugati pályaudvar mellett, Budapest VI., Te­réz krt.) ma este kilenc órától. Az együttes a The Cult szerzeményeit játssza. Tárlat: A Budapest Kiál­lítóteremben (Budapest V, Szabad sajtó út 5.) ma dél­után öt órakor nyílik meg Duna címmel Willi Weiner és David Willen kiállítása. Képzőművészet. Ma este nyolctól Rudi Punto szob­rászművész művészeti ak­ciója kezdődik zenélő szob­rokkal a Nagykanizsa mel­letti Kendlimajorban. A program a 10. Ludwig Nemzetközi Művésztelep eseménysorozatának része, amelynek zárókiállítását holnap este hétkor nyitják meg. Fesztivál. Ma este hat óra­kor a Városi Kiállítóterem­ben Ugo Maffi festőmű­vész kiállításával veszi kez­detét a beteg gyerekek megsegítésére rendezett XIII. Kék Madár Fesztivál Kalocsán. A vasárnapig tartó programsorozaton lesz komolyzenei hangver­seny, kézműves-bemutató, báb-, színházi és opera-elő­adás, nép- és könnyűzenei koncert. Lemezbemutató: Déja Vu József Attila címmel ren­dezi meg Ágnes Vanilla nemrég megjelent, József Attila verseit feldolgozó al­bumának bemutató kon­certjét az Angyalföldi Jó­zsef Attila Művelődési Központban (Budapest XIII., József Attila tér 4.). A belépés ingyenes. Előadás: Obrecht élete és művei címmel holnap dél­után négykor Báli János tart előadást a Régi Zene­­akadémián (Budapest VI., Vörösmarty u. 35.). A belé­pés ingyenes. Könyvbemutató: Szabó Napsugár: Szelina, a Föld szíve című könyvét mutat­ják be az Alexandra Könyváruházban (Buda­pest V, Nyugati tér 7­) hol­nap délután háromkor. Komolyzene: Válogatás a magyar kórusmuzsika el­múlt 60 évéből címmel rendez koncertet a Buda­pesti Vándor Kórus ma es­te héttől a Jókai Klubban (Bp. XII., Hollós út 5.). Kiállítás: A Budapesti Történeti Múzeumban (Budavári Palota, E épület, Metszettár) ma délután háromkor nyílik meg a Pollack Mihály (1773-1855) emlékkiállítás. » ♦ *

Next