Népszabadság, 2005. november (63. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-09 / 262. szám

NÉPSZABADSÁG FÓRUM A Fidesz népszerűségvesztésének okairól SOLYMOSI FRIGYES J­obboldali körökben nem kis megrökönyödéssel és értetlenül vették tudomá­sul a legnagyobb ellenzéki párt népszerűségének csökkenését, azt, hogy a két nagy párt közötti - korábban meglehetősen nagy - különbség szinte teljesen el­tűnt. A következőkben ennek a drámai változásnak az okait pró­bálom megtalálni. 1. Nyilvánvaló, hogy a változás egyik oka az MSZP vezetésének fiatalítása, és nem utolsósorban az, hogy az új miniszterelnök munkáját az MSZP korábbi tá­mogatói közül egyre többen méltányolják. Némi időbe tel­lett, míg a legnagyobb ellenzéki pártban tudatosodott, hogy az előzőeknél lényegesen kemé­nyebb ellenféllel van dolguk. Amikor erre rájöttek, rendkívül heves kampányt indítottak az új miniszterelnök ellen, egyelőre a várt eredmény nélkül. 2. Semmiképpen nem növelte a Fidesz népszerűségét a párt el­nökének, a volt miniszterelnök­nek a tartózkodása a parlamenti munkától. Lehet persze azt mondani, hogy nem akart a csa­tározásokban megkopni, arra azonban az európai demokráci­ák történetében alig van példa, hogy az ellenzék vezetője a vá­lasztások után több mint három évig néma maradjon az Ország­­gyűlésben. Ennek a tartózkodás­nak esetleges előnyeinél lénye­gesen nagyobbak a hátrányai, hiszen a Fidesznek nincsen Or­bán Viktorral összemérhető ké­pességű politikusa, aki őt a par­lamenti vitákban helyettesíteni tudná. Az ország első számú po­litikai színpadát teljesen áten­ A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja gedni a miniszterelnöknek, és nem kihasználni az ottani fellé­pés lehetőségét, nagy hiba. A po­litikusok képességeiről, vezetői alkalmasságáról, az ország érde­kében tervezett elgondolásaikról sokan a parlamentben elhangzó felszólalások, viták alapján ala­kítják ki álláspontjukat. 3. Aligha segítette elő a Fidesz népszerűségét, sőt sokakban egyenesen visszatetszést kelthe­tett az MDF beolvasztása érde­kében indított akciója. Orbán Viktornak természetesen igaza van abban, hogy sokkal kön­­­nyebb egyedül kormányozni, hogy a koalíciós párttal való ál­landó egyeztetés nehézségekkel, bonyodalmakkal jár, csak hát a megoldás nem az, hogy a koráb­bi testvérpártot különböző esz­közökkel önállóságának feladá­sára kényszerítsük. ’99 óta folya­matosan hangsúlyozom egy má­sik jobboldali párt létezésének szükségességét, s erről a Fidesz politikusaival is számtalanszor beszélgettem, de nem hajlandók tudomásul venni, hogy van az országban egy középen (!) álló, a jelenlegi kormánypártoktól és a Fidesztől is idegenkedő tábor. Az MDF elleni rendkívül heves kampány, az MDF (katalizált) szétbomlása valószínűleg meg­hozza a gyümölcsét: ma már va­lóban csekély a valószínűsége annak, hogy 2006-ban Dávid Ibolyáék átugorják az 5 százalé­kos küszöböt. Ha pedig az SZDSZ ismét bejut a parlament­be, akkor bizony nagyon nehéz lesz kormányt váltani. Ebből a szempontból figyelemre méltó Stumpf Istvánnak - kinek a sza­vára Orbán Viktor szerint érde­mes odafigyelni - a Heti Válasz­ban megjelent kijelentése: „azt gondolom, hogy a... Fidesznek szüksége lenne egy stratégiai szövetséges pártra..., mely moz­gósíthatná azokat is, akik kor­mányváltást szeretnének, de so­sem szavaznának a Fideszre”. Kár, hogy Stumpf csak akkor ju­tott erre a következtetésre, ami­kor már nem sokat lehet tenni. 4. Egyáltalán nem vagyok biz­tos abban, hogy egyes jobboldali újságírók arrogáns hangvételű, emberek méltóságát sértő cikkei nem váltanak ki ellenérzéseket az erre a stílusra érzékeny olva­sókból. Lehetséges, hogy az el­lenoldal megsemmisítését célzó írások a jobboldali polgárok el­kötelezettségét tovább erősítik, egyesekben még a baloldali pár­tok, politikusok iránti gyűlöletet is felszítják, s ennek hatására so­kan legszívesebben kétszer vagy akár háromszor is elmennének szavazni, de hát nekik is csak egy szavazatuk van! Erős kétségeim vannak viszont, hogy a bizonyta­lanok táborából, a baloldal régi híveiből ezzel a fenyegető hang­nemmel, a durva kitételekkel bárkit is át lehetne csábítani, sőt tartok attól, hogy még azokat a jóérzésű ingadozókat is elretten­ti, akik hajlamosak lennének a Fideszre szavazni. 5. A megnyerni szándékozott szavazókban a Fidesz minden kákán csomót kereső, minden kormányelképzelést tagadó poli­tizálása is ellenérzéseket kelthet. A gondolkodó szavazók körében bizonyára hitelesebb, meggyő­zőbb lenne, ha időnként komp­romisszumra, megegyezésre tö­rekednének, és a kormány több javaslatát támogatnák. A társa­dalom, bár mindig meglehető­sen kritikus a regnáló kormán­­nyal szemben, nehezen fogadja el, hogy a kormányoldal politi­kusai tök hülyék, míg az ellenzék frontemberei kiválóak, mindent jobban tudnak. Ez is biztosan szerepet játszik abban, hogy Stumpf Istvánék felmérése sze­rint a Fidesszel szembeni ellen­érzések erősebbek, mint az MSZP-vel szembeniek. 6. A Fidesz és az értelmiség közötti kapcsolat megváltozott. A HVG egyik cikkében azt állí­totta: az a tény, hogy a konzerva­tív értelmiségi körök a ’98-as vá­lasztás előtt a korábban erősen szabadelvű nézeteket valló Fi­desz mellé álltak, nagymérték­ben segítette a párt elfogadását a jobboldalon. Ezen túlmenően egyes értelmiségiek a Fidesz ve­zetőivel folyamatos eszmecseré­ben álltak. Lehetőségük volt ki­cserélni nézeteiket a párt politi­kusaival, megvitathatták velük elgondolásaikat, és ily módon némiképp segíteni tudták sike­rüket a ’98-as választáskor. Ez a kapcsolat, amely még a győze­lem után is megvolt, az elmúlt években a mélypontra süllyedt. Ugyanakkor országos és helyi szinten is mind nagyobb szere­pet kapnak az MSZMP régi, „megtért” káderei, akiknek min­dent megbocsátunk, ellentétben azokkal, akik még nem „világo­sodtak” meg. Jómagam minden­féle rossz érzés nélkül beszélge­tek, vitatkozom egyetemünk ré­gi vezető pártfunkcionáriusai­­val, még azzal a kollégával is, aki hosszú évtizedeken keresztül megakadályozta, hogy tanszéket kapjak, de viszolygást kelt ben­nem, ha az MSZP-ből valami­lyen okból félreállított, a ’94-es győzelmet bukfencekkel ünnep­lő polgártársam prédikál ne­künk a Hír TV-ből. Az a gya­núm, hogy a tőlem balra álló emberekben ezek az érzések még erősebbek. Hogy a jobbol­dalnak, a Fidesznek és magának Orbán Viktornak valóban hasz­nos volt-e, hogy ezekkel a körök­kel lényegében megszakította a kapcsolatot, nem tudom. (Itt most eltekintek az utóbbi hetek­ben történt találkozásoktól.) Azt viszont kétlem, hogy a munkáját felelősséggel végző politikus nél­külözhetné azokat az alkalma­kat, amikor beszélgethet olyan emberekkel, akik nem ácsingóz­nak különböző magas pozíciók után, és őszintén el merik mon­dani véleményüket. Mindezzel szorosan összefügg, hogy a kon­zervatív értelmiségnek a két pol­gári lap összevonása után gya­korlatilag nincs lehetősége arra, hogy a jobboldali orgánumok­ban kifejtse véleményét, esetle­ges kritikáját, és javaslatokat te­gyen, így azok, akik nem adták fel, és nem kívántak elnémulni, kénytelenek észrevételeiket a nyitottabb baloldali és/vagy libe­rális lapokban közölni. ”­ Végül néhány szó a kritiká­ról. Teljesen téves az a jobbol­dalon gyakran hangoztatott né­zet, hogy vigyáznunk kell a bí­rálatokkal, nemtetszésünk kife­jezésével, mert ez az „ellenség malmára hajtja a vizet”. Mintha ezt a tételt valamikor nagyon régen, különböző diktatúrák­ban már hallottuk volna! Tes­sék mondani, milyen kár érte az MSZP-t azzal, hogy közírói, je­les értelmiségei a legkeményeb­ben támadták a néhány évvel ezelőtti vezetőket, a párt, a kor­mány politikáját, semmittevé­sét, és ma sem fojtják vélemé­nyüket magukba? Mintha a leg­utóbbi közvélemény-kutatások nem azt jeleznék, hogy ezzel va­lamiféle kár, természeti csapás érte volna pártjukat. - Szóval ön már az előző kormány alatt is munkanélküli volt? Ezek szerint beikszelhetem a bizonytalan szavazók rubrikába? A lányom most kezdte az óvo­dát. Ma reggel én vittem el, kí­váncsi voltam, vajon odatalál­­na-e egyedül is. Pár méter után egy étterem teraszát megkerülve keskeny gyalogút vezet tovább az óvoda épülete felé, természetesen azt sem véti el. „Na, itt is vannak ovinyomok?” - kérdem tőle. „Nem, itt a kutyakakikat kell kö­vetni!” - feleli, és húz tovább előre. Azokat legalább már én is látom, miközben kerülgetem a kis barna kupacokat. De jobban zavar az átható vizeletszag, ami - mióta a keskeny gyalogösvény túloldalán elterülő lepusztult parkot birtokba vették a hajlék­talanok,­ mindig az orromba szúr, valahányszor erre visz az utam. Igaz, ehhez nincs szükség hajléktalanok által belakott parkra sem, nyaranta az szinte a budapesti folklór része, csak hogy a vak turisták is rögtön tudják, hova sodorta őket a sors. Eszembe jut az a szép nyári délelőtt is, amelyen épp sétálni indultam a családdal, mikor egy hölgy a park lakói közül a sze­ Tonletter­ münk láttára letolta a nadrág­ját, és az egyik bokor tövébe pottyantott. Na, ilyenkor mit vá­laszoljon az ember a hároméves gyerek kérdéseire? Mentségére szolgáljon, hogy tényleg nem vagyunk elkényeztetve a közvé­cék tekintetében. Eleve kevés van belőlük, és ami van, oda se mindig van kedvünk bemenni. Az, hogy sok helyen ezek hasz­nálatáért fizetni kell, szintén nem javít a helyzeten. Persze amikor legalább fize­tős vécé van a közelben, az még a jobbik eset. Nemrégiben azon­ban igencsak meglepődtem, amikor a(z egyik) magyar légi­­társaság új központi irodájában a kislányommal vártunk a so­runkra. A hosszúra nyúlt vára­kozás közben repülőgépülések­ből nézhettünk kisfilmet távoli városok látnivalóiról. Már har­madszor indult újra a műsor, de ő még azt is élvezte volna, ha nem jut hirtelen eszébe, hogy nagyon kell pisilnie. Semmi gond, gondoltam, odamegyünk a recepciós hölgyhöz, ő majd út­ba igazít minket. „Sajnos nincs OLVASÓI mosdó” - mondja, mire elkere­kedik a szemem. Mondom, a kislányomnak nagyon kéne, mit javasol, hová menjünk. Sajnos ő nem tud segíteni, feleli kedves hangon, és a következő érdeklő­dőhöz fordul. Már az sem érde­kel, hogy esetleg lekéssük a mi sorszámunk felvillanását, és újabb másfél órás várakozás vár ránk (majd nézzük a kisfilmet), rohanunk ki az utcára, valamit csak találunk a környéken. Ek­kor utánunk szól a portás bácsi: „Jöjjenek! - súgja, mikor meg­fordulunk­­, ezt nem lehet meg­csinálni egy kisgyerekkel...”, és becsempész minket a személy­zeti mosdóba. Nem csak az a gond a közhi­vatalokkal, hogy kerekes székkel lehetetlen némelyiket megköze­líteni. Azt is meg kellene oldani, hogy ahol néha órákig kényte­len várakozni az ember, ott szükség esetén egyéb folyó ügyeit is el tudja végezni. Hogy a nagyobb dolgokról már ne is beszéljek. ORAVECZ FERENC Budapest Pár nappal ezelőtt a Moszkva téren felszálltam a hatos villa­mosra. Még az egyik budai megállóban voltunk, amikor fel­szállt a járműre három huszon­éves legény. Elunhatták az egy­más közti trágár beszédet, mert kipécéztek maguknak egy sze­gényesen öltözött nyolcvan kö­rüli nőt, és hangosan röhögve azt kérdezték tőle: Na nyanya, hogy sikerült megúsznod Szégyen Auschwitzit? Nem lett volna jobb füstté válni? A szerencsét­len öregasszony dermedten ült, látszott rajta, hogy fél. Körbené­zett, tekintetével útitársai segít­ségét, védelmét kérte. Hiába. Senki nem volt, aki megragadta volna a legénykék grabancát! Mindenki úgy tett, mintha nem hallott volna semmit, így ment ez a Nyugati pályaudvarig, ahol az idős nő leszállt a villamosról. Rendkívül szégyellem, hogy én sem keltem idős útitársam védelmére, amelyért ezúton ké­rek bocsánatot tőle, ígérem, hogy hasonló esetben - bár na­gyon remélem, hogy ilyesmi nem fordul elő többé - nő lé­temre is a segítségére leszek an­nak, akit megsértenek, emberi mivoltában megaláznak. DR. KÓSA SÁNDORNÉ Budapest v V % 2005. NOVEMBER 9., SZERDA 15 LEVELEK A tízperces lottósorsolás lett a Magyar Televízió húzóműsora - írták lapjuk október 29-i szá­mának címoldalán. Kétségte­len: „húzóműsorról” van szó - már ha a számsorsolás techni­kai műveleteit vesszük. De mi más mutatókat nézünk. Az MTV korábban úgy dön­tött: beszáll a nézettségi ver­senybe. Közszolgálati elveket adott fel, kétes színvonalú mű­sorokat engedett képernyőre egy olyan futamban, amelynek csak vesztese lehetett. Lapjuk olvasójaként emlékszem a ré­gebbi kritikákra: épp azokat a szórakoztató műsorainkat bí­rálták - számon kérve rajtunk a közszolgálatiság minőségi szempontjait­­, amelyekről most megállapították, hogy si­keresek voltak, de eltűntek. Hadd gondoljam úgy: akkor volt igazuk, amikor a közteleví­ziótól az igényességet várták el. És a szellemi „pazarló gazdálko­dáson” túl a közpénz védelmét. Vélhetően a nézettségi verseny­­szellem és az ezzel járó minő­ségromlás az egyik oka, hogy az intézmény időközben moráli­san is tekintélyét vesztette. Csupán az önismétlés kedvé­ért, a kialakult helyzetért sokat tett az MTV is. Most viszont sokat próbál tenni azért, hogy kikerüljön belőle. Az őszi mű­sorrend kialakításakor fő szem­pontnak tartottuk a minőségi kínálatot­­ a „tömegtelevíziók” kínálatával szemben. Tudtuk, ezzel - átmenetileg - csökken a nézőszám. De abban is bizto­sak vagyunk: idővel a köztele­vízió visszaszerzi presztízsét, és a nézettség is felfelé indul. Az őszi műsorrend bevezetése óta folyamatosan növekszik a fel­sőfokú végzettségű, magas tár­sadalmi presztízsű, nagyobb vásárlóerejű nézőink aránya. Ebben már piacvezetők va­gyunk. Vagy egy másik adat: a felnőtt korú lakosság 72 száza­léka elsősorban az MTV hír­műsoraiból tájékozódik. (For­rás: AGB) Mielőtt a konkrét példákon kérnék számon a hivatkozott minőséget, leszögezem: látom a hibáinkat is, és talán min­denkinél jobban bosszantanak azok. De tudom, hogy egy épít­kezés közepén vagyunk, egy­szerre bontunk, működtetünk, kezdünk új köztelevíziót építe­ni. Nemzetközi tapasztalat, hogy egy tévétársaság új pályá­ra állításához ideális feltételek mellett is legalább 12-18 hó­napra van szükség. Az „ideális feltétel” pedig ritka vendég az MTV-ben. Húzóműsoroknak pedig azokat tekintem, ame­lyek az intézménynek minősé­get, presztízst adnak, és így te­remtenek közönséget. Örülök, ha nézett a lottósorsolás. De büszke arra vagyok, hogy újra vetítünk dokumentumfilmeket. Jó, hogy félmilliónál is többen kíváncsiak hétfőnként a DokuZóna adásaira. Remek, hogy újra készülnek Színész­portrék. Fontos, hogy újra kínáljunk műsort gyerekeknek és kama­szoknak. A kicsiknek készül a Pipiter, a nagyobbaknak az új teleregény, a Klipperek. És ott van Lévai Balázs két műsora, a Delikátesz és a Dob+basszus, amelynek főcímzenéje - ha ki­csit előbbre tartanánk - már sláger lenne a rádiókban. Egyébként köszönjük, hogy lapjuk erre felfigyelt, és elisme­réssel írt róla. Húzóműsor a Nagy Könyv és a Kultúrház vagy a Kék bolygó: a termé­szetfilm sorozatot a BBC - többéves távolmaradás után - azért engedte az MTV képer­nyőjére, mert azt látták, hogy ezen a csatornán többé már nem kínos megjelenni. Készülnek új szórakoztató műsorok is. Nézettségük eleinte aligha lesz összemérhető a lap­jukban előzőleg bírált, most hiá­­­nyolt Névshow-rral, Szuperbulival. Ugyanakkor hi­szek abban, az új műsorok már nem szolgálnak rá, hogy úgy ír­janak róluk, mint kritizált „elő­deikről”. Hogy lapjuk korábbi véleményét idézzem az akkor még futó, azóta megszüntetett szórakoztató műsorokról: „Teljes sivárság, az emberi szellem és a szakmai méltóság megcsúfolása, és bénító semmi. (...) Romlás, ártó szellemek, pénzszaggal ke­veredő kénes bűz, méltatlanság és rothadó igénytelenség.” DR. SIMON ANDRÁS műsorokért felelős alelnök, MTV Rt. Ha Simon András még egyszer elolvassa az MTV nézettségéről szóló cikket, láthatja, hogy nem mi hiányoljuk a műsorokat. Az írásban a tévés vezetés kö­zelmúltbeli dicsérő véleménye szerepel azokról a műsorokról, amelyek már nincsenek képer­nyőn. „Az MTV-nek a néző a legfontosabb, ezért nem ké­szültünk szakításra. Sem Hajdú Péterrel, sem Friderikusz Sándorral” - nyi­latkozta Rudi Zoltán tévéelnök. Nem régen, október 16-án. HASZÁN ZOLTÁN A lottósorsolás a húzóműsor % v

Next