Népszabadság, 2006. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-04 / 3. szám

6 2006. JANUÁR 4., SZERDA MAGYARORSZÁG Pihen a révész, kerülnek az utasok Néhol a kis forgalom miatt állítják le a kompot a Tiszán A Tiszán a kompjáratok jelentős része leállt a tél bekö­szöntével, de vannak helyek, ahol a jégzajlás időszakát leszámítva ilyenkor is folyamatosan szállítják az utaso­kat a folyó másik partjára. A Dunán eddig nem hátrál­tatta a kompok közlekedését az időjárás. Tudósítóinktól Arról, hogy mikor közlekednek a kompok, általában az időjá­rás dönt: félidőben a jégzajlás, majd tavasszal az olvadás utá­ni áradás miatt gyakran leáll­nak a kompok, ilyenkor csak kerülővel, közúton, vasúton le­het átjutni a folyó túloldalára. Aki naponta jár komppal munkába a folyó egyik oldalá­ról a másikra, annak tetemes kiadással jár az üzemszünet miatti kerülőút, akár busszal, akár autóval teszi meg azt. A kirándulóknak sem jó, ha a kompszünet miatt meg kell változtatniuk a korábban ter­vezett útvonalat. A komp mű­ködtetéséről mindig annak gazdája - jellemzően egy-egy önkormányzat - dönt, erről nem kell egyeztetniük a közle­kedésfelügyelettel. A Felső-Tiszán megfelelő időjárási viszonyok között Aranyosapáti és Tiszaadony, Balsa és Kenézlő, Tiszabercel és Tiszakarád, Tiszadob és Ti­szaidé, Tiszalök és Tiszatardos, Tiszamogyorós és Lónya, Ti­­szacsege és Ároktő, valamint Tuzsér és Zemplénagárd kö­zött közlekedik komp. A Kö­­zép-Tiszán Tiszaroff és Tisza­­süly, Nagyrév és Tiszabög, Nagykörű és Fegyvernek kö­zött jár a komp jó időben, Tiszakécske és Tiszainoka kö­zött pedig révhajó viszi az uta­sokat. Ugyancsak komppal közlekednek a folyón az alsó­tiszai szakaszokon Szeged és Tápé, valamint Mindszent és Baks között. Csongrádnál pon­tonhíd működik, ezt a tél be­köszöntével minden esztendő­ben elbontják és tavasszal újra megépítik. Tiszaroff önkormányzata - annak ellenére, hogy a falu közkedvelt pihenő- és horgá­szóhely - november közepén úgy döntött: partra húzzák a kompot, s nem is engedik vis­­­sza a vízbejövő tavaszig. Az át­kelő az önkormányzaté, de ha­vi harmincezer forintért bérbe adják egy vállalkozónak, aki a berendezéseket és az érintett partszakaszt is karbantartja. Mészáros László, a falu polgár­­mestere szerint télen olyan ki­csi a forgalom, hogy az üze­m Vasárnap délelőtt a tiszai jégzajlás miatt leállt a komp­közlekedés Tiszadob és Tiszalúc között, a jég levonu­lása után azonban már dél­után újraindult a járat. A szabolcs-szatmár-beregi Tiszadob és a Borsod megyei Tiszalúc között évközben egy tíz tonna teherbírású ponton­­hídon zajlik a forgalom, a téli időszakban azonban a hidat elbontják, nehogy a jég kárt tegyen benne. A hidat decem­ber 15-én szerelték szét, és előreláthatóan húsvét kör­nyékén helyezik újra üzembe. Télen - amikor jégzajlás vagy­ áradás nem akadályozza - a napkeltétől napnyugtáig tar­tó időszakban folyamatosan jár a komp. Tavasztól késő őszig, amikor a közlekedés a hídon zajlik, a kompot csak akkor indítják be, ha tíz ton­nánál nehezebb járművel kí­vánnak átkelni a folyón, mehtetőnek nem éri meg mű­ködtetni a kompot. Hozzátet­te: az önkormányzat nem mér­legelheti, hogy a folyó másik oldalára, például Tiszasülyre munkába járók vagy a kirán­dulók költségei a kompszünet miatt megnövekednek. Egy példa az árdrágulásra: Tisza­­roffról Tiszasülyre komppal hatvan forintért visznek át egy gyalogost, autóbusszal viszont Tiszaroffról előbb Szolnokig be kell utazni, majd ott átülni egy másik járatra, amellyel el lehet jutni Tiszasülyre. A csaknem hatvan kilométeres kerülőút­ért 762 forintot kell fizetni, ennyi a Jászkun Volán viteldí­ja. Ezt a különbözetet egyetlen munkáltató sem vállalja át tel­jes mértékben a dolgozótól. A közép- és alsó-tiszai kom­pok zöme téltől tavaszig üzem­szünetet tart, de vannak olyan forgalmasabb átkelők - pél­dául a Tiszabög és Nagyrév kö­zötti -, ahol a komp csak szél­sőséges időjárási viszonyok kö­zött áll le. Máshol - például Doboznál - a Körösön egy kis révcsónak jár - amelynek veze­tője igény esetén a téli üzem­szünetben is visz utasokat, ha nincs jégzajlás a folyón. A kompjáratokról jó esetben a Tourinform-irodák tájékoztat­nak, de az utazók számára leg­többször csak a helyszínen de­rül ki: valóban jár-e komp, vagy sem. A Dunán a kompátkelést az elmúlt napokban nem zavarta se a jég, se a köd. Paksnál a téli menetrend szerint, vagyis reg­gel héttől délig, majd délután kettőtől négyig óránként ingá­zik a hajó a két part között. Mohácsnál hajnali öt óra húsz és este hat között harmincper­cenként tesz meg egy oda-vis­­­sza utat a komp. Itt éjszaka is jár egy kishajó, amit a gyalogo­sok és a kerékpárosok vehet­nek igénybe. Noha az időjárás nem gátol­ja a dunai kompokat, a kisebb forgalom miatt több hajó szo­kásos nagyjavítását mostanra időzítették, így a Dunafalvát Dunaszekcsővel összekötő ha­jó december közepén leállt és február végén indul el újra, tudtuk meg a kompot üzemel­tető cég vezetőjétől, Vágó Gá­bortól. Amúgy a javítás már kész, ám a forgalom annyira csekély, hogy egyelőre nem éri meg a hajót járatni. Hasonló a helyzet a Gerjen és Kalocsa közt ingázó komppal, amelyet december 12-e óta javítanak. Molnár Sándor, a hajó üzeme­léséért felelős betéti társaság vezetője nem tudta megmon­dani, hogy a gerjeni komp mi­kor szeli újra a habokat. Mol­nár Sándor hozzátette, hogy ez a komp naponta tízezer forint veszteséget termel, s az ennek kiegyenlítésére szolgáló idei állami támogatás egyelőre bi­zonytalan. Ezért elképzelhető, hogy még hetekig nem lesz komp Gerjennél. Egyébként Molnár Sándor üzemeltette a Fadd és Fájsz között úszó kompot is, ám az a hajó már 2004 au­gusztusában - úgy tűnik, örök­re - leállt. Ennek oka az volt, hogy miután a szekszárdi Du­­na-hidat 2003-ban átadták, a hídtól hét kilométerre lévő faddi kompot senki sem vette igénybe. Tiszaroff - a kompot már november közepén kikötötték ■ Akad olyan komp is a Tiszán, amelyik akkor sem működik, ha jó az idő: Vezseny és Tiszaföldvár között az idén immár ötödik esztendeje szünetel a kompjárat, mert a vezsenyi önkormányzat egy tulajdonosváltás után nem tudott megegyezni a komphoz vezető út új gazdájával az úthasználat feltételeiről, Így, aki Ve­­zsenyből az átellenben lévő Tiszaföldvárra vagy Martfűre sze­retne átjutni, a néhány perces átkelő helyett kénytelen közel hetven kilométeres kerülőt tenni. Vezseny zsáktelepülésnek szá­mít, az egyetlen átmenő forgalmat korábban épp a tiszai komp biztosította a falu számára. Macskakaland, németjuhásszal Jött a gyerek a nyár végén, erő­sen bűzlő hátizsákkal, amiből előkerült egy nagy fülű, vörös kismacska. A buszon majdnem rálépett - mesélte -, valaki nyil­ván úgy akart megszabadulni az otthon feleslegessé vagy kényel­metlenné vált jószágtól, hogy betette egy dobozba, aztán a jár­művön felejtette, így került a macska hozzánk. Ami önmagában még nem lett volna baj, ha nem tartozna a családhoz egy idős németjuhász is, amely zsigerből gyűlöli a macskákat. Ifjabb korában a környékbeli macskatársadalom joggal illethette volna a Hóhér névvel, mára azonban nehézke­sen húzza a lábát, rosszul is lát - így hát azt reméltük, figyelmen kívül hagyja a jövevényt. A kismacska azonban min­denáron ismerkedni akart, s mindjárt a harmadik napon - amikorra kezdte otthon érezni magát - úgy határozott, odasétál a kutyatálhoz megkóstolni, mit kap reggelire a vaksi, sántikáló öregúr. Kis híján azonban ő ma­ga lett a reggeli, az öregúrban ugyanis felébredt az ifjúi virtus, alig lehetett az óvatosságot nem ismerő kis vöröst a fogai közül kiráncigálni. A kutya azonban érezhette, hogy elegendő, ha csak móresre tanítja - megrán­gatta, mint egy rongycsomót, de nem tett kárt benne. Azt hittük, a kismacska meg­kapta a leckét, s ezentúl messzi­re elkerüli a németjuhászt, de nagyot tévedtünk. E naptól nem tudtuk eldönteni, a kis vörös tel­jesen ostoba-e, vagy olyan vak­merő, hogy szándékosan keresi az életveszélyt, mindegyre a ku­tya közelébe akart kerülni. Stratégiát kellett tehát kidol­goznunk életének megmentésé­re, meg azért is, nehogy meg kelljen utálnunk régi barátun­kat, az öreg kutyát, ha egy óvat­lan pillanatban, ösztöneinek en­gedelmeskedve, a szemünk lát­tára mégiscsak kinyírja a kis vö­röst. E stratégia szerint a macs­ka az éjszakát a ház egyik helyi­ségében töltötte, majd reggel be­zártuk az óljába a kutyát, amíg a macska levegőzött. Amire a ku­tyát ismét elengedtük, a macs­kának már zárt helyiségben kel­lett lennie. E tervben minden családtagnak jutott feladat, me­lyeket folyton egyeztetnünk kel­lett, lévén, hogy a legkülönbö­zőbb időpontokban tartózkod­tunk otthon. Stratégiát kellett kidolgoznunk a macska életének megmentésére, meg azért is, nehogy meg kelljen utálnunk régi barátunkat, az öreg kutyát. A két állat közötti konfrontá­ciót így sem sikerült mindig el­kerülni, ám amikor a kismacs­ka háztól való eltávolítása szóba került, azt valahogy senki nem vette volna a lelkére. Noha a stratégiát tovább bonyolította, amikor megkezdődött a mada­rak etetése - a cinkék, vörösbe­gyek és csuszkák életének meg­óvása végett a macskát immár a madáretetőktől is távol kellett tartani. Mire a madarakat rászoktat­tuk, hogy csak délelőtt tíztől ti­zenegyig, majd háromtól négyig jöhetnek a kertbe az esedékes eleségért, már meglehetősen be­lefáradtunk a folyamatos élet­mentésbe, így eshetett meg, hogy egy péntek délelőtt valami fatális tévedésből kifolyólag egy­szerre tartózkodtak a kertben a madarak, a macska és a kutya is. Jómagam azzal voltam elfoglal­va éppen, hogy egy hajdani csir­keólból - ahol újabban a napra­forgómagot tároljuk - a madár­etetőkbe való szétosztás céljából zacskóba szedjem az eleséget, mikor is bejött utánam a macs­ka. Ezt észrevéve - némi félté­kenységtől is hajtva - fél percre rá berontott a kutya is, valószí­nűleg eldöntötte, hogy elérkezett a végleges leszámolás ideje. Az ól, ahol a napraforgók közt gug­goltam, véres csata helyszínévé lett hirtelen. Megmozdulni nem lehetett, ahhoz nem volt elég a hely, a hörgő és sikoltozó hadviselő fe­lek közül legfeljebb négykézláb sikerült volna kihátrálni. Ezen igyekeztem éppen, amikor a ku­tyának sikerült megragadnia a macska lábát, az pedig, hogy hadállását tartani tudja, összes karmát és fogát belevájta a ke­zembe. Amikor lecsúszni lát­szott, megismételte, vagy ötször egymás után, miközben a gyűlö­lettől elvakultan acsargó kutya elállta a kijáratot. - Nagyon fájt? - kérdezte egy óra múlva a sebészet folyosóján egy várakozó, szánakozó pillan­tást vetve a kezemen lévő, átvér­­zett kötésre. - Épp így járt tavaly a sógornőm, annak is a macská­ja szaggatta meg a karját. A kis vörös most karanténban van otthon, két hétig figyeli az állatorvos, hiszen macskáknak nincs oltási bizonyítványuk. Prí­mán van különben. A kutya ha­sonlóképpen. Mi meg azon tű­nődünk, a tarthatatlan állapo­tokra tekintettel kinek kell tá­voznia a házból. A dolgok pilla­natnyi állása szerint az sem ki­zárt, hogy mi költözünk. KOBLENCZ ZSUZSA NÉPSZABADSÁG Egyhavi bér az ózdi ápolóknak Tudósítónktól Egyhavi pluszjuttatást kaptak Ózdon az önkormányzattól azok a kórházi ápolók, akik legalább húsz évet a betegágyak mellett töltöttek. A kezdeményezés dr. Tóth István országgyűlési képvi­selő, korábbi kórházigazgató ne­véhez fűződik. Ő kereste meg az intézményt fenntartó szervezet vezetőjét, Benedek Mihály pol­gármestert. A képviselő-testület pedig a polgármester javaslatára egyhangúlag úgy döntött, kap­jon egyhavi bruttó bérnek meg­felelő juttatást az a hatvankilenc szakasszisztens, aki minimum húsz évet az Almási Balogh Pál Kórház és Rendelőintézet fekvő­beteg-osztályain dolgozik. A döntés mintegy hétmillió forint­tal terheli a város költségvetését. Az önkormányzat 2005-ben egyébként is kiemelten támogat­ta a városi kórházat, működteté­sére 43 millió forintot, a műszer­­beszerzések pályázati önrészé­nek befizetésére mintegy 80 mil­lió forintot biztosított az intéz­mény részére.

Next