Népszabadság, 2005. október (63. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-03 / 231. szám

NÉPSZABADSÁG Erős pillér kontra csődveszély Önkormányzati költségvetés: Gyurcsány a fő számokból nem enged A települések jövőre csak akkor kaphatnak a költségvetés terve­zetében szereplőnél több pénzt, ha azt sikerül máshonnan el­venni - tette világossá a kor­mányfő az önkormányzati ér­dekszövetségekkel folytatott múlt heti egyeztetésen, röviddel az önkormányzatok napja előtt. Hírösszefoglalónk A magyar önkormányzatok a demok­ratikus intézményrendszer erős pillé­rei - mondta szombaton Lamperth Mónika belügyminiszter, az önkor­mányzati rendszer fennállásának 15. évfordulója alkalmából rendezett Kos­suth téri ünnepségen. Mások úgy vél­ték, korántsem ennyire rózsás a hely­zet. Ezért „Lassan csődbe mennek az önkormányzatok”, „Csődbe visztek bennünket” feliratú transzparensekkel tiltakoztak, bele-bele fütyülve az el­hangzó beszédekbe. (A rendőrök a táb­lás demonstráció befejezésére szólítot­ták fel az elsősorban hajdú-bihari de­­monstrálókat, mondván, hogy min­denféle tüntetést előzetesen be kell je­lenteni, ez pedig nem történt meg.) A parlament 2000-ben nyilvánítot­ta a Helyi Önkormányzatok Napjává szeptember 30-át, annak emlékére, hogy 1990-ben ezen a napon tartották az első helyhatósági választásokat. „Az elmúlt 15 év önkormányzatisága kiállta az idők próbáját” - mondta kö­szöntőjében Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnök, aki a központi államha­talom pótolhatatlan ellensúlyának ne­vezte az önkormányzati rendszert. A miniszterelnök hangsúlyozta: a tago­latlan hatalom nem teremt szabadsá­got, hanem megfojtja a demokráciát, az osztott, ellenőrzött, ellensúlyaival kiegyensúlyozott hatalom viszont megóvja a szabadságot. Ezért az ön­­kormányzatok fontos alkotmányos fel­adata, hogy ellensúlyt képezzenek a központi államhatalommal szemben. Az önkormányzati törvény minden egyes települési közösségnek megadta az önkormányzás lehetőségét, így ma­guk intézhetik a helyi ügyeket - jelen­tette ki szombaton a belügyminiszter. Pénteken viszont az Országgyűlés ön­­kormányzati bizottságának fideszes el­nöke, Kovács Zoltán - a költségvetés aznap nyilvánosságra hozott tervezete kapcsán - inkább azt hangsúlyozta: előre látható, hogy a települések 2006- ban is napi gondokkal küzdenek majd, ezért éppen az önkormányzatiság alapelve, az önállóság sérül majd. Az önkormányzati érdekszövetségekkel folytatott egyeztetésen a kormányfő azonban világossá tette: a javaslatban szereplő főszámoktól nem hajlandó el­térni, és a települések csak akkor kap­hatnak többet, ha a pénzt máshonnan el lehet venni. Mindazonáltal az egyez­kedés még folytatódik. A mindenkori ellenzék a rendszer­­változás óta minden költségvetési vita során azt hangoztatja, hogy a következő lesz a helyhatóságok fekete éve. A csak­nem 3200 település közül viszont az önkormányzati rendszer létrehozása óta alig néhány bizonyult fizetésképte­lennek. Ugyanakkor kétségtelen, hogy az önkormányzatok részesedése a GDP- ből folyamatosan csökken, és jövőre már tizenegy százalék alá esik, ami leg­alább ötszázalékos pozícióromlást je­lent a kilencvenes évek elejéhez képest. (Idetartozik Kóka János gazdasági mi­niszter egy hétvégi megjegyzése, amely megkérdőjelezte, hogy szükség van-e olyan sok önkormányzatra, és önkor­mányzati képviselőre, ahányat most az adófizetők finanszíroznak.) A tervezett bevételek ennek ellenére valamelyest nőnek, így a települések mintegy 2900 milliárd forinttal gazdál­kodhatnak. Ez az ideihez viszonyítva - a tervezett inflációra is figyelemmel - mi­nimális növekedést jelent. A családtá­mogatási rendszer korrekciója, a tételes egészségügyi hozzájárulás megszünte­tése, illetve az áfa csökkentése miatt csaknem százmilliárddal kevesebb ki­adással lehet számolni. Igaz, a támoga­tásokat ezzel az összeggel csökkentet­ték, így az intézmények működtetésére valamivel kevesebb jut, a korábbinál több jut viszont fejlesztésre. LENCSÉS KÁROLY A résztvevők egy része transzparensen „mondta el” véleményét Képviselőjelöltek lehetnek a Szilire szavazó SZDSZ-esek Látszólag megúszták a retorziót azok az SZDSZ-es képviselők, akik az ál­lamfőválasztáson a frakciódöntés el­lenében Szili Katalinra szavaztak. Wekler Ferenc, Mécs Imre és Béki Gabriella is indulhat egyéni képvise­lőként a jövő évi országgyűlési válasz­táson. Legalábbis az SZDSZ országos tanácsa szombaton arra kérte a párt I. és II. kerületi szervezetét, hogy mie­lőbb döntsenek a jelölt személyéről, aki Mécs Imre legyen. A szabad de­mokrata képviselő indulása minded­dig lebegett. Az MSZP jelezte, ha a képviselő nem kap lehetőséget az SZDSZ-től, becsületbeli ügynek te­kintik, hogy Mécs a következő parla­mentnek is tagja legyen. Az SZDSZ-ben a helyi szervezetek tesznek javaslatot arra, hogy ki indul­jon a körzetben. Mécs az előző válasz­táson az I. kerületben indult, mosta­náig azonban késett a jelölése. Ezt a folyamatot gyorsíthatja fel az orszá­gos tanács felszólítása. Wekler Feren­cet Baranyában már korábban jelöl­ték és Béki Gabriella is úgy döntött, hogy elfogadja a XVIII. kerületiek felkérését. Elvileg ezt az ügyvivő tes­tület vagy az országos tanács még megvétózhatja, ám ennek kicsi a való­színűsége. Mindez nem jelenti, hogy végleg le­zárult a „kiszavazók ügye”. Az egyéni jelölésük még kevés a mandátumszer­zéshez. 2002-ben Wekler 12 százalé­kot szerzett, Béki Gabriella még a VI. kerületben 14-et, majd visszaléptek a második körből. Mécs Imrének volt a legnagyobb esélye, miután a javára lé­pett vissza az MSZP-s Hegyi Gyula. Ám így is a második helyre szorult 118 szavazattal Nagy Gábor Tamással szemben. Vagyis a parlamentbe jutás­hoz az országos listán kellene előkelő helyen állniuk. Erre a hagyományok szerint nincs esélyük: a gyakorlat ugyanis korábban az volt, hogy a pártelnököt az ügyvivő testület 13 tagja követi, majd a kormánytagok és a frakcióvezetés azon tagjai, akik nem ügyvivők. Wekler, Mécs és Béki azon­ban a fenti listában nem találhatók (Wekler és Béki az idei tisztújításon szorult ki az ügyvivők közül). A „me­zei képviselők” csak a huszadik hely után jöhetnek, amely már nem te­kinthető biztos befutó pozíciónak. Elvben van lehetőség a lista megvál­toztatására, az előresorolásra azon­ban több esélye van Kóka János gaz­dasági miniszternek - aki egyelőre még nem is tagja az SZDSZ-nek mint Mécséknek. HASZÁN ZOLTÁN ■ Az SZDSZ Országos Tanácsa tá­mogatja a párt ifjúsági szervezeté­nek azon kezdeményezését, misze­rint a rászorulók számára társada­lombiztosítás támogassa a fogam­zásgátló készítményeket. A rászo­rultak körére és a támogatás mérté­kére vonatkozó javaslatot a szep­temberben alakult liberális egész­ségügyi tanács dolgozza majd ki. MAGYARORSZÁG - ÁLLÁSPONT ft A 2005. OKTÓBER 3. HÉTFŐ 3 Az MSZP és a száz lépés NAGY N. PÉTER z MSZP mozgósítási vereséget szenvedett, ami a párt szervezettségének gyengeségére vezethető vissza - nyilatkozta még a párt elnökeként ta­valy nyáron Kovács László az európai parlamenti választások után. Nem telt el három hónap, és akkor még csak reménybeli utódja, Hiller István közöl­te: a Gyurcsány-kormány programja összhangban lesz a párt programjával. Hogy tehát előbb vannak az MSZP elképzelései, s ezek szellemében dolgoz­hat a kormány. Mintha túl lennének a Kovács által említett nehézségeken. Éppen holnap lesz egy éve, hogy azután letették esküjüket Gyurcsány új mi­niszterei. Nehéz ma úgy tekinteni rájuk, mint akik a szocialisták műhelyei­ben kigondolt elképzeléseket hajtják végre. Valójában inkább Gyurcsány lép százat, nyomában a kormánnyal, az MSZP helyeslő morajával kísérve. Sőt néhány hónappal ezelőtt még azt a szerencsétlen szereposztást szenvedték, hogy az MSZP szállította az áporodott botrányokat - horrortörténetek Szombathelyen, fiktív tagszervezésre kifutó vádak belső harcokban, most még levezetésképpen a kőbányai korántsem világos alpolgármesteri törté­net­­, miközben a kormány kihúzva a derekát menetel előre. Meglehet, hogy a politikai népszerűség méréstechnikája hozza, talán más: az utóbbi hetekben az emberek mégis az MSZP-nek adják a pluszpon­tokat. Egyrészt mert kormányra nem lehet szavazni pártnépszerűségi kér­désnél, másrészt talán sejtik, hogy az MSZP-nek az önmagáról szóló imázskampányon kívül is lehet valami köze a változásokhoz. Tény viszont, hogy úgy kell kidörzsölni a történtekből, mi az, ami a Köz­társaság tér nélkül nem született volna meg, hogy tehát például a családtá­mogatási rendszernek az alsó középosztály felé való átrendezése és a hajlon­­gó-kérvényező mozzanat kiiktatása az itteni műhelyekből származhat. Fogadjuk el, hogy politikai szeméremérzet - magunk is szemérmes kife­jezést használunk - akadályozza a szocialisták belső csapatait abban, hogy érdemeikkel előre tolakodjanak. De azért az túlzásnak tetszik, hogy a kor­mányzat balra tartó lépéseire sem húznak tust. Hogy például szinte érzékel­hetetlen maradt az a paradigmaváltás, amellyel a kisiskolák megmentése mellé állt a kormányzat, kibontatlan a visszamenőleges nyugdíjkorrekció lo­gikája. Feltehető, hogy a visszajelzések hiánya mögött nem belső feszültsé­gek vannak, hanem az ismert vákuum, amely a kormánypártok belső körei­ben szokott keletkezni, amikor ütőképes embereik állami pozícióba kerül­nek. De így is láthatók fontos változások. A párt túl van azon a szinten, amit az uniós kampányfinisben a Dunán úsztatott - állítsuk meg a Fidesz hazug­sággyárát „árbocfeliratú”­­ hajó jelzett. Továbbá ahhoz képest, hogy milyen szenvedélyek és érdekek mozdultak be, „vér nélkül” és úgy fest, tartósan pa­­cifikálta a belső harcmezőket. Azt, hogy a pártban többet akarnak, jelzi Hiller hétvégi nyilatkozata, amely épp erről szól, az ismét erősebb pozícióba került Szili Katalin közlése a társadalompolitikai tagozat ülésén arról, hogy megpróbálják „azt a műhelymunkát elvégezni, ami a XXI. század elején egy szociáldemokrata pártnak is feladata”, illetve a párt második embere, Szeke­res Imre kijelentése, amely szerint az elmúlt 15 évben a szocialista párt tá­mogatta a liberális piacgazdaság kiépítését, ez azonban egy „lízingelt gazda­ságpolitika” volt, nem a szocialista párt értékrendjéből fakadt. Mindez belső kihívásként is értékelhető lenne, de az elmúlt évek megmutatták, hogy mi­lyen kicsi a társadalmi és gazdasági mozgástér. Ez pedig valószínűbbé teszi, hogy a szociális és liberális mozzanatok arányosabb és tudatosabb elosztása az említettek által kitűzött feladat. Mind a koalíciós, mind a belső terekben. N Búcsú szimfónia N. KÓSA JUDIT em tudom, az UNESCO tervezi-e a listák szaporítását, de tisztelettel felhívnám a figyelmet, hogy a budai Várkert Bazár csaknem tíz éve már szerepelt a világ száz legveszélyeztetettebb műemléke között. Mostanra úgy fordult a helyzet, hogy akár a még annál is jobban veszélyeztetett műemlé­kek lajstromára is rákerülhetne. Amire persze - ha már listákat gyártunk - fölvehetnénk a Mátyás-templo­mot, a Rumbach-zsinagógát, a fertődi Esterházy- vagy a túrás Schossberger­­kastélyt. (Vagy például fél Vas megyét. Nemrégiben olvastam, hogy csak eb­ben az egyetlen megyében 22 végveszélyben lévő, 13 veszélyeztetett és továb­bi 8 rosszul hasznosított műemléket számoltak össze a szakemberek.) Mert hiszen ahány műemlék, annyi megoldási kísérlet. A túras Schossberger­­kastély például magántulajdonban jutott olyan állapotba, hogy az utóbbi te­leken már kötésig állt a hó a termeiben; az állami fenyegetőzés után most ugyancsak magántulajdonosok ígérik, hogy rendbe hozzák. A Mátyás-temp­lom fővárosiból egyházi tulajdonba került, ettől függetlenül kizárólag az ál­lamtól vártak, hogy felújítsa. A Rumbach-zsinagógával viszont épp az állam nem tudott mit kezdeni - most átadta a hitközségnek, amely viszont rögtön le is szögezte, hogy a rekonstrukció költségeit az államnak kellene állnia. Ehhez képest az Esterházy-kastély ügye tiszta sor. Amióta nem az Ester­­házyaké, az állam bajlódik vele. Az államosítás utáni lendület iskolát, irodát, turistaszállást telepített a kastélyba, a műemlékegyüttes állapota egyre rom­lott. 2000-ben valaki összeszámolta, addigra 638 programtervet dolgoztak ki a méltó hasznosításra. Azóta én is tudok legalább kettőről. Tervben tehát nincs hiány: a pénz az, amiből sosincs elég. A legutóbbi, nagy elánnal meg­indított mentőakció története sem lett más, mint a pénzlefaragás története. Megújult a fél homlokzat, elvégeztek néhány elodázhatatlan munkát - azóta lesik, hogy hogyan olvad a büdzsében a programra szánt pénz. Innen nézve a múlt hétvégi Haydn-botrány nem hajmeresztő skandalum, hanem logikus következmény. Ha omlik a boltozat, csak kevés embert szabad ráengedni, akármennyi jegyet adtak is el a koncertre. Ha nincs elég pénz egy műemlék rekonstrukciójára, akkor bizony omlik a boltozat. Mindennek fényében viszont meg kell lepődnünk azon a legújabb javas­laton, amellyel Budavár polgármestere állt elő a Várkert Bazár megmenté­sére. A műemlék, mint emlékezetes, volt már képcsarnok, műterem, ifjúsá­gi park és omladozó rom. Helyreállítására kitűzetett tucatnyi határidő, az­tán sosem jutott rá elegendő állami milliárd. Egy éve végre került egy ma­gánbefektető, aki vállalta a felújítást és a hasznosítást. A munka kezdését most a kerület akadályozza: mint első embere mondja, azért, mert félő, hogy túlzottan érvényesül majd a beruházó kereskedelmi szemlélete. Ezért in­kább újítsa fel a Várkert Bazárt az állam. Nagy Gábor Tamás minden bizonnyal pontosan tudja, hogy az elmúlt ti­zenöt év költségvetéseiből az örökségvédelem mindig maradványelven ré­szesült. Tudnia kell, hogy eddig sajnos egyetlen hasonló nagyságrendű mű­emlék felújítása sem valósult meg kizárólag állami forrásból. Tisztában kell lennie azzal, hogy az országgyűlés még a műemlék-felújítóknak törvény sze­rint adandó adó- és illetékkedvezmények kidolgozásáig sem jutott el, nem­hogy egy maradvány képezhetetlen rekonstrukciós alapot létesített volna, így aztán az sem lehet meglepetés számára, hogy mi persze tudjuk: ez a mostani javaslat sem reális terv, hanem az „ezek mindent elprivatizálnak”­­kampányba illeszkedő politikai akció. De azt sem ártana szem előtt tartania, hogy a műemlékek ki vannak ne­künk szolgáltatva. Ha nem tetszik nekik, ahogy bánunk velük, nem távoz­hatnak csak úgy. Mint mondjuk Esterházy herceg zenészei Fertődön, Haydn Búcsú szimfóniájának ősbemutatóján.

Next