Népszabadság, 2005. július (63. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-09 / 159. szám

4 12 2005. JÚLIUS 9., SZOMBAT 4 HÉTVÉGÉ NÉPSZABADSÁG Egy 19 éves pécsi lány április 2-án fel­akasztotta magát. Rokonai, vőlegénye, szeretője ma sem értik, miért tette ezt. Hisz megvolt mindene. Az érintettek ké­résére a tragédia szereplőinek nevét megváltoztattuk, cikkünkben a lányt Juditnak hívjuk. A neveken kívül min­den valós. UNGÁR TAMÁS - Állandóan azon gondolkodom, hogy mit hibáztam el - mondja Judit apja, János. - Talán az volt a hiba, hogy enge­dékeny voltam vele. Nem akartam, hogy úgy nőjön fel, mint én. Apám szi­gorú emberként nevelt engem, nem tűrt ellenvetést. Szénbányász volt, 12 évesen már a föld alatt dolgozott. A negyvenévi bányamunka megkeményítette. Ná­lunk olyan szigor volt, hogy még asztal­hoz sem ülhettünk az ő engedélye nél­kül. Anyám háztartásbeli volt, minden­ben kiszolgálta apámat. Ötvennyolc évesen elvitte egy infarktus. Az apám húsz esztendővel túlélte. Judit halála után János összeomlott. A 48 éves férfi mostanra jutott el odáig, hogy beszélni tud Juditról és a tragédia előzményeiről: - Az apám nagyon szigorú volt, ám ennek is része lehet abban, hogy a mun­kának előttem nagy becsülete van. Erősáramú technikusként pécsi üze­mekben dolgoztam, mint karbantartó. 1995-ben a második porckorongsérv­műtét után leszázalékoltak, azóta rok­kantnyugdíjas vagyok. A bal lábam ér­zéketlen, de annyira, hogy egyszer neki­dőltem egy kályhacsőnek, és a többiek már akkor rángattak el, amikor égett a húsom. Attól még, hogy húzom a bal lá­bam, kiváltottam a vállalkozói enge­délyt, és reggeltől estig ma is dolgozom villanyszerelőként. A gyerekek iránti szigorban viszont már nem követtem apámat. A Jani fiam és Judit mindig nagy szabadságot kapott.­­ Juditot - akit mi Dittának becéz­tünk - nem is lehetett volna korlátozni - véli János 21 éves fia, aki számítógépes programozónak készül. - Ditta már ki­csinek is akaratos volt, és szókimondó. Igaz, a saját szemében a gerendát se lát­ta, máséban a szálkát is észrevette. Az utolsó szó mindig az övé volt. Sokszor megcsaptam emiatt. De sosem voltunk fél óránál tovább haragban. Nagyon ara­nyos kislány volt. Kiskorunkban egy szo­bában laktunk, aztán tizenkét évesen külön szobát kért. Megkapta. Ő a szobá­ját zárta, hozzá csak kopogással mehet­tünk be. Az én ajtóm mindig nyitva állt, ő bármikor jöhetett. De ritkán jött. - Hamar elkezdett fiúzni - mondja János. - Ha 13 évesen nem engedtük el randevúra vagy diszkóba, akkor meg­szökött. Előfordult, hogy kivágta a szo­bája ablakán a szúnyoghálót, úgy lógott el. Másnap délben került haza, erre megpofoztam, ő meg feleselt. Azt kia­bálta, hogy nincs jogom megütni őt, ezért bepanaszol a gyámhatóságnál. Az anyjára jobban hallgatott. Ő meg tudta fogni azzal, ha nem szólt hozzá. De amint az anyja megbékélt vele, újra kezdte a kocsmázást meg a fiúzást. - Élvezte és kihasználta, hogy a fiúk nem tudnak neki ellenállni - mondja János fia, és számítógépéből előhív né­hány fotót Juditról. A fotók alapján Judit mosolygós, for­más teremtés, de összességében átlagos lány. Judit haja a képeken hol barna, hol szőke, hol meg vörös. A naponta 10-15 órát a számítógép előtt ülő, nagy testű bátyja így folytatja: - A képek nem adják vissza Judit egyéniségét. Remekül öltözködött és sminkelt, jól táncolt, évekig járt akroba­tikus rock and rollra, és óriási dumája volt. - Még nem volt 15 éves, amikor te­herbe esett - mondja János. - Az abor­tusz kicsit megviselte, de aztán folytatta korábbi életét. Sokszor összevesztünk emiatt. Azért is sokat veszekedtünk ve­le, mert lógott a gimiből. Ráadásul gyakran belenyúlt a pénztárcámba. El­vitte például a gyűrűmet is. Amikor el­kaptam, azt mondta, hogy kevés a zseb­pénz, mert ha ő elmegy a diszkóba, az minimum háromezer forint. Mondtam neki, hogy dolgozzon, ha több pénzt akar. Erre azt felelte: nem én akartam megszületni, te csináltál, akkor tartsál is el, amíg nem leszek felnőtt! - Amikor Ditta megismerte Karcsit, fokozatosan megváltozott. Karcsi jó ha­tással volt rá - állítja a lány bátyja. - Az internet hozott össze bennünket - tudom meg a 23 éves Karcsitól. - 2002 márciusában a társkeresőn találtam meg a hirdetését. Cseteltünk, és azt írta magáról, hogy 18 évesnél idősebb fiú tár­saságát keresi, mert a fiatalabbakban már csalódott. Irta, hogy terhes lett egy fiútól, és az nem vállalta őt. Azt megtud­hattam róla, hogy ő már tartós és ko­moly kapcsolatra vágyik. Én megírtam neki, hogy apám bútorasztalos, anyám kesztyűvarró, én faipari technikumot vé­geztem, levelezőn főiskolára járok, épí­tész szakoktatónak készülök, mellette egy kft.-nél dolgozom, a cég ajtókat gyárt. 2002. április 13-án találkoztunk először, egy kocsmában. Bár az inter­neten küldtünk magunkról fotót, a kocs­mában nem ismertük meg egymást. Mobillal rám csörgött, hogy mikor jövök már, mire én azt mondtam, itt vagyok. Akkor végre bemutatkoztunk egymás­nak. Aznap órákig beszélgettünk. Két nappal később megint találkoztunk a kocsmában. Utána hazakísértem. Út­közben megfogtam a kezét, és megcsó­koltam. Három hét múlva lefeküdtünk. Júniusban a szüleim megengedték, hogy nálunk aludjon, az én szobámban. Karcsi megmutatja szülei házát és a szobát, ahol együtt élt Judittal. Tágas szoba egy nagy házban. A polcon albu­mok, mindegyik tele a lány képével. - Judit nagyon szeretett bulizni - folytatja a kissé elhízott fiatalember. - Én korábban kéthavonta mentem disz­kóba, vele hetente kellett. Juditnak a diszkóban hihetetlen energiái voltak, három-négy órán át táncolt, én sokkal hamarabb kidőltem, olyankor csak néz­tem őt. Ahogy teltek a hónapok, mind­ketten megváltoztunk, ő megszelídült, én hozzá vadultam. Elég sokat vesze­kedtünk. Azt, hogy min, fel se tudom idézni. Apróságokon. Hamar felhúzta magát. Engem dühített, hogy mennyire szeret dicsekedni. Még a volt fiúival is. A szobájában a falon volt egy papír, arra felírta, hány fiúja volt már. Vagy húsz név szerepelt a listán. Sértett, de túltet­tem magam rajta. Egy évvel a megis­merkedésünk után, 2003 március else­jén eljegyeztük egymást. - Karcsit megkedveltem, mert úgy láttam, hogy jó hatással van a lányomra - mondja János. - De Judit azért to­vábbra is sokat lógott az iskolából, ezért másodikban osztályismétlésre buktat­ták. Látszott, hogy semmi terve sincs magával. Közben azonban más bajokra kellett figyelnem. 2003. januárjában meghalt az apám. 88 éves volt. A felesé­gem akkor már két éve gondozta, ápolá­si díjat kapott érte. Miután meghalt az apám, az asszony vissza akart menni dolgozni. Egy boltban kapott vezetői ál­lást, de mielőtt visszament volna, meg­­műttette az epekövét. Addig azért nem feküdt kés alá, mert az apámat nem hagyhatta magára. Márciusban kivettek belőle egy harmincnyolc milliméteres követ, ám az állapota a műtét után ros­­­szabb lett. Az orvosok nem találták az okát. Két hét elteltével fehér hab jött a szájából, erre átvitték az intenzívre. Ne­gyed órával később meghalt. Utóbb ki­derült, hogy belső vérzése volt. - Juditot nagyon megviselte az anyja halála - folytatja Karcsi. - Mégis, az anyja halála után egy hónappal össze­jött egy fiúval. Bevallotta, és azt kiabál­ta, hogy elege van belőlem! Aztán még aznap bocsánatot kért, és kibékültünk. - Karcsi megbecsülte Dittát - mond­ja a lány bátyja. - Türelmes volt vele, és sok ajándékot vett neki. Ruhákat, hifit, DVD-t, ékszereket. - Egészen 2003 decemberéig jól megvoltunk - mondja Karcsi. - Kará­csony előtt néhány nappal elmentem elé az étterembe, ahol esténként dolgo­zott. Ott várt rá egy másik srác is. Judit azt mondta, hogy ő a Krisztián, és egy gimibe járnak. Krisztián negyedikbe, Judit harmadikba. December 23-án nem mentem el Juditért, és ő nem jött haza. Hívtam mobilon, de nem vette fel. Ideges voltam, bevettem pár nyugtatót és megittam egy üveg likőrt. Éreztem, hogy Krisztiánnal van. - Akkor velem volt - állítja Krisztián. A 21 éves, magas, vékony, szabályos arcú fiatalember tavaly fejezte be a kö­zépiskolát, azóta munkanélküli. Azt nem tudja, hogy mivel szeretne foglal­kozni, most a szülei tartják el. Krisztián így idézi fel a kapcsolat kezdetét: - December 18-án beszélgettem Ju­dittal először, az utcán összefutottunk, és együtt mentünk iskolába. Aztán jött az a kínos eset, amikor az étterem előtt ketten vártunk rá Karcsival. December 23-án csak én mentem eléje, és felmen­tünk a Misinára, a tévétoronyhoz. Fent a hegyen állt a hó. Hógolyóztunk, és so­kat nevettünk. Visszafelé meg akartam „Engem nem csaphatott be, éreztem az ágyban, éreztem a gesztusaiból, a fásultságából, és abból, hogy állandóan betegeskedett.” csókolni, de nem engedte. Azt mondta, vőlegénye van. Akkor minek ez az egész, kérdeztem tőle. Abban a pillanatban jelzett a mobilom, hogy üzenet érkezett. Judittól jött, és egy versike volt rajta: „Ha ezt az üzit a kezedbe veszed, a kül­dője szívesen megfogná a segged. A mo­solyodról ítélve tetszik az ötlet. Kipró­bálhatnánk egy kicsit többet?” Akkor megcsókolt. Elmondta, hogy korábban szerelmes volt valakibe, de az cserben­hagyta. Ettől elvesztette az önbizalmát, és jól jött neki Karcsi, aki feltétel nélkül szereti őt. Ő nem szerelmes Karcsiba, de szereti, és nem hagyhatja el. - A 2003-as szentestét együtt töltöt­tük - mondja Karcsi. - Karácsony után kijelentette, hogy a Krisztiánt szereti. A szobámban feküdtünk, és sírtunk. Szil­veszterre viszont kibékültünk, és 2004 első két hónapjában nálam lakott. De akkor már hideg és durcás volt velem. Februárban beismerte, hogy ő már a Krisztián szeretője. Két hétig nem lát­tam, addig csak a Krisztiánnal találko­zott. Márciusban visszajött, és azt mondta, engem szeret, házasodjunk össze, és legyen gyerekünk. Azt mond­tam, ez még korai lenne. - Ditta tényleg gyerekeket akart - mondja a lány bátyja. - Nem akart dol­gozni, inkább egy családról szeretett volna gondoskodni. De nem tudott vá­lasztani a két fiú között. 2004 nyarán elmentünk egy asztrológushoz, aki azt mondta neki, hogy két fiú közt őrlődik, és októberben döntenie kell. Ettől meg­nyugodott, azt mondogatta, hogy októ­berig van idő. - Tavaly márciustól júliusig együtt voltunk - mondja Karcsi -, de azért sokszor volt olyan érzésem, hogy Judit kettős játékot űz. Július 15-én azt java­soltam, ünnepeljük meg a hónapfordu­lót. Korábban volt egy olyan szoká­sunk, hogy a hónap közepén elmen­tünk valahová enni-inni. Erre Judit azt mondta, hogy ne legyek annyira bol­dog, mert ő újra együtt van Krisztián­nal. Azt mondtam neki, hogy ha nem hagyja el Krisztiánt, öngyilkos leszek. Benyugtatóztam magam és ittam rá, majd beültem a kocsimba. Ő beugrott hátra, és próbált leállítani. De én nem hallgattam rá, felhajtottam a Mecsekre. Az egyik kanyart nem tudtam bevenni, és összetörtem a kocsit. Mi megúsztuk apró horzsolásokkal. Judit még aznap elment Krisztiánhoz. - A tavalyi nyarat együtt töltöttük - mondja Krisztián. - Csodálatos volt. Ugyan sokszor összevitatkoztunk, de az sosem volt igazi veszekedés. Aki látott minket, érezte, hogy csak évődünk, ko­molyan nem fogunk összeveszni, mert mi elszakíthatatlanok vagyunk. - Tavaly októberben visszajött hoz­zám - mondja Karcsi. - Novemberben vett egy autót. Onnan volt pénze, hogy a kórház elismerte a hibáját az anyja ha­lálában, és peren kívül fizetett a család­nak. Judit a pénzből kapott másfél mil­liót, s abból félmilliót befizetett egy Fiatra. Akkortól mozgékonyabbá vált, és már sosem tudtam, hol jár. - Tudtam, hogy visszajár Karcsihoz - mondja Krisztián. - Judit gyakran ka­pott üzenetet Karcsitól, hogy öngyilkos lesz, ha nem megy vissza hozzá. Olyan­kor megijedt, és visszament. Karcsi ala­csony, kövér, előnytelen kinézetű srác, bántott, hogy nekem vele kell osztoz­nom Juditon. Idegesített az is, hogy Ju­dit kezdett olyan lekezelő lenni, mint én. Mert sajnos, gyakran nyegle vagyok. Akkor már ő is sokszor lekezelő módon beszélt velem. - Azt mondta egyszer, hogy ha en­gem és a Krisztiánt egy férfivá lehetne gyúrni, akkor ő lenne a legboldogabb nő a világon - mondja Karcsi. - Krisztián bohóbb, fiatalosabb és jobb az ágyban, bennem több az emberség, és én lesem minden kívánságát. - Tavaly ősszel már ritkán találkoz­tam Judittal - mondja János. - A fele­ségem halála után egy évvel megismer­kedtem egy özveggyel, megszerettük egymást, és odaköltöztem hozzá. A csa­ládi házunkat a két gyerekre bíztam. De azért, ha ritkán is láttam Juditot, láttam, hogy őrlődik a két fiú között. Nem titkoltam, hogy én inkább Karcsit kedvelem, mert úgy véltem, Juditnak az általa nyújtott biztonságra van szük­sége. De azt is láttam, hogy ő Krisztián­ba szerelmes. - Az apja és a bátyja nem kedvelt en­gem - mondja Krisztián. - Ők többre becsülték Karcsit, merthogy eltartotta Juditot. Pedig a magam módján én is megadtam Juditnak mindent: szeret­tem, meghallgattam, komolyan vettem, és arra biztattam, hogy menjen egye­temre, ott majd találkozik olyan embe­rekkel, akik kinyitják előtte a világot. És ő is nevelt engem. Azt kérte, hogy keres­sek munkát, dolgozzak, legyek tisztelet­tudó a szüleimmel. - Az idén januárban megint el akart hagyni - mondja Karcsi. - Azt mond­tam, akkor megölöm magam. - Januárban és februárban végig ná­lam aludt - mondja Krisztián -, de biz­tos voltam benne, hogy visszajár Karcsi­hoz. Tagadta, azt mondta, csak engem szeret. De engem nem csaphatott be, éreztem az ágyban, éreztem a gesztusa­iból, a fásultságából, és abból, hogy ál­landóan betegeskedett. - A Krisztiánt szerette, de azt tervez­te, hogy az idén összeházasodik Karcsi­val - mondja Judit apja. - A húsvét utáni kedden összevesz­tünk - mondja Krisztián -, azt kiabál­tam neki, hogy nem osztozom rajta to­vább. Vége! Meg akart csókolni, de nem engedtem. Sírt, aztán hazament. - Itthonról még felhívta Krisztiánt - mondja Judit bátyja és kiabált vele. Azt mondta neki, hogy terhes tőle. Ami­kor meghallotta, hogy Krisztián nem vállalja, üvöltött, nyugodj meg, nem va­gyok terhes, elvetéltem. Akkor én fel­hívtam Karcsit. Elmondtam neki, hogy eljött az ő ideje, legyen észnél, mert Ditta végleg szakított Krisztiánnal. - Csütörtökön találkoztunk - mond­ja Karcsi. - Elautóztunk az én kocsim­mal Komlóra, meg vissza Beszélget­tünk. Azt mondta, hogy kér két hetet, akkor elmondja, miként döntött. - Péntek este tízkor Judit autóval be­állított hozzánk - mondja Krisztián. - Nem voltam otthon, anyám engedte be. Egyből lefektette, mert annyira be volt gyógyszerezve, hogy nem bírt megállni a lábán. Amikor hazaértem, aludt. Mel­léje feküdtem. Mire szombat reggel fel­ébredtem, eltűnt. - Szombat reggel a szomszédasszony szólt, hogy a húgom a kertben, a földön alszik - mondja Judit bátyja. - Bevit­tem a szobájába. Nem kérdeztem tőle, hogy mi történt, akkor már jó ideje nyugtatókon élt. Gondoltam, tele van gyógyszerrel, majd kialussza magát. Este hétkor benyitott hozzám. Én szá­­mítógépeztem. Ő azt mondta, hogy au­tózik egyet, és elköszönt. Hallottam, hogy indítja a kocsit. Én tovább számí­­tógépeztem. Cseteltem lányokkal. Gyakran így ismerkedem. - Szombaton többször hívott a mobilomon - mondja Krisztián -, de nem vettem fel. SMS-eket küldött, de olvasás nélkül letöröltem mindet. Mi értelme annak, hogy szerelmet vall ne­kem, majd elmegy Karcsihoz. Elég volt! - Vasárnap reggel szólt a szomszéd­­asszony, hogy menjek ki az udvarra - mondja Judit bátyja. - Kimentem, és Ditta ott lógott a diófán. Kiderült, hogy este nem ment el hazulról, csak beindí­totta a kocsit, majd leállította. Aztán fel­kötötte magát. Én ebből semmit se vet­tem észre. Odabent cseteltem. - A fáról lógó kötelet Judit lefotózta a mobiljával - mondja Karcsi. - Amikor felkötötte magát, egy kötött sapka volt a fején. Azt a sapkát sosem hordta. Gye­rekes sapka volt. Pomponos. Két férfi, egy lány

Next