Népszabadság, 2005. július (63. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-07 / 157. szám

NÉPSZABADSÁG MAGYARORSZÁG - ÁLLÁSPONT Pengeváltás vagy párbaj? Nyilatkozatháború a péntekre tervezett Gyurcsány-Orbán-vita előtt Nehéz megmondani, hogy lesz-e Gyurcsány-Orbán-vita pénteken vagy sem? A miniszterelnök szerint Orbán Viktor megfutamodik a vitától, mert nem akar a gazdaság és az ország helyzetéről tények és adatok alapján beszélni. Orbán feltétele ugyanis az, hogy ne számháborúzzanak, hanem beszélgessenek az ország dolgairól. Munkatársainktól kétségessé vált, hogy létrejön-e pénte­ken a Gyurcsány-Orbán-vita. A két fél ugyanis alapvetően másra törekszik: a miniszterelnök arra, miként azt kihívá­sában is megfogalmazta, hogy számok­kal és tényekkel szembesítsék egymást, s így világossá váljon az ország valódi gazdasági helyzete, a Fidesz elnöke vi­szont azt szorgalmazta, hogy ne szám­háborúzzanak, inkább beszélgessenek az országról, a problémákról. Mindezek ismeretében Gyurcsány Ferenc tegnap levelet küldött Orbán Viktornak, amelyben „világos választ” kér arra, hogy részt vesz-e pénteken az ország valóságos teljesítményéről foly­tatandó, számokon, adatokon és ténye­ken alapuló vitán. A miniszterelnök le­velében azt javasolja, hogy pénteken 17 órakor, az Országház Munkácsy Ter­mében a sajtó teljes nyilvánossága előtt tartsák a vitát. „Bízom abban, hogy az ellenzék vezetője és a miniszterelnök között Magyarország teljesítményéről szóló, tényeken nyugvó nyilvános vita nyomán az előttünk álló választási kampány mentesíthető lesz az ország érdekeinek ártó, hamis válságkommu­nikációtól” - áll a kormányfő levelében. Orbán Viktor válaszlevelében leszö­gezte: „A találkozó feltétele részemről, hogy a miniszterelnökök találkozójának helyszínén, annak befejezését követően haladéktalanul folytassuk a munkát, a teljes nyilvánosság bevonásával.” Hoz­zátette: ha Gyurcsány elfogadja a felté­teleket, akkor a rendelkezésére áll. Or­bán levelében kifejti: nem járul hozzá, hogy a kampányt bárki előre hozza. „Kérem ezért, ha találkozni akar velem, kerülje a színpadias és kampányt idéző show-elemeket. Az érdemi munka fel­tételei biztosítottak, hiszen július 8-án, pénteken 14 órától a volt miniszterel­nökökkel Ön megbeszélést folytat” - ír­ta levelében Orbán Viktor. Gyurcsány Ferenc Orbán levelére úgy reagált: a Fidesz elnöke egyértel­műen megfutamodott a vitától. A mi­niszterelnök a Kérdések és válaszok a 100 lépés programról elnevezésű akció nyári zárórendezvényének hallgatósá­ga előtt azt mondta: „Azt gondolom, hogy egyenes politikához egyenes mondatok és egyenes emberek kelle­nek, és egyenes dolgokat akkor is tudni kell mondani, ha valaki ott van, és szembesíti az embert a mondanivaló­jával.” A miniszterelnök által mondot­takat dübörgő tapssal fogadták a jelen­lévők. László Boglár kormányszóvivő la­punknak úgy nyilatkozott: Gyurcsány Ferenc világos választ várt, Orbán Vik­tor viszont csak azt tette világossá, hogy tényeken alapuló vitát nem akar foly­tatni, hiszen „nincs itt a kampányidő”. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a kormányfő épp azért kezdeményezte a vitát, hogy a kampány során ne lehes­sen élni a válságkommunikáció eszkö­zeivel. Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője úgy reagált: „Orbán Viktor levele vilá­gos és egyértelmű, Gyurcsány Ferenc azonban, úgy látszik, hogy nem érdemi munkát, érdemi tárgyalásokat, hanem kormányzás helyett kampányvitát akar.” László Boglár válaszában leszögezte: a vita a tényekről, a gazdaság valós álla­potáról szólt volna, aki ezt kampány­nak véli, az nem tiszteli a tényeket. Megjegyezte: „Orbán Viktor sajátosan értelmezi a kampány fogalmát, hiszen azt nem tekinti annak, amikor ő kam­pánybusszal járja az országot, és ren­dezvényein rendszeresen lekicsinyli az ország teljesítményét. Ha viszont a je­lenlegi miniszterelnök vitára hívja, azt mindjárt kampánynak minősíti.” Révész Máriusz közölte: Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc a volt mi­niszterelnökök találkozója keretében találkozni fog. „Hogy ezt követően lesz-e sajtónyilvános megbeszélés, az kizárólag Gyurcsány Ferencen múlik. Ha érdemi munkát akar, akkor lesz ilyen megbeszélés, ha nem, akkor nem lesz. Csak Gyurcsány Ferencen múlik” - közölte Révész Máriusz. Információink szerint az előzetes viták ellenére mindkét fél elhatáro­zott abban, hogy pénteken nem tér ki a találkozás elől. A 100 lépés kampányzáróján a szimpatizánsokkal szót értett Gyurcsány Ferenc Megint vesztett az állam Strasbourgban Újabb ítéletben marasztalta el a ma­gyar államot a strasbourgi emberi jogi bíróság. Kedden kihirdetett ítéletében - Osváth László, az Agrárinnovációs Kht. volt ügyvezetőjének beadványa alapján - megállapította: sérti a gya­núsított eljárási jogait, hogy az előze­tes letartóztatás meghosszabbítására irányuló ügyészségi indítványt sem az eljárás alá vont személy, sem annak jo­gi képviselője nem kapta kézhez idő­ben, s a korábbi bírósági döntésektől eltérően a Legfelsőbb Bíróság tárgya­lásán már meg sem jelenhettek. Osváth tízezer eurós kártérítés iránti igényét azonban a bíróság elutasította. Osváth a Torgyán József miniszter­sége idején, 1999-ben alapított Agrárinnovációs Kht. vezetőjeként tízmillió forintig terjedő összegeket utalt ki a nyomozás adatai szerint ér­téktelen tanulmányokért. A 2000-ben elkövetett bűncselekmények mi­att egy évvel később eljárás indult, és Osváthot 2001 májusában előzetes letartóztatásba is helyezték, amely­nek időtartamát többször meghos­szabbították, így a volt igazgató 11 hó­napot töltött rács mögött. Az ügyész­ség a mintegy százmillió forintnyi kárt okozó hűtlen kezelés miatt 2003 nyarán vádat emelt, ítélet azonban máig nincs. Egyre több az elmarasztalás Egyre többen ismerik meg a lehetősé­get, ezért egyre többen is fordulnak a strasbourgi emberi jogi bírósághoz, és a panaszok is mind megalapozottab­­bak, ezért növekszik a magyar államot elmarasztaló ítéletek száma - mondta lapunknak Höltzl Lipót igazságügyi minisztériumi helyettes államtitkár az állam számára meghozott újabb ked­vezőtlen döntésről. Hangsúlyozta: Ma­gyarországról az elmúlt tizenhárom évben kétezernél is több panasz érke­zett a bíróságra, ehhez képest a negy­ven körüli elmarasztaló ítélet nem sok. Nem szabad azonban megfeledkezni arról - tette hozzá -, hogy a jogsérel­met megállapító strasbourgi döntés kudarc, hiszen arra figyelmeztet: adott esetben az emberi jogok tiszteletben tartása körül valami nincs rendben. Az elmarasztaló ítéletek döntő többsége az elhúzódó bírósági eljárá­sok miatt született. Az Osváth-ügy azonban másra figyelmeztet, hiszen itt a bíróság azt kifogásolta, hogy a gyanúsított az előzetes letartóztatás meghosszabbítását kezdeményező ügyészi indítványt nem kapta kézhez. A hazai jog szerint elegendő, ha azt a bírósági meghallgatáson ismertetik, az emberi jogi bíróság azonban más­ként látja. Höltzl közölte: az állam­nak és a panaszosnak három hónapja van arra, hogy nyilatkozzék, elfogad­ja-e az ítéletet, vagy kéri az ügy nagy­kamara elé terjesztését. A helyettes államtitkár egyelőre nem tudja, hogy tudomásul veszik-e a döntést. Höltzl elmondta: a jövőben Stras­­bourgban valószínűleg bevezetik az enyhe jogsérelem fogalmát, mert a beadványok szűrése nélkül a bíróság képtelen lesz lépést tartani a pana­szok számának növekedésével - tájé­koztatott a helyettes államtitkár. Ma Strasbourgban mintegy nyolcvanez­res hátralékkal küzdenek. LENCSÉS KÁROLY 2005. JÚLIUS 7­, CSÜTÖRTÖK 3 Greenwichi idő JAKAB JÓZSEF „Egy városon nem szabad, hogy csak úgy átvonuljon az olimpia, miként az 1996-ban, Atlantában történt; az eseménynek meg kell változtatnia a vá­rost, az országot” - vélekedett hetekkel ezelőtt az egykori olimpiai bajnok középtávfutó, Sebastian Coe, a London 2012 projektigazgatója. Greenwichi idő szerint szerda délután háromnegyed egykor városa, országa és ő maga is megkapta az esélyt arra, hogy hét év múlva a gyakorlatban bizonyítsa, mi­re gondolt egészen pontosan. A Trafalgar téren spontán összeverődő tízez­rek ünnepeltek; Párizst kapcsolni valamiért nem tartotta fontosnak a tévé­­közvetítés rendezője, Moszkva, New York, Madrid pedig már órákkal ko­rábban kiszállt a versengésből. Ismét sikk olimpiát rendezni, és ennek csak örülhetünk, ugyanis nem volt ez így mindig. Az 1984-es nyári ötkarikás játékokra történetesen egyet­len város, Los Angeles pályázott. Az akkori érdektelenség oka Montreal anyagi csődje volt: az 1976-os helyszínen nem minden létesítmény készült el időre - a központi stadiont befedhetőnek álmodták, ám a tetőt nem épí­tették meg -, Québec tartomány lakói pedig további tizenöt évig nyögték a speciális olimpiai adót. Moszkvát 1980-ban a legkevésbé sem az anyagi ha­szonszerzés reménye vezérelte, a lényeg a „mi is megmutatjuk! ”-on volt, ám Los Angeles előtt a kanadai malőr miatt sorban állásról nem beszélhettünk. Peter Ueberroth vállalkozói alapon szervezte az 1984-es játékokat, amely annak ellenére zárult 250 millió dolláros haszonnal, hogy közpénzből egyetlen centet sem költöttek el. Ueberroth bizonyította be, hogy az olimpia nem nyerőautomata, éppen ellenkezőleg, erkölcsi és anyagi erőforrás, egy város (vagy akár az egész ország) semmi máshoz nem hasonlítható maga­­mutogatási és kiugrási lehetősége. Los Angeles hátszelének (is) köszönhető Szöul, Barcelona, Sydney és Athén sikere; Atlanta csupán azért lóg ki a sorból, mert szervezésben és le­bonyolításban egyaránt alulmúlhatatlanul amatőr színvonalat produkált. (Már a helyszínválasztás is szerencsétlen volt, az 1996-os esemény az újko­ri olimpiai mozgalom századik születésnapját ünnepelni készülő Athénnak járt volna”.) Az végképp nem véletlen, hogy a 2012-es rendezésre eredeti­leg tizenkét város jelentkezett, a szűkítés után maradó ötök egyike sem ló­gott ki a sorból. Egy olimpia helyszínének kiválasztása is csak olyan verseny, mint a töb­bi: a csalódottak mindig többen vannak, mint a győztesek. Igazságos dön­tés sosincs­­ a nemzeti büszkeségen (akaratlanul is) ejtett sebek nehezen gyógyulnak­­, ám azt senki sem vitathatja, hogy az egyik nagy esélyes győ­zött. És ha így van, akkor jó döntés született. A kandidáló városok (országok) semmit sem bíztak a véletlenre: energiát és pénzt nem sajnálva kampányoltak, Szingapúrban pedig „nevekkel és ar­cokkal” vonultak föl. Aligha ez döntött, mindenesetre tény, hogy amíg az angolok David Beckhamet tolták maguk előtt, addig a franciáknak nem volt ilyen népszerű húzóemberük. A szigetország küldöttségét Tony Blair miniszterelnök vezette, a franciákét Jacques Chirac elnök. Nem kétséges ugyan, hogy a 2012-es olimpia „ügyében” sportpolitikai döntés született - higgyünk abban, hogy a jobb, a kidolgozottabb, a megvalósíthatóbb pályá­zat nyert, mást nem is mérlegeltek az arra hivatottak, és egyéb, a korábbi al­kalmakkor „meggyőzőnek tetsző” érvek sem befolyásolták őket döntésük­ben­­, a végső körben nem csupán London-Párizs mérkőzést vívtak, ha­nem, alig burkoltan, Anglia-Franciaország összecsapás is zajlott. Sportnyelven szólva a szigetország győzött, Tony Blair meg nyert, a töb­bi amúgy Sebastian Coe dolga. G Krakusjól áll NAGY N. PÉTER galázatos még csak elképzelni is, hogy Szita Károly nem volt ügynök, hogy nem ő írta a lapunkban is kivonatolt nyolcvanas évekbeli jelenté­seket a rebellis lengyelekről, presszókban feltűnő arabokról, Kádár egészsé­gi állapota miatti aggodalmakról és egyéb, kora délutáni beszélgető műso­rok unalmát idéző tételekről. Ha Szita nem volt ügynök, s minden úgy van, ahogy ő állítja, akkor a nemzetbiztonság vagy a belügy koholta ezeket a si­vatagszürke szövegeket, hogy egy nem éppen a kemény maghoz tartozó fideszes politikust lejárasson. Annyira azért nem ártalmatlan hely ez a világ, hogy ilyen belbiztonsági szolgálatokat megengedhetnénk magunknak. Vegyük a megnyugtatóbb változatot, és fogadjuk el, hogy minden úgy van, ahogy látszik. Ha egyszer az erre kijelölt helyen együtt van egy Krakus fedőnevű ügynök papírja s Szita Károly e névre szóló beszervezési kartonja, akkor ő ügynök volt. Ahány ügynökélet, annyi történet, a részletek ismere­tének hiányában óvakodnunk kellene az ítélkezéstől. A szövegek kicsit kí­nosak, de kétségtelen, hogy nem egy vérbő spion mutatványai. A jellemre is csak a szükséges belső fenntartásokkal következtethetünk belőlük. Ettől még­­ mondhatnák sokan. Mások. Hanem e tekintetben és ebben a logikai képletben a jelen már védhetetlen. Ott ugyanis Szita Károly szabad ember nyílt csalással vádolja meg a hatóságokat, amelyek szerinte a papírjait ko­holták. Ez már több, mint egy tartótisztnek maszatos jelentéseket írni. És mégis: ezen az úton folytatva a nem túl merész gondolatkísérletet, amely szerint Kaposvár fideszes polgármestere és az 1989-ben megszűnt Krakus Péter ügynök azonos, egyre kétségesebb helyzetekbe kerülünk. Azt látjuk ugyanis, hogy a jellemnek mintha nem volna társadalmi funkciója. Senki nem vitatta idáig nyilvánosan, hogy a kritikus helyzetbe került Szi­ta Károly jó polgármestere Kaposvárnak, amennyiben a mérőszám itt a rendezettség és gyarapodás. Az alig vitatható bizonyítékok ismeretében is töretlen Szita helyi népszerűsége. A képzet erősödik: teljesítmény és jellem, jellem és megítélés független egymástól. És ez csak az első lépcső. A követ­kező, hogy a jellem ártalmára is van a sikerre törő közéleti embernek. Mert jellemmel terhelten aligha lehet megtenni, hogy nem az igazság javára, ha­nem csak annak hárítására tesz az ember. Hogy minden kimondott szó, ha kell, ha nem, valamiféle mesterséges nyelvi és logikai rendszerben fogalma­zódik. Ha kiderül rólam valami, perelek, és akkor már nem beszélhetünk arról, hogy mi volt velem a Kádár-rendszerben. Szabadalmaztatott eljárás­ról van szó: ha miniszterelnökként vettem részt számomra kedves emberek gazdasági természetű kérdéseket is tárgyaló összejövetelein, perelünk újsá­got, támadunk eljárásjogi és alaki fronton, mindent megteszünk, csak szó ne eshessék arról, mi történt. Nem is azért, mert az támadható volna, ha­nem mert a valóság beszüremkedése a jelek szerint a gyengeség jeleként ér­telmezendő. Inkább keverek ide nem létező szeretőket, cáfolok családi zsar­nokságot, bármit, csak az életet be ne engedjük. Ez a képlet még ijesztőbb, mint Szitáé. Ott jellemtelenséget feltételeztünk az igazságrombolás mögött. Itt igazságrombolást látunk, s fogalmunk sem lehet a jellemről. Csak a ha­tás azonos. Hárítani minden valóságosat valamiféle szónokias szinten tart­ható valóság érdekében és a siker legteljesebb reményében. Látható, hogy az emberek jelentős része elfogadja, hogy a sikerhez erköl­csi normaszegésen keresztül vezet az út. Kicsit tán szereti is ezt. Legalábbis a győzteseknél. Ez kínos, de elviselhető, majd vesztesek lesznek, s kiforogja magából a rendszer az igazságát. Ha azonban mindenki elhiszi, mert ta­pasztalja, hogy a sikerhez csak egy út vezet, s ott a jellem elviselhetetlen te­her, akkor­­ Krakus nem dolgozott hiába.

Next