Népszabadság, 2005. július (63.évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-09 / 159. szám

NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGE 2005. JÚLIUS 9., SZOMBAT 11 Aki innen jön, az jó házból való. Ez egy jó ház, ugyanis. Persze a pesti Üjlipótváros általában egy jó hely. Elég jó. Viszonylag jó. Úgy kell hát elrontani, hatalmas lakótömböket építeni köréje, hidat, utat meg nem építeni, hogy az eddig csendes, békés, lakható városrészre az autók mocskos, zajos csor­dája ráözönöljön. De a Phönix-ház befelé forduló, magának való, elmélázó ház; emlékezik a régi szép időkre, és ab­ból él. 1929-ben épült. Újlipócia lassan száz éve épül folyamatosan: a Katona József utcában akad három egyemeletes, legalább százötven éves lakóház. Vidor Emil Palatinus-tömbjei 1909-esek. Az első világhábo­rúig kiépült a Váci út felőli szegment nagyja, majd háború miatt szünet következett. Aztán a húszas évek végétől a következő háborúig kiépül­tek a legjellegzetesebb, hatalmas udvart körbefo­gó tömbök, a Szent István park és a Pozsonyi út nagyszerű házai, és folytak építkezések a hatva­nas években is - például egy iskola az egykori te­nisz- és korcsolyapályák helyén. Mégis: a városrész egységes, jellegzetes, és a körút menti szomszédaitól meglehetősen elütő. A Hollán Ernő, Katona, Pannónia és Wallen­berg (alias Phönix) utcák határolta Phönix-ház nevét tulajdonosáról, a Phönix életbiztosító-társa­ságról nyerte. Az 1882-ben alapított cég életbizto­sítási állománya 1928 végén 1430 000 000 pengő volt, díjbevétele 68 400 000 pengő, szavatossági alapja 194 000 000 pengő, de ez a kutyát sem ér­dekli ma már, engem legalábbis biztosan nem. A társaság egész Európában működött, foglal­kozott élet- és járadékbiztosításokkal, nyugdíj-, baleset- és leánykiházasítási, családi és gyer­mekbiztosításokkal is. (Kár, hogy nem tudok jog­utódról, szívesen kötnék egy leánykiházasítási biztosítást.) Az épülettömböt Jónás Dávid és Jónás Zsig- mond tervezte. A testvérek közül Dávid 1871-ben született Pesten. Tanulmányait itt végezte el, majd Bécs- ben Fellner és Helmer műtermében komplettíro- zott. Zsigmond 1879-es, vele kapcsolatosan csak pesti tanulmányokról maradt fenn adat. Korabe­li építészszokás szerint párban dolgoztak. (Álta­lában a pár egyik fele volt a menedzser, a másik a művész.) Ma is megtekinthető házaik közül említsük meg az Arany János utcai Goldberger-házat, amelyben a legutóbbi múlt rendszerben a valutás bolt működött, vagy a Dohány utcai Tolnai Si- mon-féle házat, amelyben az Egyetemi Nyomda volt, nem is tudom hirtelen, megvan-e még. Az építészpárnak még tizenegy testvére volt, rögzítsük hát a derék mama nevét is, hisz az 1839-től 1918-ig élt Kollinsky Ida tizenhét év le­forgása alatt tizenhárom gyerekkel örvendeztette meg derék kereskedő urát. Ráadásul a minőség­gel sem lehetett baj; a családfából úgy silabizá- lom, hogy tucatnyi gyerek tisztes kort ért meg. Igaz, 1944-re már csak hárman maradtak; Lujza, aki Gabos Gábor zongoraművész nagyanyja volt, Dávid, aki 1951-ben halt meg, és Leonóra, akinek halálozási dátumaként épp ez a baljós év, az 1944-es van feltüntetve. A Jónás gyerekek egyike, Szidónia, a Szudéta- vidékről idekeveredett kereskedőnek, Bacher Mórnak, tehát dédapámnak lett a felesége - innen tudom ezeket. Nyilván ezzel is összefüggött, hogy a tönk felé föltartóztathatatlanul csúszó családom 1930-ban ide, a frissen épület Phönix-házba költözhetett - ha csak egy-két évre is. Mivel hatvan évvel később magam is laktam a házban, és mai pesti zugunk ablakai is a Phönix-házra néznek, mondhatni, több szálon kötődöm ide. A hétemeletes, nyolc lépcsőházas épületben eredetileg két-két lakás volt egy-egy szinten. Ma három-négy. Úgy saccolom, lakhat itt vagy hét­száz polgár legalább, egy közepes falunyi nép. A polgár titulus nem a manapság megszokott cinikus szógyalázás, hanem pontos jelölés: nem gazdag, de megélő polgárok laktak és laknak itt; zömmel értelmiségi beosztásban iparkodók: ta­nárok, könyvtárosok, hivatalnokok, színészek, muzsikusok, hírlapírók, ügyvédek, orvosok, filo­zófusok, antikváriusok és becsületben megőszült nyugdíjasok. (Gábor Miklós és Tátrai Vilmos egy­kori lakosokra táblák is emlékeztetnek.) A ház történetének első éveiben az alsó szinte­ken iskola üzemelt: az a zsidó elemi, amely 1940- ben a Hollán utcába, a mai zeneiskola házába költözött. A házban számos bolt, üzlet, hivatal, egység működik ma is. Közülük kettőről tudom, hogy a kezdetektől, tehát immáron hetvenöt éve konti- nuus. Az egyikről mindenki tudja ezt: a Pannónia és a Wallenberg utca sarkán lévő gyógyszertár be­rendezése is alig változott a nyitás óta. A másikról már kevesebben tudják, hogy lassan háromnegyed évszázada nem változott a profilja: kezdetektől húst mérnek benne - a sarki hentes a háború előtt a Köztisztviselők Fogyasztási Szövet­kezetének húsboltja volt. Működött még a házban fotográfus, aki a ház­ban lakó gyermekeket ingyért vette le. Meg is van a kép, kinn lóg a falon, amióta az eszemet tudom, a három Bücher gyerekről. Volt itt gyermekkocsi-szaküzlet, zöldséges, no meg tejcsarnok is. Ma már egy gyerek, mondjuk egy negyvenéves, azt se tudja, hogy az micsoda. Én még jártam tejcsarnokba, ha nem is ebbe. Tejeskannával kellett oda járulni, abba merte bele a félliteres mericskével a tejeskannából az asz- szony a tejet. Volt üveges tej is, kibillenthető pa­pírkupakkal, és volt kakaó. De a kannás tej volt az igazi. Annak a mostani tej már nyomába sem ér­het. Nem is iszom tejet, egy korty nem sok, de annyit sem ma már. A csillaggal jelölt ház a nyilasdúlást viszonylag szerencsésebben vészelte át, legalábbis a Wallen­berg utcai fronton lakó Marika, aki a harmincas évektől lakik itt, nem referált a környéken akkor mindennapos szörnyűségekről. A lakások többsége ma hatvan-száztíz négyzet- méteres, jó beosztású, variálható, világos. Á csa­pokból Margit-szigeti termálvíz folyt, míg valaki­nek eszébe nem jutott, hogy ez túl jó és olcsó, és gyorsan meg nem szüntette ezt. A Phönix-ház legnagyobb kincse, persze, a kert. A többi újlipótvárosi tömb is kertet rejt magá­ban, de az föl van szabdalva áthághatatlan keríté­sekkel apróra, hiába lehetne gyönyörű park mind­egyikben, akár szebb is, mint ez itt. De ez egy ház, egy kerttel, aminek közepén még látszik az egykori szökőkút nyoma, ha tetejéről a szobrot már el is sétáltatta a valami csibészben manifesztálódó mellékvihara a történelemnek. De a hatalmas platánok enyhet adnak, a rigó- fütty feledteti a Pannónia utcán hömpölygő ko­csisor zaját; délutánonként kiülnek a padokra az öregek; nyugalom van, béke, csend. Hacsak nem csap valami orbitális zsúrt valamelyik csemete, vagy nem jön rá a kürtösre a gyakorolhatnék, vagy nem kezd ordibálni az egyik lépcsőháznak bolondja hirtelen. Mert bolond itt is akad, annak muszáj lennie itt is, minden pesti házban van bo­lond, legalább egy, de annyi biztosan. A városhá­zán alighanem megbújik az alagsorban egy titkos osztály, egy bolondelosztó, amely gondoskodik arról, hogy minden pesti háznak meglegyen a maga bolondja. Olybá tűnik: a magas hivatalnak ez az egyetlen részlege, amely zökkenőmentesen, hatékonyan, hibátlanul működik. Embermindenség Popper Péter: Kinyílt az Ég? Súlyfölösleg Nádasdy Ádám: Soványnak kéne lenni Háromszáz oldal vers és vers­elemzés? És ez sikerkönyv? Hiszen a „gondolta a fene” óta teljesen legitim, ha valaki utál­ja a verselemzést, ráadásul a költeményolvasás művelése legalább annyira kiment a di­vatból, mint a barlangrajz. És mégis (mozog), a Föld (alat­tunk), mert Popper Péternek sikerült olyan könyvet adnia a kezünkbe, amely fölforgat bennünket. Kinyílt az Ég? - kérdi a cím, és a válasz: hát hogyne. Kinyílt alattunk az Ég, mert fölébe száll a képzelet, versről versre jobban sejteni, hogy merre. S hogy mivégre ez az egész foglalatosság? Össze­szedni kedvenc verseinket, rá­tukmálni őket arra, aki kíván­csi (vagy az lesz) rá, közöttük hosszabb és rövidebb, jobb és rosszabh saját kommentárok­kal. Olvasónapló ez, amely nem fél az lenni. Főleg: nem restell az lenni, sejtetve, hogy a szerző irdatlan szellemi mun­kát volt hajlandó elvégezni a kedvünkért, sőt: hogy a ked­vünkben járjon. Illik éppen ide? Nyilván nem. Hát akkor bemutatom - írja egy helyütt, éppen a Cantata profana fölve­zetéseként, hisz’ ez az alcím: profán verseskönyv. És akkor el kell olvasni a jó hosszú verset. Ráadásul ez már a sokadik, és még nagyon sok van hátra. Aztán el kell olvasni Popper ezzel kapcsolatos kér­déseit (sokat), amelyekre nem ő, hanem valaki más vagy vala­ki másnak a verse válaszol. Az­tán egy közlés, például az, hogy „ehhez az életérzéshez ta­lán Burns áll a legközelebb”. Na és? Ki az a Burns? Ja, ter­mészetesen Ady is írt valami ugyanolyasmiről (női agresszi­vitás, most éppen). Tetszenek érteni: ebben a verseskönyvben témák van­nak, sok költemény-topic, azaz az embermindenség, tetszenek tudni, a költészet maga. Az ember saját, egyszeri és megis­mételhetetlen világmindensé­Azokat a verseket adja át, amelyek szerinte az emberi gonoszság- elleni hadsereg tagjaivá váltak. ge, már amennyire megismer­hető. „Hamlet valóban veszé­lyes fiú.” Kétlapozásnyira Lao- ce soraitól, hát valóban veszé­lyes. Nagy ugrás, mosolyogva, nyugtat meg Popper a szédítő távolság és a nagyon is valósá­gos gondolati szakadék fölött, s lám: biztonsággal átkeltünk rajta. Kösz, tanár úr. Mire a Faludy-Villonhoz érünk, megint fölhukkan Ady (mindig előkerül, ha szükség van rá, és sokszor van rá szük­ség), de jön egyszer Ladányi Mihály is, ha már itt tartunk. Popper nem összerakta ré­szecskékből az emberminden- séget, hanem olyan természe­tesen áll az össze, mint az igazi világegyetem az igazi részecs­kékből. És ugyanolyan könnyű-ne­héz fölfedezni is. Amíg nem te­szi meg valaki helyettünk, na­gyon nehéz, lehetetlen. De ha valaki már fölfedezte, legyint- hetünk: jé, milyen világos és egyszerű! Popper bátor szerző, nem fél a közhelyektől sem. Neki nem’ kell félnie, ismeri őket, értékü­kön, különben is, akik köréje gyűlnek a kötetben, nemcsak egymást, őt is kisegítik a pác­ból. E versek e világa ilyen. Popper csak a könyv vége felé panaszolja el, hogy a mi vilá­gunk már nem ilyen, hanem - de hát olvassák el tőle inkább. Popper azokat a verseket adja át, amelyek szerinte az emberi gonoszság elleni had­sereg tagjaivá váltak. Ajjaj, ez már küldetéstudat, veszélyes. Bajban ismerszik meg a barát: Babits, Dsida, megint Ady és végszó gyanánt Ladányi hívatik hozzá, és jön is segítsé­gül. Gyógyítsuk meg az elha­lasztott holnapot, itt a vége a kötetnek. Nem az emberi világnak, mint az elkeseredett szerző sejteti, hisz ez a kötet is „emberi öröklétet” igazol. Összecsukjuk, de még hosz- szú percekig nem akarjuk letenni. (Saxum kiadó, 2480 forint) NYÍRSÉGI OSZKÁR De miért is? Nádasdy Ádám ver­seskötetének címadó versében az „ősöreg, guru hírében álló pszichológus” tanácsolta ezt a költőnek, pontosabban a „Tanár úr”-nak. Ezzel a megszólítással Nádasdy mint életrajzi személy lép be a versbe, hiszen tudvalevő, hogy jelentős közszereplést vál­laló egyetemi tanár. De a hús-vér nyelvtudós is nyelvi alkotássá vá­lik a versben; igaz, tisztelői közül sokan nyüván ezt a nyelvileg megalkotott tanár urat látják be­le a magánemberbe. Ilyen az ala­nyi költészet: sérülékennyé teszi a költőt, hiszen életéből csinál verset. A versben azonban tárgy- gyá válik, ami viszont védelmet ad. Nádasdy előző kötetében, A rend, amit csinálokban merész önfeltárulkozást hajtott végre. Most visszahúzódott, legalábbis mintha alany és tárgy kényes egyensúlya lenne új kötetének legfőbb kérdése. „Könnyű annak, aki csontos, sovány, / az látja a saját érzel­meit”. Költő esetében valóban nem hátrány, de a neves pszicho­lógus szerint erre mentálhigié­niai okból van szükség: aki látja, hogy idegpályáin az érzelmek úgy futkosnak, mint „a svájci ki­rakatban a modellvonatok” az kiismeri magát indulatai között, és irányítani tudja őket: „A so- rompócska mindig lecsapódik, / mikor arra robog a gyűlölet, / nem tompítja a csattanást a zsír”. Bármilyen tetszetős is azonban a hasonlat, nemcsak a tapasztalat nem igazolja, hanem maga a vers sem. Ezek a modellértékű érzelem­mozdonyok a versben bizony ne­kimennek a sorompónak, talán át is szakítják, különben nem hallanánk csattanást. Szó sincs önfegyelemről: mindössze vilá­gosan lá^a, amikor a vesztébe rohan. És mi van azzal, aki nem sovány? Előtte ezek szerint nem csapódik le sorompó, az ütközés azonban mégis elkerülhetetlen: csak tompítja a zsír. Úgy kell ezt értenem, hogy aki sovány, az ér­zelmi terepasztal, aki kövér, az zsírpárna; vagyis ez a két, egy­Aki túl kövér, az a költészetben is hajlamos legömbölyíteni az éleket. másba tömörített - komplex - költői kép példázza, hogyan él­jük meg testi-lelki alaktanunk szerint a konfliktushelyzeteket, és hogy ez müyen módon gazda­gítja önmagunkról való tudá­sunkat? De még akkor is ott a kérdés: miért is könnyű annak, aki sovány? A sok érzelmi bal­eset miatt? Amitől a szeme előbb-utóbb úgy fog tikkelni, mint a fénysorompó lámpája? Olvasható persze mindez iro­nikusan is: azért könnyű a lelki soványnak, mert nehéz neki; de lám, a lelki kövérnek még nehe­zebb, vagyis könnyebb, hiszen nem látja a sínpályákat, amelye­ken érzelmi vonatai futnak. A vers ebben az esetben arról szól, hogy milyen veszélyek leselked­nek arra a lelki beállítódásra, amelyet a neves pszichológus úgy fogalmaz meg: „Ön túl kö­vér”. Aki túl kövér, az a költészet­ben is hajlamos legömbölyíteni az éleket. Váratlan hasonlataival hálás nevetésre ingerel, versei­nek a végén csattanóval oldja fel a feszültséget. Ettől ugyan kiszá­mítható lesz a vers, de az olvasó váija is a kiszámítható meglepe­tést. Kis meglepetések ezek: megtudjuk, hogy a költő is épp­olyan zavarba ejtő helyzetekben ügyetlenkedik, mint bárki más, csak ő aztán azt mondja: zavarba ejtő helyzetekben ügyetlenked­tem. És máris nem kell szoron- gani az emlékétől. Kezelni kell a dolgokat: az egész szovjetrend- szer egy karácsonyi ajándékul kapott, rosszul megtervezett, dögnehéz villanyvonatba sűrű­södik, amely folyton kisiklik és felborul. Akkor bosszantó volt, de most mulatságos visszagon­dolni rá. Nádasdy Ádám ilyen metaforákkal párnázza ki a vilá­got. Hogy aztán a kötet végén váratlanul azt mondja: „nincsen miniatűr tragédia”. Igen, van tra­gédia, tárgyakba, emlékekbe zsugorítva, de nem kell hagyni, hogy kiszabaduljon. Lehet, hogy Nádasdy költészetének van iga­za. Súlyfölösleg biztos, hogy nincs rajta. (Magvető, 68 oldal, 1690forint) FERENCZ GYŐZŐ i í Phönix-ház BÄCHER IVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék