Népszabadság, 2006. március (64. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-18 / 65. szám
Spanyolországban román bűnbandát számoltak fel A spanyol rendőrség felszámolt egy románokból álló szervezett bűnözői hálózatot. Mint José Antonio Alonso belügyminiszter tegnap közölte, az egyeztetett akció keretében a spanyol nagyvárosban 283 román állampolgárt és ezzel egyidejűleg a román rendőrség pedig Romániában további 14 személyt vett őrizetbe. Lakások kirablásával, kábítószerrel való kereskedéssel, prostitúcióra való kényszerítéssel és dokumentumok (köztük hitelkártyák) hamisításával vádolják őket. A spanyol miniszter szerint a különböző városokban - Barcelonától Madridon át Malagáig - működő maffiózócsoportok egy hálózatot alkottak. Romániában és néhány európai városban még köröznek a bandákhoz tartozó személyeket, de a spanyolországi főnök, Iorgu I., alias Talanu már rács mögött van - értesült az El Mundo internetes kiadása. Az őrizetbe vételekkel párhuzamosan lefoglaltak egyebek között gépjárműveket, számítógépeket, hitelkártyák „klónozására” alkalmas berendezéseket, nagymennyiségű készpénzt, négy és fél kiló arany ékszert. A spanyol belügyminiszter köszönetet mondott a román hatóságoknak az együttműködésért. A madridi román nagykövetség még tavaly szeptemberben jelezte: tudomására jutott, hogy románokból álló csoportok kamionok lopására álltak rá. A nyomozás ezen a szálon indult el, és kiderült, hogy a bűnözői hálózat kiterjed más európai országokra is. Múlt szerdán a felgöngyölítési akcióra Madridba érkezett Dan Valentin Fatuloiu, a román rendőrség főigazgatója is. (O. L. Gy.) Az utcán keresi igazát a Pető Intézet kollektívája Csendes tüntetést hirdetett a Pető Intézet szakszervezete szerdára: tanárokat, dolgozókat és hallgatókat várnak az Oktatási Minisztérium elé. Úgy tudjuk, a szülők egy része is készül a megmozdulásra, van, aki gyerekével együtt. Információink szerint a demonstrációt magyar és külföldi társszervezetek sora támogatja, s más egyetemek és főiskolák hallgatóira is számíthatnak a szervezők. Csuka Pál, az intézet szakszervezeti vezetője mindenesetre kétszáz fős demonstráció számára kért helyfoglalást. Hétfőn dől el, hogy engedélyezik-e az akciót. Az intézetben csaknem két hónapja tart a küzdelem: az iskola főiskolai tanácsa, illetve dolgozói szerint a törvénytelen főigazgatói kinevezés miatt alakult ki az áldatlan helyzet. A konfliktusra ma is óriási transzparensek emlékeztetnek a Kútvölgyi úti intézmény falán. (K. J. V.) Cserbenhagyás a 4-es főúton Egy 67 éves férfi vesztette életét abban a cserbenhagyásos gázolásban, amely a 4-es főút Újfehértó-Nyíregyháza közötti szakaszán történt pénteken. Az idős ember holttestét az árokban, kerékpárja közelében találták meg az arra járók. A helyi lakost egy Újfehértó felől Nyíregyháza irányába közlekedő gépkocsi ütötte el. A helyszínen talált anyagmaradványok alapján, szakértők bevonásával megkezdődött a balesetet okozó jármű típusának megállapítása, s a rendőrség 100 ezer forint nyomravezetői jutalmat ajánlott fel annak, aki segít az elkövető kézre kerítésében. (MTI) 1 NÉPSZABADSÁG • 2006. MÁRCIUS 18., SZOMBAT • 17 R. Hahn Veronika London Részleges diadalt ünnepelhet a hét végén Károly walesi herceg az általa oly leplezetlenül megvetett sajtóval szemben. A trónörökös azért fordult a londoni felsőbírósághoz, hogy a Mail on Sunday vasárnapi újság ne hozhasson nyilvánosságra újabb részleteket ún. hongkongi naplójából. Az Associated Newspapers csoporthoz tartozó konzervatív lap több héten át folytatásokban közölte a brit koronagyarmatot Kínának hivatalosan átadó, 1997-es ünnepségről készült feljegyzéseket. A szókimondó herceg legbántóbb megjegyzései a kínai vezetésnek szóltak, akiket „borzalmas agg viaszfiguráknak” nevezett. Nem jártak sokkal jobban a frissen hatalomra került munkáspárti protagonisták sem, akik első osztályon utaztak, ellentétben a komfortkabinba „száműzött” herceggel. Károly saját maga és szűk baráti köre számára készítette a naplót, melyet egy korábbi munkatársa másolt le és bocsátott a nyilván a legmagasabb összeget ígérő újság rendelkezésére. A felsőbíróság gyorsított eljárással meghozott döntése alapján a napló publikálása „nem szolgálta a közérdeket”, így a Mail on Sunday megsértette a trónörökös személyiségi és szerzői jogait. A bíró ugyanakkor úgy ítélkezett, hogy teljes, esküdtszék előtt lefolytatott tárgyalás szükséges a Mail on Sunday tulajdonába került további hét napló ügyében. Ez azt jelenti, hogy Károlynak tanúvallomást kellene tennie a bíróságon, és válaszolnia a lap ügyvédjének keresztkérdéseire is. A bíró úgy vélekedett, „nem elfogadható, hogy a trónörökös politikai vihart kavar, egyben ragaszkodik a személyiségi jogaihoz”. Károlynak nincsenek illúziói afelől, milyen kellemetlenségekkel jár egy nyilvános tárgyalás. A most befejeződött procedúra során korábbi magántitkára, Mark Bollard, a Mail on Sunday által beidézett tanú kijelentette, „Károly gyakran nevezte magát disszidensnek, aki szembeszáll a politikai konszenzussal”. Trónörökösök, sőt a királyi család tagjai elvétve jelennek meg az igazságszolgáltatás előtt, bár négy éve Anna királyi hercegnő a sloughi kerületi bíróságon beismerte, hogy egyik kutyája megtámadott két gyermeket. Károly, a „disszidens” A walesi herceg pirruszi győzelme a felsőbíróságon Sophia Loren 19. A Corcoran Galéria által közzétett David Seymour-fotón Sophia Loren világhírű olasz színésznő látható 19 éves korában. Az 1953-ban készült fénykép a Washingtonban nyíló Seymour-kiállítás egyik darabja Fotó: MTI/AP - David Seymour Megérkeztek az idei Volvo buszok Újabb, a korábbinál is korszerűbb Volvo buszokat vesz a BKV. Az előző két évhez hasonlóan idén is ötven darab alacsonypadlós jármű érkezik a fővárosba - ismertette Demszky Gábor az első tizenhat jármű bemutatóján tegnap. Az új buszokat már gyárilag beépített légkondicionálóval rendelte meg a tömegközlekedési cég, a két évvel ezelőtti beszerzésre ugyanis utólag kellett beszerelni a „klímát”. A járművek hétfőtől fokozatosan forgalomba állnak a 73-as, a 103-as, a 85-ös, az 51-151-es, az 54-es, a 138-as, a 42-es és a 200- as járatokon, de besegítenek majd április közepén a Nagykörúton is, ahol ekkor kezdődik a villamosperonok átépítése. A 2-es metró tízhetes rekonstrukciója idején is nagy szerepet szánnak a Volvóknak, az elmúlt évekhez hasonlóan e korszerű járművekkel szállítják a felszínen az utasokat. Az új buszokból nyolc Ferihegyre jár majd, ezeknek a belső terét nagyobb csomagok szállítására alakították ki. A csuklós buszokért darabonként 65 millió forintot fizetett a cég banki hitelből. (N. H. E.) HÍREK • Madárinfluenza Izraelben Az első laboratóriumi vizsgálatok megerősítették azt a gyanút, hogy madárinfluenza okozta Izrael déli részén két állattenyésztő gazdaságban a pulykák tömeges elhullását. Az izraeli mezőgazdasági minisztérium madárinfluenza-gyanús esetek kivizsgálásáért felelős illetékese jelentette ezt be pénteken, hozzátéve, hogy további vizsgálatokat is végeznek még az első eredmények ellenőrzése végett. Az előző napon jelentették be, hogy több száz pulyka pusztult el rövid időn belül két kibucban a Negev-sivatag területén. Az izraeli állategészségügyi hatóságok elrendelték a körzet lezárását, és értesítették a közeli Gázai övezet palesztin hatóságait is. (MTI) • Fórum a tudósfórumról. A régióból egyedül Magyarországon tartottak bemutatót az idei Euroscience Nyílt Fórum nemzetközi tudományos találkozó programjáról. A tegnapi esemény színhelye az MTA budapesti székháza volt. A tájékoztatón a júliusi müncheni „tudományos karnevál” kínálatát ismertette Kroó Norbert MTA-alelnök, és Palugyai István, a Tudományos Újságíró Szövetségek Európai Egyesületének elnöke, lapunk tudományos szerkesztője. (Népszabadság) • Hatvankilós tumor Hatvan kilogrammos daganatot távolítottak el egy nő testéből Spanyolországban. Az ibériai ország északi részén lévő Crucesben végzett műtét során ki kellett vágni egy darabot az asszony gyomrából, majd a szervet sebészi úton helyre kellett állítani - közölték egészségügyi illetékesek. A tumor súlya éppen akkora volt, mint a páciens normális testsúlya. A Guinness Rekordok Könyvébe azonban nem kerül be, mert ebben a „műfajban” egy sokkal nagyobb daganat tartja a világelsőséget: 1991-ben Kaliforniában 138 kilós cisztát operáltak le egy nő petefészkéről. Az asszony túlélte a műtétet. (MTI) • Összeégett holttest egy kamaraerdei faházban. Összeégett holttestet találtak a tűzoltók Budapesten, a XXII. kerületben egy faházban pénteken. A felismerhetetlenségig összeégett embert egyelőre nem sikerült azonosítani. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják. (MTI) • Robbanás Tyumenben. Gázrobbanás miatt beszakadt pénteken egy kétszintes épület födéme a nyugat-szibériai Tyumenyben, egy ember életét vesztette, nyolc megsérült - közölte az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma. A gázrobbanás nyomán 120 négyzetméternyi födém omlott be, s tűz keletkezett, amit a tűzoltóknak sikerült gyorsan eloltani. Az épület második szintjén egy sportklub működik, ahol a robbanáskor gyermekeknek tartottak foglalkozást. A sérültek között hat gyermeket szállítottak kórházba. (MTI) • Épületbontás karhatalommal Egy, a város főterén álló fagylaltozó lebontásához rendőri segítséget vett igénybe pénteken a szombathelyi polgármesteri hivatal. Szele Györgyi igazgatási osztályvezető elmondta: az intézkedésre azért volt szükség, mert a tulajdonos a megadott határidőre nem távolíttatta el az építményt, ami akadályozza a tér felújítását. Abért Csaba cégtulajdonos vitatja az intézkedés jogosságát, mert állítása szerint a vitatott terület a tulajdonát képezi. Az ügy vélhetően a bíróságon folytatódik. (Népszabadság) • Gyilkosság Káptalanfán. Gyilkosság áldozata lett a Veszprém megyei Káptalanfa községben az a 78 éves ember, akire a rendőrök találtak rá pénteken a lakásában. Az idős embert már több napja nem látták a szomszédai, s erről bejelentést is tettek a polgármesteri hivatalnál; az értesítésre kiérkező rendőrök feltörték a lakást, s ott halva találták a tulajdonost Az idős ember halálát súlyos bántalmazás okozta, a lakást a tettesek felforgatták, szétdúlták. (MTI) • Időskori autósszex. Anyaszült meztelen, hetvenéves nénit csíptek el, amint egy autóban, menet közben szeretkezni próbált a vezetővel Olaszországban. A hölgy partnere 11 évvel ifjabb volt, és csak félmeztelen, viszont igen részeg: vérében a megengedettnél háromszor nagyobb volt a szeszhányad. A pár autózás közben próbált szeretkezni - főképp a néni -, és emiatt, meg az ital okán aztán nem túl egyenesen haladt kocsijuk, a rendőrök ezért állították meg. (MTI) • Kilódíjas szálloda. Kilóra szabja meg szállásdíjait egy német szálloda vendégeinek testsúlya alapján. Egy kilónyi vendég 130 forint körüli összegnek felel meg, azaz a vendégeknek kilóik után ennyit kell fizetniük, így egy 60 kilós sovány 7800 forintnak megfelelő eurót fizet, míg egy mázsás vendég 13 ezret. A hotel háromcsillagos, Norden városában van, Németország északi részén. Tulajdonosa úgy gondolkodik, hogy egy sovány vendég tovább él, így többször térhet vissza a szállodába, és hosszabb távon megtérül a súlykedvezmény. (MTI) • Egyenruhás imámok az osztrák hadseregben? Hamarosan „egyenruhás imámok” tevékenykedhetnek az osztrák hadseregben, amelyben a muzulmán vallású katonák száma mára csaknem egyenlővé vált az evangélikusokkal. Günther Platter védelmi miniszter irodája pénteken Bécsben megerősítette azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a minisztérium már tárgyalásokat folytat a mintegy 340 ezres ausztriai muzulmán közösség képviselőivel e kérdéskörről. Az osztrák kiskatonák 3,5 százaléka, azaz mintegy 1000 fő muzulmán vallású. Ők jelenleg egy bécsi laktanyában civil imám irányításával imádkozhatnak péntekenként. (MTI) Én nem erre gondoltam, kisunokám, amikor azt meséltem neked, hogy egykor tengerek mosták Magyarország határait. v