Népszabadság, 2006. június (64.évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-03 / 129. szám

NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGÉ 2006. JÚNIUS 3., SZOMBAT 11 Kantonjáró 4. Svájci konyha BÄCHER IVÁN Svájci tartózkodásom jó része egy svájci kony­hában telt. A - szigorúan tévétlen - nappaliként és gyerekzsibongóként is szolgáló, legalább nyolcvan négyzetméteres, L alakú tetőtéri he­lyiség berendezése és fölszereltsége nem szol­gált semmi meglépéssel. Nincsen mikro, mert az árt, két sütő van vi­szont, mert annyi kell, van továbbá egy na­gyon komoly, négyezer svájci frankot kóstáló csodamasina, egy krómozott acélból való, dög nehéz és villámgyors aprító-, reszelő-, szeletelőgép. Mindennek pontos helye van, minden ke­zes, minden tiszta, átlátható, praktikus. Spájz nincs itt fenn, de odalenn akad ilyesmi helyi­ség nem egy. Magam is főztem párszor, magyarosat, úgy­mond, váltakozó sikerrel. A bemutatkozás kí­nosra sikeredett; csak fehérbors lévén, nem láttam, mennyit hintek, végül agyonra borsoz- tam a krumplipaprikást; a négy jól nevelt sze­gény gyerek a legnagyobb tapintattal hagyta ott az egészet. De szépen ették a húslevest, amelybe nélkülözni kellett persze a fehérré­pát, azt ugyanis nem eszik meg a Kárpát-me­dencén túl sehol. A rakott krumplim is elko­pott, persze igazi tejfelt ebbe se tehettem, creme fraische-sel, tejszínféleséggel kell itt pótolni azt. Végül egy elfogadható paprikás csirkével búcsúztam. Itt említem, hogy nem sok új szóval gyarapodott gyatra franciatudá­som, de a csirkével kapcsolatosan egy fontos­sal biztosan: sót - l’y - laisse, vagyis amit a hü­lye otthagy. Na, mi az? A házban, amelyben laktam, reggel fél nyolckor mind a négy gyereknek ott kell ülnie helyén. Az asztalfőn az egyéves Maude trónol, a felnőttek is csipegetnek, de főleg persze etetnek. Az asztalon korsóban frissen fejt, nem pasztőrözött meleg tej, öt-hat nagy műanyag dobozban müzliségek, magok, és tíz-tizenkét doboz ilyen-olyan ízesítésű, illetve natúr jog­hurt. Ez utóbbiak szigorúan a helyi tejcsarnok és sajtüzem termékei, ahová a ház teheneinek teje is szállíttatik. Az üzlet barter, pénzforga­lom nincs, a sajt, a joghurt ára a tej árából szá- míttatik le. Boltban ilyesmit venni szigorúan tilos, aminthogy mindent tilos venni, ami mul­ti, és ami spanyol. A spanyol áruk teljes boj­kott alatt állnak errefelé, azt tartják, hogy a spanyolok amit csak bírnak, génkezelnek, to­vábbá úgy bánnak a maguk vendégmunkásai­val, mint a rabszolgákkal. A helyi tejtermékek egyébként nagyon fi­nomak, odáig fajultam itt, hogy reggel joghur­tot ettem, ha csak egyszer is. Ám sajtot min­dennap haraptam többször. Mert az valami isteni volt. Megmutogatták nekem az üzemet is, ahol készül. Errefelé még majd minden faluban működik laiterie, tejcsarnok, ahol nem csupán begyűjtik a gazdáktól a tejet, hanem különbö­ző termékeket is készítenek abból: joghurto­kat, sajtokat. Mindegyik cégnek van speciali­tása, amiből aztán szállít a többinek. A mi üze­münkben összesen kétféle sajtot készítenek, de a csarnokban lévő kis boltban árusítanak százfélét legalább. Az én sajtom kemény, pikáns Gruyere típu­sú volt, amivel nem mondtam sokat, mert he­lyi Gruyere-ből is van vagy egy tucat féle-faj­ta, de egyik jobb, mint a másik. Ha a gyerekek otthon vannak délelőtt, mu­száj elrágcsálniuk némi nyers sárgarépát, ha megszomjaznak, akkor egy nagy tízliteres do­bozból nyomnak maguknak bioalmalevet. Az ebéd rendesen egy fogásból áll. Mivel marhahús bőven kerül, gyakorta sül bifsztek, hetente kétszer-háromszor hagymás vagy saj­tos tárté pirul a sütőben, melyhez a tészta ké­szen kapható. Ettem pápát vaudois-t, ami nem más, mint puhára főtt póréhagyma és krumpli egybenyomkodva, helyi kolbásszal, saucisson- nal koronázva. Ez utóbbit azonban nem sütik, hanem vízben főzik meg. Kaptam aztán choux-rout-ot is, ami párolt kelkáposzta főtt kolbásszal és szintén vízben kifőzött húsos szalonnával. Igen jó ez is. Amúgy nemigen kerül az asztalra káposzta, a gyerekek nem szeretik a főtt tésztát, s nem fűszereznek markánsra semmit. Minden természetes, tiszta, bio, ha lehet. Ami a specialitásokat illeti továbbá, egy ezerhatszáz méter magason lévő Chalet- Restaurantban, menedékházféleségben kós­toltam Croute au fromages-t is, grande-ot és royale-t, tehát nagyot, sonkásat, sajtosat. Ez igazi hegyi specialitás, tojásos, sajtos lepény, amihez almabort, vagyis cidre-t illő kortyol­gatni, és mi adtunk is az etikettre. (Egy adag lepény 18 svájci frank volt, egy félliteres üveg almabor 4,50. Amúgy, ha valakit érdekel: egy pohár sör 3-4 frank, egy deci bor is annyi; egy komplett úri vacsoráért százötven frankot fi­zetett ki Jancsi unokatestvérem, szegény. Egy vendégmunkás háromezret keres a koszt­kvártély fölött, egy tanári fizetés hat-nyolc­ezer frank, a középosztályba tartozó, jól menő jövedelme tízezer felett van. Aztán következ­nek a gazdagok, akikből itt nem kevés tenyé­szik.) Visszatérve a konyhai ténykedésre; annak legkritikusabb és a magyar viszonyoktól legin­kább elütő pontja a szemét; ha jól számoltam, akkor azt itt pontosan tizenkét felé kell gyűj­teni. ..., A konyhapult alá beépített szemetes is öt rekeszből áll: van a poubelle. ami nálunk lenne a szemét; mellette gyűlik a komposztnak való, újabb rekeszben az alumínium, negyedikben a műanyag, ötödik kicsiben az elem. Az eléget­hető papírt természetesen külön zacskóba gyűrjük, a rendkívül olcsón beszerzett olasz borom ürült palackjával lesétáltam a ház elé helyezett üveges dobozhoz, amely mellett kü­lön gyűlnek a műanyag flaskák. Á konyhában az egyik tányérra púpozódik a macskának való maradék, másikon az, amit a tyúk eszik, harma­dikon pediglen a nyúlra vár a koszt. Külön ke­zeljük a krumpli haját, mert azt valami gomba támadta meg, amitől ugyan fogyasztható a krumpli, de amiből azért fakad gond, tonna­szám áll az eladhatatlan vetőburgonya oda- kinn, még szerencse, hogy biztosítva volt, mint errefele minden. És van egy tizenharmadik szemetes tartály. Ide kerül az, ami nem mehet se az elemek, se a műanyagok, sem az üvegek, sem a papirosféle­ségek közé, amit már nem ehet meg se kutya, se macska, se ember, se marha; ami el nem ég, és a talajt is fertőzné nagyon;, nos, ebbe a sze­parált tizenharmadik szemetesbe került az én krumplipaprikásom. ' ’ ddßynoxov A lélek mérnöke Asperján György: A Labancz Anna gyilkosság Harminchat évvel a kápráza­tos szépségnek mondott mis­kolci ápolónő, Labancz Anna erőszakos halála után Asper­ján György „érzelmileg átél­hető fikció”-ban, „szépirodal­mi mű”-ben állít (sajátos) em­léket „tragikus antik hős”- ének - az igazságszolgáltatás jegyében, magánkiadásban. Az évtizedek során miti­kussá emelkedett Labancz Anna-ügy 1990-ben elévült, ekkor nevesítette - hivatalo­san - a rendőrség a gyanúsí­tottját, aki ellen elegendő bi­zonyíték híján vádat nem emeltek. S mely személyről az író szót sem ejt. Asperján György belügyi engedéllyel hozzájutott a nyomozati ira­tokhoz. Tanulmányozva a jegyzőkönyveket, az áldozat naplóját, leveleit, arra a belá­tásra jutott: nyomoznia kell. Nyomozott. Majd megnevezte az általa gyilkosnak vélt, ma is élő férfit (tanúkihallgatási jegyzőkönyv - is - mellékel­ve). Asperján produktumát há­rom rögeszme szervezi. Labancz Annáé, aki agyonvert apja sírjánál esküt tett, csakis mérnök felesége lesz. Az író által tanúból gyilkossá avatott mérnöké; aki - mint a szerző­től megtudjuk - képtelen volt feldolgozni szexuális kudarca­it, ezért mániásán üldözte, majd „likvidálta” az ápolónőt. A harmadik Asperján Györ­gyé; az ő rögeszméjéről a mi­nuciózus, leplezetlen düh ve­zette, különös kutatás tanús­kodik. Az egyedülálló irodalmi je­lenség esztétikai megítélését függetlenítem az esetleges jo­gi következményektől (sze­mélyiségi, kegyeleti jogok etc.) s a botrányelemektől. Az álbűnregény leginkább szánalmas szexuális happe- ningek tőmondatokba szedé­Az álbűnregény leginkább szánálmas szexuális happeningek tőmondatokba szedéséből áll; valós személyek szerepelte­tésével, gyatra írói eszköztár bevetésével. séből áll; valós személyek sze­repeltetésével, gyatra írói esz­köztár bevetésével. Jellemző lehet, hogy Asperján György a túlfűtött-labilis Labancz Anna körül keringő tucatnyi, vele zöld ágra vergődni képtelen férfi közül kipécéz egyet, és elkövetteti vele a fejben-papí- ron legyártott gyilkosságot. E gyilkosságnak nem meggyőző sem motivációja (sértett férfi­úi hiúság), sem végrehajtásá­nak módja. Alighanem azért is, mert képtelenség eldönte­ni, mi tartozik a tények biro­dalmába, és mit tekintsünk az írói munkásság részének. Ami nem ártana pedig egy doku­mentumokkal dolgozó mű esetében. Föltűnő, hogy Asperján György növekvő haragjával egyenes arányban zuhan sti­lisztikai képessége. Imigyen: Te el sem tudod képzelni, mennyire szeretlek - suttogta átszellemülten a fiú leikébe.” (Az egyik orvos) „... »közterü­leten« magázódott az olyan ápolónőkkel is, akiket a szobá­jában szívesen megkínált volna egy fontos szervével is”. Netán a májával? „Ilyen idegborzoló és sokat ígérő gyilkosság rég történt utoljára Borsodban.” „... Anna a bejárat előtt állva integetett... aztán eredeti tartásával... besietett a kapun.” A halál bejelentésének leírása vetekedik az angol „under- statement”-tel: „... Anna egy­előre nem tud jönni, ugyanis problémái támadtak... elég sú­lyos problémák, az a helyzet, hogy az éjszaka megtámadták, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy meghalt.” A szerző népi-lírai húrokat is penget: „A szántóföldön tava­szi önfeledtséggel trillázott és buckázott a pacsirta.” Asperján György egyes nyilatkozataiban „a sajtó” vé­delmét kéri. Újfent rossz he­lyen keresgél: az ügyvédi nyil­vántartást ajánlom lapozgatni. (ASPY, 383 oldal, 2580 forint) Horeczky Krisztina Vízmélyi fénytörés Rakovszky Zsuzsa: Visszaút az időben Rakovszky Zsuzsa gyűjtemé­nyes kötete mindenekelőtt hangjának roppant intenzitásá­val és a látásmódjának egységé­vel nyűgöz le. Hallatlanul erős költészet ez: beszédmódja és képvilága már néhány során el- véthetetlenül átüt. A televízió képernyőjének kékesszürke vibrálása az ablakok mögött, neonfények piros-sárga villó­dzása, a városra párás-zöldes derengéssel boruló alkony - Rakovszky Zsuzsa verseinek visszatérő képei ezek. A Villá­nyi-büfé című versben az abla­kok például „az ég neonfolyóit / tündöklik vissza”. Máshol meg, igen gyakran, mintha sűrű önté- sű üveglap mögül sejlene át a világ: „a Törökugrató fölött / égő üveg az ég” (Allegória), „az üveg jeges-kék / szilánkos el­lenállás” (Este), „plafonra vetít­ve az üveg / redői” (Az elalvás nehézségei), „A dinnye húsa zöld üveg” (Napforduló), „árny- aszpikba dermed / a városház­falak nappal-színe” (Megnyitó). A Mintha című versben pedig egy gyógyvizes medencének „zöld ál-túlvilága” ragyog „me­leg üveg alatt”. Rakovszky Zsu­zsa versében még a tócsa is „zöldhályog” (Kilátás). Ezzel a költő minduntalan ráirányítja a figyelmet arra, hogy a látvány nem olyan magá­tól értetődően fogalmazódik meg, tekintetének át kell hatol­nia a látványtól elválasztó köze­gen. És ha nem ő a beszélő alany, mint drámai monológjai­ban, szereplői is ugyanígy lát­nak. A csúf fodrászlány kirakat­üvegen át figyeli, ahogy szerető­je mást kísér haza; a Téli napfor­duló beszélője látja, amint „Két árny mozog a tejüveg mögött”. A dolgok mindig „vízmélyi fény­törésben” látszanak (Nők egy kórteremből). Amikor a drámai monológok korszaka után egy azokénál összetettebb, többszó­lamú hangon szólal meg, ott is Ez a gyűjteményes kötet mindenekelőtt . hangjának roppant intenzitásával és a látásmódjának egységével nyűgöz le. Hallatlanul erős költészet ez. mindig féklámpák vagy zseb­lámpák fényében, szódásüveg testén átsütve, szilánkjaiban képződik meg a világ. De nemcsak a látvány ilyen sejtelmes, hanem a létezés má­sik dimenziója, az idő is. A már idézett Mintha című versben „Mintha egy helyiségből az időt / kiszivattyúznák”. A Családre­gényben két nő járkál „egy ház­ban, amely teli van idővel”. És valóban, Rakovszky Zsuzsa egész költészete, Jóslatok és ha­táridők című első kötetétől kezdve a kötet utolsó, filozófiai távlatú időverseiig, teli van idő­vel. Ahogy egyik versének címe is mondja, az idő egyirányú utca: minden, ami az időben történik, megismételhetetlen. Csakhogy mégsem múlik el: „Mint bulldózer tolja maga előtt / a voltak összessége a rá­következőt”; vagy másképpen: az emlékezet „jéglapba zárva” őrzi az évtizedeket (Párbeszéd az időről). Ebben az üveg mögötti, víz alatti létezésben mintha lassí­tott filmen peregnének egy tu­dat emlékképei. De sosem látni tisztán: hol a homályos megvilá­gítás, hol a vakítóan szikrázó fény tompítja el a körvonalakat. És mégis, a tárgyak, sőt, a viszo­nyok is éppen így tárják fel lé­nyegüket, létezésük köznapisá- gában is súlyos tartalmait, ame­lyek azonban természetüknél fogva megragadhatatlanok, bi­zonytalanok, tér- és időbeli ha­táraik is elmosódnak. Olyan tar­talmak ezek, amelyek önmaguk­ba zárulnak, nem nyílnak meg. Csak felmutatni lehet őket. Rakovszky Zsuzsa lírájában a le­határolt, önmaga megismerése elől is elzárt tudatról, a saját le­hetőségei alá kényszerített em­beri életről van szó, annak vég­telen törékenységéről és értel­mének végső bizonytalanságá­ról, amely azonban csonkaságá- ban, roncsoltságában is az egyetlen, egyszerre szánalmas és nagyszerű lehetőség. (Mag­vető, 272 oldal, 2490 forint) Ferencz Győző I

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék