Népszabadság, 2006. április (64. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-01 / 77. szám
10 • 2006. ÁPRILIS 1., SZOMBAT • NÉPSZABADSÁG Távol-keletiek térnyerése Bolognában Magyarország volt a gyermekkönyvásár díszvendége Várnai Dóra Az illusztráció a szöveg álma - foglalta össze gondolatait az illusztráció szerepéről és értékéről Sárkány Győző grafikusművész, a Magyar Illusztrátorok Társaságának elnöke a Bolognai Nemzetközi Illusztrációs és Gyermekkönyvvásáron tartott kerekasztal-beszélgetés alkalmával. Az 1967 óta minden évben megrendezett olaszországi könyvvásár a világ legnagyobb és legrangosabb gyermekkönyvekkel foglalkozó rendezvénye, amelynek idén Magyarország volt a díszvendége. A vásáron 92 ország képviseltette magát, az 1200 kiállító zömét a kiadók tették ki, de számos szakmai szervezet is jelen volt. A központi épületekben kiállítások és szakmai találkozók, könyvbemutatók zajlottak, sor került az iskolai, nevelési területen működő kiadók és szakemberek tanácskozására, gazdag programot állított össze a műfordítók központja és az irodalmi ügynökségek pavilonja is. A vásár fénypontja az illusztrátorok kiállítása volt, amely részint a nemzetközi verseny díjnyertes munkáit mutatta be, részint pedig a „vendégország”, Magyarország kiadványait tette láthatóvá. Az illusztrátorok nemzetközi versenyére 2544 művész nevezett be munkájával, ezek közül a zsűri közel százat válogatott ki. Évről évre nő a távol-keleti országokból érkező alkotók száma. Bár egy-két magyar művész szinte minden évben bekerül a katalógusba - most a „non fiction” kategóriában találkozhattunk Nagy László számítógépes grafikáival -, az idei bolognai válogatás alapján egyértelmű a japán, koreai, tajvani és iráni művészek látásmódjának egyre erősebb térnyerése. A kiállításon egyébként 30 magyar alkotó munkája kapott helyet, jó nevű mesterek és fiatal tehetségek művei egyaránt. Kiállított például Banga Ferenc, Békés Rozi, Damó István, Kass János, Keresztes Dóra, Lipták György, Paulovkin Boglárka, Szegedi Katalin, Tettamanti Béla és Vida Győző is. Első ízben vett részt a vásáron a Ceruza Kiadó, amelynek standján a fiatalokból álló szerkesztői csapat Marék Veronika könyveit és a Friss tinta! című kortárs gyermekvers-antológiát mutatta be a külföldi partnereknek. Egy közös magyar standon további 200 hazai könyv, valamint művészeinket és szerzőinket bemutató kiadványok várták a vásárlókat és olvasókat. A kiállításon harminc magyar alkotó munkája kapott helyet Ki az a magyar író, akiről akkor is tudja mindenki, hogy kicsoda, ha egyetlen árva sorát sem olvasta? Süsü, Mirr-Murr, Pom Pom szülőatyja ezzel a különleges elismeréssel büszkélkedhet. Szabad a pálya, tessék utánacsinálni! Rab László Csukás István Kisújszálláson született 1936. április 2-án. Tizenévesen hegedülni tanult, de - szerencsénkre - későn vette kézbe a hangszert. Pedig tehetséges tanára volt. Gulyás György, a megszállott falusi énektanár 1946-ban két demizson pálinkával utazott Pestre, az egyiket Dobi Istvánnak, a másikat Kodály Zoltánnak szánta (Dobi elfogadta). Elintézte, hogy az 1945-ben kifosztott békés-tarhosi Wenckheimkastélyban zeneiskolát nyithasson. Itt kezdett zenét tanulni a gyermek Csukás. - Amikor Kisújszállásról Pestre költöztem - idézi föl emlékeit a költő -, Weöres Sándorral szövegeket írtunk Kodály 333 olvasógyakorlatához, a Kis emberek dalaihoz. Kodály már nagyon öreg volt, az óvodásoknak szánt szövegeket mégis többször visszaküldte javításra. A megjelenéskor pedig föltüntette a nevemet a szerzők közt; nagy dolog volt. A meseírásra Kormos István biztatta a Móra Könyvkiadónál. Első kötetét, az Egy szürke kiscsacsit Bálint Endre festőművész illusztrálta. Ezt követte két meseregény (a Mirr- Murr, a kandúr és a Pintyőke cirkusz, világszám! 1969-ben és ’71-ben), majd sorra írta a háború utáni ifjúsági és meseregény legkarakteresebb darabjait. Első megfilmesített műve, a Keménykalap és krumpliorr - az Alfonzo alakította Bagamérival, aki „a fagylaltját maga méri” - 1976-ban hollywoodi nagydíjat kapott. Ez lett akkor az év legjobb gyermekfilmje is. - Szerencsém volt - mondja Csukás István -, a tévé kilenctíz játékfilmet forgatott évente. Mostanában tíz év alatt egy sem készül. De nem panaszkodom, jó időben dolgozhattam nagyszerű emberekkel. Színész, rajzoló, rendező, szerkesztő is volt közöttük szép számmal. A gyerekirodalomra nem figyelt - miért is figyelt volna? - a cenzúra. Nyomtuk az ipart, védettségben lubickolhattunk. Bagaméri egyébként létező személy volt Kisújszálláson. A család ma is büszke arra, hogy fagylaltos ősükről Csukás ily gálánsan megemlékezett. A következő nagy dobás Süsü, a behemót, de gyerekfejjel gondolkodó sárkány. Harminckét éve (!) egy 50 perces filmben debütált, aztán a kedvesen bárgyú hős a nagy sikerre való tekintettel további kilenc epizódban énekelte el a rózsabimbós rigmust. A zeneszerző Bergendy István egy ízben arról panaszkodott, hogy a zenekar élő koncertjét megszakítva játszaniuk kellett a Süsü-dalokat is. - Különös - említi az író -, de a stockholmi televízió előbb kezdte vetíteni, mint a mienk. Be is akart szállni a forgalmazásba. Ami azért lett volna üdvös, mert akkor jó minőségű filmre készült volna a mesejáték. A Süsü így is meghódította a... Európát, eljutott Amerikába is, ahol nyolcvan tévéállomás sugározta. A Süsü spontán sikere után egy külföldi kiállításon Hanna és Barbera (akikről maga a meseíró is azt hitte, két nő lehet) erősen nézegette a Pom Pommesék Sajdik-féle rajzvázlatait. S kérték a magyar szerzőpárost, menjenek ki egy évre a tengerentúlra. Elhalt aztán az ötlet, amit Csukás István egyáltalán nem sajnál. A képzeletbeli állatkísérettel fölvonuló Pom Pom az író egyik nagy kedvence. Mégpedig azért, mert itt nem fiú hős, hanem végre egy kislány képzeleghetett a Festéktüsszentő Hapcihenőről meg a Radírpókról. Az írót is meglepte, hogy a gyerekek milyen fogékonynak bizonyultak ezekre a már-már szürreális figurákra. Erről ma úgy vélekedik, a gyermeki agyban nyugodtan megbízhatunk, hatéves korig minden gyerek zseni. Ami utána történik velük, azt nem a meseírónak, hanem az iskolarendszernek kellene átgondolnia. A Nagy ho-ho-ho-horgász keletkezéstörténete egyszerűbb, mint képzelnénk. Csukás alig fejezte be az egyik tévés forgatókönyvet, Bálint Ágnes (akiről a tévés jubileumok idején oly könnyen megfeledkeznek) máris rákérdezett: mi lesz a következő, Pista? - Hohó, Ági - rikkantott föl az író -, zsibbad a karom, nem bírom a hajszát. Majd így folytatta: - Ho-hoho-horgász... Megvan! A Sajdik Ferenccel közösen jegyzett rajzfilm érdekes módon megmozdította a felnőtt közönséget is. A horgászlap szerkesztője például egy cikkben nekirontott Csukásnak, hülyének mutatja a magyar horgásztársadalmat. „Ez az egy tényleg hülye - érvelt higgadtan a szerző, majd hozzátette -, az összes többi kivételes tehetség; kell ennél jobb reklám a horgászoknak?!” - Nem válik bennem külön a költő és a meseíró - mondja Csukás István akár verset, akár mesét írok, ugyanazt az idegpályát használom. De tudom, hogy a mesék akkor jók, ha költőiek is. A költészetről azt vallom: nem kell mindig verset írni, mert nem lehet megélni belőle. Ha viszont így van, akkor a versírás luxus. A lélek fényűzése. Nem panaszkodom, optimista vagyok. Minden versemet kiadták, minden mesémet megfilmesítették. Régi vágyam, hogy gyereklapot készítsek, eddig négy kísérletbe buktam bele, mindig az anyagiak miatt. Mégis hiszek benne, mert a gyereket nemcsak arra kell megtanítani, hogy bekösse a cipőjét. Sok minden másra is. Hatéves korig mindenki zseni Csukás István 70 éves Fotó: Kovács Bence Psota univerzum Régóta ígért önálló estjével alig pár nappal születésnapja után, ma este fél nyolckor lép színpadra Psota Irén. A Madách Stúdió-beli műsorának címe: Psota! Psota! Psota! A Nemzet Színésze - Kautzky Armand színésszel és a háromtagú zenekarral idézi fel a „Psota univerzumot”. Elhangzanak a színésznő kedvenc dalai és történetei színészekről, szerepekről, szerelmekről, életének meghatározó személyiségeiről, valamint részleteket láthatnak a nézők filmekből, színházi előadásokból. Fotó: Rédei Ferenc egyenlítő Ízelítő az új számból Nádra Valéria: A betű mámorában élt (Beszélgetés Ember Máriáról) - Várkonyi Tibor: Egy vesztes nézetei (Lionel Jospin) - Szász István: Életrajz haladóknak (Roy Jenkins: Churchill - Dömény Zsuzsa: Chávez, az eklektikus baloldali - Anderle Ádám: „Kitörni az Európa-gettóból” - Laki László-Nyerges Mihály: Kis ország, de sportnagyhatalom - Krómer István: A „sáskatőke” szabad áramlása - Szapu Magda: A cigányvajda. Mindent bele Televízió Szerbhorváth György Nem nekünk, hanem az MTV délelőttös műsorszerkesztőinek kellene feltenniük a kérdést, vajon kik is tévéz(het)nek ez idő tájt. És kik azok, akik csak a földi adókat tudják fogni, tehát túl sok választási lehetőségük sincs. Pontos kimutatásokra hivatkozhatnánk most, de a józan ész is elég ide: délelőttönként az inaktívok és a portások ül(het)nek a képernyő előtt. A Napi Mozaik szerkesztői ezt azonban csak részben veszik figyelembe. Sokat foglalkoznak a betegségekkel - ezt a hetet a tüdőbetegségeknek szentelték, nagyon helyesen -, körbejárták az óvodák problémáját, karriertanácsadót hívtak vendégnek, aki telefonon is a munkanélküli, 45 éven felüli hölgyek rendelkezésére állt. Igen, ez a közszolgálat, eddig stimmel is: otthon ülnek a betegek, a kismamák, a munkanélküliek. Inaktívak, akár a nyugdíjasok - nem kis populációról van szó. A mai ronda világban illő is rájuk ijeszteni, hogy a vendéglői pénztárgépek kezelői egy kiadós sörözés után lelophatják adatainkat a bankkártyáról, s a Himalájára is csak a legbátrabbak merészkedjenek oxigénpalack nélkül. De nem kellene gyakorlatiasabbnak lenni? Hogy, tesszük fel, nem csak a pubban, de a közértben is veszélyben lehet a bankkártyánk. Vagy ott mégsem? A főzőcskerovat meg egyenesen merénylet a potenciális közönség ellen: olcsó kaják helyett kedden a rókagombás serpenyőt kínálták fel. A két, egyébként a műfajban a lehető legrosszabb tévészakács ki is fejtette, hogy ugyan jó drága a rókagomba, de ne ódzkodjunk tőle, ünnepeken jó lesz az. Már elnézést, milyen ünnep van március végén? És akkor is viccelni tetszenek, amikor hexasakkrejtvényt adnak fel? A műsor célközönsége a 18 és 49 év közötti, egyedülálló, fővárosi, magasan képzett, jól kereső hexasakkrajongó és hegymászó egyén lenne, akit a Bartókévad és az európai puszta kezes kardművészet is érdekel? Délelőtt? És a koncepcióba miképpen fér bele a matematikai rendszer- és irányításelméleti kérdéskör, mely a robotok háromdimenziós érzékelését fogja megoldani az emberek kognitív látásának kutatása révén. S hogy a női glossy lapok a szinglikérdéssel foglalkoznak, érthető, hisz részben nekik szólnak. De itt kinek adják elő, amúgy ezerszer hallott módon azt, ki nevezhető vénlánynak, ki meg szinglinek? Nem egy másik úton kellene haladniuk? Például, amikor a dohányzás kapcsán megkeresik a miskolci főorvost, aki elmondja, nekik, orvosoknak, példát kell mutatniuk, főleg abban a régióban, ahol átlagon felüli a munkanélküliek, a dohányzók és az alkoholisták aránya. Nem ez lenne az igazi téma, amit tovább kellene fejtegetni, s nem átvágni a rókagombával? Na persze, ha Kállai Ferenc a kutyáiról beszél, attól megnyugszunk. A Mozaik - nevéhez híven - „tarka egyveleg, apró, színes darabokból álló kép”. Amely, mint ígérik, megeleveníti előttünk a régiek életét (e héten Árpád sírját keresgélték, mert az inaktívakat ez bizonyára régóta izgatja). Ehhez képest ez a műsor inkább arra a hadseregben főzött ételre hasonlít, amelybe - az egység kedvéért! - mindent belefőznek, amit a raktárban fel tudtak söpörni. Az íze nem fontos. Csak az, hogy megnyomja a gyomrot, higgyük, ha jót nem is, de eleget kaptunk.