Népszabadság, 2006. május (64.évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-08 / 106. szám

NÉPSZABADSÁG • 2006. MÁJUS 8„ HÉTFŐ Magyarország * 7 Új rejtélyek: ki volt Labancz Anna gyilkosa? Labancz Anna sírja Sajópetri temetőjében A Labancz Anna-gyilkos- ság címmel a napokban je­lenik meg Asperján György dokumentumregé­nye a harminchat éve meg­gyilkolt, legendás szépségű ápolónő rejtélyes haláláról. A szerző is arra keresi a választ, amire az elmúlt évtizedekben nyomozók sem tudtak válaszolni: ki ölte meg Labancz Annát? Romhányi Tamás Harminchat év telt el azóta, hogy Miskolcon rejtélyes kö­rülmények között megöltek egy legendás szépségű ápoló­nőt. Labancz Anna meggyilko­lása a magyar kriminalisztika egyik legismertebb ügyévé vált, melynek azóta sincs meg­oldása. A gyanú árnyéka so­kakra rávetült, a Kék fény cí­mű, akkoriban indult bűnügyi műsor jóvoltából egy ország fogott gyanúba miskolci orvo­sokat, mérnököket, vezető be­osztású férfiak otthon élő fele­ségeit. A találgatások fiatal szakemberek pályafutását tör­ték ketté,, családokat tettek tönkre. A rejtélyt nyomozók generációi próbálták megolda­ni - sikertelenül. A gyilkosság 1990-ben elévült, a tettes kiléte azóta is titok. Labancz Anna huszonhárom éves volt, amikor 1970. április 19-én a megyei kórház nővér­szállójának ablakában leszúr­ták. Idén lenne hatvanéves. Az ügyön dolgozó nyomozók rég nyugdíjba mentek, többen nem is élnek már közülük. Az akkor gyanúba keveredett személyek többsége ugyancsak idős em­ber, akinek az életében forduló­pontot jelentett az elhíresült bűnügy. Volt olyan orvos, aki Miskolcról Sátoraljaújhelyre költözött, de ott is rajta maradt a bélyeg. A pletyka és a suttogás elől Budapestre menekült özve­gye pedig érdeklődésünkre te­lefonon annyit mondott, a Labancz Anna-ügy tönkretette családi életüket. Bár a rendőrség hivatalosan csak 1990-ben nevezte meg gyanúsítottját - elegendő bizo­nyíték nélkül azonban ellene sem emeltek vádat -, az eset árnyékot vetett szinte minden­kire, aki kapcsolatba került az üggyel. Labancz Anna a halála után lett legendává, legalábbis erről árulkodik, hogy az első rendőrségi jegyzőkönyvekben hibásan írták a nevét, melyben a „Labanc” név szerepelt. A bűnügyhöz tapadó titokzatos­ságból gyorsan mítosz épült. Ezt táplálta például, hogy szü­lőfalujában, Sajópetriben, ahol Labancz Anna édesapja titok­zatos körülmények között ve­szítette életét, arról kezdtek suttogni, hogy a családot átok sújtja. Pletykák keringtek a nő­vérszállón élő, a megyei kór­ház szemészeti osztályán dol­gozó ápolónő orvosokhoz való viszonyáról is, melyeknek az adott alapot, hogy a család dip­lomás emberhez kívánta fele­ségül adni, édesapja kifejezet­ten egy mérnök vőben látta a család felemelkedésének esé­lyét. Tény, hogy Labancz Anna a miskolci műszaki egyetem klubjaiba járt szórakozni, es­ténként rendszeresen táncolt és a leendő vagy frissen vég­zett mérnökökkel flörtölt, de orvosok is akadtak csodálói között. Féltékeny férfi, kikosarazott udvarló, mellőzött szerető akadt épp elég. A Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Rendőr-fő­kapitányság nyomozói évtize­deken át birkóztak a rejtéllyel, sokat tapasztalt rendőrtisztek meggyőződéssel hitték, hogy ismerik a gyilkost. Lapunk 2005. szeptember 3-i számában köz­readtuk Solymosi István nyugal­mazott bűnügyi osztályvezető véleményét, mely szerint a gyil­kosságot egy akkor tizenhét éves, reménytelenül szerelmes kamasz fiú követte el, akit ké­sőbb egy másik gyilkosság mi­att húsz évre ítéltek, ma pedig - 54 évesen - egy latin-amerikai ország börtönében tölti kábító­szer-csempészet miatt rámért büntetését. Egy, a napokban megjelenő dokumentumregény szerint azonban az igazi tettes nem ő. Hanem egy Labancz Annával egykorú mérnök, aki egy rövid és beteljesületlen kapcsolat után éveken át zaklatta a fiatal ápolónőt még azt követően is, hogy az egyetem elvégzése után Gyöngyösre helyezték át, a Mátravidéki Erőműbe. A könyv szerzője Asperján György író, aki 1990-ben - az ügy elévülése után - belügyminiszter-helyet­tesi engedéllyel megkapta a tel­jes nyomozati iratanyagot, és az abban foglaltak alapján hónap­ról hónapra haladva, kronologi­kus sorrendbe illesztette az ese­ményeket. A könyvben meg is nevezi az általa feltételezett tet­test, aki tudomása szerint ma hatvanéves és boldog nagypa­pa. A szerzőtől arra a kérdé­sünkre, hogy állítását tudja-e bizonyítani, azt a választ kap­tuk: a rendőrség által rendelke­zésére bocsátott dokumentu­mok alapján - magánnyomozá­sa során - erre a következtetés­re jutott. Asperján György azt állította: az ügy egykori nyomo­zói közül többen is alátámaszt­ják ezt a feltételezését. Az érintettek - köztük a fel­tételezett gyilkos - valódi ne­vükkel szerepelnek a dokumen- tumregénybén, amit a szerző kérdésünkre így indokolt: „A Labancz Anna-gyilkosságról nem lehet úgy írni, hogy köz­ben mondjuk Krapanyák Ilon­kának nevezzük az áldozatot, de ha az ő nevét kiírjuk, nem hallgathatjuk el a többiekét sem.” Arra a kérdésünkre, hogy beszélt-e Labancz Anna általa feltételezett gyilkosával, a szer­ző azt felelte: nem hajlandó párbeszédet folytatni azzal, aki ezt a tettet elkövette, írói köte­lességének és igazságérzetének eleget tett azzal, hogy könyvé­ben leleplezte. Daragó László, a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Rend­őr-főkapitányság életvédelmi alosztályának akkori vezetője­ként 1990-ben egy másik férfi gyanúsítottként! kihallgatásá­nak jegyzőkönyvét írta alá. Az időközben nyugalmazott alez­redestől megkérdeztük, meg­győzte-e őt igazáról az író. A volt rendőrtiszt diplomatiku­san azt felelte: nem egy kollé­gájának szinte rögeszméjévé vált a Labancz Anna-ügy. Sokat látott, rutinos nyomozók évti­zedeken át hitték, hogy tudják, ki a gyilkos. Csak éppen mást és mást tartottak tettesnek. Erővágókkal feldarabolt huzalok Fémtolvajok prédája az elektromos hálózat Akié a város, azé a média? Van, aki beszélhet, van, akiről mások beszélnek a helyi sajtóban Leggyakrabban villanyórát, áramot és légvezetéket lopnak az észak-magyaror­szági áramszolgáltató meg­károsítói. A fémtolvaj- lásokat csak az átvétel megszigorításával lehetne visszaszorítani. Tudósítónktól Öt megyében van jelen az Észak-magyarországi Áram­szolgáltató Rt. (ÉMASZ), ezek közül Borsodban éri a legtöbb kár a cég elektromos rendsze­rét. A bűncselekmények elkö­vetői leggyakrabban villany­órát, áramot és légvezetéket lopnak. Utóbbival gyakran megzavarják a települések áramellátását. Az áramtolvaj- lásnak egyébként ma már nem csak szociális okai vannak. Az ellenőrök sok esetben találnak lopott árammal fűtött úszóme­dencét vagy autófeljárót. A károkozás rangsorát Mis­kolc vezeti, majd Ózd, Mezőkö­vesd és Kazincbarcika a további sorrend. A fémgyűjtésre beren­dezkedett csoportok 2004-ben Ózd térségében okozták a pénzben mérhető legnagyobb kárt, amikor a nagyfeszültségű tartóoszlopok merevítő elemeit kifűrészelték, az acélszerkeze­tek pedig összeroskadtak. Egy hét kellett a helyreállításhoz, amelynek költsége 86 millió fo­rint volt, míg az elkövetők mar­kát 200 ezer forint ütötte. A tet­teseket felderítette a rendőrség, s megtalálták az eltulajdonított idomacélokat is egy felvásárló­nál. Hogy miért nem zárták be az átvevőhelyet? A szakvéle­mény szerint a megtalált szög­vasak az összeszakadt oszlo­pokból is származhattak. Nemcsak a vas, hanem a szí­nesfém és az olaj is vonzza a bűnözőket, amit jól jelez, hogy tavaly 16 transzformátort ron­gáltak meg az ÉMÁSZ terüle­tén, Nógrád, Heves, Jász- Nagykun-Szolnok, Pest és Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyé­ben, és ezek közül csupán egyet tudtak helyreállítani. A közép- feszültségű hálózatról hét kilo­méter, a kisfeszültségűről pedig tíz kilométer vezetéket vágtak le és vittek el. A kár értéke elér­te a 22 millió forintot. Az áram alatt lévő elektro­mos vezetékek ellopására el­més módszereket találnak ki a bűnözők. Ha a rendszer közelé­ben áll egy nagyobb fa, úgy fű­részelik ki, hogy rádőljön a ve­zetékre, és az ekkor keletkezett zárlat ideje alatt erővágókkal darabolják fel az alumínium hu­zalt. Előfordul, hogy a fa vil­lanyoszlopot fűrészelik ki. Volt eset, amikor ennyit sem bajlód­tak, mert egyszerűen egy hosz- szú fanyelű drótvágóval elcsíp­ték a vezetéket. A hivatalosan működő átve­vőhelyeken számot kellene ad­ni az anyag eredetéről, ám ezt az ellenőrzési lehetőséget leg­többször illegális kereskedések működtetésével kerülik ki. He­ves és Nógrád megyében több olyan elektromos kemence mű­ködik, amelyekben azonnal be­olvasztják az átvett árut, vagyis eltűnik a bizonyíték. így válnak felismerhetetlenné az az ello­pott villanyvezetékek, miként az összelapított KRESZ-táblák, a széttört csatornafedelek és rá­csok is. A fémhulladék felvásárlásá­nak másfél évtizede bevezetett liberalizációja óta éves szinten milliárdokban mérhető az ál­lamnak, a cégeknek és a magán- személyeknek okozott kár. Eközben ritkán kerül hallható hír egy-egy kereskedés bezárá­sáról, márpedig ha valahol lo­pott anyagot találnak, akkor az illetékes jegyző három hónapra felfüggesztheti a működést. Aki pedig átveszi a bizonytalan ere­detű fémhulladékot, orgazdasá­got követ el. A szaporodó eset­számok alighanem indokolttá tennék a keményebb hatósági fellépést, az egyre gátlástala­nabbá váló fémtolvajlás vissza­szorítását. A helyi médiumok jelentős része a pénzügyi forrásait tekintve, gyakran pedig a főszerkesztő személyének kiválasztásában is függ a helyi önkormányzattól. Noha minden helyzet egyedi, összegezve el­mondható: akié a város, azé a helyi média. Tudósítóinktól Debrecenben a város politikai és közéleti kommunikációját az önkormányzati vagyonkezelő holding sajtóvállalatai uralják. Több mint 90 ezer háztartásba ingyen dobják be a közpénzek­ből kiadott Debrecen című heti­lapot. A médiában meghatáro­zó a sokak által „narancstévé­nek” nevezett Debrecen Televí­zió, amelynek vezetője, Széles Tamás korábban a Fidesz fize­tett alkalmazottja volt. Nemrég sajtópolémia alakult ki egy in­terjúügyben: a tévé szerkesztő­sége - a korábbi pártegyezsé­gen túl - lehetőséget kapott ar­ra, hogy Szili Katalinnal interjút készítsenek, de ők inkább Gyurcsány Frerencet választot­ták, és ez a műsor azóta le is ment. Ma Debrecenben - pár elrondított óriásplakátot és mo­linót leszámítva - alig lehet ész­revenni az MSZP és az SZDSZ jelenlétét. A villamosok oldalán is csak fideszes jelöltek arcmá­sa látható hetek óta, a helyi el­lenzék nemigen jelenik meg ezen a reklámfelületen. Kalocsán a Bagó-ügy egyik előzményének számít, hogy a Kalocsai Néplap című hetilap­ban megjelent egy olvasói levél (név és cím a szerkesztőségben jelzéssel), amelyben kellemet­len kérdéseket tettek fel a mag­nóra vett fenyegetéseiről utóbb elhíresült fideszes képviselő­nek. Csapai Lajos főszerkesztő azt mondja, csak a bíróságnak hajlandó kiadni a levélíró ne­vét, de a jobboldalhoz tartozó személyről van szó. A Kalocsai Néplapot fideszes politikusok a baloldal támogatójának tart­ják, főszerkesztőjét személyé­ben is támadták szórólapokon. Csapai Lajos szerint egy pon­tos médiaelemzés bebizonyíta­ná, hogy az eseményekről kor­rekt módon tájékoztatnak - de például Orbán Viktor közelgő fórumára hivatalos meghívót sem kaptak. A főszerkesztő bal­oldali érzelmű ugyan - ez a lap­ban megjelent publicisztikáin érezhető -, de már a rovatának címe, „Mondom a magamét” is jelzi, hogy szubjektív véle­ményről van szó. Lázár János, Hódmezővá­sárhely polgármestere eviden­ciának tartja, hogy a helyi tele­víziók önkormányzati támoga­tás nélkül nem képesek fenntar­tani magukat. Mivel az önkor­mányzat a fenntartó, elkerülhe­tetlen bizonyos mértékű függő­ség. Ha egy hivatalban lévő pol­gármester egyben képviselője­lölt is, ez számára nyilvánvaló­an több szereplési lehetőséget jelent, mint riválisainak. Ezt az előnyt is vitatni szokták, de en­nél is súlyosabb az, ha emellett a riválisok szereplését még kor­látozza is a helyi médium. Ba­logh Jánosné, Mártély polgár- mestere, aki függetlenként, a Lázárral elégedetlen, inkább jobboldali szavazók voksaira pályázik, azt panaszolja, hogy Ha egy hivatalban lévő polgármester egyben kép­viselőjelölt is, ez számára nyilvánvalóan több szerep­lési lehetőséget jelent, mint riválisainak. nemcsak nem szerepelhet a Hódmezővásárhelyi Városi Te­levízióban, hanem ha megemlí­tik a nevét, vagy valamilyen tényt állítanak róla, akkor rea­gálásra sem adnak módot neki. Lázár erre azt felelte: 2003 óta nem marasztalta el az ORTT a vásárhelyi városi televíziót, pe­dig az ORTT panaszbizottsága nyitva áll mindenki előtt. Vannak térségek, ahol szinte nincs is helyi médium. Márfai Péter, az MSZP képviselőjelölt­je Bácsalmás és Jánoshalma körzetében azzal szembesült, hogy a választók jó részéhez csak két földi sugárzású tévé- csatorna - az mi és a TV2 -, va­lamint a Kossuth rádió jut el. Országos lapot alig olvas valaki, még a megyei lap, a Petőfi Népe is kevés helyre jár. A Felső- Bácska című térségi lap meg­szűnt, a Jánoshalmán indított Hunyadi Népe pedig legfeljebb havonta egyszer olvasható. Márfai tudomásul veszi a hely­zetet, és kampányának legfon­tosabb információit szórólapon juttatja el a háztartásokba, a vé­leményformálókat honlapján igyekszik befolyásolni. Kérdés, hogy voltaképp mekkora is a helyi média hatása az eredményekre. Hódmezővá­sárhelyen a városi tévé a pol­gármester támogatójának szá­mít - de például a Rádió X nevű helyi adón minden jelölt részt vehet a politikai vitákban, míg a Rádió 7 nevű másik csatorna csak fizetett politikai hirdetés­ként ad szereplési lehetőséget a jelölteknek. A hiteles kép kiala­kításához ismerni kellene a mé­diumok piaci részesedését, a je­löltek pénzügyi lehetőségeit. A megyei lapok közléspolitikájá­ban nyilvánvalóan számít, hogy költ-e náluk pénzt az adott ön- kormányzat például a róla szóló rendszeres melléklet finanszí­rozására, kapott-e lehetőséget a kiadó valamilyen nagyberuhá­zás marketingmunkájára. A kifűrészelt pózna zárlatot okoz a rendszerben

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék