Népszabadság, 2006. május (64. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-29 / 124. szám

Az SZDSZ kész a koalícióra Az SZDSZ küldöttgyűlése vasárnap ellenszavazat nél­kül felhatalmazást adott a párt vezetésének a koalíciós szerződés aláírására. Haszán Zoltán Az SZDSZ 793 küldöttjéből 554-en regisztráltak a helyszínen. A záró­­szavazáson az igenek mellett le­adott mindössze három, más for­­­­rások szerint négy tartózkodás azt mutatja, hogy a zárt ajtók mögött tartott küldöttgyűlésen lényegé­ben senki nem kérdőjelezte meg a szocialistákkal való további együttműködést. A folytatás mel­lett érvelt például Bauer Tamás közgazdász (aki 2002-ben még más véleményen volt) és a kor­mányzati pozíciók elosztásánál le­szavazott Fodor Gábor is. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a kormányprogrammal - amelyet csak kivonatos formában kaptak meg - és a miniszteri posztok el­osztásával maradéktalanul elége­dettek lettek volna a küldöttek. Többen kritizálták például Persányi Miklós újrázását a kör­nyezetvédelmi tárca élén eddigi teljesítménye miatt és azért is, mert nem egy valódi SZDSZ-es politikus kapott szerepet. (Volt, aki nevesítette a Persányival szemben leszavazott Fodort, és volt olyan is, aki általában bírálta az SZDSZ káderpolitikáját.) Úgy tudjuk, Persányi helyettese a sza­baddemokrata Csőzik László lesz. Molnár Lajos egészségügyi mi­niszter esetében pedig néhányan attól tartottak, hogy az orvoslob­bival szembeni vitái miatt nehe­zen tudja majd keresztülverni a reformjait. Úgy tudjuk, Molnár helyettese dr. Badacsonyi Sza­bolcs, a Budai Gyermekkórház igazgatója lesz (Óbudán sikertele­nül pályázott parlamenti székre). Molnár Lajos az MTI tudósítá­sa szerint elmondta: a kormány­­programból kikerült az a határidő, amely szerint a több-biztosítós rendszer feltételeit 2007-ig terem­tik meg, és akkor döntenek arról, hogy mikor nyitják meg a piacot a többi biztosító előtt. (Úgy tudjuk, ezt úgy értelmezi, hogy a több­biztosítós rendszert így a terve­zettnél hamarabb lehet bevezet­ni.) Ugyanakkor az egészségügyi tárca liberális vezetése garancia a reform megvalósítására - tette hozzá Molnár Lajos. Kuncze Gábor pártelnök a kül­döttgyűlés után tartott sajtótájé­koztatón ezt nem erősítette meg, mint mondta, 2007-ben megvizs­gálják annak a lehetőségét, hogy a magánbiztosítókat is beengedjék az egészségügybe. A pártelnök ezt megelőzően, még zárt ajtók mögött alkalmat ta­lált arra, hogy zárszavában oda­szúrjon - nevek említése nélkül - a párt belső ellenzékének, mert szerinte, amíg ő napi 16 órákat dolgozik, addig kritikusai csak az­zal foglalkoznak, hogy megszer­vezzék a sajtójukat. Erről már a nyilvánosság előtt Kuncze nem beszélt, csak annyit mondott, hogy „voltak viták” a küldöttgyű­lésen. Megerősítette, hogy az MSZP ellenkezése miatt az okta­tási tárcáról lemondó Magyar Bá­lint Gyurcsány Ferenc felkérésére alelnöke lesz annak a fejlesztéspo­litikai kabinetnek, amelyet a kor­mányfő vezet, tagjai pedig a mi­niszterek. Magyar az operatív programoknál közvetlen politikai felügyeletet is gyakorol majd. Kuncze Gábor és Pető Iván­­ felhatalmazást kaptak­Fotó: Teknős Miklós Stabil MSZP-fölény, azonos szinten a két kisebb párt Az elmúlt néhány hónapban nőtt az MSZP tábora, míg a Fidesz tá­mogatottsága állandósult. Az ös­­­szes választókorú körében jelen­leg hat, a biztos pártválasztók cso­portján belül kilenc százalékpont az MSZP előnye vetélytársával szemben. Az SZDSZ valamelyest erősebb lett április 9-re, mint ko­rábban volt, de a megmérettetés után egy árnyalattal kevesebb sza­vazót láthatunk mögötte: most a népesség négy, az aktív választók öt százaléka támogatja. A válasz­tásra nagy szavazói tömeg fordult az MDF-hez, s a párt azóta is tart­ja az SZDSZ-ével most megegyező támogatottságot. A frakciót alapí­tott KDNP-nek tizedszázalékok­ban kifejezhető tábora van, így ér­telmezhetők azok az eredmények, amelyek a Szonda Ipsos május második felében, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvé­lemény-kutatásából származnak. A márciusi közvélemény-kuta­tások már elég pontosan jelezték a két nagy párt közötti erőviszonyo­kat, az első fordulót megelőző na­pokban készített felmérésekben pedig már érzékelhető volt a két kisebb párt közvéleménybeli erő­södése. Akkor a szavazásra jogo­sultak 30 százaléka (2,4 millió em­ber) támogatta a szocialistákat, s ezt a párt a választásokig meg tudta őrizni (29 százaléknyi, 2,34 millió voks). Azóta - mint oly sok­szor a választások történetében - sokan a győztes felé fordultak: az MSZP ezúttal ötszázaléknyi több­letre, 400 ezer új támogatóra tett szert. A friss MSZP-sek a társada­lom legtöbb szegmenséből hason­ló arányban verbuválódtak, kissé azonban átalakult a szavazói pro­fil. A fiatalok már a választásokra is erőteljesen felsorakoztak a szo­cialisták mögé, a nyugdíjhoz közel járók körében viszont azóta tovább erősítette pozícióit az MSZP. A 33 év alattiak háromtize­de nevezhető MSZP-snek, az 50- 65 év közöttieknél pedig 42 száza­léka. A Fidesz megőrizte szimpati­zánsait - március óta mindvégig 28 százalék volt (az első forduló­ban rájuk szavazó 2,27 millió voks is ennyi választópolgárt takar). A szavazótábor összetételében sem tapasztalhatók változások. Az SZDSZ-nek márciusban nagyjából negyedmillió szimpati­zánsa volt, a választásokon 360 ezer szavazatot kapott, jelenleg körülbelül 300 ezren fejezték ki erős szimpátiájukat e párttal kap­csolatban. Az MDF négy éven ke­resztül a népesség 2 százalékát ki­tevő, körülbelül 150-160 ezer ro­konszenvezővel rendelkezett. A kampány véghajrájában további 100 ezer szavazót tudott maga mö­gé állítani, akiket azóta is őriz. A párt főképpen a fiatalok, középko­rúak körében és vidéken lett ked­veltebb. Jellegzetes szavazói az 50 év alatti, érettségizett, diplomás, nagyobb vidéki városokban élők a párt jellegzetes szavazói. A KDNP a frakcióalakítást kö­vetően sem jelent meg önálló po­litikai tényezőként a választópol­gárok fejében, támogatottsága nem éri el az egy százalékot. (Szonda Ipsos) • Az adatfelvétel ideje: május 17-24. A megkérdezettek száma: 1500 fő. Az adatok 1500 fős mintánál plusz-mí­nusz 2,5 százalékkal térhetnek el at­tól, mintha a kutatók minden válasz­tókorút megkérdeztek volna. 34,0 NÉPSZABADSÁG • 2006. MÁJUS 29., HÉTFŐ Magyarország 3 Az EU senkit nem fog elszakadásra bá­torítani, s az auto­nómiához is csak akkor fog (udvaria­san) mosolyogni, ha az nem jár nagyobb politikai megráz­kódtatással, kocká­zattal (márpedig Álmodozások kora Szőcs László Egy fecske nem csinál nyarat, de a montenegrói népszavazás sokak fantáziáját beindította. Baszkföldtől kezdve az éppen Alto Adige néven versenyző Dél-Tirolon át a mindig történelmi kiigazítások­ra váró Kelet-Európáig, Balkánig végiggondolhatták: igen, így kell ezt csinálni! Megszabadulni a ballasztoktól, a kínos élettársaktól­­társbérlőktől, s egyedül folytatni az utat „Európában” - akármit is jelentsen ez a puszta földrajzi fogalmon túl. Nem kell háborúzni sem, elég a szavazás, amelyet az EU is előre elismer. Érthető, ha ez az unión kívül, mint Montenegróban is, így vető­­­dik fel. Sokkal tanulságosabb, hogy a huszonötökön belül sem fel­tétlenül elégedettek a kisebb népek jelenlegi helyzetükkel. Havi rendszerességű visszaigazolása ennek az Európai Parlament nem­zeti kisebbségi munkacsoportja, amelyben előadják panaszaikat. A jelek szerint az EU regionális és etnikai szinten nem ad akkora po­litikai teret és azonosulási felületet, amely ellensúlyozhatná a tag­állami szinten begyűjtött sérelmeket. Az EU Régiók Bizottsága csupán konzultatív testület, s közhely: az uniónak nincs egységes kisebbségpolitikája. Kérdés, mennyit javíthatna a helyzeten a ki­sebbségek parlamentje (Tabajdi Csaba javaslata), vagy az EU és az Európa Tanács egyfajta összefonódása, divatos szóval szinergiája (Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök felvetése). „Semmiféle földrajzi vagy gazdasági szempont, célszerű hatá­rok, szép hegyek, folyók, tenger vagy gazdasági célszerűség azon­ban nem indokolhatják azt, hogy valamilyen összefüggő területen lakó embercsoport egy másik politikai etnikummal együtt éljen földrajzi vagy gazdasági szempontok kedvéért” - írta Bibó István, aki pedig elemző volt, nem fantaszta. Montenegró kapcsán magyar szempontból óhatatlanul felvetődik Erdély, különösen a Székely­föld, illetve a Vajdaság kérdése. (De ne feledjük a Felvidéket sem: egyes ottani magyar közéleti személyiségek nemrég lényegében Szlovákiát feljelenteni jöttek az Európai Parlamentbe.) Borítékol­ható, milyen reakciót vált ki, ha valaki a tényleges autonómia, főleg pedig az önállósodás fogalmát forgatja meg az EU-színtéren e te­rületekkel kapcsolatban. És ebben a legkevésbé az az érdekes, hogy az EU jelenleg intézményi szempontból a legkevésbé sincs felkészülve valamiféle belső osztódásra. Egy-egy illúziótól érdemes megszabadulniuk mind az EU min­denhatósága híveinek, mind pedig a túl intenzíven kombinálók­­nak. Az első: az európai integráció - bár javíthat a helyzeten - ugyanúgy nem fogja automatikusan megoldani a romániai magya­rok problémáit, ahogy a felvidékiekéit sem oldotta meg. Észak-Ír­­ország ügye az Egyesült Királyság EK-csatlakozása után huszonöt évvel, és attól teljesen függetlenül kezdett rendeződni - a folya­matnak ma sincs vége. (Egyébként: London belépése előtt tizen­egy hónappal, a „véres vasárnapon” brit katonák lőfegyverrel irtot­ták a békésen tüntető íreket - ezt is érdemes azért feleleveníteni a sokat ragozott „politikai kritériumok” kapcsán.) A másik körülmény: az EU senkit nem fog elszakadásra bátorí­tani, s az autonómiához is csak akkor fog (udvariasan) mosolyog­ni, ha az nem jár nagyobb politikai megrázkódtatással, kockázattal (márpedig miért ne járna?) A játéktér tehát az egyes országokban van. Mármost a Montenegróval egyébként is formális államszö­vetségben, „Solariában” élő Szerbia nem volt abban a helyzetben, hogy keresztbe tegyen a kistestvérnek. De Franciaország rajta tud­ja tartani kezét Korzikán, Spanyolország Baszkföldön. És itt álljunk is le a felsorolással - ez nem az álmodozások kora, miért ne járna?) A profitmaximalizá­lást az ügyfelek ér­deke elé helyező, hazai vagy külföldi tulajdonú monopol­cégekkel szemben is több eszközük van az önkormány­zatoknak, ügyfelek­nek, mint amennyi­vel eddig élni mer­tek. A makói precedens Tanács István Búzás Péter makói polgármesternél elszakadt a cérna. Miután a Démász Rt. Makón is bezárta ügyfélszolgálatát. Úgy nézett ki, hogy Jacques Pithois vezérigazgató még fogadni sem hajlandó őt, nemhogy tárgyalni arról, mennyiben sérti ez a kistérség 50 ezer la­kójának érdekeit. A kisváros képviselőtestülete egyhangú határo­zatot fogadott el: nyílt levelet intéznek mindenkihez, akihez csak lehet - az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, a Fogyasz­tóvédelmi Főfelügyelőséghez, a Gazdasági Versenyhivatalhoz és a Magyar Energiahivatalhoz -, hogy segítsenek. Ennél is fontosabb: nyilvánosságra került, hogy egy kistérség többszörösen legitim ve­zetője - a kistérségi társulás elnöke, az egyéni választókerület or­szággyűlési képviselője - nem hajlandó belenyugodni egy mono­polcég diktátumába. Bizonyára ennek is szerepe lehetett abban, hogy Pithois vezér­­igazgató május 24-én maga ment el Makóra - aznap is közgyűlés volt a városházán -, és megállapodtak a polgármesterrel: heti egy alkalomra mégiscsak újra megnyitják az ügyfélszolgálatot. Hirte­len meghallgatásra találtak azok az érvek, amelyek korábban nem: hogy vannak ügyek, amelyek csak személyesen intézhetők el, és ezek miatt Szegedre kell utazni, ha Makón nincs kirendeltség. Hogy vannak - jórészt idős, kevésbé képzett - emberek a kisváros­ban meg a vonzáskörzet falvaiban is, akik segítség nélkül nem tud­ják interneten, de még a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül sem elintézni az ügyeiket. De ezek az emberek is a Démász Rt. ügyfelei, akik joggal várnak el tisztességes bánásmódot. A Démász Rt. a költséghatékonyságra hivatkozva zárta be ügy­félszolgálatait. Néhol - például Mórahalmon vagy Hódmezővásár­helyen - egy évig engedélyezte az önkormányzat helyiségében egy-egy ügyintéző munkáját. Ennyi idő szerintük elegendő, hogy mindenki megtanulja a modern, callcenteres ügyintézést. Egy-egy kisvárosi ügyfélszolgálati iroda éves fenntartása néhány millió fo­rintba kerülne. A Démász Rt. az interneten közzétett adatok sze­rint az elmúlt évben 5 milliárd 349 millió forint nyereséget ért el, idén az első negyedévben pedig egymilliárd 258 millió forintot. Ezek az összegek csökkennének néhány millióval, ha újra kinyit­nák az érintett kisvárosokban bezárt ügyfélszolgálatokat. A makói példa bizonyítja: a profitmaximalizálást az ügyfelek érdeke elé helyező, hazai vagy külföldi tulajdonú monopolcégek­kel szemben is több eszközük van az önkormányzatoknak, ügyfe­leknek, mint amennyivel eddig élni mertek. Azt ugyanis, hogy több mint 5 milliárd forintos éves nyereségből ne jusson néhány millió az ügyfelek komfortjának fenntartására, lehet diktálni némi­képpen arctalanul egy monopolcég vezérigazgatói székéből, de nem lehetne megvédeni a döntéshozónak a saját arcával a nyilvá­nosság előtt: például a városi közgyűlést egyenes adásban közvetí­tő helyi televíziók kamerái előtt vagy a megyei napilapban. Élni lehet tehát a demokratikus képviseleti joggal, a nyilvános­ság erejével - a precedens nyomán nem is csak Makón, és nem is csak a Démásszal való vitában.

Next