Népszabadság, 2006. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-09 / 58. szám

NÉPSZABADSÁG • 2006. MÁRCIUS 9., CSÜTÖRTÖK Sport * 23 Csak egy sánc volt? mlékeznek Michael Edwards­­t? Nem? És ha úgy mondom, egy Eddie, a Sas? Na, ugye! .kinek esetleg így sem ugrott­olna be, annak elmesélem, egy a szódásüveg vastagság s­zemüveget viselő brit síugró z 1988-as, calgaryi olimpián mindkét sáncon - negyven mé­­­t körüli ugrásokkal - tökutal­­ó lett, a sajtó mégis annyit fog­­alkozott vele, mint a három­ranyérmet nyerő Matti Nykä­­ennel. Eddie, a Sas közön­­égkedvenc lett - a záróünnep­égen Juan Antonio Samaranch MOB-elnök név szerint említet­­e -, ám egyúttal magára haragí­­otta a sportági vezetőket, mondván, a síugrás nem bohóc­­odás, sokkal inkább veszélyes szem, amelyet csak felkészült versenyzők űzhetnek. Talán önöknek is feltűnt, hogy magyar sportoló nélkül endezték a közelmúltban vé­get ért torinói téli olimpia síug­­óversenyeit. Tragédiának mindez nem nevezhető, ám ha elidézzük az alpesi, illetve az északi számokban indult honfi­­ársaink szerény eredményeit, alighanem az ugróink sem sze­­epeltek volna gyengébben. Fél­éve, ha lennének egyáltalán, ■ nem a Michael Edwards elle­­nes „statuálás” fosztotta meg őket a részvétel lehetőségétől: a helyzet az, hogy 1989-ben ren­­dezték az utolsó országos baj­­nokságot a szakágban, így aztán a legrangosabb hazai vetélkedő - továbbá versenyző - hiányá­­ban nehéz lett volna bárkit is delegálni az ötkarikás játékokra. Magyar síugró legutóbb az 1968-as, grenoble-i olimpián szerepelt: Gellér László a maga 19. helyével minden idők leg­jobb eredményét produkálta h­onfitársai közül. Négy évvel később szóba sem került, hogy a messzi Sapporóban is indul­hasson magyar síugró. 1976-ban a távolsággal (Innsbruck) nem volt baj, ám a szakág vezetése nem tudta garantálni a pont­szerző helyezést... 1980-ban is­mét csak a földrajzi elhelyezke­dés szólt a részvétel ellen: az egyesült államokbeli Lake Placiddel kapcsolatban a „túl sokba kerülne” volt a szakmai érv. Hanem 1984 előtt már re­ménykedhetett a szakág, ugyan­is a karnyújtásnyira fekvő Sza­rajevó volt a helyszín. Akkori­ban már a magyarok is részve­vői voltak a nagyobb európai versenyeknek, szerény eredmé­nyeik dacára kedvelték őket, af­féle szeretni való szegény roko­nokként. Igaz ugyan, hogy a bí­rók komoly lépcsőzésbe kezd­tek fölfelé, amikor a hangosan­beszélő magyar ugrót jelentett Pénze kevés volt, ezért egy elmegyógyintézet üres cellájában aludt, éjszakán­ként két dollárért. Utóbb azt mondja, furcsa volt, de a célnak megfelelt­ be, de a lényeg, hogy honfitár­saink is ott voltak a viadalokon - nemegyszer a legendás Négysáncversenyen is. Mi több, Oberstdorfban Gellér Gábor el­csípett egy 19. helyet, ami azért már volt valami. Szarajevóba mégsem jutott el egyikük sem, akkor éppen azért nem, mert a szakvezetés a sífutókat mene­dzselte. Calgary (1988) már megint nem került szóba, pedig a kana­dai városban akármelyik ma­gyar könnyedén produkálta volna azt, amit az ott világhírű­vé tett Eddie. Az előolimpián Fischer László a huszonkettedik lett, egy évvel később mégsem utazhatott. A Gellér Gábor, Fi­scher, Hényel, Kelemen alkotta csapatnak alighanem ekkor ment el a kedve az egésztől. 1989-ben, Mátraházán tizenhat részvevővel (felnőttek plusz ifik) még megrendezték az or­szágos bajnokságot, aztán a sí­ugró szakág megszűnt létezni. Pedig előfordult olyan is - például az ötvenes évek végén, a hatvanasok elején -, hogy a szabadság-hegyi műanyag sán­cot tízezer néző állta körbe. A hely adottságai miatt ennyien sosem lehetettek a mátraházi sáncnál, ám az ott rendezett események - Dózsa Tibor-em­­lékversenyek, magyar bajnoksá­gok - rendre sok érdeklődőt vonzottak. Az előbbiekben em­lített, Gellér Gábor és Fischer László nevével fémjelzett csa­pat a hetvenes években verbu­válódott Pajor István vezetésé­vel. Utóbbi úgy volt szövetségi kapitány, hogy ténykedése alatt még nem volt szakedzői képesí­tése - azt csak 1979-es eltávolí­tása után szerezte meg -, kö­zépfokú papírral a zsebében ne­velte tanítványait, és fogadtatta el őket (továbbá magát) a nyu­gati menőkkel. Számos meghívásuk volt, ám esztendőnként csak egy nyugati invitálást fogadhattak el. Ez azonban nem jelentett gondot, ugyanis akkor Csehszlovákiá­ban és az NDK-ban, továbbá Lengyelországban igen nívós viadalokat rendeztek, tanulni azokon is lehetett. A lényeg, hogy ugorhattak: délelőtt tízet, délután tízet, erőnléti edzésnek pedig megtette, hogy naponta húszszor mászták meg az alkal­masint több száz lépcsőnyi sán­cot. Pajor találta ki azt is, hogy a Szabadság-hegyen lévő mű­anyag sánc legyen a bázis. Elha­tározták, hogy a sáncot hatvan­méteresre bővítik; terveket a csehszlovákoktól szereztek. Kaptak egymillió forintot, kez­dődhetett a munka. Elsősorban a lejtőt kellett megnagyobbíta­ni, a baj csak az volt, hogy elő­zetesen nem végeztek talajvizs­gálatot, a felső réteg a nehéz géppel együtt megcsúszott. A szabadság-hegyi történetnek itt lett vége, a mátraházi sánc meg csak úgy magától szétrohadt. Ez utóbbival amúgy mindig is akadt gond. Például az, hogy nem volt hó. „A sáncot mindig meg kellett hordani, kosárral vittük föl a havat - emlékezik Pajor István. - Négy-ötszáz ko­sár volt a minimum, a Kékestetőről teherautóval hoz­tuk át a havat, trógerolni a köze­li edzőtáborból jöttek a sporto­lók. Utóbb csigát helyeztünk a sánc legmagasabb pontjára, a Hényel Zastavájára kötelet kö­töttünk, ezzel a korszerű mód­szerrel legalább nem kellett ci­­pekedni.” Amikor Pajornak „megkö­szönték”, egykori tanítványa, Kelemen Zoltán lépett a helyé­be: tíz évig ő volt a szak­ágvezető. Ott volt az 1989-es „temetésen”; most, tizenhét év­vel később a feltámasztáson munkálkodik. Mátraházával ő is leszámolt, a budapesti bázissal szintúgy. Kőszegben gondolko­dik, és nem csupán azért, mert ott született. Azt mondja, ott sosem szűnt meg a síugrás, a harmincméteres sáncon gyere­kek tucatjai sportolnak, mi több, az idén januárban félig­­meddig hivatalos bajnokságot is rendeztek. Tíz-tizenötmillió fo­rintból meg lehetne építeni egy hatvanméteres műanyag sán­cot, véli Kelemen, de a tehetsé­gesebbeknek be kellene kap­csolódniuk az európai vérke­ringésbe. „Kőszegen táborozást lehetne szervezni kelet-közép­­európai gyerekeknek, a legjob­bakat aztán be kellene ajánlani külföldi csapatokba, azokkal járhatnák a téli versenyeket. Már felvettem a kapcsolatot Walter Hoferral, a Nemzetközi Sí Szövetség síugró főnökével. Planicán találkozunk a közeli napokban. Előzetesen minden segítséget megígért, még az sem kizárt, hogy a FIS adná a műanyag borítást” - mondja az egykori versenyző. Eddie, a Sas - amint az egy közelmúltbeli interjújából kide­rül - annak idején Finnország­ban igyekezett ellesni a titkokat a legnagyobbaktól. Pénze kevés volt, ezért egy elmegyógyinté­zet üres cellájában aludt, éjsza­kánként két dollárért. Utóbb azt mondja, furcsa volt, de a célnak megfelelt. (J. J.) Mátraházi emlék Ha nem csak a jelszavak érdeklik www.nepszabadsag.hu/voks NÉPSZABADSÁG VOKS2006 °­‘L,NÍ A legfrissebb hírek • Elemzések • Kommentárok Háttér-információk • Választási adattár • Politográf­­ választási önteszt­ • Választási barométer • Fórum Minden a választásokról! NEPSZABADSAG A tájékozottság magabiztossá tesz. Toyota Corolla: A minőség varázsa. A legendásan megbízható Toyota Corolla nemcsak hogy minden körülmények között beindul, de most biztosan beindítja az Ön fantáziáját is. A méltán nép­szerű modell legújabb, gazdagabb felszereltségei HIRDETÉS www.toyota.hu változatai már megérkeztek a hivatalos Toyota már­kakereskedésekbe. Itt az ideje tehát, hogy engedjen a csábításnak és személyesen is felfedezze a Corolla varázsát! Próbálta ki most az új Corollát, és megkapja a kulcsot, mely az autó vásárlása esetén beindíthatja a szerencséjét! Várjuk a Toyota márkakereskedésekben! f _ Keresse a bűvös kulcsot! \D5fLJ' V-2' ^ TODAY TOMORROW TOYOTA Korobsnált (i/1Öőfcm); 4- kibocsátás- 'Ua-190, Az akció azokra a vtoM&kra vonatkozó­_fcac 2006. március $14g tftsztvezet$en vettek részty & 2006. április az új Cemi&t «n*g­is n További fészkek a májfiakér*$k_déo·kb«A. i V1v i *

Next