Népszabadság, 2006. június (64. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-01 / 127. szám
Zavarok az államtitkári szinten Az átalakított államtitkári rendszer gondot okoz mindkét koalíciós pártnál. Az SZDSZ még csak keresi a közigazgatásban és a politikában is otthonos második embereket, egyébként pedig a státus újdonsült politikához kötöttsége rostálja meg az alkalmas szakembereket. Munkatársainktól Értesülésünk szerint az SZDSZ- ben nem volt nagy támogatottsága az eddigi államtitkári rendszer megváltoztatásának. A kettős - közigazgatási, politikai - szereposztás felszámolásával ugyanis a miniszter mögötti második embernek közigazgatási tudással is kell rendelkeznie, egyszersmind köteles vállalni, hogy politikusként kezelik, akinek részt kell vennie a parlamenti ütésváltásokban is. A közigazgatási államtitkári státus megszűntével eltűnt a minisztériumok vezetéséből a politikai ciklusoktól független folyamatosságot képviselő köztisztviselő. Ez, úgy tudjuk, több olyan szakembert elbizonytalanított, aki egyébként kész lett volna vezető pozíciót vállalni, de függetlenségét is szeretné megőrizni. Ami konkrétan az SZDSZ-t illeti, egyelőre csak keresik a jelölteket minisztériumaikba. Három esélyes is van, de a fenti kritériumoknak egyikőjük sem felel meg maradéktalanul, ezért befutásuk korántsem biztos. A gazdasági tárcánál Csepeli Györgyöt, az informatikai minisztérium eddigi politikai államtitkárát emlegetik várományosként, akinek a politikai szerepvállalással kapcsolatban nyilván nincsenek fenntartásai, ám hiányoznak a közigazgatási tapasztalatai. Az egészségügyi tárca jelöltjének, Badacsonyi Szabolcsnak van rutinja nagyobb apparátus irányításában, hiszen a Budai Gyermekkórház igazgatója, ám a politikai tapasztalata kevés. (Egyébként SZDSZ-es parlamenti képviselőjelölt volt.) Márpedig a reformok miatt várhatóan sok támadásnak kitett Molnár Lajos miniszter mellé könnyen lehet, hogy egy, az ütéseket állni képes politikusra lenne szükség. SZDSZ-hez köthető arcot látnának szívesen a liberálisok Persányi Miklós tárcájánál is, az újrázó környezetvédelmi miniszterrel szemben ugyanis az volt a fő kritika, hogy a területet a közvélemény nem kötötte a szabad demokratákhoz. Az itt emlegetett Csőzik László az SZDSZ ügyvivője, a párt zöldtagozatának elnöke, aki közigazgatási tapasztalatait legfeljebb Érd alpolgármestereként szerezhette. Egy SZDSZ-es politikus szerint az lehet a megoldás, ha politikusokat ültetnek az államtitkári posztokra, az apparátus vezetését pedig a szakállamtitkárra bízzák. Ez lényegében az eddigi működési modell lenne. Más kérdés, hogy több ismert SZDSZ-es politikus nem szívesen szegődne el államtitkárként a mostani tárcavezetők mellé. Több, a szocialisták által vezetett tárcánál inkább a második szint váratlan átpolitizáltsága okoz zavart, úgy tudjuk, hogy emiatt vált bizonytalanná Benedek András szerepvállalása az oktatási és kulturális minisztériumnál. Az állam nagyobb részt vállal az iskolák fenntartásából Átalakítja a kormány az oktatás finanszírozásának rendszerét, s elképzelhető, hogy ebből újabb konfliktusa támad az egyházakkal. Gyurcsány Ferenc tárgyalni szeretne. Varga Dóra :Átalakítjuk az állam, az iskolafenntartók teherviselésének arányát, a normatívákat fokozatosan a képzés elismert költségeihez igazítjuk, egyszerűsítjük a normatív finanszírozás rendszerét.” A kormányprogram oktatási fejezetének e mondata információink szerint azt jelenti, hogy meghatároznák, mi az a kötelező alapszolgáltatás, amit az iskoláknak nyújtaniuk kell. Ennek költségeit teljes egészében a költségvetés fedezné. Ha a fenntartó ezeken felüli feladatokat is ellátna, annak fedezetét magának kellene kigazdálkodnia. Jelenleg a kiadásoknak csak egy részét fedezi az iskolák működtetéséhez nyújtott állami támogatás, a többit az önkormányzatnak kell hozzátennie. Hogy mennyivel tudja kiegészíteni a központi támogatást, az jelentősen függ az adott település anyagi lehetőségeitől. Egy kistelepülés olykor egyáltalán nem tud további pénzeket hozzátenni: iskolája így jóformán a legalapvetőbb oktatási feladatokat sem képes ellátni. Ezt a gondot orvosolná, ha legalább az alapellátást teljes egészében a központ fedezné. Miután szándék szerint ezt a modellt fenntartótól függetlenül, minden iskolatípusnál alkalmaznák, szakértők szerint akár érinthetné az egyházi iskolákat is. Jelenleg az egyházi iskolák az önkormányzati iskoláknak járó állami támogatáson felül ugyanis kötelezően kiegészítő támogatást is kapnak. Vagyis - átlagolva - arra az összegre is jogosultak, amit egyébként az önkormányzatok tesznek hozzá a maguk iskolái számára a központi támogatáshoz. Tehát, ha egy önkormányzat „kiizzad magából” pluszpénzt, mondjuk egy délutáni szakkör működtetésére, akkor ezzel növeli az egyházi iskolák támogatását is. Magyar Bálint miniszterként többször nekirugaszkodott, hogy az egyházi iskolák csak az általuk vállalt és teljesített feladatokhoz mérten jussanak költségvetési forrásokhoz. Ne kapják meg például a kistérségi társulásokban működő iskoláknak járó normatívát, hiszen nem is vesznek részt társulásokban. Kezdeményezései miatt tiltakozva többször is az utcára vonultak az egyházi iskolák. Arra hivatkoznak, hogy a vatikáni szerződés értelmében az egyházi iskoláknak pontosan annyi támogatás jár, mint amennyit az állam a saját iskoláira költ, hogy önkormányzati vagy központi forrásból-e, mindegy. A koalíciós tárgyalások egyik résztvevője szerint Gyurcsány Ferenc elszánt az évről évre visszatérő probléma rendezését illetően, de az egyházakat sem szeretné nehéz helyzetbe hozni. „A programba ezért került bele dodonai módon e mondat, mert a kijelölt kormányfő tárgyalni szeretne a helyzet megoldásáról az egyházakkal” - fogalmazott informátorunk. Szabó Zoltán, az oktatási bizottság szocialista elnöke viszont cáfolja, hogy az egyházi iskolák támogatásának átalakítása állna az új finanszírozási rendszer mögött. Szabó szerint a kormányprogram idézett mondata azt jelenti, hogy arányaiban az állam az eddigieknél többet vállal az iskolafenntartás költségeiből. Ez nem azt jelenti, hogy nő a támogatás összege, hanem azt, hogy „racionálisabb lesz a feladatok ellátása”. A közoktatási törvényből például kiveszik azokat a többletfeladatokat, amelyekre régóta nem jut pénz. A kormány ösztönözni fogja az iskolatársulásokat is, mert ezek keretében a feladatokat jobban lehet megszervezni - mondta. Ahol pedig szükséges, ott emelik a normatívák összegét is. Szabó szerint így az állami támogatás sokkal inkább fedezni fogja a tényleges oktatási költségeket, mint eddig. Tavalyi tüntetés az egyházi iskolákért Fotó: Kovalovszky Dániel NÉPSZABADSÁG • 2006. JÚNIUS 1., CSÜTÖRTÖK Magyarország ® 3 A párt vezetőinek, kormánytagok lévén, nem lesz más választásuk, mint hogy abba az irányba húzzanak, amerre a kormányprogram (és az egész reformkoncepció) megy. A kalapos kormányfő Aczél Endre Az alakuló kormánylistából kitetszik, hogy Gyurcsány Ferenc valóban eltökélte: beviszi a kormányba az MSZP „erős embereit”. Amitől ugyan a kormány még messze nem lesz azonos az MSZP elnökségével, de bizonyosnak mondható, hogy az elnökségi tagoknak úgy a fele miniszteri tárcához vagy államtitkári beosztáshoz jut. Gyurcsány koncepciója az, hogy ezzel a húzásával semlegesíti a „két fej” szindrómát és a belőle adódható konfliktusokat. A párt vezetőinek, kormánytagok lévén, nem lesz más választásuk, mint hogy abba az irányba húzzanak, amerre a kormányprogram (és az egész reformkoncepció) megy. A nagy létszámú (a két tucat, elbocsátott államtitkárt is magában foglaló) frakció bonyodalmasabb ügynek tetszik, de alig hinném, hogy a miniszterelnök teljes bizalmát élvező Lendvai Ildikó, Katona Béla, továbbá - és nem kevésbé - a sok, erős vidéki háttérrel rendelkező kormánytag ne volna alkalmas minden, a frakció felől jövő lázongás leszerelésére. Ha Gyurcsány tekintélye nem volna önmagában elegendő A párt, a kormány és a frakció szándékainak egybeolvasztását valószínűleg Gyurcsány Ferenc pártelnökké választásának kell majd betetőznie. Ebben az új felállásban a párt működtetéséről, a szervezetek egyben tartásáról Juhász Ferenc, a hírek szerint távozó védelmi miniszter egyszersmind pártalelnök gondoskodhatna, ámde itt a tapasztalatnak azt kell mondatnia velem, hogy az MSZP ügyvezető alelnökei - az egy Szekeres Imre kivételével - az évek során rendre megbuktak, egyszóval ez a lecke nem ígérkezik könnyűnek. Juhásznak, úgy mondják, nem a bürokrata aprómunka a legerősebb oldala. A „pártféltéssel” mint jelenséggel fogunk még találkozni. Annál is inkább, mert az MSZP tőről metszetten demokratikus párt: egyszerre van jelen benne a szolidaritás és az ellenségesség, a barátság és az intrika, az összetartozás és a széthúzás, a hűség és az olykori árulás szándéka is. Idáig ez viszonylag tiszta történet. Van benne, gondolom, rendszer és logika. De nekem úgy tetszik, hogy a továbbiakban egyesített formájában se marad a kormány és/vagy a párterőközpont, abból csak egy lesz, egy másik. Éspedig a miniszterelnökség, élén Gyurcsánnyal, továbbá Szilvásy György kancelláriaminiszter és Gál J. Zoltán államtitkár „főszereplésével”. Egyikük sem az MSZP- ben futott be klasszikus pályát, karriert. Még kevésbé lesz elmondható ez azokról az emberekről, akik a miniszterelnökségen működő reform-, illetve fejlesztési kabinetekben ülnek, minthogy róluk tudni, a párton és kormányon kívüli üzleti világ tehetségét és szemléletét hivatottak bevinni a kormányzásba. Ezek az emberek és szervezetek fognak rendelkezni - a hatalom igazi megtestesítőjeként - mindama pénzek és eszközök fölött, amelyektől Magyarország jó sorsa függ majd a következendő hét-nyolc évben, de a jelenlegi ciklusban mindenképp. Az MSZP jelenlegi elitje alárendelt szerepben lesz ehhez a kissé abszolutista (de felvilágosult) hatalmi centrumhoz képest, ami sorrendben a második csapás rá. Az első, hogy a Gyurcsány-féle reformok éppen az ő szempontjából tekinthetők minden másnak, csak egzisztenciális ajándéknak nem. A magyar ellenzék idejekorán kamarillapolitizálást emleget. De rossz kontextusban. Voltaképp azt panaszolja, hogy ő maga és a szélesebb nyilvánosság kimaradt, illetve kimarad a műhelymunkából. Valóban. Nem volt rájuk igény. Létezik azonban egy másik kontextus is, legföljebb a szóhasználatba lehet belekötni. Afelől ugyanis ne legyen kétség, hogy a pártelnöki és miniszterelnöki funkció egybevonásának megvannak a maga következményei, akár abban az értelemben is, hogy nem egy, a rangok, hanem inkább a személyes természetű bizalom által egybeforrasztott kör alakítja az ország politikáját. Láttunk már ilyet. Például Tony Blairnél. Megpróbálták, de az öncsonkítás közben elsőre melléütöttek. Lehet persze, hogy még az előhangok világában járunk. De a látszat most bizonyos értelemben fontosabb lesz, mint a valóság. Az első botlás Nagy N. Péter Nemcsak kisebbnek kell lenni, hanem kisebbnek is kell látszani - az államnak ez láthatóan már az elején is nehezen megy. Ilyen impozáns parlamenti épülettel a háttérben ez nem is lehet könnyű, különben sem természete ez az államnak. A „merjünk kicsik lenni” nem rászabott jelszó, a politika álma parancsolja rá. Nem biztos, hogy annyira „vágásérett” a rendszer, mint amilyen vehemenciával támadja az új kormányprogram, de az egész közszférának valóban van még valami szocializmus fílingje. Tehetetlensége, nyomatéka. Emberibben: a jó szándékú reménytelenség érzete uralja. Rokonszenvel tekinthető a kormányzat, amikor - magán kezdve - versenyhelyzetre alkalmassá fogyasztaná ezt a nagy csapatot. Ám az első lépések után már itt a botlás. Két államtitkár helyett egy miniszterhelyettes lesz, szólt a bejelentés. Kiderült, hogy ehhez alkotmánymódosítás, ahhoz ellenzék kell. A vége: marad egy államtitkár, meg még egy sor szakállamtitkár. Ők viszont nem köztisztviselőként, hanem ciklusra szóló kinevezéssel dolgoznak. Ez önmagában is zilálja az alkalmas jelöltek sorát. Sokan nem akarnak kilépni a közszolgálatból. Zavar van. A leépíteni rendelt sok tízezer állami alkalmazott reménykedhet: ha lefelé is így terjed az akarat, mint szintben, megúszható az ügy. Igaz, kevesebb minisztériumunk lesz, így kevesebb államtitkár is. Csak hát: éppen három minisztérium szűnik meg, és három döntési szint lép be a miniszterelnök alá. Ezen nyilván nem múlik semmi, a londoni elemzők sem attól idegesek, hogy a költségvetés felborul, ha öt szakállamtitkár lesz. Mi ez ahhoz képest, hogy a kormányzás egész logikája változhat meg a Gyurcsány Ferenc által vázoltak szerint? De ez egyelőre merő jövő idő, a jelenben a szimbolikus fejezet él. Ebben pedig megpróbálták, de az öncsonkítás közben elsőre melléütöttek. Lehet persze, hogy még az előhangok világában járunk. De a látszat most bizonyos értelemben fontosabb lesz, mint a valóság. A kormánynak a jövő héten kellemetlen intézkedéseket kell bejelentenie. A látszat, hogy szinte mindenhez hozzá kell nyúlni, amivel Orbán Viktor 2002-es „nemzetmentő” TF-beszédében fenyegetett. Lakáshitelhez, gázárhoz, tandíjhoz... (igaz, az ott „beriasztott” alanyi jogú gyeshez, gyedhez, családi pótlékhoz így sem). Oka volt annak, hogy Orbán akkor ezt a sort kezdte: tudta, hogy mindehhez előbb-utóbb hozzá kell nyúlni, mert különben borítanak mindent. Nincs államkassza, amit ne szakítanának szét. De ez most már nem számít. A látszat az lesz, hogy: igen, megtörtént. Ezt csak nagyon precízen kezelt valósággal lehet ellensúlyozni. Az első botlást semmiképp nem kompenzálja a kölcsönös áldozatvállalás jegyében bejelentett intézkedés: a parlamenti képviselők számára megszűnik az ingyenes tömegközlekedés. Jaj nekik.