Népszabadság, 2005. november (63. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-12 / 265. szám

2 2005. NOVEMBER 12., SZOMBAT HÉTVÉGÉ NÉPSZABADSÁG Szeplőtelen fogantatás (is) Hetedik éve, 1998 karácsonyán kezdett sorozatunk végül a rendszervál­tás egyetemi ifjúsági központú előtörténetévé vált. Az írások háromszo­rosára bővítve, kiegészítve könyvvé formálódtak, a Népszabadság könyvek sorozatában. Befejezésül itt Orbán Viktor politikusi startjáról írunk: a Nagy Imre és társai újratemetésekor elmondott beszédről. A búcsúztató téma tehát OV ellentmondásos bemutatkozása és az 1989. június 16-i gyászszertartás bizarr rendszerváltó története. PÜNKÖSTI ÁRPÁD Orbán Viktor, a huszonötödik évét ép­pen csak betöltő jogász ezzel a beszéd­del lépett színre. Bemutatkozása csupa megosztó ellentmondás. Magasztalás és korholás. „Orbán tüzes beszéde az eddig láthatatlan Fideszt felrajzolta a politika térképére... és harsány hangú követelé­se: »Ki a szovjet csapatokkal Magyar­­országról!« sokkolta Pozsgay félénk tá­mogatóit a Nemzeti Kerekasztalnál.” (Tőkés Rudolf) A példakép lengyel Adam Michnik szerint „elég nagy hiba volt hazaküldeni az oroszokat”. De rög­tön pontosítsunk. Beszédében OV nem parancsoló, hanem óhajtó módban fo­galmazott. Remélte, hogy „olyan kor­mányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladékta­lan megkezdéséről”. A híres, hírhedt be­szédről utólag mintha találó lenne a jo­gi kar hajdani KISZ-titkára, Enyedi Nagy Mihály pikírt megjegyzése:­­ Egyeseknek már nem az a lényeg, mi történt 1956-ban, hanem az, hogy Orbán mit mondott Nagy Imréék te­metésén. „Megbékélés, nyugalom!” 1989 a fordulat éve. A diktatúrából ki­kapaszkodás esztendeje. Január 28-án hangzott el Pozsgay Imre bejelentése, hogy 1956 népfelkelés volt. Megkérdő­jeleződött a rendszer a létjogosultsága, hiszen addig az „ellenforradalommal” szembeni hős fellépésre épült a történe­lem. Áprilisban Kádár formális pártel­nöki tisztség alóli felmentésével meg­szűnt az agonizáló Kádár-rendszer. Március 15-ét rendre a rendőrség és az ifjúság összecsapásával „ünnepelték”. 1989-ben március idusa ismét piros be­tűs ünnep és munkaszüneti nap! Mikor eldőlt, hogy a független szervezetek ün­nepségén a Fidesz nevében Orbán Vik­tor szónokol, hidegrázást kapott, bele­­borzongott: „Százezer ember előtt az ember azért meg szokott szeppenni... a térdem remegett. Jó, hogy rajtam volt az a malaclopó szürke kabát, mert ez a remegés biztosan látszott volna.” (Leg­több idézetünk a Kéri Lászlónak adott 1992-es interjúkötetből való.) A szónok OV azt kérdezte: „beszélhetünk-e nem­zeti függetlenségről, amikor a Magyar­­országot az 1956-os forradalom után új­ra megszálló orosz csapatok itt állnak városainkban?” Kifejtette az egypárt­­rendszerrel szembeni kételyeit és a bi­zodalmát erejükben: „Én abban hiszek, hogy mi képesek vagyunk megfosztani a pártállamot a diktatúra bevezetésé­nek lehetőségétől.” (Hát nem diktatúra volt? - P.Á.) Az ellenzék tárgyalásokra hívta ki a szédelgő állampártot, megalakult az El­lenzéki Kerekasztal (EKA). Június 10- én megállapodott az MSZMP és az EKA a tárgyalások elkezdéséről. Nagy Imréék újratemetése előtt a párt azzal kívánta szépíteni az ellenük elkövetett justizmordot, hogy bejelenti: tárgyal­nak az átalakulásról, eljött a megbéké­lés ideje... Az EKA ülésén Orbán Viktor kiváló politikai érzékkel tiltakozott a színjáték ellen, hiszen, ,június 16-a után az egész magyar belpolitikai élet erőviszonyai... a javunkra fognak meg­változni”. Nagy Imre és mártírtársainak (ünne­pélyes) újratemetését a Történelmi Igazságtétel Bizottsága (TIB) szorgal­mazta és szervezte. A hatalom tartott az őt leleplező rehabilitálástól, újrateme­tésétől. 1956-ban már volt egy ilyen bú­csúztató - akkor Rajk László és társai feküdtek a koporsókban -, és bő két hét múlva kitört a felkelés. 1956 mártírjai kivégzésük után harmincegy esztendő­vel juthattak nyughelyhez, fejfához. Nem csoda tehát, hogy az állambizton­sági operatív („temetési”) bizottság fo­lyamatosan ülésezett. Május 9-én rögzí­tik: „Feladat a nemzeti megbékélésre, a nyugalom megőrzésére inspiráló hang­vétel erősítése.” Ők döntik el, hogy a Re­form interjút készít az ellenzéki Szilágyi Sándorral, Hegedűs B. Andrással és az egyik özveggyel, de a belügyminiszter­rel is. Az „Orosz” fedőnevű titkos meg­bízott interjút jelentet meg Mécs Imré­vel és Halda Alizzal az Unió című füg­getlen lapban és kezdeményezi, hogy megbékélésre inspiráló cikkeket közöl­jön a Magyar Nemzet is. Eltervezik, hogy egy USA-ból NSZK-ba áttelepült emigráns személy levelet küld a Re­formnak, amiben kifejti, ha konfrontá­ció következik be, ha az újratemetés eseményei nem a megbékélés irányába hatnak, dugába dőlhet Bush elnök ter­vezett budapesti látogatása. Ilyesféle in­formációkat juttattak el a Szabad Euró­pa Rádióhoz is. „Menedzser” kifürkészi az Amnesty International temetéssel kapcsolatos terveit, illetve „felkérés ese­tén képviseli a szervezetet”... A külügy értesíti az USA külügyminisztériumát, hogy a szélsőséges erők akadályozni próbálják a kegyelet megadását, ami megzavarhatja a demokratizálódást, így a magyar-amerikai kapcsolatokat is. Az amerikaiak budapesti nagykövetét, Mark Palmert egy illetékes külügyi tisztviselő próbálja rábírni, legyen a megbékélésnek is a követe - és ő lett is. Az ellenzéki csoportokban, a TIB- ben, a Recski Szövetségben, a Politikai Foglyok Országos Szövetségében (Pofosz) stb. is dolgoztak az ügynökök. A Fideszt nem említik, pedig még az 56-os villamost is megfigyelték. Május végére elkészült a TIB szertartási terve. 12.30- kor megkondul minden magyar temp­lom harangja. A temetésen ötperces szó­noklatot tart: Vásárhelyi Miklós, a Nagy Imre-per túlélője (a TIB elnöke), Rácz Sándor, az egykori Központi Munkásta­nács elnöke, Mécs Imre volt halálraítélt, továbbá a recski internáltak nevében Zimányi Tibor, a külföldön élő magya­rok nevében Király Béla tábornok, az ’56-os Nemzetőrség főparancsnoka. A temetés előtt a Cég feltérképezte az érintett utcák házaiban a padlások zár­hatóságát. Fotósokat, ügyeletes orvoso­kat, mindenkit lekádereznek. Tűzszeré­szek vizsgálják át a koszorúkat, a rava­talt és környékét. Készenlétbe helyezik a vízágyút is... A Hősök terére 200 ezer embert, a temetőbe négyezret vártak, a (társadalmi) rendezők száma 3500, a rendőrökét, ügynökökét nem tudjuk. Volt, aki fotózott, a másik hangulatje­lentést adott óránként, a harmadik az SZDSZ-t tartotta szemmel, a negyedik orvosi ügyeleti szolgálatot látott el stb. Az előestén radikális fideszesek tün­tettek a szovjet nagykövetség előtt. Jel­szavaik: „Lejárt a vízum!” „Ruszkik, ha­za!” Vásárhelyi Miklós és Hegedűs B. András „példátlan aljasságnak” tartotta az esetet, és „radikális leninistáknak” nevezték a fiúkat (Állambiztonsági Tör­téneti Levéltár). Szereposztás Az MSZMP KB méltatta Nagy Imre életútját és kifejezte óhaját, hogy a vég­tisztesség legyen a nemzeti megbékélés jelképe. A Fidesz választmánya erre úgy reagált, hogy összemossák „a különbsé­get a hóhér és az áldozat között”. „Nem tartozunk hálával azért, hogy ma már működhetnek politikai szervezeteink, önmagában egyetlen politikai vezetés­nek sem érdeme, hogy a demokráciát és szabad választásokat követelőkkel szemben - bár fegyverei súlyánál fogva megtehetné - nem lép fel a kínai kom­munistákéhoz, Pol Potéhoz vagy éppen Rákosiéhoz hasonló módszerekkel”. (Miért ne lenne érdeme? - P. Á.) Alá­írók: Kövér László és Orbán Viktor. A TIB belement, hogy a parlament és a kormány képviselői, köztük a pb-tag Németh Miklós miniszterelnök és Pozs­gay Imre államminiszter koszorúzza­nak, és részt vegyenek a koporsók mel­letti díszőrségben. Ez ellen a Fidesz til­takozott a legélesebben. Érthetően és érthetetlenül - hiszen a temetést mégis­csak a hatalom engedélyezte - az áldo­zatok kivégzéséért is felelős hatalom. Sokan úgy vélik, békítésül kérték fel a Fideszt, hogy képviselőjük tartson be­szédet a temetésen. - A helyszín is állandóan változott - mondja Litván György, a „Június 16. Bi­zottság” tagja. - Szónokként mi csak az ’56-os veteránokra gondoltunk, de Csurka István „beordított a taccsvonal­­ról”, hogy hát az ifjúság miért nem sze­repel, és miért csak kommunistákat te­metnek? Ezért lett a jelképes hatodik koporsó, az ifjúság képviselőjeként pe­dig a Fideszre gondoltunk, így végső so­ron Csurkának is köszönhető Orbán Viktor szereplése. A „pesti srácok” képviseletére tehát a Fideszt kérték fel. Választmányuk Tirts Tamás szüleinek agárdi nyaralójában jött össze. Molnár Péter: „Arról beszél­tünk, hogy a Fidesz párttá váljon-e, és induljon-e a választásokon. Ekkor mondott Viktor valami olyasmit, hogy az ember a legjobb akarjon lenni abban, amit csinál. Ha ő a tudományt választa­ná, akkor a maga területén legkiválóbb tudóssá, ha pedig a politikát, akkor mi­niszterelnökké kell válnia.” (Ugyanerről beszélt a temetés napján Fejtő Ferenc­nek is.) Agárdon döntötték el, hogy a Nagy Imre-temetésen Orbán Viktor mondja a beszédet. Orbán: „Ebben a történetben... ben­ne van..., hogyan sodródik egy magam­fajta fiatal a figyelem középpontjába... Azzal, hogy eldőlt: én mondom a beszé­det, még nem volt vége a történetnek. A választmány gyakorlatilag összerakta, hogy minek kell a beszédben szerepel­nie. Nem mondatokat fogalmaztunk, hanem gondolatokat. Mindenről sza­vaztunk, például arról, hogy az oroszok hazaküldése szerepeljen-e vagy sem... ötletbörzeként írható le az ülés.”­­ Megvitattuk, hogy mennyire legyen radikális a beszéd, olyan .Nekimenjek a ruszkiknak, vagy ne?” stílusban - mondja Both Vilmos közgazdász. - Mikor elhatároztuk, hogy fenntar­tásaink ellenére elmegyünk a temetés­re, eldöntöttünk: határozott, szókimon­dó, magvas beszéddel kell kirukkolni, mert más nem meri exponálni a nyo­masztó kérdéseket - idézi fel Fodor Gábor. - A gondolatmenet a Fidesz ve­zetőinek a közös szüleménye. Mi ekkor mérget mertünk volna venni rá, hogy hónapok alatt összedől a rendszer. A vázlattal Viktor és Kövér elvonult végső formába önteni a szöveget. Szerintem a beszéd kitűnően sikerült. Orbán Viktor:­­Nagyon sok jó gon­dolat vetődött fel akkor. Például az, hogy ha mi nyugati polgári demokráciát akarunk, mit keresünk a kommunista Nagy Imre temetésén... ezt a problémát valahogy fel kell oldanunk.” Az, hogy az üres koporsó az övék, talán Kövér gon­dolata volt.­­ Mivel a temetést az akkor még egyeduralkodó MSZMP-vel való meg­egyezés és a szovjetek hallgatólagos tudomásulvételével rendezhettük meg, megállapodtunk, hogy a temetésbe nem keverjük bele a napi politikát, nem ütünk meg olyan hangot, ami ezt az egyezséget sértené és veszélyeztetné - mondta 1999-ben a szerzőnek Vásárhe­lyi Miklós. - Ma már mindenki termé­szetesnek veszi, hogy a rendszerváltás úgy történt, ahogy történt. De nem sza­bad elfelejteni, hogy Magyarország volt az első. Az akkori pártvezető Grósz és Fejti legélesebben ellene volt a temetés­nek. A mai napig indokoltnak tartom ezt a megfontoltságot és politikai óva­tosságot, mert nem volt érdekünk a helyzet kiélezése. A Cég jelentései szerint az előkészü­leteket kettősség jellemezte. A család­tagok, hozzátartozók, valamint a TIB a kegyeleti jellegre, a gyászra helyezte a hangsúlyt. Az ellenzék - elsősorban az SZDSZ és a Fidesz - kezdetektől fogva hangsúlyozta, hogy a temetést első­sorban politikai eseményként kezeli, és domináns volt a törekvés a hatalom­ellenes demonstráció szervezésére. Hosszas alku és kölcsönös kompro­misszumok során alakult ki a rendez­vény végső formája. Az 1986 óta politi­kai menekültként Angliában tartózko­dó Krassó György hazatérése és fellépé­se gondot okozott. Ő hatalomátvételt sürgetett, nyomban kiírandó választást, röpcédulát is készíttetett, állítólag húsz­ezer példányban. Június 15-én bejelen­tette: amennyiben nem kap lehetőséget a búcsúbeszédre, politikai demonstrá­ciót szervez a Hősök terén. Mark Pal­mer amerikai nagykövet szerelte le. Vajon ebben a feszült helyzetben a te­metési beszédeket a politika próbálta-e cenzúrázni, vagy ezt rábízta a TIB-re? Pozsgay Imre - pb-tag, államminiszter, ma egyetemi tanár - szerint rábízta: - Németh Miklóssal együtt tárgyal­tunk Vásárhelyivel, Hegedűs B. And­rással és talán Litván Györggyel. Mi elő­adtuk, hogy a kormány képviselni sze­retné magát a temetésen. Azóta tudom, hogy a Fidesz tiltakozott ellene. A párt részéről Grósz nagyon akarta a cenzú­rát­ .Állambiztonsági javaslatral azon vitatkoztunk, hogy a Londonból haza­tért Krassó György ne mondjon beszé­det, mert senki sem sejtette, hogy a bomba Orbán zsebében van. Pedig a Cég jelentette: „Orbán Viktor meglepetéserejű beszéd elmondására készül. Ki kíván térni arra, hogy az áldo­zatok és a gyilkosok közötti elhatárolás még mindig nem következetes.” - A beszédet mindenki beadta - mondja Litván György. - Nem cenzú­ráztuk, de összehangoltuk. Tartalmi ki­fogás egyedül Orbán Viktor beszédével kapcsolatban volt. Részben, mert élesen vetette fel a szovjet csapatok kivonulá­sát, de az idő őt igazolta, ezáltal lett a be­széd híressé. A másik részlet, hogy dur­ván kimondta: Nagy Imre és hívei öt ko­porsójához nincs közük, ezek nem az ő halottaik. Visszaemlékezésem szerint mi nem láttuk a beszédet, pedig ő is leadta, a kezemben volt, és sajnálom, hogy az Oral History Archívumban nem talál­tunk rá. Orbán szerint mi csak a beszéd hosszát vitattuk. Erre nem emlékszem. Vitánk után mintha szordínósabb lett volna az elhatárolódás. Orbán: „El kell mondanom, hogy a szervezők nem állítottak cenzort... Lit­ván György... megkérdezte, mit fogok mondani. Mondtam, ezt csak egyszer lehet előadni, ha most itt elmondom, akkor az holnap nem fog ülni... Bízzon meg bennem. Akkor csak annyit kérde­zett, milyen hosszú a beszédem. Mond­tam neki, hogy hét oldal. Azt válaszolta, hogy arról szó sem lehet. Mindenkinek öt perce van, s ez két oldalt jelent...”­­ A temetés előtti találkozón Orbán Viktor vagy felolvasta nekünk a beszé­dét, vagy Litván és az én kezemben volt a szöveg - idézi fel Kende Péter törté­nész. - A szovjet csapatkivonásról a fe­jünket vakargatva beszélgettünk. Feltű­nő volt, hogy ez az ifjú ember harcia­­sabb, mint nagy élettapasztalatú, netán börtönviselt, idősebb szónoktársai. A temetés Orbán Viktor: „Elbizonytalanodtam, mivel elég nehezen írok, különösen be­szédeket. Felhívtam Kövér Lacit, aki azt válaszolta... ő nem fog még egyszer kor­repetálni... Hazamentem Agárdra, mi­vel a családom akkor ott volt édesapá­­mék hétvégi házában... Kaptam vacso­rát, ittam egy felest, aztán nekiültem át­­gyúrni azt a két oldalt. Hajnali három körül fejezhettem be... Amikor végeztem..., felszedelőzködtem, s indul­tam vissza a vonattal... Gárdonyig kel­lett gyalogolnom..., ami legalább há­rom-négy kilométer... Felvonatoztam Pestre... Megmutattam a szöveget Gyurgyák Jánosnak, a Századvég fő­­szerkesztőjének, aki imád textusokkal bíbelődni. Ő stilizálta a szöveget, és ki­sebb módosításokat is javasolt.” A fellépés előtt a szónoknak még vá­sárolnia kellett egy fekete nadrágot. En­nek a szára hosszú volt, amit egy kollé­gista társa hajtott fel neki. Fekete zakó, fekete nadrág, nyitott gallérú fehér ing, és az alacsony, szakállas, hosszú hajú fiú a kigombolt ingnyakat nem hajtotta ki.­­ Van egy bizarr emlékem Orbán Orbán Viktor: Ebben a történetben benne van, hogyan sodródik egy magamfajta fiatal a figyelem középpontjába Szeplőtelen - összegyűjtve. Cikksorozatunk és az írások születésének körülményeit felvil­lantó bevezető megtalálható honlapunk archív anyagai között: www.nepszabadsag.hu. A Szeplőtelen fogantatás című könyv a héten jelent meg.

Next