Népszabadság, 2006. június (64. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-06 / 130. szám

Közigazgatási kontra a reformra A szakszervezeti vezető szerint nem az állam, a gazdaság működik rosszul A kormányprogram vádirat a közigazgatás ellen - állítja az érintett szakszervezet főtit­kára. Fehér József attól tart, hogy szakmailag elbizonyta­lanodik az apparátus. Kun J. Erzsébet A közigazgatási államtitkári funk­ció megszüntetése a kormányzati reformmal hideg zuhanyként érte a szakmát - ezt állítják az érdek­védők. A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszerve­zete nem vitatja, hogy reformra szorul az államirányítás, de úgy véli, az új kormány a közigazgatá­si rendszer legjobban működő és legfontosabb elemére mért csa­pást - fogalmazott lapunknak Fe­hér József, a szervezet főtitkára. Szerinte elhibázott, szakmailag megalapozatlan döntés született, amely a minisztériumi szervezet működése, a nemzetközi kapcso­latok és az európai uniós felada­tok teljesítése szempontjából ki­fejezetten zavaró. A rendszerváltás óta a közigaz­gatás jogállami működésének egyik garanciája a pártsemleges köztisztviselőként dolgozó köz­­igazgatási államtitkárok működé­se volt - állítja a szakszervezeti vezető. Ez a kar a jogszabályok szakmai előkészítését, az adott minisztérium munkaszervezeté­nek, apparátusának szakmai irá­nyítását végezte. Súlyosbítja a helyzetet a főtit­kár szerint, hogy a szintén párt­semlegességet igénylő helyettes államtitkári funkció is megszűnik. S bár szakállamtitkárok látják majd el a jövőben a feladataikat, ők „politikafüggő” szakemberek lesznek, hiszen a vezetői megbí­zatásuk a kormány mandátumá­val azonos idejű. Vagyis: a kor­mánytól kapják a megbízásukat, s annak megbízatásával lejár az övék is. - A rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy ennyire köz­vetlen módon kösse magához egy kormányzat a szakembereket - hangsúlyozta Fehér, aki szerint a gyakorlatban a politikai zsák­mányszerzés eddig is működött, de valamilyen módon azért elsőd­leges volt a szakmaiság. Nemzetközi példákat sorolva a főtitkár utalt arra, hogy Európá­ban a minisztériumokat politiku­sok, politikai államtitkárok veze­tik, de a szakmai munkát, az appa­rátus vezetését pártoktól függet­len, úgynevezett karrier-köztiszt­viselők végzik. A 300 fős főtisztviselői kar jö­vőjére vonatkozó kérdésünkre Fehér azt válaszolta: nem látja okát a megszüntetésének. Az a sugallat pedig, hogy az államszer­vezet működésének átalakítása jelentős megtakarítást eredmé­nyezne, megtévesztő. Az önkor­mányzatok, az államszervezet egyéb intézményeinek visszafej­lesztése a működésben okoz za­varokat, miközben anyagilag csak „morzsákat” jelent: néhány száz­milliós vagy milliárdos megtaka­rítást hoz, ugyanakkor szakmailag elbizonytalanítja az apparátust. A köztisztviselők szerint a kor­mányprogram azt az illúziót kelti, hogy itt minden rendben van, csak az államigazgatást kell rend­be tenni, a közigazgatást megsar­colni, az indokolatlanul nagy lét­számú apparátust leépíteni. Úgy látják azonban, hogy ettől az or­szág dolgai nem mennek majd jobban.­­ Az az igazság, hogy a gazda­ság működési zavarait próbálja a kormányprogram a közigazgatás­ra áthárítani. A közigazgatás tárja fel ugyanis azokat az ellentmon­dásokat, amelyek miatt a vállalko­zók idegesek. Fehér József sze­rint a gazdálkodó szervezeteknek nem érdekük, hogy jól működjön az adóellenőrzés, a fogyasztóvé­delem, a munkaügyi felügyelet vagy a környezetvédelem. Magyar Trianon-tüntetés Versailles-ban Hírösszefoglalónk Jobboldali politikai szervezetek megemlékezéseket tartottak a hét végén az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásá­nak 86. évfordulóján. A győztes nagyhatalmak által Magyaror­szágra kényszerített szerződés ér­telmében az ország területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezer­re, lakossága 18 millióról 7,6 milli­óra csökkent. Az évfordulón a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezete a franciaországi Versailles-ban szervezett tüntetést, amelyen a magyar szervezők szerint nyolc­­százan, a francia rendőrség közlé­se alapján háromszázan vonultak fel a város utcáin. A Magyaror­szágról érkező tüntetők a béke­­szerződés aláírásának helye, a ver­­sailles-i kastély előtt gyülekeztek, majd szoros rendőri kísérettel a Trianon Palace Hotelbe vonultak, amelynek konferenciatermében tartották magyar és francia nyelvű megemlékezésüket. A magyar nemzeti és árpádsávos zászlót lengető csoport „Vesszen Tria­non!”, „Justice for Hungary!”, „Ria, ria, Hungária!” és „Nem, nem so­ha!” jelszavakat skandált. To­roczkai László, a HVISZ vezetője a trianoni békediktátum felülvizs­gálatát és a trianoni határok eltör­lését követelte. A magyarországi megemléke­zés központi helyszíne vasárnap a Hősök tere volt, ahol a Magya­rok Világszövetségének képvise­lője úgy fogalmazott: a nemzetel­lenes parlamenti politika miatt mára már „sekéllyé nőtte ki ma­gát a Trianon okozta seb”. Nagy Ervin, a Jobbik Magyarországért Mozgalom választmányi elnöke kijelentette, hogy az elszakított országrészekben ma is békés népirtás folyik, és követelte­­, a holokauszt, illetve a kommuniz­mus áldozatainak napja után - jú­nius 4-ét is nyilvánítsák emlék­nappá. Az MTI tudósítása szerint a jelszavak és a zászlók azonosak voltak a versailles-iakkal. A résztvevők a Hősök teréről a le­bontásra ítélt budai Turul-szo­borhoz vonultak, ahol egyébként a MIÉP nagygyűlést tartott, ame­lyen Csurka István is felszólalt. A Trianon Társaság és a Nem­zeti Emlékezés Harangja Alapít­vány szervezésében Zebegényben, a Kálvária-dombon 2000-ben fel­avatott emlékműnél tartottak meg­emlékezést. A történelmi egyhá­zak képviselői ökumenikus imát tartottak. Simicskó István, a KDNP parlamenti frakciójának helyettes vezetője szónokként azt mondta: „Trianon ne csupán gyászt és pó­tolhatatlan veszteséget jelentsen számunkra, hanem örök tanulsá­gul szolgáljon, és adjon erőt, hogy védetté válhassunk minden továb­bi nemzeti tragédiával szemben”. Debrecenben a Magyar Fájdalom szobránál Pósán László fideszes országgyűlési képviselő Kossuth Lajost idézve „a legmagyarabb vá­ros” feladatának mondta, hogy összekösse a határon túli magya­rokat az anyaországgal, azt követő­en, hogy a 2004. december 5-i nép­szavazás után Gyurcsány Ferenc „újabb lelki Trianont okozva nyíl­tan az elcsatolt területeken élők el­len fordult”. „Trianon a magyar nép legna­gyobb tragédiája, súlyosabb, mint a mohácsi vész” - mondta Szűrös Mátyás, volt ideiglenes köztársa­sági elnök Ráckeresztúron egy emléktábla-avatáson. Szegeden a pártok helyi és megyei ifjúsági szervezetei közös megemlékezést terveztek, de a Hősök kapujánál rendezett koszorúzáson csak a Fidelitas, az Ifjúsági Demokrata Fórum és az Ifjúsági Keresztény­­demokrata Szövetség képviseltet­te magát. A békedekrétum felülvizsgálatát követelték több százan a franciaországi kastély előtt Fotó: Peer Zoltán NÉPSZABADSÁG • 2006. JÚNIUS 6., KEDD Magyarország 3 Megérdemel két szót az ODS által tervezett reformok „szlovák” ihletése. Ki gondolta volna, hogy a kisebb és szegényebb rokon modellje (az egy­kulcsos adó, a nyug­díjreform stb.) gyakorol majd vonzerőt a cse­­hekre? Pikáns Aczél Endre Nincs elemző talán, akinek ne jött volna be az „ötöse”. Mind azt mondta: Csehországnak komoly parlamenti többséggel rendelke­ző, erős kormányra lesz szüksége, ha neki akarna állni a reformok­nak, s hogy ilyen kormánya nem lesz. Merthogy a múltban sem volt, miért lenne épp most? Érdekes: a csehek egészen jól megvoltak a gyönge kormányaik­kal - az utóbbi két ciklusban a baloldali színezetűekkel. Tanú rá az ország gazdasági teljesítménye, így elvileg nem kizárható, hogy a tökéletes parlamenti patthelyzettel a hátában Topolanek jobbközép ODS-e kormányképes lesz. De több kínra számíthat, mint örömre. A baloldalon ugyanis mindig több volt az összetartás, mint a jobb­oldalon. Ráadásul a választási kampány a jólét körül forgott, és in­dokolt a gyanú, hogy a jobboldal liberális színezetű, a jóléti államot óvatosan leépítő elképzeléseivel szemben az összes mandátum 13 százalékát birtokló kommunisták konokul ellenségesek lesznek. Ha a szocdemek obstruálni akarnak, rájuk bizton számíthatnak. Az igazat szólva Cseh- és Morvaország komunista pártja, mint „megreformálatlan” utódpárt, sajátos képződmény Közép- és Ke­let-Európában. Senki nem érti, miért éppen a legpolgáribbnak szá­mító Csehországban tudott a KP politikaformáló erő maradni? En­nek okát abban látom, hogy gyökereit ez a párt a két világháború között demokratikus, parlamenti körülmények között, teljesen le­gálisan fejlesztette ki, miáltal része volt és maradt a demokratikus hagyománynak. Ellentétben elvbarátai szinte mindegyikével. Koa­lícióra ugyan­így sem lép senki vele - ahhoz túl „szagos” de a parlamenti játékokban felhasználják, és ő is használja a többieket. Mindazonáltal a június 2-3-i csehországi választás kimenetele nemcsak a várható kormányzási nehézségek felől értelmezhető, hanem onnan is, hogy a parlament legerősebb pártja az ODS lett, a szocdemek vesztettek, egyszóval az ország népe a változásra sza­vazott. Vagy mondjuk úgy: nagyon sokan szavaztak a „szlovák tí­pusúnak” mondott, liberális reformokra; sokan, de valamennyivel kevesebben, mint szükséges lett volna. Az eredmény így is szép, mondhatnám, a kollektív bölcsesség mellett tesz tanúságot, hiszen a jóléti állam védelmével, amelyet a szociáldemokraták a zászla­jukra írtak, általában nyerni, nem pedig elveszíteni szokták a vá­lasztásokat, pláne, hogy ennek az államnak a finanszírozása - el­lentétben Magyarországgal - egyáltalán nem merítette ki Csehor­szág tartalékait. (Legfeljebb merítette volna­­ évek múltán.) Megérdemel két szót az ODS által tervezett reformok „szlovák” ihletése. Ki gondolta volna, hogy a kisebb és szegényebb rokon modellje (az egykulcsos adó, a nyugdíjreform stb.) gyakorol majd vonzerőt a csehekre, akikhez - hogy egy kitűnő lengyel szakértőt idézzek - „soha semmi nem jött Kelet felől”? De momentán ez van. Pikáns. Ezzel egyenértékű pikantériája lehet annak a - sokak által jelentős tétekkel fogadott - szlovákiai fordulatnak, ahol a nép je­lentős része majd, kiábrándulván a csehek számára ma még oly vonzó szlovákiai reformokból, a jóléti állam helyreállítására adja le a szavazatát - azaz miközben a csehek a szlovák, a szlovákok az ed­digi cseh formulára szavaznak. Érdemes volt ezért szétmenni? Elég volt a parla­menti ellenzék jo­gainak kigúnyolásá­ból. Alkossanak olyan törvényeket és házszabályt, ame­lyek lehetetlenné te­szi, hogy a kisebb­ség által kezdemé­nyezett rendkívüli üléseket elszabotál­ják, a vizsgálóbizott­ságok megalakítását megakadályozzák. Kegyelmi pillanat Révész Sándor A koalíció nem azért nyerte meg a választásokat, mert a többség elégedett volt vele, hanem annak ellenére, hogy nem volt elége­dett. A Gallup utolsó felmérése szerint februárban arra a kérdésre, hogy inkább jól, vagy inkább rosszul mennek a dolgok Magyaror­szágon, a megkérdezettek 31 százaléka felelte azt, hogy inkább jól, 58 százaléka pedig, hogy inkább rosszul. Négy évvel ezelőtt, ennél többen vélekedtek úgy, hogy inkább jól mennek a dolgok (38 szá­zalék), és kevesebben úgy, hogy inkább rosszul (49 százalék) - ak­kor mégis megbukott a kormány, most mégsem. A többség tehát most sem arra szavazott, hogy úgy kormányoz­zák tovább az országot, ahogy az előző ciklusban, hanem arra, hogy ugyanazok kormányozzák másképp. „A második Gyurcsány­­kormány, ha komolyan veszi elkötelezettségét a köztársasági esz­me mellett, sem a gazdaságpolitikában, sem a közélet tisztaságá­nak értelmezésében, sem az ellenzékhez fűződő viszonyban nem folytathatja azt, amit a Medgyessy-kormány tett, s amivel az első Gyurcsány-kormánynak nem volt ereje szakítani.” Ezt írja Bauer Tamás az Élet és Irodalomban (A köztársaság konszolidációja, má­jus 5.). Nos, a gazdaságpolitikában elvárható fordulatról rengeteg szó esik, a többiről kevés, vagy semmi. Az ellenzékhez fűződő - nem politikai, hanem jogi, intézményes - viszonyról lényegében semmi. Holott a „kegyelmi pillanat” éppen ebben lehetne a legke­gyelmibb. Az ellenzék meggyengült és megrendült, a revánshan­­gulat okafogyott, az ellenzék jogosítványainak eltiprásában és el­­sikkasztásában élenjáró „jobboldal” már visszakapta a kölcsönt. Helyre lehetne állítani, illetve meg lehetne teremteni a normális állapotokat. Bauer erre vonatkozó tézisei, melyeket idézett írásá­ban kifejtett, nyomasztóan visszhangtalanok maradtak. Pedig elég sokan vannak ebben az országban, akiknek elegük van abból, hogy a politikai erők ott babrálnak ki egymással, ahol tudnak, s áldatlan állapotokat teremtenek az Ország Házában, a közmédiában és az önkormányzatokban. Elég volt a parlamenti el­lenzék jogainak kigúnyolásából. Alkossanak olyan törvényeket és házszabályt, amelyek lehetetlenné teszik, hogy a kisebbség által kezdeményezett rendkívüli üléseket elszabotálják, a vizsgálóbi­zottságok megalakítását megakadályozzák, vagy munkájukat ku­darcba fullasszák, hogy a többség egyoldalúan meghatározhassa a tárgyalási időkeretet stb. A kormányfő álljon hetente az interpellá­lók elé, és rögzítsék, mi tekinthető olyan „halaszthatatlan közfel­adatnak”, amire hivatkozva kimentheti magát. Bizonyos ellenzéki jogosítványokat ideje lenne kiterjeszteni az önkormányzatokra, hi­szen a fővárosban például másfél évtizede nem alakulhatott meg egyetlen vizsgálóbizottság sem ellenzéki kezdeményezésre. Nemcsak a közmédia politikai kisajátítását kell megakadályozni a médiatörvény módosításával, de azt is, hogy a kormánypártok közpénzből kampányoljanak, és így jogosulatlan előnyre tegyenek szert. Például törvényben kellene rögzíteni, hogy kormányzati szervek a választások előtti időszakban kizárólag a feladataik ellá­tásához közvetlenül szükséges hirdetményeket tehetik közzé. A kormánypártok nem lehetnek sem annyira optimisták, hogy azt higgyék, ők már sohasem fognak ellenzéki pártokként tevé­kenykedni. Annyi jogosítványuk lesz és ezek érvényesítésére an­­­nyi garanciájuk, amennyit kormányzásuk alatt biztosítanak az el­lenzéknek. Ettől az ellenzéktől nem számíthatnak többre, és nem is érdemelnek többet. ■v

Next