Népszabadság, 2006. április (64. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-01 / 77. szám
Itt az idei első képhamisítási botrány Munkatársunktól Kirobbant az idei aukciósszezon első súlyos botránya a műtárgypiacon: a Magyar Műtárgy- és Régiségkereskedők Országos Szövetsége (MROSZ) elhatárolódott a Belvedere Szalon árverési gyakorlatától, és azt állította: az említett aukciósház mai árverésén hamis munkákat próbál eladni. A szakma túlnyomó többségét tömörítő MROSZ dokumentumában úgy fogalmaz, hogy a Belvedere árverésein „rendszeresen kétes eredetiségű művek kerültek kalapács alá”. E tényre több alkalommal felhívta a szervezet a Belvedere figyelmét - amely egyébként nígm tagja a szakmai testületnek. ASáratfoglalás azzal zárul: „szakmai felelősségünk tudatában kijelentjük, hogy a 2006. április 1-jén megtartandó árverésen rendkívül magas kikiáltási áron a magyar festészet kiemelkedő alkotóinak tulajdonított hamisítványok is szerepelnek”. Valóban nem ez az első eset, hogy a Belvedere hamisítási ügybe keveredik. Mint emlékezetes, tavaly év végén az egykori riporter, Forró Tamás által tulajdonolt galéria aukcióján egy Ferenczi Károlyéként jegyzett festményt kellett visszavonni az utolsó pillanatban, mert kiderült róla, hogy a szignatúra nem eredeti. Akkor a Belvedere a botrányért az általa felkért szakértő művészettörténészt tette felelőssé. A mostani eset kapcsán Nagyházi Csaba, az MROSZ elnöke lapunknak elmondta, az elmúlt időszakban a műtárgypiacon sajnos rendre felbukkannak meghamisított szakvéleménnyel áruba bocsátott képek. Ezek kiszűrésére az egyesület erőfeszítéseket tesz, és együttműködésre kérte a Belvedere szalont is. Kérése azonban nem talált meghallgatásra. Annak ellenére, hogy az említett aukciósház nem tagja a szövetségnek, a műbarátok általában hozzájuk fordulnak a szalonnal kapcsolatos panaszaikkal. Nagyházi sajnálatosnak tartja az esetet, és elmondta, az egyesület örülne, ha minden érintettel megfelelő együttműködést sikerülne kialakítani, beleértve a Belvedere-t is. Lapunknak nem sikerült elérnie a galériatulajdonost. Lánya, Forró Judit azonban eljuttatta szerkesztőségünknek a ház üggyel kapcsolatos közleményét. Ebben a Belvedere hitelrontási kísérletnek minősíti az MROSZ közleményét, és bejelenti, hogy hitelrontás, szándékos károkozás kísérlete miatt eljárást kezdeményez a Gazdasági Versenyhivatalnál. Kecskeméti gyerekboksz: nincs tovább nyomozás Tudósítónktól A rendőrség vádemelési javaslat nélkül zárta le a kecskeméti gyerekboksz néven elhíresült ügyet, amelyben a gyanú szerint a Juhar utcai speciális iskola igazgatója nevelési célzattal kényszerített egy állami gondozott diákot arra, hogy nevelőjével verekedjen. Az orvos szakértő ugyanis könnyű testi sértésnek minősítette a tavaly novemberben történteket - értesültünk Hortobágyi Istvántól, a Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivőjétől. A gyanú szerint tavaly novemberben egy értelmi sérült állami gondozott gyereket az intézményben az igazgató az egyik nevelővel bokszmeccsre kényszerített, hogy a veréssel törjék meg a rendszeres atrocitásai miatt kezelhetetlennek ítélt 16 éves fiút. Hortobágyi István elmondta: az orvos szakértő a 16 éves gyereket az adott szituációban „védekezésre képesnek” nyilvánította. Ezzel eldőlt: nem lesz közvádi eljárás, a rendőrség nem foglalkozik tovább az üggyel. A gyerek magánvádas eljárásban, gyámja útján léphet fel az őt ért támadás miatt a Kecskeméti Városi Bíróságon. Az iskolát fenntartó Bács- Kiskun megyei önkormányzat a történtek napvilágra kerülése után Tanács Éva intézményvezető ellen közalkalmazotti jogviszonnyal össze nem egyeztethető magatartás és a gyermekvédelmi törvény megsértésének gyanúja miatt fegyelmit indított, ám az eljárást később - a nyomozás lezárásáig - felfüggesztették. NÉPSZABADSÁG • 2006. ÁPRILIS 1. SZOMBAT • 17 Csúcsközelben tetőznek a nagy folyók Csütörtökhöz képest jelentősen nőtt Magyarországon a védelmi készültségbe lépett szakaszok hossza. Már 2778 kilométeren, lényegében az ország valamennyi jelentős folyóján tart az árvízi védekezés. A Duna árhulláma várhatóan hétfőn tetőzik Budapesten nyolc méter felett - közölte Varga Miklós vízügyi helyettes államtitkár tegnap. Négy évvel ezelőtt 2800 kilométeren védekeztek, ezt előreláthatólag most meg fogják haladni. Harmadfokú védekezést a Duna szigetközi szakaszán, valamint a Hernádon és a Bodrogon tartanak fenn. A Tiszán is rendkívüli a helyzet, a Tisza-völgyben, a szegedi térségben és a Közép- Tiszán is hosszan tartó védekezésre kell felkészülni. A mostani árhullám „jellegzetessége”, hogy a Duna és a Tisza egy időben árad, és az újabb árhullám a már telt mederbe érkezik. Iskolások töltik a homokzsákot Visegrádnál Fotó: MTI - Beliczay László Rab László Döbbenetes jelenetekre került sor a tegnapi nap során, nem győztük kapkodni a fejünket. Kezdődött azzal, hogy a délelőtti órákban a Simicska Lajos és Kövér Szilárd érdekeltségébe tartozó Arzenál Kft. sajtótájékoztatót hívott össze, s ott elhangzott: a cég a reggeli órákban egy kis külvárosi postán befizette azt a 93 millió forintnyi köztartozást, amit 2002 előtt az APEH elengedett neki. A cég nevében Schlecht Csaba, Kövér Szilárd, Simicska Lajos, Stumpf János és Josip Tot arra is ígéretet tett, hogy a szintén elengedett 230 millió forintos - behajthatatlan - követelést is teljesítik, majd bemutatták azokat a bevásárlóközpontos zacskókat, amelyekben a pénzt el is hozták magukkal. Eddig csak azért nem került sor a befizetésre, jelentette ki a tájékoztatón szintén jelen lévő Kaya Ibrahim, mert nem tudták pontosan megállapítani a késedelmi kamatok mértékét. Amúgy elnézést kérnek az adófizető polgároktól a négyéves késésért, tudják, hogy nagyon sok vállalkozó nem tehetett volna ilyet. Az eset után, amelyről a sajtó csak késve szerzett tudomást, a Fidesz vezérkara tartott sajtótájékoztatót a déli órákban. Itt Orbán Viktor pártelnök a kampánnyal kapcsolatban elmondta: most már mindenütt mosolyognak a hetekkel ezelőtt síró, jajgató, szenvedő, úgynevezett „halálhörgés-siralom” plakátarcaik. Csak vicc volt - jegyezte meg a pártelnök, mire Áder János szélesen mosolyogva annyit jegyzett meg: Imádunk tréfálkozni, nagy kár, hogy a baloldali sajtónak nincs humora. De az elkövetkező húsz évben, ígérem önöknek, megtanítjuk őket kacarászni. - Sajnos be kell ismernünk -jelentette ki egy másik sajtótájékoztatón Kövér László -, hogy rosszabbak vagyunk, mint négy éve. Elfáradtunk, megöregedtünk, porosak, kopottak lettünk, egyre több rajtunk a ránc, magas a vérnyomásunk, sajnos a viselkedésünk sem csiszolódott kellőképpen, beszélni sem tudunk olyan gördülékenyen, mint azelőtt. Személy szerint is el kell ismernem, hogy akciódús beköpéseimre sem retten már össze az ország. Barátaim, eljutottunk oda, hogy a kutya se fél tőlünk, hiába átkozódunk az újságjainkban és a rádiónkban oly sokféleképpen. Sajnos, ma már azt, hogy striga, a fél ország nem is érti, a kötélről meg a hajókirándulás jut sokak eszébe. Ez szörnyű, így nem lehet kampányolni, sajnálom, köszönöm az eddigi kitartást. Egyesek azután látni vélték, amint Kövér László könnyes szemmel távozott, és Eb ura fakó felkiáltással zokogva borult az udvaron lebzselő kóbor vizsla nyakába. A délutáni órákban Deutsch-Für Tamás hívta össze az újságírókat, és pontos kimutatást tárt eléjük a sportminisztersége idején elköltött több milliárd forintról, amit a futballstadionokba tervezett beléptetőrendszerekre adott a költségvetés. Láthatják, hölgyeim és uraim, nincs titkolnivalóm, minden összegről forintra pontosan el tudok számolni. Elnézést, hogy eddig nem tettem meg, sajnos, időközben elveszítettem a számológépemet. Késő délután Szijjártó Fidesz Péter állt a nyilvánosság elé, és töredelmesen bevallotta: sajnos tényleg rászerveztek az MSZP április 2-i nagygyűlésére, de már bánják, mint a kutya, amelyik hetet kölykezett, szeretnék a dolgot visszacsinálni, ezért átengednék az április 2-i dátumot, udvariasan kitérnének az MSZP elől, és inkább 1-jén délután 2 órakor a Hősök tere és a Kodály körönd közötti területen rendeznének szeánszot. De persze csak akkor, ha nem zavarnak vele senkit. Amúgy csöndes, békés, áhítatos kicsiny gyűlésre gondoltak, az ünnepi szónok Mayer Aranka lenne, aki - tavasz lévén - A tokaji szőlőművelés szakmai fortélyai a XX-XXI. század fordulóján című tudományos-szakmai előadását vitaindítónak szánná. Ezután Mikola István Az áprilisi tréfa szerepe a görcsmentes Fideszkampányban, Tömjén Zsolt pedig A nyugati vízigótok és a keleti gepidák vallási identitása a korabeli tetoválásokban címmel szólna az egybegyűltekhez. A végén a pártvezetők megkoszorúznák az ismeretlen dakota ló szobrát. Az este sem maradt meglepetések nélkül: Szabad György, a rendszerváltás első parlamentjének tudós elnöke a Kossuth téren Sólyom László köztársasági elnökkel gyakorolta a kézfogást. Gyurcsány Ferenc kampánystábjától azt az értesítést kaptuk, a kormányfő mindeközben otthon volt, Totó kutyával játszott, olykor belelapozott a Magyar Nemzetbe, s jókedvűen tapasztalta, hogy most már kivétel nélkül minden cikk (a sporthírek meg az apróhirdetés is) róla szól. Úgy érzi, ellenfelei a kampány hátralévő idejében már nem tudnak többet ártani saját maguknak. Őrá és az MSZP-re - támadó szerepkörben legalábbis - mostanában nem lesz szükség. ÁPRILIS 1. Sólyom-Szabad kézfogás, Kövér: mea culpa! HÍREK • Hajóbaleset Legkevesebb ötvenhárman életüket vesztették a Bahrein partjai előtt csütörtök éjjel bekövetkezett hajóbalesetben. A hajó, amelyen egyes források szerint 150, más források szerint 180 fő, helybeliek, öböl menti és nyugati országok állampolgárai utaztak, egy tengeri kirándulásról visszatérőben el- Muharrak szigete közelében süllyedt el. Az áldozatok személyazonosságának megállapítása folyamatban van. A tahreini hatóságok egyelőre nem tudták megmondani, hogy milyen nemzetiségű emberek vesztek oda. (MTI) Előzetesben a Tadzmanjyilkosság társtettese. Újabb gyanúsítottat helyezteklőzetes letartóztatásba a ászberényi Taczmagyilkosság kapcsán, akit az edig egyedüli elkövetőnek ártott ifj. Telek mellett árstettesként szintén emberléssel gyanúsítanak - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. A letartóztatott fiatalkorú T Tamás volt az, aki korábban hamis alibit igazolt ifj. T. Eleknek. A fiú ugyanis először azt vallotta, hogy a gyilkosság éjszakáján egy barátjánál házibulizott. A rendőrség február 16-án sajtótájékoztatón jelentette be, hogy fia ölte meg brutális kegyetlenséggel apját, Taczman Eleket, az ismert fogathajtót és nevelőanyját jászberényi családi házukban. (MTI) • Pénzhamisító görög gimnazisták. Hat gimnazistát vett őrizetbe a görög rendőrség, mert hamis bankjegyeket adtak be az iskolai kirándulás költségeinek fedezésére. A hamisítást az egyik tanár fedezte fel, aki az iskolai kirándulásra befizetett bankjegyek között több hamis 100 és 50 eurósra lett figyelmes. A hat végzős diák egy scanner és egy nyomtató segítségével állította elő a hamis pénzt, összesen 130 bankjegyet találtak náluk. Hasonló eljárással előállítottak hamis véradási bizonyítványt is az ellógott iskolai órák igazolására. (MTI) • A Kis Hableány a tengerbe kerül? A Kis Hableány híres szobrának áthelyezését tervezi a koppenhágai városvezetés, hogy megóvja a vandáloktól és a szerelmes pároktól. A tenger partján található világhírű szobor a szerelmesek és a turisták kedvenc találkozóhelye. Sokkal nagyobb veszélyt jelentenek az alkotásra a vandálok, akik eddig már kétszer lefejezték, lelökték a talapzatáról, lelocsolták festékkel, kezébe műpéniszt helyeztek. Egy idegenforgalmi szervezet kezdeményezésére a közparkok felügyelete több lehetőséget is tanulmányozott annak érdekében, hogy a Hableányt a parttól még távolabb helyezze el, ahol már nem érik el az emberek. Döntés azonban még nem született, mert a kérdés olyan nagy horderejű, hogy a város politikai vezetése kezeli. (MTI) • Hangverseny: Bartók Bélaemlékhangversenyt rendeznek vasárnap délelőtt Budapesten, a zeneszerzőről elnevezett unitárius egyházközségben (IX., Hőgyes E. u. 3.) A 125 éve született alkotó zenei műveinek megszólaltatói mellett Szabó András előadja Illyés Gyula Bartók című versét, míg Pécsi L. Dániel jelképtervező Új címerek és jelképek a Kárpát-medencében című tárlatát Kukorelli István alkotmánybíró nyitja meg. (Népszabadság) • A kabaré Amerikában. A Rádiókabaré áprilisi bemutatójának felvételére március 19-én és 20-án New Yorkban és Washingtonban került sor. Ez volt a csapat eddigi legtávolabbi kiruccanása. A magyar humoristák fogadtatásáról, a produkció létrejöttéről Farkasházy Tivadar szerkesztő és a kabarécsapat néhány résztvevője számol be. Az Amerikáról szóló New York-i kabaré bemutatójának időpontja ma délelőtt a Kossuth adón 10.35-11.55-ig, ismétlése április 6-án a Petőfi adó Kabarécsütörtök adásában 14 órától. Ugyancsak április 6-án a Petőfi adón kb. 15.30-tól kezdődik a mintegy 60 perces washingtoni kabaré bemutatója, amelyet rá egy hétre ismételnek meg 14 órától a Kabarécsütörtökben. (Népszabadság) Azért én kíváncsi lennék, hogy melyik párt érdekeit szolgálja ez az áradás.