Népszabadság, 2005. december (63. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-15 / 293. szám
NÉPSZABADSÁG MAGYARORSZÁG - ÁLLÁSPONT Komolyzene vagy parlament a rádióban Megszűnik az országgyűlési, a nemzetiségi és a regionális műsorok sávja Megszűnhetnek a parlamenti közvetítések a Magyar Rádióban. A közmédiumok közül a rádió az utolsó, amely teljes terjedelmében beszámol a törvényhozás munkájáról. Jövőre valószínűleg már csak az internetes közvetítés marad. Jövő februártól nem használhatja tovább a Magyar Rádió azt a keleti normás frekvenciát, amelyen társbérletben osztozkodnak jelenleg a parlamenti közvetítések, valamint a nemzetiségi és a regionális adások. Hogy hová kerülnek ezek a műsorok, azt annak ellenére sem tudni, hogy a frekvencia leállításának időpontja tíz éve ismert. Szinte az utolsó pillanatban kezdett egyeztetéseket a Magyar Rádió és a médiahatóság, megegyezés híján azonban csak egymásra mutogatnak, hogy miért nem sikerül megoldást találni a problémára. Ráadásul időközben az Országgyűlés házbizottsága - a törvényhozás nyilvánosságának érdekében - négypárti egyetértéssel arra szólította fel a rádiót, hogy a megmaradó frekvenciáinak valamelyikére tegye át a parlamenti közvetítéseket. Ez komoly teher, hiszen ezen a héten például hétfőn délután egytől, kedden reggel nyolctól, szerdán pedig fél kilenctől kezdte ülését a parlament, s az - kis megszakítással - késő estig tartott. Ezt kellene elhelyezni valahogyan a Kossuth, a Petőfi vagy a Bartók közül az egyiken. (Nem véletlen, hogy a köztévék kísérletet sem tesznek a teljes munka közvetítésére, csak a legmozgalmasabb részleteket sugározzák. Az MTV-nek az erre a feladatra létrehozandó új csatornája pedig - anyagi okok miatt - egyelőre befuccsolt.) A Magyar Rádiónál a könnyebb ellenállás érdekében a tervek szerint a Bartókra került volna a parlamenti munka, valamilyen rövidített formában. A Bartókba egy októberi felmérés szerint naponta 126 ezren hallgattak bele, a Petőfibe 987 ezren, a Kossuthba 1,756 millióan. Ezzel indokolta a Bartók adófőszerkesztője is, hogy rájuk eshetett a választás a kisebb hallgatottságvesztés miatt. Jelezte ugyanakkor, hogy mindent megtesznek a klasszikus zenei és irodalmi csatorna megmenekítéséért. A terv ellen nyílt levélben tiltakozott Bartók Béla örököse is, a névhasználat megvonását is kilátásba helyezve. A Bartók-adó ügyében már levélben fordult a Magyar Rádió és az Országgyűlés kulturális bizottsága vezetőihez a Magyar Zenei Tanács, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete és a Magyar Muzsikus Fórum. A szervezetek vezetői kifejtik, hogy a Bartók rádió az egyetlen kulturális adó, amely az igényes zene, valamint az irodalom terén hézagpótló szerepet tölt be. Kiesése vagy akár csak műsoridejének csökkenése is gyógyíthatatlan sebet ütne a hazai kultúraterjesztésen. Mint megtudtuk, Pető Iván (SZDSZ), a kulturális bizottság elnöke tegnap a levélre adott írásbeli válaszában kifejtette: az Országgyűlés házbizottsága csupán azt várja el a Magyar Rádiótól, hogy a „keleti URH” megszűntével is tegye lehetővé az országos parlamenti közvetítéseket. Az már a rádiós vezetés döntésén múlik, hogy a négy meglevő frekvencia közül melyiken tesz eleget törvényi kötelezettségének. Pető magánvéleményeként megemlíti, hogy a legszerencsésebb megoldás a középhullámon történő közvetítés lenne. Kimondottan rossznak tartaná, ha az egyetlen koherens, igényes műsort sugárzó adóra, a Bartók rádióra raknák ezt a terhet. A rádióban viszont úgy tudják, hogy a házbizottság az URH-sávhoz ragaszkodik. Gellért Kis Gábor, a kuratórium elnöke a testület legutóbbi ülésén arról elmélkedett, hogy érdemes-e semmibe venni a Magyar Rádió Rt.-t alapító Országgyűlés felszólítását. Elismerte ugyanakkor, hogy a parlamenti közvetítés nem szerepel a rádió törvényi kötelezettségei között. Nem úgy, mint a nemzetiségi adások, amelyek ügyében viszont nem szólalt fel a házbizottság. Döntés nincs, de nem is lehet. A műsorstruktúrát csak a rádió elnöke alakíthatja át. Az intézmény élén azonban augusztus óta nincs választott vezető, és jövő augusztusig biztosan nem is lesz, miután a pártok delegáltjai a pályáztatást a kampány miatt elhalasztották. A kuratórium jövő hétfői ülésén tárgyal a témáról. De elnöki jogokat nem gyakorolhat. HASZÁN ZOLTÁN-VARSÁNYI GYULA Hangszóró a parlamenti ülésterem közepén. Házon belül maradhat a hang Költségvetéssel elárult kistelepülések? ■ [UNK] [UNK] * Több települési szövetség is árulással vádolja az egyik önkormányzati szervezet vezetőjét, Magyar Leventét, aki felhatalmazás nélkül írta alá az országos bérmegállapodást. A 2200 települést tömörítő tiltakozók a kistelepüléseket féltik. Önkormányzati vezetők szerint tragikus helyzetet okozhat az idei bérmegállapodás, és elsősorban nem a városok, sokkal inkább a kistelepülések számára, amelyek nem lesznek képesek kigazdálkodni a kötelezően előírt bérfejlesztést, kilincselhetnek az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű települések támogatásáért meg a működési költségek kiegészítésére igényelhető támogatásért. Legalábbis ez a véleménye annak a három érdekvédelmi szövetségnek, amely gyakorlatilag azzal vádolja Magyar Leventét, a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége vezetőjét, hogy hátba szúrta őket akkor, amikor jogtalanul, felhatalmazás nélkül, a többi önkormányzati szövetség távollétében aláírta az országos bérmegállapodást. A szövetségek közül hárman ítélik el „Magyar Levente az önkormányzatok egységét megbontó magatartását és tiltakoznak a felhatalmazás nélkül aláírt megállapodás ellen, és az abban foglaltakat nem tekintik számukra kötelező jellegűnek” Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban aláírt bérmegállapodás érvényességét megkérdőjelező állásfoglalást a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kezdeményezte, és ahhoz a Megyei Önkormányzatok Szövetsége, valamint a Magyar Faluszövetség is csatlakozott (e három szövetség 2200 települést tömörít), a Toller László (MSZP) vezette Megyei Jogú Városok Szövetsége, a Megyei Önkormányzatok Szövetsége és a Wekler Ferenc (SZDSZ) által irányított községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége (KÖSZ) viszont nem. A dokumentumot - amely szerint a települések számára előnytelen bérmegállapodás tovább rontja az önkormányzatok helyzetét - a kormányfőhöz is eljuttatják. Abban az optimális esetben, ha valamennyi, eddig elhangzott ígéretet betartják, az idei bérfejlesztések jövő évre áthúzódó hatását, illetve a 2006- ra tervezett bérintézkedések miatt jelentkező többletkiadásokat a kormány legfeljebb felerészben ellentételezi -jelentette ki lapunknak a TÖOSZ főtitkára. Zongor Gábor szerint ezért a helyhatóságoknak legalább húszmilliárdot maguknak kell előteremteniük. A városok általában képesek lesznek erre, a saját bevétellel nem, vagy alig rendelkező kistelepüléseken viszont egyetlen fillérnyi tartalék sincs, amit a béremelésre fordíthatnának. A hiányzó összeget így csak újabb támogatásokból fedezhetik. Ehhez képest épp Wekler Ferenc (SZDSZ) nem csatlakozott az állásfoglaláshoz - Toller László szempontjai érthetőek -, aki az elsősorban kistelepüléseket tömörítő KÖSZ elnöke. Igaz, az abban foglalt szakmai érvekkel egyetért, bár a dokumentum „megfogalmazásával” nem. Ennek ellenére azt nem vitatja, hogy a bérmegállapodás aláírására az önkormányzati oldal senkit nem hatalmazott fel, tehát az érvénytelen. Ennek azonban nincs jogi következménye, a bérmegállapodás tehát utólag nem módosítható. Nem várható el, hogy a közszolgálatban dolgozók béremelését teljes egészében a központi költségvetésből biztosítsák - jelentette ki tegnap az Országgyűlés önkormányzati bizottsága előtt Lamperth Mónika belügyminiszter. LENCSÉS KÁROLY 2005. DECEMBER 15., CSÜTÖRTÖK 3 H Helyzetszabályozás FÜZES OSZKÁR allgat, és igenis van szaga - mármint az uniós pénznek, rácáfolva a római szólásokra. Az EU költségvetési vitájának legújabb fordulójában nem a pénz beszél, és az sem biztos, hogy a pénzről beszélnek. Az a helyzet, hogy két-hárommilliárd euró (hét évre) ide vagy oda, önmagában nem olyan sok, hogy ennyiért az egész EU lebénuljon. Ahhoz viszont mindenképpen kevés, hogy a tegnapi brit indítványt mindenki számára elfogadhatóvá tegye. Pedig London majdnem mindenkinek javított egy kicsit az előző javaslatához képest - de gyakorlatilag semmit nem engedett ahhoz képest, amit a többiek korábban akartak (pontosabban: szerettek volna). Viszont egy fillérről sem mondott le a neki „visszajáró” uniós pénzből, ahogy eddig a franciák sem mondtak le, még elméletileg sem, a nekik jutó agrártámogatásokról. Akkor most mi van? Magyarország esetében az van, hogy a kilátásba helyezett 22 milliárd eurót megtoldják még mondjuk 150 millióval, köszike. Ha esetleg Gyurcsány Ferencnek elég volna is a toldalék, Orbán Viktor biztosan rávágná, hogy még többet kellett volna kifacsarni. (Ezt teszi az összes többi tagállamban is az ellenzék.) Ám ha nem most, akkor jövő tavasszal vagy ősszel így is, úgy is el kell fogadni nagyjából ennyit. Sokkal több vagy kevesebb biztosan nem lesz a nekünk jutó pénz. (Ha netán akkor már Orbán fogadja el, Gyurcsány fogja ellenzékből kevesellni, ez is szokás az összes többi tagállamban is.) Közbevetés: eleve hamis állítás, hogy a britek „kevesebbet” ajánlanak. Minél? Persze, az Európai Bizottság eleve tudatosan túltervezett számvágyainál, amelyeket még az Európai Parlament szintén eleve túltervezett álomkalkulusai sem tartottak meg. Jó ideje köztudott, hogy a közös kassza befizetői nem akarnak többet áldozni. Akkor sem, ha közben az unió nagyobb és szegényebb lett, és akkor sem, ha közben egyre nyilvánvalóbb, hogy egész Európának több kellene. Akkor miről beszélünk, és minek van „szaga”? Ennyi pénzből, ilyen kiadási szerkezet mellett tényleg nem lehet sem igazán páneurópai fejlesztéseket, sem nagy ívű kelet-európai fölzárkóztatásokat finanszírozni, így költve, ennyi pénz csak a meglévő, pazarló és elavult közkiadásokat konzerválná. Benne a magyar agráriumnak eleve, így is igazságtalan - mert a nyugatiakénál kisebb - dotációját. Másfelől: azért tömérdek pluszpénz jön majd Brüsszelből fontos magyar fejlesztésekre, csak győzzük értelmesen elkölteni. A vita tehát most arról szól, hogy mely országnak, régiónak és ágazatnak hogy alakul az egységes piacon a versenyképessége. Nagyon komplex mérlegelés. Hát persze, hogy a versenyhelyzet-szabályozásban nem a „szolidaritás” a fő szempont! Bármennyire szokás költői vagy éppen pórias hasonlatokkal mindenféle európaiságra apellálni, ez majd akkor kap szót, amikor a belső helyzetrendezés már megtörtént, újabb hét évre. Utána lehet elővenni a nagyobb ügyeket és terveket, esetleg. Ez az, ami egyre bizonytalanabb. Ami most zajlik, nem a pénz miatt súlyos tünet. Hanem azért, mert már egyáltalán nincs meg az a britfrancia-német egyetértési minimum, amelyre az új költségvetésen innen és túl is nagy szüksége volna az uniónak. A helyzetet előbb-utóbb rendezni kell, s amíg nem sikerül, addig az igazi veszteségről nem a pénz beszél. Jövőképben, uniós tudatosságban, európai vízióban egyelőre ne is számoljunk, hiszen ők, a nagyok vezetői sem számolnak vele. Démon, démon KRAJCZÁR GYULA Mahmud Ahmadinezsad iráni elnök tegnap negyedszer kérdőjelezte meg Izrael állami létének jogosságát, s másodszor beszélt arról nyilvánosan, hogy szerinte nem történt meg a holokauszt. Innentől valószínűleg nem érdemes számolni. Nem elszólás volt, heveskedés vagy diplomáciai rutintalanság, nem csak magában gondolja így, nem tartja az ideát politikai okokból nem hangoztatott, mintegy titkos alapelvnek. Világos, hogy úgy véli, állama nemzetközi stratégiájának fontos karakteréről van szó. A történelmi holokauszt eközben jól érzékelhetően nem érdekli. Nem akar róla olvasni, nem akarja tanulmányozni, mi több, vitatkozni sem akar róla. Számára a holokauszt nem más, mint egy ideológia, amely megalapozza Izrael állam létét, s mivel neki ez a lét elfogadhatatlan, az alapja is lehetetlen. Erről tehát nem érdemes beszélni. Tanulságosabb, hogy a „nemzetközi közösség” hogyan ítéli meg mindezt. Ha nem akarjuk félrevezetni magunkat, ahogy a nyugati média főárama időnként hajlamos tenni, s a „nemzetközi közösség” alatt nem az Egyesült Államokat, az Európai Uniót és Izraelt értjük, vegyes, kellemetlen, őszbe forduló képet kapunk. Egy jelentős rész természetesen egyáltalán nem tanúsít érdeklődést, miközben egy másik jelentős rész is úgy tesz, mintha nem érdeklődne, csak ez kevéssé hihető. Az arab, esetleg tágabb értelemben az iszlám világra gondolok. Ők pontosan úgy viszonyulnak ehhez a kérdéshez, ahogy korábban egy ideig Irán is: feltehetően lenne igény Izrael eliminálására, de a piaci környezet azt súgja, ennek hangoztatása jelenleg rontana az alkupozíciókon. Vagyis hallgatnak. Gyakorlati lépésekre csupaszítva az ügyet, Ahmadinezsad radikális Izrael-ellenessége egyelőre nem tűnik kifejezetten veszélyesnek. Sosem arról beszél, hogy Irán akarja letörölni Izraelt a térképről, nem mondja, hogy gombokat akar nyomkodni, nem szándékozik az iszlám gárdistákat Galileába vezényelni, hogy segítsenek az Ausztriába való átköltözésben. Bár mondogatják, hogy Teherán rakétáival el tudja érni Izraelt, esetleg Európát is, hatékony csapások lehetőségébe én nem ringatnám bele magam. Perspektívájában - érthetően - inkább az esetleges, bár mindig tagadott nukleáris felfegyverkezés tűnhet a nagyobb veszélynek, ha messze nem is azonnalinak. A „nemzetközi közösség” valójában nem ismeri Irán pontos szándékait, s ebben a helyzetben ők rendkívül rafináltan játszanak, mi több, provokálnak az információkkal. Akárcsak Észak-Korea. Vannak természetesen nézetek a nyugati világban, melyek szerint egyszerűen oda kell vágni, mert - mint Irak mutatja - nyílnak ugyan új problémák, ám a legkínzóbb eredeti, a fenyegető terrorista rezsim gondja megszűnik. Ezt az álláspontot szépen táplálják Ahmadinezsad rémisztő szövegei. Nem zárható ki, hogy ez a kibékíthetetlen konfliktus a civilizációk dialógusának lehetetlenségét illusztrálja, ám mindig bízhatunk benne, hogy nem. Egy ismert londoni agytröszt friss tanulmánya szerint a szakállas fanatikusokból és eltakart arcú fegyveresekből felépített sablonos Irán-kép akadályozza a megoldások keresését. A démonizált Irán logikai modelljében kísértetiesen hasonlít az ott démonizált Amerikára- Ezekkel a megközelítésekkel - bármekkora igazságokon alapulnak is, s bármennyire szimpatikusak - mindig az a baj, hogy nincsenek valódi konzekvenciáik. Mert jó lenne, ha nem így lenne, csak éppen így van. Ha sikerül egy országban vagy egy civilizációban egy masszív képet kialakítani valamely másikról, abban ma őrületes pénzek, s ennek megfelelően őrületes érdekek vannak. Ha ez töredezik, porlad - lásd Irak -, az nem azt jelenti, hogy jobban látjuk, bensőségesebb viszonyban vagyunk az igazsággal, hanem azt, hogy némiképp átrendeződtek az érdekeltségek. Irán esetében vagy - onnan nézve - az Egyesült Államok és Izrael esetében ennek nyoma sincs.