Népszabadság, 2006. március (64. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-10 / 59. szám
2006. MÁRCIUS 10., PÉNTEK • LXIV. ÉVFOLYAM, 59/1. SZÁM, 24 OLDAL • ELSŐ KIADÁS • WWW.NOL.HU • 128 FORINT (ELŐFIZETŐKNEK 79 FORINT) izgalom a NASA-nál Szonda ért a Marshoz E hét keddjén a vörös bolygó közvetlen közelébe ért az amerikai Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) űrszonda, és ha sikerül ma este a bolygó körüli pályára állítás, két éven át továbbít majd adatokat. Egyelőre azonban minden kétséges. 23. oldal ’56-os filmek Milliárdos forgatások Csaknem annyi ’56-os témájú magyar játékfilmet forgatnak az idén, mint az elmúlt öt évtizedben együttvéve. A két filmalapítvány egymilliárd forintot ajánlott meg a fél évszázados évforduló tiszteletére készülő 78 műre. Egyes alkotások esetében persze az állami pénz csak a „lyukak tömködésére” elég. 12. oldal Katolikus múltfeltárás Főapát az alapítvány élén A katolikus püspöki kar elfogadta annak az alapítványnak az alapító okiratát, amelynek feladata az egyház 1945 utáni történelmének vizsgálata. A bejegyzésre váró alapítvány vezetője Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát. 4. oldal Hó, eső, lavina Ausztriában ítéletidő az Alpokban Csaknem tízezer téli üdülő a váratlanul heves hóesés foglya az osztrák Alpokban: a legdivatosabbnak számító Arlberg több üdülőhelyét, Lech, Zürs és Stuben községet a hó elzárta a külvilágtól. 21. oldal Számlagyárak önként fizető adócsalók „Ha lehet, csináljatok hatmilliós számlát, úgy, ahogy múltkor!” - ez a megrendelés éppen akkor érkezett e-mailben egy múlt év végén felszámolt számlagyárba, amikor még javában tartott a rendőrségi házkutatás. Számla helyett azonban adóellenőrzést kapott a megrendelő... 15. oldal Sokkoló ügyek kampány helyett Deutsch-Für választási csalással vádolja az MSZP-t Demokrata: „néhány idióta” miatt veszít a Fidesz Miközben a pártok vezetői arról panaszkodnak, hogy a sajtó csak a viszályokra, személyeskedésekre „startol rá” és tartózkodik a politikusok által lényegi kérdésnek tekintett, életünket befolyásoló kérdések taglalásáról - ők maguk újabb és újabb ügyekről tájékoztatják a nyilvánosságot. Tegnap lett volna mód rá, hogy társadalmi kérdésekről folyjék a szó, Gyurcsány Ferenc Tatabányán a térség fejlesztési terveit ismertette, míg Orbán Viktor Budapesten a fiatalok életét megkönnyítő ígérteket tett. A Fidesz környezetéből azonban az elnök javaslatait háttérbe szorító bejelentések érkeztek. Deutsch-Für Tamás nagyszabású választási csalás előkészítésével vádolta meg a szocialistákat. Bizonyítékul egy szolnoki MSZP-irodában a Fidesz aktivistáit kísérő tévések által készített felvételt demonstrált: a szocialisták számítógépen összesítik a választók személyes adatait. A cél egy totális mozgósításra alkalmas adatbázis felállítása. Ne lopj!, idézte fel erre a Fidesz számítógépes ügyét Hiller István, az MSZP elnöke. Lendvai Ildikó frakcióvezető kijelentette, csak olyan névsoruk van, amit a törvény megenged. Deutsch-Für, a Fidesz kommunikációs igazgatója egy belső konfliktussorozat tengelyében is feltűnt. A Demokrata új számában Bencsik András főszerkesztő nyílt levelet intéz az általa vezénylő tábornoknak nevezett Orbán Viktorhoz, amelyben arra figyelmezteti, hogy a polgári erők „néhány idiótája miatt” elveszítheti a választásokat. Ezt követően hibákat sorol: Deutsch-Für tévesen hivatkozott arra, hogy Gyurcsány bemutatott volna bírálóinak, Simicska Lajos egy ártatlan üzleti levélre nyilvánosan a feladó torkának elvágásával fenyegetett, hiba volt a Vizsla-fax és a szerverlehallgatás is. Bencsik megfogalmazza a gyanúját: mindez nem történhet véletlenül, valakik belső puccsot szerveznek, szándékosan gyengítik Orbánt. Az írás előzménye lehet, hogy Deutsch-Für nemrég egy tévéműsorban kijelentette, Kövér László nem nyilatkozik a Demokratában, mert a lapban több származással foglalkozó cikk is megjelent. A Demokrata e heti számának címlapján ugyanakkor Kövér László látható, akivel belül nagy interjút közölnek. Kampányhíreink a 23. oldalon Keletre, délre tart a nyugati szemét Magyarország az utóbbi fél évtizedben kimaradt a kontinens botrányaiból Az EU-tagság, a lazább határok kísértésbe hozzák a költséges és nehezen elhelyezhető szeméthegyek gazdáit, be az egészet konténerekbe, aztán irány Kelet-Közép-Európa vagy éppen dél, Görögország, Spanyolország, és ott kiönteni az egészet egy elhagyatott helyen, volt laktanyában, lakatlan téeszépületekben. Európa évi félmillió vasúti szerelvénnyi szemete, a költséges „hivatalos” út megkerülése zsíros profitokat ígér a nyugati szemétexportőröknek éppúgy, mint a keleti importőröknek. Magyarország az utóbbi fél évtizedben kimaradt a kontinens szemétbotrányaiból, mondják a budapesti környezetvédelmi minisztériumban. Mások, szomszédaink, a csehek, szlovákok nem ilyen szerencsések. Prágában a legújabb szemétbotrány lángjai a cseh kormányfőig, a német kancellárig csapnak fel, a visegrádi négyek szakminiszterei legközelebb erről is tanácskoznak. Bővebben a 10. oldalon A pusztazámori regionális hulladékkezelő központ Fotó: Kovács Bence A piac lehiggadt, Járai ideges A világméretű szerdai tőzsdei kiigazítások után tegnap derűlátóbb hangulat uralta a piacokat Ázsiától Európán át az Egyesült Államokig. A Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX emelkedett, s erősödött a forint is. A folyamatot csak átmenetileg sikerült megzavarnia Járai Zsigmond jegybankelnöknek, aki az amerikai és európai kamatemelések, olajárprognózisok és a szigorodó japán monetáris politika kiváltotta globális pénzügyi átrendeződésre válaszul kilátásba helyezte a kamatemelést, s kijelentette a Bloombergnek, hogy a nagy hazai költségvetési hiány miatt „szívroham közeli” állapotban van a magyar gazdaság, ez pedig elijesztheti a külföldi befektetőket, és lefékezheti a növekedés iramát. Az eurót tegnap 257, a hét elején még 254, a hónap kezdetén 251 forint körül jegyezték, s e bő kétszázalékos leértékelődés rövid távon biztosan növeli a devizahitelek törlesztőrészletét. Szakértők ugyanakkor azt mondják, hogy a devizahitel - elsősorban az alacsony kamatú svájci frank - még mindig jóval kedvezőbb, mint a forintadósság. Felhívják a figyelmet, hogy nemcsak árfolyamkockázat létezik, hiszen nagymértékű, 10-20 százalékos leértékelődés esetén a jegybanki kamat is megugrana. Drámai fejleményre azonban nem számítanak az elemzők. Részletek a 14. oldalon TAVASZI MEGÚJULÁS ÁPRILIS 12-IG TARTÓ AJÁNLATUNK: hétfő-kedd-szerda-csütörtök 9.900 Ft/fő/éj péntek-szombat-vasárnap 11.900 Ft/fő/éj egyágyas felár 6.900 Ft/éj Szolgáltatásaink tartalmazzák: Félpanziós ellátás Gazdag büféreggeli Svédasztalos büfévacsora Ajánlataink legalább két éjszakára szóló foglalás esetén érvényesek. Áraink kizárólag egyeni szaitóvendégeinkresztre a hotelban történő direkt foglalás esetén érvényesek, az idegenforgalmi adót nem tartalmazzák. 9400 Sopron. Ojtóz fasor 3. | TELEFON: +36 99 515 000 | FAX: +36 99 515 001 E-mait: reservation@hotelfagus.hu i www.hotelfagus.hu Júliustól szabad a művi meddővé tétel Júliustól jog szerint minden nagykorú hölgy kérheti a művi meddővé tételét. Senki nem kívánta, hogy így legyen, de egyelőre mégis úgy fest, hogy ez következik. Az Alkotmánybíróságnak (AB) a művi meddővé tételről hozott tavaly novemberi határozatában megadott határidő ugyanis lassan letelik. A most még érvényes szabály szerint ezt a beavatkozást csak a 35 évnél idősebb vagy már három saját gyermekkel rendelkező nők kezdeményezhették. A jelenlegi gyakorlat szerint, ha egy nő kéri a műtétet, és megfelel a jogi feltételeknek, az orvos nem mérlegel. Ha a nő kifizeti a beavatkozás költségeit, azt végrehajtják. Előtte az orvos tájékoztat a várható szövődményekről, a fogamzásgátlási lehetőségekről, valamint arról is, hogy az eljárás visszafordíthatatlan. A kérés és a beavatkozás között három hónapnak el kell telnie. Az AB álláspontja szerint azonban a jogi feltételek közül a három gyermekre vonatkozó alkotmányellenes. Az önrendelkezési jog gyakorlását nem lehet a gyermekek számához kötni. A jogalkotónak hét hónapot adtak rá, hogy mérlegelje, kíván-e másféle korlátozást bevezetni. A jelenlegi parlament ezzel a lehetőséggel bizonyosan nem él, ahogy a kormány sem foglalkozik érdemben az üggyel. Úgy tudjuk, az életkori határon kívül az államigazgatási szakemberek nem tudnak más, érdemleges korlátot ajánlani. Egy visszavont tervezet szerint a feltétel a 26. életév betöltése lett volna. A törvény módosítására az új kormánynak mindenképpen javaslatot kell tennie, és nem csak azért, mert július 1-jétől valamennyi nagykorú hölgy korlátozás nélkül kezdeményezheti a művi meddővé tételt. A másik ok, hogy az AB döntése után kikerült a törvényből az a rendelkezés is, amely előírta, hogy a cselekvőképtelen emberek esetében a beavatkozáshoz gyámhatósági hozzájárulásra van szükség, így az értelmi fogyatékosok külső védelem és kontroll nélkül maradnak, ha például a környezetük arra venné rá őket, hogy sterilizáltassák magukat. (L. K.) HIRDETÉS