Népszabadság, 2006. augusztus (64. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-09 / 185. szám

Nem akarok szekértábor-műsorokat Such György, a Magyar Rádió új elnöke a Krónikával szembeni elvárásairól és a nem kedvelt betelefonálós adásokról Egyetlen értekezlet jelentő­sen javított a hírműsorok kiegyensúlyozottságán - nyilatkozta lapunknak Such György, a Magyar Rádió új elnöke. Szerinte a közrádió veszteséges ugyan, de ő anyagilag is érdekelt abban, hogy ez ne így legyen. Haszán Zoltán - Augusztus elseje óta elnök. A hallgatók ebből érezhetnek már valamit? - Túl sokat nem. De én érzé­kelem annak a hatását, hogy az első napon a Krónika munka­társainak tartottam egy érte­kezletet, ahol közöltem velük az elvárásaimat.­­ A Magyar Nemzet híre szerint azt mondta: tarthatatlan, hogy a Krónika Gyurcsány Ferencet ál­talában úgy mutatja be, mint a főgonoszt, miközben Orbán Vik­tort jóságosnak beállítva azt su­gallja, hogy a Fidesz elnökének minél hamarabb hatalomra kell kerülnie. Pontos az idézet? - Igen. Hozzátéve, hogy azt a vezérlőelvet sem engedem, amely szerint Orbán Viktor ma­ga az ördög és mindent el kell követni, hogy ne térhessen vis­­­sza a hatalomba. - Változott valami az értekezlet óta? - Már másnap éreztem a kü­lönbséget. - Akkor eddig miért nem műkö­dött így? - Csak azért érzek felelőssé­get, ami a belépésemet követő­en történik. A hírműsorok a Magyar Rádió talán legfonto­sabb műsorai, ezért fontos, hogy jók legyenek. Többéves folyamat egy olyan hírműsor megteremtése, amilyet szeret­nék. De alapszinten már az is nagy fejlemény, ha ellentmon­dásos ügyekről mindkét fél ál­láspontja elhangzik, és a napi politikai eseményhez kapcsoló­dó híradás sem egyoldalú.­­Folytatja azt a modellt, amit Kondor Katalin vezetett be: ha támadások érték a Vasárnapi Újságot, akkor a 16 órára muta­tott, és arról beszélt, hogy az erre vagy arra húzó műsorok összes­ségében kiegyenlítik egymást? - Hosszú távon, sőt középtá­von sem tartom szerencsésnek azt a hozzáállást, hogy a rádió egészének kell kiegyensúlyo­zottnak lennie. A műsorok sok­színűsége és különbözősége megmarad, de ha valaki napi politikai, közéleti témával akar foglalkozni, az nem teheti meg, hogy a másik felet nem kérdezi meg. Nem akarom, hogy sze­­kértábor-műsorok legyenek. - Egyébként tudja-e, hogy miért lett ön az elnök? Hiszen balol­dalról azt emlegették fel, hogy Orbán Viktor tanácsadója volt - igaz, a kilencvenes évek elején -, jobboldalról meg azt vetették a szemére, hogy a Magyar Na­rancsnál dolgozott. - Nem én vagyok az illetékes ennek megválaszolására. Gon­dolom, azért jelöltek engem, mert az összes érintett szereplő úgy gondolta, hogy képes va­gyok a kiegyensúlyozottság megteremtésére. Vagyis a felek - Volt olyan rádiós, aki a Kon­dor-időszakban távozott a rádi­ótól, és most bejelentkezett, hogy visszajönne? - Nem volt. - Az első feladatának azt nevez­te, hogy megtalálja közvetlen munkatársait. Mi lesz a követke­ző lépése? - Kértem egy augusztus el­sejei fordulónapi mérleget, egy jogászcsapat pedig elkezdte át­tekinteni a meglévő szerződé­seket. Ezek befejezése után le­szek tisztában azzal, hogy mi­lyen anyagi állapotban vettem át az intézményt. -Azt lehet tudni, hogy nyeresé­ges vagy veszteséges-e a rádió? - Szerintem veszteséges. -Igaz, hogy a javadalmazása függ attól, miként gazdálkodik a rádió? - Igen. Ezt kértem. Jelképes­nek gondoltam, hogy egy nyolc­van százalékban közpénzekből működő intézmény vezetője anyagilag is érdekelt legyen a kiegyensúlyozott gazdálkodás­ban. Ha nem teljesítem az üzle­ti tervet és a kuratórium nem fogadja el a közszolgálati mű­sor-szolgáltatási szabályzat éves beszámolóját, akkor a fize­tésem nominálisan csökkenhet. meggyőződtek arról, hogy nem vagyok „a másik” beépített em­bere. Mindenkitől pró­bálok egyforma távol­ságra maradni, amen­­­nyire ez lehetséges. - És lehetséges? -Egy hét után azt mondom, hogy igen. De hogy mennyire, azt az elkövetkező idők ta­pasztalatai fogják meg­mutatni. Általában a kormánypártok felé az anyagi függőség okoz­hat politikai kiszolgál­tatottságot, az ellenzék felé nyilván egyfajta elkötelezettségre van szükség ehhez. A Ma­gyar Rádió anyagilag nincs annyira kiszol­gáltatva, hogy politikai szívességeket kellene teljesítenem a kor­mánynak. És személy szerint politikailag sem vagyok elkötelez­ve egyik irányban sem. - Mi az, amit a hallga­tók érzékelni fognak, mondjuk, egy év múlva abból, hogy ön az el­nök? - Ideális esetben egy sokkal világosabb műsorszerkezettel és zenei arculattal talál­koznak. Azt szeret­ném, ha valaki csak ze­nét hall, már tudja, hogy melyik adónkra kapcsolt. A Petőfi ar­culata sokkal karak­teresebb lesz, és lesz­nek jól azonosítható „hangok”. - Lehet-e tudni, hogy kik hallgatják a közrá­diót? - Alapvetően az öt­ven év felettiek. Az ak­tív lakosságnál a hall­gatottságunk a két szá­zalékot sem éri el. -A Petőfi miért tudná jobban megszólítani a fiatalokat, mint egy ke­reskedelmi rádió? - Attól, hogy nem ugyanazo­kat a zenéket játssza. Meg azért is, hogy a megszólalók kultu­ráltsága, felkészültsége, szem­lélete mégiscsak egy közszolgá­lati világot tükröz. Nem szeret­ném minősíteni a kereskedelmi rádiókat, mindannyian halljuk, és gondolunk is róluk valamit. - Megválasztása után azt mond­ta, hogy a Bartók a legkaraktere­sebb adó. Marad klasszikus zenei adónak vagy nyit a kultúra felé? - Kultúra minden adón lesz, persze más-más felfogásban és témákkal. A Bartóknak abban­ kell rugalmasabbnak lennie, hogy miután közpénzből műkö­dik, a reggeli és az esti csúcs­­időszakokban egy kicsit a nép­szerűség és a hallgatottság irá­nyába kell nyitnia, természete­sen a műfaj keretein belül. A Bartókot nem akarom teljesen átpozicionálni. Fontos, hogy van egy, főleg a klasszikus zené­re alapozott adó, amelyikbe a szűken vett értelmiségi réteg­nek szóló adások is beleférnek. De a vidéken élő ötven év fe­lettiek kulturális preferenciáját sem szeretném kidobni az abla­kon. Azért is jó, hogy van három adónk, mert többféle kulturális kínálatot tudunk nyújtani. - Van olyan rádiós műfaj, amitől megválna? - Nem preferálom a szolgál­­tatós-betelefonálós műsorokat. A Magyar Rádiónak nem az a dolga, hogy megmondja, ho­gyan kell kitölteni az útlevélké­rő lapot, vagy arra szoktassa a hallgatókat, hogy idetelefonál­janak, ha csőtörés van náluk. Ennél sokkal nemesebb célo­kért van a rádió. - Volt egyfajta bizalmatlanság önnel szemben amiatt, hogy kí­vülről érkezett a rádióba. Rá­adásul nem titkolta, hogy lét­számleépítéseket is tervez, így aligha lesz a rádiósok szeretett elnöke. - Mindenki látja, hogy ez a több mint tíz éve tartó mozdu­latlanság nem jó a rádiónak. Romlik a presztízse, elmara­doznak a hallgatók. Bármilyen fájdalmas lesz, a pályázatom­ban leírt szervezeti és műsor­változtatásokat mindenképp megcsinálom. Mindenkitől próbálok egyforma távolságot tartani Fotó: Szabó Bernadett — www.erstebroker.hu defektetesi­monal: 06 40 222 224 NÉPSZABADSÁG • 2006. AUGUSZTUS 9., SZERDA Magyarország • 5 HIRDETÉS

Next