Népszabadság, 2006. május (64. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-02 / 101. szám

Nagygyűlésen és tüntetésen üzentek az új kormánynak Ezrek demonstráltak tegnap a munka ünnepén. A Liga és a Munkástanácsok által szer­vezett tüntetésen azt követel­ték, hogy az új parlament a törvények erejével vessen gá­tat a munkavállalók kiszolgál­tatottságának. A„négyek” nagygyűlésen fogalmazták meg az új kormánnyal szem­beni elvárásaikat. Kun J. Erzsébet Csakúgy, mint százhúsz éve Am­e­­rikában, munkástüntetéssel, de­­­monstrációval kezdődött tegnap Budapesten a hazai szakszerveze­ti mozgalom május elsejei ren­dezvénysorozata. A két nagy párthoz hasonlóan a szakszerve­zetek is egy időben, két helyszín­re hívták szimpatizánsaikat. Igaz, mindkét helyszínen szinte ugyan­azért emeltek szót: a munkaválla­lók jogaiért, a foglalkoztatás biz­tonságáért, a magasabb fizetésért. Az Andrássy utat a Kodály kö­­röndtől a Hősök teréig már reggel ellepték a munkahelyi kiszolgál­tatottság elleni fellépést követe­lők. Először a Thürmer-féle Mun­káspárt aktivistái - úgy kétszázan - vonultak nagy csinnadratta kí­séretében a Városligetbe, a szoká­sos majálisozásra. A másik, lényegesen népesebb csoport az Autonóm Szakszerve­zetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, az MSZOSZ és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának hí­vására gyűlt össze, hogy közösen vonuljanak a Hősök terére meg­hirdetett rendhagyó nagygyűlés­re. Itt a „négyek” vezetői felsorol­ták az általuk képviselt szervezett dolgozók elvárásait a megalakuló kormánnyal­ szemben.» Egy­értel­­művé tették’, hogy a szakszerveze­­tek nem­ akadályozhatják a váltóig zásokat, a reformokat, de részesei kívánnak lenni az egyeztetésnek. Elhangzott, hogy nem akarnak egykulcsos adót, s követelik, hogy továbbra is önálló tárcája legyen a foglalkoztatáspolitikának. A közszférában szerveződő SZEF elnöke, Szabó Endre ezúttal is felhívta a figyelmet ara, hogy a közszféra reformjánál fontos a ta­karékosság, de az is, hogy ezek a területek magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsanak az állam­­i­polgároknak. Ehhez pedig az kell, hogy a közintézményekben dol­gozók tisztességes bért kapjanak. Borsik János, az autonómok elnö­ke a MÁV, a Volán-társaságok, a BKV és a Magyar Villamos Mű­vek privatizálására vonatkozó megoldások ellen érvelt, azt hangsúlyozva, hogy az érintett dolgozóknak eddig is csak hátrá­nyuk származott a cégek eladásá­ból. Wittich Tamás, az MSZOSZ vezetője arról beszélt: a dolgozók csak egységesen érhetik el, hogy törvényes viszonyok uralkodja­nak a munkahelyeken. Ennél jóval harcosabb volt a Liga és a Munkástanácsok de­monstrációja az Alkotmány utcá­ban, a munkaügyi tárca épülete előtt. A megmozduláson a szerve­zők becslése szerint legalább két­ezren vettek részt. A demonstrá­lók petíciót juttattak el Szili Kata­lin házelnöknek. Ebben azt kérik a parlamenttől, hogy a törvényho­zás építsen be olyan garanciákat a munkajogi szabályozásba, ame­lyek biztosítják, hogy a munkavál­lalókat érő törvénysértéseket ne lehessen büntetlenül elkövetni. Gaskó István, a Liga elnöke azt mondta: száz munkavállalóból 87-et ért már ilyen-olyan munka­helyi törvénysértés. Tiltakozás a munkaügyi tárca előtt. Megtorolnák a munkavállalókat ért törvénysértéseket Fotó: Kovács Bence Városligeti felvonulás Fotó: Reviczky Zsolt Rohamrendőrök és munkaszünet Oroszországban május else­jén 1,3 millióan (Moszkvában 43 ezren) vonultak fel, tiltakozva a szegénység ellen, és méltányos béreket követelve. Kijevben az árak emelése és Ukrajna esetleges NATO-csat­­lakozása ellen tüntettek kom­munista szimpatizánsok ezrei. Prágában a rohamrendőrök és páncélkocsik akadályozták meg, hogy súlyosabb összecsa­pásokba torkolljon a baloldali és a jobboldali szélsőségesek felvonulása és tüntetése. Németországban a szakszer­vezetek által szervezett meg­mozdulások idei mottója: A te méltóságod a mi mércénk. Kurt Beck, a szocdemek (SPD) leen­dő elnöke óvott a felmondásvé­delmi szabályok lazításától és a bérmegállapodások autonómiá­jának csorbításától. Kambodzsában a rendőrség föloszlatta a fővárosban, Phnompenben a hatósági tiltás ellenére fölvonulni készülő cso­portot. Manilában magasabb bért, ala­csonyabb benzinárakat és az elnök asszony távozását követel­ték. Kínában a május elsejei meg­emlékezések egyhetes munka­szünetbe torkollnak. Fidesz-KDNP: „frakciószövetség” Elképzelhető, hogy már a parla­ment alakuló ülésén létrejön a KDNP saját frakciója, keresztény­­demokrata politikusok szerint leg­alábbis van erre esély. A KDNP or­szágos elnöksége szombaton ülé­sezett, s „deklarálta a szövetségesi hűséget a Fidesz, illetve személy szerint Orbán Viktor mellett”­­ egyszersmind hitet tett az önálló KDNP-frakció mielőbbi megalakí­tása mellett. Semjén Zsolt KDNP- elnök lapunk felvetésére, hogy a „mielőbbi” azt jelenti, hogy már az Országgyűlés alakuló ülésén létre­hozzák a saját frakciót, úgy vála­szolt: külön frakció mindenképpen lesz, egyelőre folynak a tárgyalá­sok a Fidesz delegációjával. Orbán a választások után kate­gorikusan kijelentette, hogy nem szeretné, ha külön KDNP-frakció alakulna, most ugyanis az egysé­get kell demonstrálni. Ehhez ké­pest némi elmozdulást jelentett, hogy a Fidesz-frakció múlt heti, informális ülésén „felhatalmaz­ták” a Fidesz elnökét, hogy foly­tasson tárgyalásokat Semjén Zsolttal a két párt együttműködé­séről. Akkor a kereszténydemok­raták ezt úgy értelmezték, hogy a konzultáció központi kérdése nyilvánvalóan „a frakciók” közötti együttműködés lesz. A KDNP 22 képviselővel tudna saját képvise­lőcsoportot létrehozni a T. Ház­ban. Tegnap a Várban rendezett nagygyűlésen Orbán Viktor beje­lentette: „frakciószövetséget” hoznak létre a KDNP-vel, de rész­letekről nem beszélt. A kereszténydemokratáknál mindenesetre elindult az egysé­gesülés: szombaton a Harrach Péter által vezetett Magyar Ke­reszténydemokrata Szövetség egyesület (MKDSZ) már „vissza­tért” a KDNP-be, s a jövőben a néppárt kulturális egyesülete­ként működik. (Cs. I.) NÉPSZABADSÁG • 2006. MÁJUS 2., KEDD Magyarország • 3 Az a legalább öt­hatmillió ember, aki a fogyasztás és a kommunikáció új rendszerébe fűző­dött, nem ugyanaz már, mint majd’ tíz éve, amikor még tán hihetőbb volt, hogy a történelem és a kommunisták viha­raitól a politikának kell mentenie őket. De ez a Fidesz ebben utazik: ott­maradt a ’89-es Hősök terén. A baloldali blog Nagy N. Péter Kis változást érzékelhetett a Fidesznél a megfigyelő a tegnapi vár­beli választási megemlékezésen. Négy éve hasonló helyzetben ugyanezen a helyszínen Orbán Viktor idézte az idős Churchillt, aki mielőtt elhagyta volna a pulpitust, azzal fordult a fiatalokhoz, hogy nem szabad feladni soha. Most Pokorni Zoltán élt ugyanezzel a példázattal. Egyébként ismét az önszeretet magasra csapó lángjai izzították a gyűlést, és miként négy éve, most sem merült fel, hogy bennük rejlő oka is lehet annak, ami történt. Különleges balszerencséje volt az idén, négy éven belüli máso­dik vereség utáni erődemonstrációjával a Fidesznek. Most május elsejére, a nemzetközi munkásszolidaritás napjára esett a jelszavá­ban magyar szolidaritás pártjának gyűlése. Ami önmagában még nem okozna zavart. Csakhogy ez az ünnep létezett 1890, a munkás­ság napjává válása előtt is. Évszázadokig a létező viszonyok meg­bontása, a konzervatív helyzetek elleni lázadás napja volt. (Anti­­establishment demonstráció.) Ehhez igazodott a nap szellemét a maga nyelvére fordítva a munkásmozgalom. S egy ilyen napon az ország második legjelentősebb - de mindenki számára nyilvánva­lóan fontos - politikai erejétől azt hallani, hogy az újabb, a koráb­binál jóval nagyobb kudarc után is minden a legnagyobb rendben van velük, ez bizony olyan szürke, amilyen az égbolt volt ezen a meteorológiailag is különös május elsején. Közös ellenséget vi­szont sikerült találni, valamiféle balliberális nem tudom mit, amely Orbán Viktor távozását kívánja. Itt idézem a Magyar Nem­zet szombati számából Tölgyessy Pétert: „Bármennyire fájdalmas is milliónyi tisztelőjének, Orbán Viktor végleges és visszavonha­tatlan távozása nélkül nincs valódi kilátás az érdemi fordulatra.” Mi ilyet sohasem állítottunk. Fájdalmas volna beletörődni ugyanis, hogy a magyar demokrá­cia egyik legprogresszívebbnek indult csapata most már végleg Munka, Otthon, Család típusú népfrontos luftballonokat eregetve gondolja megoldani politikai feladatát, persze csak azután, hogy ellenfelét - tegnap például - a bűzzel és a pénz hatalmával azono­sítja, az onnan érkező szellemi kihívást tudomásul sem véve. A Fidesz egyelőre nem veszi tudomásul, hogy első politikai győzelme - 1998 - óta megváltozott a magyar élet. Nem biztos, hogy jobb, de más. Az akkor éppen induló két nagy kereskedelmi tévéről lehet sok mindent mondani, de azt nem lehet tőlük elven­ni, hogy megpróbálják kiszolgálni az embereket. A bevásárlóköz­pontok azóta láncba fűződtek. Ezekről is lehet bármit mondani, csak azt nem, hogy nem keresik a vevők kegyét. Azóta luxusból még az alsó középosztály szintjén is nélkülözhetetlen eszközzé vált a mobiltelefon. Az ország az unió tagjává vált, annak minden­­ nehezen definiálható­­ biztonságérzetével. Az a legalább öt-hat­millió ember, aki a fogyasztás és a kommunikáció új rendszerébe fűződött, nem ugyanaz már, mint majd’ tíz éve, amikor még tán hi­hetőbb volt, hogy a történelem és a kommunisták viharaitól a po­litikának kell mentenie őket. De ez a Fidesz ebben utazik: ottma­radt a ’89-es Hősök terén. Immár csak az érzelmekkel hajlandó foglalkozni: kettős kereszttel, koronával, otthonmeleggel. Továbbá a parancsnoki sátorral, ahol tervezik a jövőt. A másik oldalon minden bizonytalan, de születőben van. Nem szokásos például, hogy egy miniszterelnök naponta internetes naplóban számol be arról, hogy mi történt vele, és ezekben a szö­vegekben gyakran valóság van. Erről a blogról a véletlen felkapta az egyik megjegyzését, és a „húzzunk bele” előbb ott, az inter­neten, majd a teljes baloldali blokkon végigfutva gyűléseken skan­dált jelszóvá vált. Jelent valamit? Alig. Csak minden fordított elő­jellel működik, mint a Fidesznél. Ez ’98-ban még nem történhetett volna meg: az internetről szerveződött a baloldal. Ez sem mond önmagában semmit - de kíváncsivá tesz. Régóta nincs már sehol Nyugat-Euró­­pában olyan kiszol­gáltatott helyzetben a munkavállaló, mint az új tagál­lamokban, még in­kább az unión kívül rekedt Kelet-Euró­­pában. Május másodikán Kis Tibor Vannak azért még sikerélményeik is a munkavállalói szervezetek­nek Európában. Ezek közül a legnagyobb alighanem éppen az, hogy képesek tömegeket kivinni az utcára május 1-jén. Máskor már nem is nagyon­­ Franciaország a maga rendszeresen ismétlődő szociális ütközeteivel szinte utolsó mohikánnak hat a földrészen. Ha pedig leszámítjuk az időnként hallható párizsi csatazajt: Eu­rópa csendes. Elzúgtak a földrész nagy munkásribilliói. Sokan eb­ben a tőke győzelmét látják. Mások inkább a kontinens tanácsta­lanságát a globalizációs kihívásokkal szemben. Persze a dolgok mostani állása szerint az azért valószínűtlen, hogy az unió számára komoly szociális kihívás lehetne - mondjuk - az indiai modell. Azt azonban már az európai közvélemény is el­fogadni látszik, hogy az egészségügyre, az oktatásra, az államigaz­gatásra ráférnek a reformok. De ezzel együtt sem gondolja senki, hogy az európai szociális rendszer úgy, ahogy van, sutba dobható. Ilyesmi Európában nem is menne. Vagy legalábbis a földrész nyugati felében nem. Igaz, e tekintetben a fő kísértések nem is ott mutatkoznak. Inkább az újonnan csatlakozott kelet- és közép-eu­rópai államok övezetében. Ahol a nyugat-európai szociális intéz­ményrendszer amúgy is csak vágyott, irigyelt, szinte elérhetetlen vívmánynak tetszik. És ahol ráadásul - ellentétben magával Nyu­­gat-Európával - teljesen komolyan úgy gondolja sok munkavállaló, hogy valójában nincs is neki szüksége érdekvédelemre. Érthető: alig vannak ugyanis olyan tapasztalatok a térségben, amelyek en­nek ellenkezőjét mutatnák. Ennek hatására mifelénk a közgondolkodás erősen deformáló­dott a társadalmi szolidaritást, a szociális érzékenységet illetően. Hiszen régóta nincs már sehol Nyugat-Európában olyan kiszolgál­tatott helyzetben a munkavállaló, mint az új tagállamokban, még inkább az unión kívül rekedt Kelet-Európában. Az említett vidéke­ken a tőke gond nélkül tehet meg olyasmit, ami pár száz kilométer­rel arrébb esetleg meg sem fordulhatna a fejében. Hogy a régióban kormányzó erőknek e tekintetben gyakran van rossz lelkiismeretük, azt május elseje kezelése is mutatja. Érdemi mondandó híján tavaly is, idén is gyakori jelenség volt hivatalos részről, hogy a munkásünnepet egybemosták az uniós csatlakozás évfordulójával. Persze a politika tisztában van azzal, hogy e nap ünnepeltjei többnyire még mindig balra szavaznak. Vagy legalább­is olyanokra, akik ilyen értékekre szoktak utalni beszédeikben. Ma­gán az ünnepnapon a helyi baloldali pártok általában hálásak is ezért. Szép szavakkal, virslivel-sörrel fejezik ki köszönetüket. Ez szép dolog a részükről. Ennél nyilván fontosabb lenne, hogy kor­mányzati pozícióban ugyanők elsőként ne csupán a munkaválla­lóktól kérjenek áldozatokat. Esetleg már nyomban május 2-án.

Next