Népszabadság, 2005. július (63. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-07 / 157. szám
NÉPSZABADSÁG - Nemrég egy vitán azt hallottam öntől: a nagyobb teret kapott nyilvánosság miatt érezzük úgy, hogy gonoszabb lett a világ, mint kétszáz évvel ezelőtt. Ennyire egyszerű lenne ez? - A 2000 című folyóirat egyik számában képeket láthatunk arról, hogy az erőszaknak, a megtorlásnak milyen hátborzongató példái voltak már kétszáz évvel ezelőtt is. A Magyar Narancs is arról írt, hogy a futballmeccseken száz évvel ezelőtt is volt huliganizmus. Ez igaz, de egyre több az olyan ember, aki nem találja a helyét ebben a felgyorsult világban. Ha valaki például nem tudja kezelni a bankkártyáját, persze hogy szorongani kezd a bankjegyautomata előtt, és közben fél, hogy akár fényes nappal is megtámadják. Az ilyen emberben gyorsan kialakul az a képzet, hogy „ez nem az én világom”, ami könnyen változik át gyűlöletté, rossz egyéni és társadalmi közérzetté. Mégis, úgy gondolom, hogy az adott viszonyokhoz képest nem nőtt látványosan az erőszak. - Mit jelent az „ahhoz képest”? - Azt, hogy hány olyan ember van, akinek kicsúszott a talaj a lába alól, és mennyi a „megalázott és megszomorított” embertársunk. Nos, ehhez képest még mindig nem sok a mindennapi erőszak. Látható, hogy a közterek, a szórakozóhelyek száma rohamosan nő, a plázák egyre sokasodnak. Mind alkalom arra, hogy az emberek együtt legyenek. Ezzel együtt egyre több a konfliktusforrás is. Ehhez képest mondom, hogy szerény mértékben nő az erőszak. Nem lett kóros lelkületű az emberiség, „nem rohanunk a vesztünkbe”, nem lett veszett a világ. Nem a pokol következik, a fertő, Szodoma és Gomora, ahogyan azt egyesek sugallják. - Önben aztán tényleg nincs erkölcsi pánik. - Egyáltalán nincs. Például az évi háromezer rablás Magyarországon azt jelenti, hogy nagyjából tíz ilyen bűncselekményt követnek el naponta. Ezek többségét sem villamoson hajtják végre, hanem jobbára kocsmázók vagy gyermekek egymás között. Úgy gondolja, hogy torz kép alakul ki az emberekben attól, hogy a kereskedelmi tévék híradói szinte minden alkalommal egy-egy szaftos üzletrablással kezdődnek? - Ez valóban nagyon torzít. Ráadásul a megnövekedett pénzforgalom miatt nőtt, mondjuk a pénzszállítók elleni bűncselekmények száma. Ilyen gond nem volt az ötvenes években. -Az előbb társadalmi fejlődésről beszélt. Az anyagi gyarapodás ön szerint mindenképpen ennek a jele? - A jogállamiság, a sajtónyilvánosság mindenképpen a társadalmi fejlődés jele, és ami korábban rejtve maradt, az ma napvilágra kerül. - A már említett vitában markáns álláspontot fejtett ki, amikor azt mondta, hogy sokallja azt az erőszakmennyiséget, amit a hatalom és a rendőrség produkál. Biztos ez? Hiszen ha a New York-i rendőrség zéró toleranciáját vesszük, annak meglett a gyümölcse: drasztikusan csökkent az erőszakos bűncselekmények száma. Ezt mindig félreértik. Szó sincs arról, hogy a szabályszegővel szemben, ha az indokolt, ne kellene erőszakot alkalmazni. Gyakorló rendőr voltam valamikor, s ha kellett, hát szemrebbenés nélkül ütöttem a törvényes rend érdekében, ha kellett, hátracsavartam a delikvens karját, és megbilincseltem. Ugyanígy voltam a házkutatással is kezdő rendőrként. Először szabódtam, majd ha szükséges volt az intézkedés, nem teketóriáztam. Nos, ami a zéró toleranciát illeti, a Rendőrtiszti Főiskolán mintegy tíz évvel ezelőtt vendégünk volt a New York-i főrendőr. Karizmatikus ember volt. Mindössze másfél éven át volt New York főrendőre. Ha meghirdetjük a zéró toleranciát, vagyis mindenkit megbüntetünk, aki a kezünk ügyébe kerül, akkor a bűnügyi statisztikáknak előtte meredeken emelkedniük kell, s amikor a bűnözők rájönnek, hogy itt nincs „pardon”, akkor kezd csökkenni a bűncselekmények száma. Való igaz, hogy New York ma már sokkal biztonságosabb város. Ott azért az autóst igazoltató rendőrnek is nagyobb a tekintélye. A vezetőnek nem az ablakon át kell kinyújtania a papírjait, hanem először ki kell szállnia a kocsijából. Én azonban nem szeretném visszasírni azt az időt, amikor a rendőr láttán remegnem kellett. Ez a másik véglet. A mi hallgatóink is azon keseregnek harmadévesen, hogy nálunk nincs kellő tekintélyük a rendőröknek. Azt hiszik, hogy ezt parancsszóval vagy rendelettel el lehet intézni. - Ön mit mond nekik? - Azt, hogy ezt a tekintélyt azzal lehetne elérni, ha a rendőrség úgy működne, hogy az elismerést váltson ki. A tekintélyt ki kell érdemelni. A rendőrben még mindig van omnipotenciaérzés, azaz „mindenható vagyok”. Ráadásul a „nép” szereti azt hinni, hogy az ő rendőre ilyen. Az ilyen rendőrképet maga a lakosság sulykolja a rendőrbe, aki „mindent jobban tud”, és akinek „nagy hatalma van”. Ezzel szemben a rendőrség ma sok tekintetben kaotikus helyzetben van. Nincs egyértelmű rendőrképe a magyar társadalomnak. Ami ma folyik, az bízvást nevezhető szemfényvesztésnek, és ez a politikának nagyon tetszik. A hatalom ma egy „látványrendőrségre” tart igényt. De a lényeg: nem azt az erőszakot sokallom, amikor meg kell fékezni egy randalírozót, hanem azt, amit akkor is bevetünk, amikor nem kellene. - A rendőr vitassa meg a rablóval, hogy legközelebb legyen szíves, és tartózkodjon a cselekmény elkövetésétől? - Szó sincs róla. A bűnelkövetőt, a rendbontót meg kell fékezni és az igazságszolgáltatás elé állítani. Ehhez pedig az egyenruha, a bilincs és a fegyver látványa is untig elég. Van, aki ellen persze nem. Ilyenkor kell az erőszakot ténylegesen alkalmazni. Vigyázzunk rá, hogyan beszélünk a polgárral! Fájdalom, még mindig van, aki úgy tanítja a rendőreinket: „Úgy igazoltassál, te rendőrgyerek, hátha meg akarnak ölni.” Nos, ez tévedés. Ez az, amit nem szabad. Ilyen felfogásban sem tekintély, sem valódi, értelmes rend nem lesz. POGONYI LAJOS A tekintélyt ki kell érdemelni Mit tehet és mit nem a rendőr? Milyen a hatalom és az erőszak viszonya? Melyek a mindennapi erőszak formái? Milyen egyéni és társadalmi traumákat ismerünk? Hogyan fest a konfliktuskezelés egy elidegenedett világban? Egyebek között erről beszélgetünk a kriminológus Németh Zsolt rendőr ezredessel, a Rendőrtiszti Főiskola tudományos főigazgató-helyettesével. Királyok közt Nem úgy van, mint a mesékben: királynak lenni strapás dolog. Történt például, hogy három kőrösközi polgármester, akik „népi-nemzeti elkötelezettségű magyar és román honpolgárok’* is egyúttal, egy napon mertek igazán nagyot gondolni. Vagy álmodni. Ha minden a terv szerint megy, október hatodikán magyar-román megbékélési királytalálkozó helyszíne lehet az aradi Tűzoltók tere. Innen már szó szerint idéznénk a kezdeményezők Habsburg Györgyhöz címzett leveléből: „Abból indultunk ki, hogy I. Mihály még mind a mai napig minden románok királya. Habsburg Ottó mint IV. Károly utóda s a páneurópai mozgalom elnöke méltón képviselheti a magyar nemzetet. Nemzeti delegációk állnának a nemzeti királyi zászlók alá, úgymint volt kormányfők, miniszterelnökök, jeles emberek. A tér közepén kicserélnénk a nemzeti zászlókat, meghajtva azokat egymás előtt, a nemzeti himnuszok és Európa himnuszának elhangzása előtt a két király mindkettő anyanyelvén kimondaná: BOCSÁNAT! IARTA MA! Közös, kétnyelvű kiadványban jelentenék ki a két nép őszinte akaratát: békében-barátságban élni a közös Európában.” Álmodni különben magam is szoktam. A múltkor hosszú hajú, szőke királylány voltam, akit a 4-6-os villamos üldözött a királyi termekben fel s alá mindaddig, míg egy Forró Tamás kinézetű teremőr rá nem parancsolt. Ekkor aztán végre felcsendülhetett a Himnusz. Hogy végül ki kért bocsánatot a malőrért, már nem várhattam meg, mert a vekker erősebb úr az álom logikájánál is. És most nem arról van szó, hogy lekicsinyleném a kezdeményezés történelmi léptékét. Dehogy. A királyoknak igenis van miért bocsánatot kérniük. Jómagam a mohácsi vészig képes vagyok visszavezetni azt a vonalat, amely a két nép őszinte barátságának megromlásáért felelős, de ha rádolgozom, könnyedén lemehetek a sumér és a dákoromán kontinuitásig is. Ha már trauma, legyen mély. Ez utóbbit talán már nem is lehetne egy egyszerű zászló-, illetve főhajtással sínre tenni. Ehhez több kéne. Rockopera szép, égő szemű kórussal, talán az Attila vagy az István, a király, de bocsánatot kérhetne Jean-Michel Jarre (Claydermant már kipipáltuk), hogy a Lajosok nevében is legyen ott valaki, hiszen ők is sárosak egy kicsit a dologban, valljuk be. Fellépne a százkarú cigányzenekar és a Bullandra Színház, természetesen Ionesco lenne műsoron, s amikor már mindenki mindenkitől mindenért bocsánatot kért, ha lemenne ez a végtelen, örömódás permutáció, akkor végre nyugodtan aláírhatnák, leleplezhetnék és megfogadhatnák, hogy soha többé, ha addig élünk is. S akkor talán bejönne Fukuyama tippje: vége lenne a történelemnek. Abban a szent pillanatban. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND / MAGYARORSZÁG 2005. JÚLIUS 7, CSÜTÖRTÖK 5 és mi megmutatjuk legjobb árainkat! Új T-Online DSL csomagok egész nyáron fél áron havi 3250 Ft-tól! Az Axelero ezentúl T-Online Magyarország néven nyújtja számodra az internet még nagyobb szabadságát. Mutasd meg, mit szeretnél! Válassz kedvedre új ADSL szolgáltatásaink közül! Ráadásul egész nyáron fél áron netezhetsz és a belépési díjat is elengedjük A T-Online segítségével szabadon irányíthatod élményeidet! Hívd: 1234! *Az ár az ADSL Start csomagunk akciós havidíja kétéves hűségszerződéssel. Az akció a 2005. május 23. és július 31. közötti új megrendelésekre, a megadott csomagokra érvényes, a Magyar Telekom szolgáltatási területén, csak egyéni előfizetői telefonvonalakra nyújtott szolgáltatásra. Más távközlési szolgáltató területén akciónk és szolgáltatásaink eltérő feltételekkel érvényesek. Az egyszeri díj a www.t-online.hu oldal webshopjában történő megrendelés esetén 0 Ft, egyéb megrendelés esetén 4900 Ft. A tájékoztatás nem teljes körű, további információ: www.t-online.hu, 1234 C * HIRDETÉS ■T ■ -Online m m m www.t-online.hu '