Népszabadság, 2006. május (64. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-22 / 118. szám

2006. MÁJUS 22., HÉTFŐ • NÉPSZABADSÁG 20 • Utazás M­iskolc operafőváros lesz A műfaj ínyenceinek ritkán játszott darabokat kínálnak Romhányi Tamás Miskolc belvárosában már lát­hatók az idei nemzetközi ope­rafesztivál közeledtére figyel­meztető plakátok. Június 15-től kezdődően tíz napon át a zene kerül a város életének közép­pontjába, erre az alkalomra sa­játos díszbe öltözik a sétálóut­ca, hatalmas színházi díszle­tekkel alakítják át a belváros tereit, ahol az alkalomhoz illő kirakodóvásár mellett nyárias vendéglátóhelyek is nyílnak. Elérkezett az utolsó pillanat, amikor még lehet szállást fog­lalni és jegyet rendelni, a fesz­tivál kezdetét követően ugyan­is e két dolog meglehetősen nehéz lesz. Emlékeztetőül: a tavalyi operafesztivál rendez­vényeire összesen kilencven­ezer néző volt kíváncsi. A szál­lodák természetesen telt ház­zal működnek a nemzetközi seregszemle napjai alatt, az ér­dekesebbnek ígérkező előadá­sokra pedig szép számban fogytak már eddig is a jegyek, mi több, a jegyárusítás első napján már órákkal a nyitás előtt hosszú sor várakozott az utcán. Miskolc lakói ugyanis évek alatt hozzászoktak, hogy a színház számos produkciója telt házzal megy, a jegyeket többnyire egy hónappal koráb­ban meg kell vennie annak, aki biztosra akar menni. Az opera­­fesztivál esetében annyival jobbak az esélyek, hogy idén ötven különböző program kö­zül lehet választani. Az idei - sorrendben már a hatodik - operafesztivál a XIX. és a XX. század fordulójának jellegzetes zenei irányzatához tartozó, a valósághű ábrázolás­ra törekvő verismo jegyében született darabokat mutatja be. A szervezők tizenhárom ope­rát és három táncjátékot vá­lasztottak ki, ezek mellett pe­dig koncertek és hangverse­nyek, operafilmek és zenetör­téneti előadások színesítik a választékot. Az opera műfajával barát­kozó érdeklődőknek ajánlják Bizet Carmenját, Mascagni Parasztbecsületét, valamint Leoncavallo Bajazzók és Pucci­ni Tosca című darabjait. A kü­lönlegességekre vágyó közön­ség a Fedora, a Bohémek és az André Chenier című operák közül választhat. A program három, Magyarországon még soha nem játszott operát kínál. A Szibéria, a Risurrezione és az Adriana Lecouvreur szigo­rúan az ínyencek kedvéért ke­rült az idei fesztivál műsorára. Mint minden évben, a mis­kolci operafesztivál az idén is műsorára tűzi Bartók Béla nép­szerű műveit, idén újabb elő­adók feldolgozásában lesz lát­ható A kékszakállú herceg vára és A csodálatos mandarin. A Miskolci Egyetem nagy aulájá­ban hallható lesz Roby Laka­tos, a Snétberger Trió, Illényi Katica a Bolyki Brothersszel és a Rajkó Zenekar is. A Miskolci Nemzeti Színház mellett kon­certek helyszíne lesz a lillafü­redi Palota Szálló, az aggteleki cseppkőbarlang, a miskolci zsinagóga, az edelényi Coburg­­kastély és számos műemlék épület is. Miskolcon az idén fellép a Milánói Scala kórusa, orgonakoncertet ad Varnus Xavér, és a fesztivál történeté­ben először operaparódia is lesz az Irigy Hónaljmirigynek köszönhetően. Felvonulás nyitotta meg a fesztivált a múlt évben­Fotó: Kőhalmi Péter HIRDETÉS HIe TEL «SZARVASKUT« > -TELEFON: «KIMtt­m Szarvaskút-napok Csodás bakonyi környezetben levő szállodánkban szeretettel várjuk Önt és kedves családját! 3 éjszakás csomag: 33 000 Ft/fő 4 éjszakás csomag: 42 500 Ft/fő 5 éjszakás csomag: 51 500 Ft/fő Lakosztályfelár 5000 Ft/éj­szoba 3 éves korig a gyermek ellátása és elhelye­zése ingyenes, 3-12 éves korig 4200 Ft/ gyermek/él szülőkkel egy szobában A csomagár az alábbi szolgáltatásokat tartalmazza: • Szállás tv-vel, telefonnal, minibárral ellátott két­ágyas szobában. , • Érkezés napján 3 fogásos vadvacsora-specialitá­­sunk egy pohár vörösbor kíséretében. • Félpanziós ellátás (reggeli, ebéd vagy vacsora). • Fél óra időtartamú infraszauna- vagy hidromas­­­százs-használat. • korlátlan uszoda-, finnszauna-, fitneszterem-, bi­liárd-, teniszpálya-használat. Egyéb információ: Zirc-Szarvaskút Tel.: 06 (88) 414-001 Fax: 06 (88) 416-841 E-mail: szvh@invitel.hu www.szarvaskut.hu . t­i, EGZOTIKUS CENTRUM­­ Budapest Vill., Üllői út 6. Tel.:801-0006, -07,-08 EGZOTIKUS FELFEDEZŐTÚRÁINK 2006-ban IZLAND -­­Fűz és jég földjén túl. 18-26. és aug. 1-8. Csomagár: 319 600 Ft repülőjeggyel DÉLKELET-ÁZSIA GYÖNGYSZEMEI Malajzia - Borneo (Sarawak )- Szingapúr - Jáva - Báli Szept. 17. - okt. 8. 224 900 Ft + repülőjegyek INDIA - NEPÁL - Egy titokzatos misztikus világ Okt. 23. - nov. 7. 187 900 Ft + repülőjegyek MIANMAR - ANGKOR - THAIFÖLD Nov. 14-29. 199 900 Ft + repülőjegyek BRAZÍLIA NAGY KÖRÚT Az ellentétek országa Nov. 18. - dec. 2. 199 900 Ft + repülőjegyek MEXIKÓ FELFEDEZÉSE -Ősi kultúrák és természeti csodák nyomában Okt. 7-26. 279 900 Ft + repülőjegyek PERU - BOLIVIA - Az inkák nyomában Nov. 7-24. és nov. 23. - dec. 3. 249 900 Ft + repülőjegyek Gazdag, jól bejárt kis csoportos programok­­ a legjobb árakon irodánknál! www.unitravel.hu Barátság Gyógy* és Wellness Szálloda* ***1 Hajdúszoboszló­­ 7=8 AKCIÓ 8 éjszaka félpanzióval, fürdőt használattal, fü­rdőköpeny Kétágyas szobábanJtfő 59 500 Ft Nyugdíjas- kidsezmnW 4 375 Ft Aj ajánlat 20Q1>. janiu<> 1-251-ig érvényes! TB-támogatott gyógykezelések? Belföldi üdülési _SP** elfogadóhely! H-4200 Hsjánsajborretó, Mátyás király sétány­­ 9. WSW51-­44, Fax:$2/361449, Email: barat­sag. hu, www.barats3g.hu Földközi-tengeri hajóút, teljes ellátással júl. 8., 15– 22., 29., aug. 12., 8 nap/7 éj Genova - Nápoly - Messina - Tunisz - Ibiza - Monte-Carlo - Genova 195 000 Ft/főtől kikötői illetékkel 17 év alatti gy­ermekek pótágyon ingyenesek! Karib-tengeri körutazás dll inclusive ellátással 9 nap/7 éjszaka Kuba/Havanna - Jamaika - Grand Cayman sziget - Isla Paraiso/Kuba - Havanna máj. 27., jún. 3. 10., 17„ 24. júl. 1„ 8­, 15. 195 500-272 500 Ft/fő között 4 kikötői ill. Körutazás Alaszkában 8 nap/7 és teljes ellátással Vancouver - Inside Passage - Ketchikan - Juneau/Sawyer gleccser - Skagway - Inside Passage - Vancouver sútvjúi.­aug. keddenként 202 000 Ft/főtől kikötői illetékkel 1023 BUDAPEST, FRANKÉI UÓ ÚT 51. TEL: 336*3000 FAX: 336*3019 H AJO»WVCTRAVt L. H U WWW. H VÖT RAVEL H U Nyaraljon Harkányfü­rdőn! A Hotel Baranya ? csillagos szobáiban, félpanziós ellátással, közvetlen a felújított, európai színvonalú Gyógyfürdő főbejáratával szemben. Hétköznap (H-Cs): 4 és/5 nap 21 120 Ft-tól/fő Hétvége (P-V): 2 és/3 nap 11 860 Ft-tól/fő____ Érvényes: 2006. V. 15.-IX. 9. . Üdülési csekket elfogadunk! Érdeklődni: 06 (72) 480-245 www.hotelbaranya.hu DANUBIUS HEALTH SPA RESORT HÉVÍZ ***★ superior ESSVARÁZS HÉVÍZEN 2 és félpanzióval és a szálloda fürdő- és wellness-részlegének használatával: fedett termálfürdő 2 medencével, uszoda, kerti termálmedence, pezsgőfürdő, szauna, hőlégkamra, gőzfürdő, Danubius Premier Fitness Club, animációs programok. Kétágyas szobában 28 200 Ft-tól/fő/2 éj. Az ár az ad­ótábhelyi ósM­­ 335 Ft/fő/40 nem tartalm­azza! Üdülési csekkje nálunk 10%-kal többet ér! Információ és szobafoglalás: Tel.: 83 889 403 thermaldeviz.reservation ®­p.com danubiushotels.hu/beviz -------------Qgg------------­DANUSIUS HOTBUB OROUP t u Repülőjegyek oda-vissza már 19 900 Ft/főtől + repülőtéri illeték REPÜLŐS CSOMAGÁRAK Napospart, H. S. Garden***, R., ind. VI. 17., 24. 49 900 Ft/fő/hét Neszebár, H. Alexandrov P.****, EN, ind. VI. 17. 59 900 Ft/fő/hét Albena, H. Com**, AI, ind. VI. 17., 24. 75 800 Ft/fő/hét Albena, H. Com****, RI. ind. VI. 17., 24. 89 900 Ft/fő/hét BUSZOS CSOMAGÁRAK Albena, H. Lazur**, R. ind. VI. 10. 35 200 Ft/fő/hét Napospart, H. S. Garden***, R. ind. VI. 10. 33 500 Ft/fő/hét OROSZORSZÁG - FEHÉR ÉJSZAKÁK! Szentpétervár 5 nap/4 éj. ind. VI. 21., VII. 5., H***, R., progr., idegenvezetés 139 000 Ft/főtől További rendkívül kedvező árak országszerte a partnerirodákban! A megadott árak nem tartalmazzák az adókat és az illetékeket! ROBINSON TOURS * 1051 Budapest, Sas u. .1. Tel.: (1) 486-3670 JíJjAj www.robinsontours.hu fct'xtc*. GM Ekh.szam RO 1152/1995/19 * TIBA VALLEY I I Keresse az EGERVIN prémium kategóriájú TIBA VALLEY borcsalád tagjait országszerte a boltokban! TIBA VALLEY - MEGBÍZHATÓ MINŐSÉG, ELÉRHETŐ ÁRON. Családbarát az új Balaton-kártya A tavaly nyáron debütált Bala­ton Turizmus Kártyával jelen­tősen csökkenthetők a nyara­lás sok esetben borsos költsé­gei, felmutatásával számos kedvezményt vehetnek igény­be a magyar tengerhez látoga­tók. Újdonság, hogy idén már két változatban kapható: a Standard mellett megjelent a családosok számára kitalált, két felnőtt és maximum három gyerek számára extrákat nyúj­tó Family kártya. Az igénybe vehető szolgáltatások köre is majdnem háromszorosára bő­vült. A kártyatulajdonosokat 251 szálláshely, 18 rendezvény, 21 fürdőhely, 116 vendéglátó­ipari egység, 25 sportolási lehe­tőség várja. A számos megtakarítási le­hetőséget kínáló plasztiklapok szálláshelyeken és éttermek­ben 10-15, a menetrend szerinti balatoni hajójáratokon és séta­hajókon 20, sportszerkölcsön­zésnél, vitorlázásnál 10-20 szá­zalékos árengedményt biztosí­tanak a kártya felmutatóinak. Az érvényességi idejük alatt korlátlanul felhasználható plasztiklapok az egész Bala­­ton-régióban érvényesek, sőt túl is lépik ennek határát, hi­szen a Family Cardra például a Veszprémi Állatkertben 230 fo­rint kedvezményt adnak a csa­ládi jegy árából. Az aktív nya­ralást tervezők a kártya mellé négy, illetve tíz napig érvényes kiegészítő szelvényfüzetet is vásárolhatnak, mellyel számos további szolgáltatást vehetnek igénybe kedvezményes áron. A bérletszelvénnyel ingyenesen látogathatók például az egyes múzeumok, strandok és gyógyfürdők, a Művészetek Völgyének eseményei. Ugyan­arra az időszakra azonban egy Balatoncard kártyához csak egy bérletszelvény váltható. A kártyákat árusítják a Bala­­ton-part Tourinform-irodái­­ban, a kikötők jegypénztárai­ban, de megrendelhetők a Ba­­latoncard honlapján is. A Stan­dard változat 1590, a Balaton­­card Family 2190 forintba ke­rül. A négynapos bérletszel­vény ára 5940, a 10 naposé 9900 forint. A kártyák segítségével igénybe vehető kedvezmények listája megtalálható a www.balatoncard.com honla­pon. Az innen elérhető térké­pen kategóriákba sorolva meg­jelennek a kedvezményt adó szolgáltatók, segítséget nyújt­va a program megtervezésé­hez. Az úti cél kiválasztását megkönnyíti, hogy a weblap az egyes településekről és a ren­dezvényekről is részletes in­formációkat közöl. (Készítette: www.turizmus.com) Nemzeti parkok várják az utazókat Gál Zsuzsa A szabadon legelésző szürke magyar marhák, a pompás szőrzetű rackajuhok és a göm­­bölyded mangalicák láttán ámuldoznak és véget nem érőn kérdezősködnek a városi gye­rekek. A felnőttek körében is népszerűek az őshonos ma­gyar állatok, akárcsak az olyan programok, mint a csikósbe­mutatók. Mindnél hangosabb tetszést a magyar pásztorku­tyák, a pulik és pumik aratnak, amikor a birkák terelésében vetélkednek egymással. Ám mindez csak ízelítő abból, ami Salföldön, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természetvédel­mi majorjában várja a látogató­kat. A szépséges Káli-meden­cében fekvő látványosságot könnyű megközelíteni: a Bala­ton északi partján, a 71-es úton haladva Ábrahámhegynél kell a faluhoz letérni. A reggel 8-tól este 8-ig nyitva tartó majorság programjairól a 87/433-127-es telefonon adnak felvilágosí­tást. Szállás a környéken elég bőven akad, vannak panziók, fogadók és egy turistaház is. A legtöbb érkezőt, egyszerre hu­szonnyolcat, a Káli Vendégház tudja befogadni, melynek tele­fonszáma 87/706-113. Aki errefelé, vagy a Balaton északi partján nyaral, sokat mulaszt, ha kihagyja Szent­­békkállát, és a falu környékén elterülő kőtengert. A szikla formájú kövek olyan képződ­ményt is létrehoztak, amilyen a billegő kőasztal, de talán annál is érdekesebbek a kövek között megtelepedett növények, virá­gok sajátos, másutt elő nem forduló együttesei. Az Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából, amely május 24-re, hétköznapra esik, szom­baton, május 27-én rendezik meg a VIII. Bükk Aggtelek ke­rékpártúrát. Jelentkezni lehet a 48/503-000-as telefonon, a biro@bnp.kvvm.hu címen, vagy levélben a 3301 Eger, Pf.: 116 címen, de a nevezési lapot a túra weblapjáról, a www.ektf.­­hu/eger/kerekpar oldalról is le lehet tölteni. Akik beneveznek a túrára, két nemzeti park, a bükki és az aggteleki területen bringázhatnak és nézelődhet­nek. A felfrissülést szolgáló megállóhelyeken, a többi között Upponyban és Keleméren is­merkedhetnek a települések természeti és kultúrtöténeti ér­tékeivel. A 75 kilométeres távon kerekezőket a szervezők kerék­páros túravezetője és záró szer­vizautója kíséri. A nevezési díj a helyszínen 600, az előzetesen jelentkezőknek 500 forint, de van családi kedvezmény, sőt, az általános iskolások és az őket kísérő tanárok számára a neve­zés ingyenes. A túra Szilvásváradról, a lo­vas stadion elől reggel 10-kor indul, és Aggtelekre, a Baradla­­barlang bejáratához érkezik fo­lyamatosan, egészen délután 5-ig. Ajánlott felszerelés: eső­védő ruházat és kulacs. A szil­vásváradi szálláslehetőségek­ről a 30/335-2695-ös, az aggte­lekiekről a 48/343-073-as szá­mon adnak tájékoztatást. Szabadon legelésző ősi ma­gyar háziállatok nemcsak Salföldön, hanem a Kiskunsági Nemzeti Parkban is élnek és látogathatók. Május 20-án Kecskemétről különbusz indul a park fő kincséhez, Bugacra, ahol az Európai Nemzeti Par­kok Napja alkalmából ingyenes bemutatót rendeznek. A je­lentkezők szakvezetéssel is­merhetik meg a régi kiskunsági pusztai életet, láthatják az azt idéző pásztorépítményeket, felfedezhetik a híres Ősboró­kást, amelyhez a Pásztor Mú­zeumtól turistaúton juthatnak el. Az érdeklődők keressék Tóth Ernőt, a park turisztikai referensét a 30/4884-547-es számon, de akkor is részt ve­hetnek a bemutatón, ha reggel 9-kor puszta bejáratánál lévő Karikás Csárda előtt csatlakoz­nak a többiekhez. Info • A magyarországi nemzeti parkokat a www.nemzetipark.gov.hu oldal részle­tesen bemutatja. A közlekedési tudni­valók a www.mav.hu és a www.volan.hu internetes oldalakon ol­vashatók.

Next