Népszabadság, 2006. május (64. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-02 / 101. szám
Nagygyűlésen és tüntetésen üzentek az új kormánynak Ezrek demonstráltak tegnap a munka ünnepén. A Liga és a Munkástanácsok által szervezett tüntetésen azt követelték, hogy az új parlament a törvények erejével vessen gátat a munkavállalók kiszolgáltatottságának. A„négyek” nagygyűlésen fogalmazták meg az új kormánnyal szembeni elvárásaikat. Kun J. Erzsébet Csakúgy, mint százhúsz éve Amerikában, munkástüntetéssel, demonstrációval kezdődött tegnap Budapesten a hazai szakszervezeti mozgalom május elsejei rendezvénysorozata. A két nagy párthoz hasonlóan a szakszervezetek is egy időben, két helyszínre hívták szimpatizánsaikat. Igaz, mindkét helyszínen szinte ugyanazért emeltek szót: a munkavállalók jogaiért, a foglalkoztatás biztonságáért, a magasabb fizetésért. Az Andrássy utat a Kodály köröndtől a Hősök teréig már reggel ellepték a munkahelyi kiszolgáltatottság elleni fellépést követelők. Először a Thürmer-féle Munkáspárt aktivistái - úgy kétszázan - vonultak nagy csinnadratta kíséretében a Városligetbe, a szokásos majálisozásra. A másik, lényegesen népesebb csoport az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, az MSZOSZ és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának hívására gyűlt össze, hogy közösen vonuljanak a Hősök terére meghirdetett rendhagyó nagygyűlésre. Itt a „négyek” vezetői felsorolták az általuk képviselt szervezett dolgozók elvárásait a megalakuló kormánnyal szemben.» Egyértelművé tették’, hogy a szakszervezetek nem akadályozhatják a váltóig zásokat, a reformokat, de részesei kívánnak lenni az egyeztetésnek. Elhangzott, hogy nem akarnak egykulcsos adót, s követelik, hogy továbbra is önálló tárcája legyen a foglalkoztatáspolitikának. A közszférában szerveződő SZEF elnöke, Szabó Endre ezúttal is felhívta a figyelmet ara, hogy a közszféra reformjánál fontos a takarékosság, de az is, hogy ezek a területek magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsanak az államipolgároknak. Ehhez pedig az kell, hogy a közintézményekben dolgozók tisztességes bért kapjanak. Borsik János, az autonómok elnöke a MÁV, a Volán-társaságok, a BKV és a Magyar Villamos Művek privatizálására vonatkozó megoldások ellen érvelt, azt hangsúlyozva, hogy az érintett dolgozóknak eddig is csak hátrányuk származott a cégek eladásából. Wittich Tamás, az MSZOSZ vezetője arról beszélt: a dolgozók csak egységesen érhetik el, hogy törvényes viszonyok uralkodjanak a munkahelyeken. Ennél jóval harcosabb volt a Liga és a Munkástanácsok demonstrációja az Alkotmány utcában, a munkaügyi tárca épülete előtt. A megmozduláson a szervezők becslése szerint legalább kétezren vettek részt. A demonstrálók petíciót juttattak el Szili Katalin házelnöknek. Ebben azt kérik a parlamenttől, hogy a törvényhozás építsen be olyan garanciákat a munkajogi szabályozásba, amelyek biztosítják, hogy a munkavállalókat érő törvénysértéseket ne lehessen büntetlenül elkövetni. Gaskó István, a Liga elnöke azt mondta: száz munkavállalóból 87-et ért már ilyen-olyan munkahelyi törvénysértés. Tiltakozás a munkaügyi tárca előtt. Megtorolnák a munkavállalókat ért törvénysértéseket Fotó: Kovács Bence Városligeti felvonulás Fotó: Reviczky Zsolt Rohamrendőrök és munkaszünet Oroszországban május elsején 1,3 millióan (Moszkvában 43 ezren) vonultak fel, tiltakozva a szegénység ellen, és méltányos béreket követelve. Kijevben az árak emelése és Ukrajna esetleges NATO-csatlakozása ellen tüntettek kommunista szimpatizánsok ezrei. Prágában a rohamrendőrök és páncélkocsik akadályozták meg, hogy súlyosabb összecsapásokba torkolljon a baloldali és a jobboldali szélsőségesek felvonulása és tüntetése. Németországban a szakszervezetek által szervezett megmozdulások idei mottója: A te méltóságod a mi mércénk. Kurt Beck, a szocdemek (SPD) leendő elnöke óvott a felmondásvédelmi szabályok lazításától és a bérmegállapodások autonómiájának csorbításától. Kambodzsában a rendőrség föloszlatta a fővárosban, Phnompenben a hatósági tiltás ellenére fölvonulni készülő csoportot. Manilában magasabb bért, alacsonyabb benzinárakat és az elnök asszony távozását követelték. Kínában a május elsejei megemlékezések egyhetes munkaszünetbe torkollnak. Fidesz-KDNP: „frakciószövetség” Elképzelhető, hogy már a parlament alakuló ülésén létrejön a KDNP saját frakciója, kereszténydemokrata politikusok szerint legalábbis van erre esély. A KDNP országos elnöksége szombaton ülésezett, s „deklarálta a szövetségesi hűséget a Fidesz, illetve személy szerint Orbán Viktor mellett” egyszersmind hitet tett az önálló KDNP-frakció mielőbbi megalakítása mellett. Semjén Zsolt KDNP- elnök lapunk felvetésére, hogy a „mielőbbi” azt jelenti, hogy már az Országgyűlés alakuló ülésén létrehozzák a saját frakciót, úgy válaszolt: külön frakció mindenképpen lesz, egyelőre folynak a tárgyalások a Fidesz delegációjával. Orbán a választások után kategorikusan kijelentette, hogy nem szeretné, ha külön KDNP-frakció alakulna, most ugyanis az egységet kell demonstrálni. Ehhez képest némi elmozdulást jelentett, hogy a Fidesz-frakció múlt heti, informális ülésén „felhatalmazták” a Fidesz elnökét, hogy folytasson tárgyalásokat Semjén Zsolttal a két párt együttműködéséről. Akkor a kereszténydemokraták ezt úgy értelmezték, hogy a konzultáció központi kérdése nyilvánvalóan „a frakciók” közötti együttműködés lesz. A KDNP 22 képviselővel tudna saját képviselőcsoportot létrehozni a T. Házban. Tegnap a Várban rendezett nagygyűlésen Orbán Viktor bejelentette: „frakciószövetséget” hoznak létre a KDNP-vel, de részletekről nem beszélt. A kereszténydemokratáknál mindenesetre elindult az egységesülés: szombaton a Harrach Péter által vezetett Magyar Kereszténydemokrata Szövetség egyesület (MKDSZ) már „visszatért” a KDNP-be, s a jövőben a néppárt kulturális egyesületeként működik. (Cs. I.) NÉPSZABADSÁG • 2006. MÁJUS 2., KEDD Magyarország • 3 Az a legalább öthatmillió ember, aki a fogyasztás és a kommunikáció új rendszerébe fűződött, nem ugyanaz már, mint majd’ tíz éve, amikor még tán hihetőbb volt, hogy a történelem és a kommunisták viharaitól a politikának kell mentenie őket. De ez a Fidesz ebben utazik: ottmaradt a ’89-es Hősök terén. A baloldali blog Nagy N. Péter Kis változást érzékelhetett a Fidesznél a megfigyelő a tegnapi várbeli választási megemlékezésen. Négy éve hasonló helyzetben ugyanezen a helyszínen Orbán Viktor idézte az idős Churchillt, aki mielőtt elhagyta volna a pulpitust, azzal fordult a fiatalokhoz, hogy nem szabad feladni soha. Most Pokorni Zoltán élt ugyanezzel a példázattal. Egyébként ismét az önszeretet magasra csapó lángjai izzították a gyűlést, és miként négy éve, most sem merült fel, hogy bennük rejlő oka is lehet annak, ami történt. Különleges balszerencséje volt az idén, négy éven belüli második vereség utáni erődemonstrációjával a Fidesznek. Most május elsejére, a nemzetközi munkásszolidaritás napjára esett a jelszavában magyar szolidaritás pártjának gyűlése. Ami önmagában még nem okozna zavart. Csakhogy ez az ünnep létezett 1890, a munkásság napjává válása előtt is. Évszázadokig a létező viszonyok megbontása, a konzervatív helyzetek elleni lázadás napja volt. (Antiestablishment demonstráció.) Ehhez igazodott a nap szellemét a maga nyelvére fordítva a munkásmozgalom. S egy ilyen napon az ország második legjelentősebb - de mindenki számára nyilvánvalóan fontos - politikai erejétől azt hallani, hogy az újabb, a korábbinál jóval nagyobb kudarc után is minden a legnagyobb rendben van velük, ez bizony olyan szürke, amilyen az égbolt volt ezen a meteorológiailag is különös május elsején. Közös ellenséget viszont sikerült találni, valamiféle balliberális nem tudom mit, amely Orbán Viktor távozását kívánja. Itt idézem a Magyar Nemzet szombati számából Tölgyessy Pétert: „Bármennyire fájdalmas is milliónyi tisztelőjének, Orbán Viktor végleges és visszavonhatatlan távozása nélkül nincs valódi kilátás az érdemi fordulatra.” Mi ilyet sohasem állítottunk. Fájdalmas volna beletörődni ugyanis, hogy a magyar demokrácia egyik legprogresszívebbnek indult csapata most már végleg Munka, Otthon, Család típusú népfrontos luftballonokat eregetve gondolja megoldani politikai feladatát, persze csak azután, hogy ellenfelét - tegnap például - a bűzzel és a pénz hatalmával azonosítja, az onnan érkező szellemi kihívást tudomásul sem véve. A Fidesz egyelőre nem veszi tudomásul, hogy első politikai győzelme - 1998 - óta megváltozott a magyar élet. Nem biztos, hogy jobb, de más. Az akkor éppen induló két nagy kereskedelmi tévéről lehet sok mindent mondani, de azt nem lehet tőlük elvenni, hogy megpróbálják kiszolgálni az embereket. A bevásárlóközpontok azóta láncba fűződtek. Ezekről is lehet bármit mondani, csak azt nem, hogy nem keresik a vevők kegyét. Azóta luxusból még az alsó középosztály szintjén is nélkülözhetetlen eszközzé vált a mobiltelefon. Az ország az unió tagjává vált, annak minden nehezen definiálható biztonságérzetével. Az a legalább öt-hatmillió ember, aki a fogyasztás és a kommunikáció új rendszerébe fűződött, nem ugyanaz már, mint majd’ tíz éve, amikor még tán hihetőbb volt, hogy a történelem és a kommunisták viharaitól a politikának kell mentenie őket. De ez a Fidesz ebben utazik: ottmaradt a ’89-es Hősök terén. Immár csak az érzelmekkel hajlandó foglalkozni: kettős kereszttel, koronával, otthonmeleggel. Továbbá a parancsnoki sátorral, ahol tervezik a jövőt. A másik oldalon minden bizonytalan, de születőben van. Nem szokásos például, hogy egy miniszterelnök naponta internetes naplóban számol be arról, hogy mi történt vele, és ezekben a szövegekben gyakran valóság van. Erről a blogról a véletlen felkapta az egyik megjegyzését, és a „húzzunk bele” előbb ott, az interneten, majd a teljes baloldali blokkon végigfutva gyűléseken skandált jelszóvá vált. Jelent valamit? Alig. Csak minden fordított előjellel működik, mint a Fidesznél. Ez ’98-ban még nem történhetett volna meg: az internetről szerveződött a baloldal. Ez sem mond önmagában semmit - de kíváncsivá tesz. Régóta nincs már sehol Nyugat-Európában olyan kiszolgáltatott helyzetben a munkavállaló, mint az új tagállamokban, még inkább az unión kívül rekedt Kelet-Európában. Május másodikán Kis Tibor Vannak azért még sikerélményeik is a munkavállalói szervezeteknek Európában. Ezek közül a legnagyobb alighanem éppen az, hogy képesek tömegeket kivinni az utcára május 1-jén. Máskor már nem is nagyon Franciaország a maga rendszeresen ismétlődő szociális ütközeteivel szinte utolsó mohikánnak hat a földrészen. Ha pedig leszámítjuk az időnként hallható párizsi csatazajt: Európa csendes. Elzúgtak a földrész nagy munkásribilliói. Sokan ebben a tőke győzelmét látják. Mások inkább a kontinens tanácstalanságát a globalizációs kihívásokkal szemben. Persze a dolgok mostani állása szerint az azért valószínűtlen, hogy az unió számára komoly szociális kihívás lehetne - mondjuk - az indiai modell. Azt azonban már az európai közvélemény is elfogadni látszik, hogy az egészségügyre, az oktatásra, az államigazgatásra ráférnek a reformok. De ezzel együtt sem gondolja senki, hogy az európai szociális rendszer úgy, ahogy van, sutba dobható. Ilyesmi Európában nem is menne. Vagy legalábbis a földrész nyugati felében nem. Igaz, e tekintetben a fő kísértések nem is ott mutatkoznak. Inkább az újonnan csatlakozott kelet- és közép-európai államok övezetében. Ahol a nyugat-európai szociális intézményrendszer amúgy is csak vágyott, irigyelt, szinte elérhetetlen vívmánynak tetszik. És ahol ráadásul - ellentétben magával Nyugat-Európával - teljesen komolyan úgy gondolja sok munkavállaló, hogy valójában nincs is neki szüksége érdekvédelemre. Érthető: alig vannak ugyanis olyan tapasztalatok a térségben, amelyek ennek ellenkezőjét mutatnák. Ennek hatására mifelénk a közgondolkodás erősen deformálódott a társadalmi szolidaritást, a szociális érzékenységet illetően. Hiszen régóta nincs már sehol Nyugat-Európában olyan kiszolgáltatott helyzetben a munkavállaló, mint az új tagállamokban, még inkább az unión kívül rekedt Kelet-Európában. Az említett vidékeken a tőke gond nélkül tehet meg olyasmit, ami pár száz kilométerrel arrébb esetleg meg sem fordulhatna a fejében. Hogy a régióban kormányzó erőknek e tekintetben gyakran van rossz lelkiismeretük, azt május elseje kezelése is mutatja. Érdemi mondandó híján tavaly is, idén is gyakori jelenség volt hivatalos részről, hogy a munkásünnepet egybemosták az uniós csatlakozás évfordulójával. Persze a politika tisztában van azzal, hogy e nap ünnepeltjei többnyire még mindig balra szavaznak. Vagy legalábbis olyanokra, akik ilyen értékekre szoktak utalni beszédeikben. Magán az ünnepnapon a helyi baloldali pártok általában hálásak is ezért. Szép szavakkal, virslivel-sörrel fejezik ki köszönetüket. Ez szép dolog a részükről. Ennél nyilván fontosabb lenne, hogy kormányzati pozícióban ugyanők elsőként ne csupán a munkavállalóktól kérjenek áldozatokat. Esetleg már nyomban május 2-án.