Népszabadság, 2006. augusztus (64. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-12 / 188. szám

16 • 2006. AUGUSZTUS 12., SZOMBAT • NÉPSZABADSÁG M­g­m­m W «• Extra/M Megszűnik a kábelkedvezmény Évről évre az inflációnál nagyobb mértékben nőnek a tarifák, de most az áfa a vétkes Szeptembertől emelkednek a kábeltelevíziós díjak. A szolgáltatók az ötszáza­lékos áfaemelést ugyanis nem vállalják át az előfize­­ tőktől. Haszán Zoltán január után az idén másodszor is nő a kábeltévé-szolgáltatás tarifája. Valamilyen megfonto­lás miatt az eddig a tömegköz­lekedéssel, a gyógyszerekkel, az élelmiszerekkel és a fűtő­anyagokkal együtt a kedvez­ményes áfakörbe sorolt kábel­szolgáltatást sem kerülik el a megszorítások. Az eddigi 15-ről 20 százalékra nő ugyanis a té­véműsorok e formában való továbbításának áfája. A többle­tet a szolgáltatók nem vállalják magukra, így szeptembertől hiánytalanul áthárítják: négy százalékkal többet számláz­nak. Szűcs László, a legtöbb előfizetővel rendelkező UPC Magyarország Kft. sajtókap­csolati igazgatója ezzel kap­csolatban emlékeztet arra, hogy amikor januárban a tele­fon- és az internetszolgáltatás áfája csökkent, a kedvezményt ugyanígy továbbadták az ügy­feleiknek. Az előfizetők számára so­vány vigasz, hogy a mostani többletbefizetés nem a szol­gáltatók, hanem az állam kas­­­száját gyarapítja. A kábeltari­fák ugyanis évről évre az inflá­ciót jelentősen meghaladó mértékben nőnek. A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) számításai szerint 2002 és 2005 között éves átlagban 16 száza­lékkal emelkedtek a díjak, mi­közben az infláció átlaga öt százalék volt. Igaz - szintén az NHH felmérése szerint -, ezt a drágulást még valamelyest to­lerálják az előfizetők. A meg­kérdezetteknek csak 25 száza­léka elégedetlen az árral, 36 százalék közömbös iránta, 39 százalék elégedett vele. A megkérdezettek által elfogad­hatónak nevezett havi díj 1750 és 3095 forint között van. Ez még mindig olcsóbb, mint egy családi mozilátogatás ára. A mostani áremelést január­ban újabb követheti, de akkor már a kábelszolgáltatóké, hi­szen hagyományosan ilyenkor lépnek életbe új tarifáik. Az idén a UPC átlagosan tíz, a T­­Kábel 4-9, a Fibernet hét száza­lékkal emelt. A jövő évi árvál­tozás mértéke döntően függ at­tól, hogy milyen új csatornák indulnak, s azokért mennyit kérnek az adás előállítói, illetve bővítik vagy korszerűsítik-e a hálózatot a szolgáltatók. Ez utóbbira­ lehet számítani, hi­szen a digitális technológia be­vezetésére áldozniuk kell. Cse­rébe viszont több csatornát lesz képes házhoz juttatni a há­lózat. Emellett egyre több he­lyen lesz lehetőség a kábeltévé­­társaságoknál telefon- és inter­net-előfizetésre is. Annak ellenére, hogy a ká­beltévé-szolgáltatás szabad­áras, vannak korlátok: egyrészt az előfizetők fizetőképessége, másrészt a Gazdasági Verseny­­hivatal, amely minden emelés­nél megvizsgálja, nem túlzott-e. A UPC tavalyi tevékenységé­nek ellenőrzése júniusban zá­rult le. A GVH az áremelés mértékét, az inflációt, az állam­papírok hozamát, a szolgáltató többletköltségeit, várható be­ruházásait és hasznát egy bo­nyolult képletbe összehozva arra a megállapításra jutott, hogy elfogadható mértékű volt a díjnövelés. Ugyanígy véleke­dett májusban, a Fibernet ese­tében is. Az áremelések ellen hatna a valódi verseny is. Az ország legtöbb pontján azonban nincs választási lehetőség a kábelte­levíziók között, mert általában nem éri meg nagy beruházással alternatív hálózatot kiépíteni. Ebben hozott változást előbb a műsorokat műholdról szóró UPC Direct, majd a hasonló technológiát alkalmazó, de jó­val kedvezőbb árakkal dolgozó Digi TV. Az utóbbitól nem si­került megtudnunk, hogy hány előfizetőt gyűjtött eddig, de szakértők szerint főként ott népszerűek, ahol eddig nem volt kábeltévés szolgáltató. A UPC központja. A műszaki fejlesztések is beépülnek az árba Fotó: Reviczky Zsolt Kódolják az ingyenes műholdas adásokat Mind a háromszázezer, egyéni mű­holdvevővel felszerelt magyaror­szági háztartást érintheti a SES Astra műhold üzemeltetőjének a napokban bejelentett, a digitális infrastruktúrát érintő programja. Átálltának ugyanis az analóg mű­sortovábbításról a digitálisra, ugyanakkor számos, addig ingyen nézhető tévéadó műsorát kódolnák - adta hírül a Világgazdaság. A pro­jekt indítása 2007 első felében vár­ható, és ettől kezdve csak a megfe­lelő digitális vevőegységgel, illetve előfizetéssel rendelkező háztartá­sokban lesznek elérhetők a céggel szerződést kötő MTV és RTL média­­csoport csatornái, valamint az Astrán keresztül elérhető több mint 200 digitális tévéprogram. Lázadás az ORF-ben Szászi Júlia Bécs Kilencen nyújtották be pályáza­tukat az osztrák közszolgálati televízió (ORF) vezérigazgatói posztjára, köztük Monika Lindner, a jelenlegi vezető. A kulisszák mögött a politikai erők ugyan igyekeznek érdekei­ket érvényesíteni, a nyomásgya­korlást azonban megnehezíti az ORF körüli hullámzás. A bot­rány a közszolgálati televízió hírműsorainak kormánypárti befolyásoltsága és szórakoztató programjának színvonalesése miatt robbant ki. Az intézmény működése el­len nem csak a közvélemény­nek és az SOS ORF címmel alá­írásgyűjtést kezdeményező osztrák értelmiségieknek van kifogásuk. Maguk a televízió szerkesztői is fellázadtak, s ak­ciójuk nyomán vizsgálat indult a vitatott hírműsorok igazgató­ja - a vezérigazgató eddigi és pályázatában is megjelölt köz­vetlen munkatársa - ellen. A tévés dolgozók meghallgatá­sán alapuló vizsgálat szinte minden pontban elmarasztalta a nagy hatalmú hírigazgatót: a jelentés számos olyan esetet idéz, amikor Werner Misek ki­mutathatóan nyomást gyako­rolt a szerkesztőkre a koalíciós pártokat terhelő tények elhall­gatása vagy kormánybarát tála­lása érdekében. Mackről az is bebizonyosodott, hogy hátrá­nyosan megkülönbözteti és durva megjegyzésekkel sérte­geti a női alkalmazottakat, dik­tatórikusan dönt személyi kér­désekben. Megítélésének az sem tesz jót, hogy a hírműso­rok nézettsége látványosan visszaesett. Monika Lindner először megpróbálta eltitkolni a belső vizsgálatot, majd amikor az nyilvánosságra került, közölte: nem lát okot a vitatott hírigaz­gató menesztésére. A 35 tagú alapítványi tanács összetétele híven tükrözi a parlamenti erőviszonyokat, Lindner és Mück mellett jelenleg csak Wolfgang Schüssel kancellár Néppártja áll, ám az ÖVP csak 15 szavazatra számíthat az ORF-t felügyelő testületben. Bár a tanácsnak politikus nem lehet a tagja, az elkötele­zettségek azért jól kimutatha­tóak. Kilenc tagot a kormány delegál, kilencen a tartomá­nyok javaslatára kerülnek be, hat „civilt” a pártviszonyoknak megfelelően a parlament jelöl, ötöt a szakszervezet, így legfel­jebb a „közönségtanács” hat választottjánál lutri, mely párt­hoz húznak. A vezérigazgató megválasztásához elegendő az egyszerű többség, 18 szavazat. Az ébredéshez kevés a szórakoztatás? Az RTL Klub lecserélte reggeli műsorvezetőit Munkatársunktól Stohl András és Csonka And­rás kivételével a teljes reggeli műsorvezető csapatát lecseré­li az RTL Klub. A távozók kö­zött van Balázsi Panna, Szily Nóra, a Pa-dö-dő-páros Lang Országos tévék reggeli műsorainak nézőszáma (Január 1.- augusztus 10., 06.55 és 9.00. óra között) Forrás: AGB Nielsen, TV 2 Györgyi és Falusi Mariann, to­vábbá Péter Petra. A névsor Pokrivtsák Mónikával és Kasuba L. Szilárddal teljes, megszűnik ugyanis az általuk vezetett Delelő. Az RTL Reggeli,­ Süss fel nap! című műsora január óta a harmadik vérfrissítést kapja. Korábban elment már Kovács Kokó István, Barabás Éva és Ábel Anita. Egy-egy műsor erejéig próbálkoztak a képer­nyőn Istenes Lászlóval, Farkasházy Rékával, Vágó Pi­rossal, a betelefonálós pénz­nyerő játékhoz visszatanácsolt Valkó Eszterrel és a Való Világ 3. szériájában kamerarutint szerző Leóval. A műsor nézett­sége a próbálkozások ellenére folyamatosan esett. A kizárólag a szórakoztatás­ra fókuszáló ébresztőműsor a választások idején végképp hátrányba került a közéletet és a sztorikat vegyesen adagoló Mokkával és a politikát tömé­nyen sugárzó Nap-keltével szemben. Ennek ellenére úgy tudjuk, hogy a ráncfelvarráson áteső, augusztus 21-én induló műsor sem terheli majd a néző­ket politikai eseményekkel, bár informatívabb lesz, mint eddig. Stohl és Csonka mellé női mű­sorvezető párost keres az RTL. Róluk az új főszerkesztő, Gregorich András dönt. Ő a Va­ló Világot irányította korábban. A reggeli műsor - a Delelő megszüntetése után - tízig tart majd. Középtávon az RTL célja az, hogy a kereskedelmi tévék számára kiemelten fontos, 18- 49 éves korosztályban a legné­zettebb legyen az adás. Ez amúgy inkább a presztízs miatt fontos. A három országos csatorna összesen nyolcszáz­ezer nézőn osztozik reggel hét és kilenc óra között. A kereske­delmi tévék célközönségének számító korosztályból pedig mindössze 210 ezren tévéznek közvetlenül ébredés után. Teljes lakosság 18-49 év­es 291 703 53 883 TV­2 233 193 84 100 RTL Klub 177 367 74 661 Lang Györgyi távozik, Csonka András képernyőn marad Fotó: RTL Klub A Média oldalt szerkeszti: Haszán Zoltán e-mail: haszanz ® nepszabadsag.hu Hőbörgés kísérte a blogversenyt Ónody-Molnár Dóra Miután az egyik induló min­denáron nyerni akart, két fődí­jat is kiosztottak a hazai blogok második versenyén. A HVG. online által alapított Golden Blogra kétezer jelölés érkezett, ezért végül tizenegy kategóriát hoztak létre versenyen belül. A legtöbb szavazatot a Mar­keting Commando kapta, ame­lyet egy marketing-tanácsadás­sal foglalkozó szakember írt. Miután szakmai kihívásnak fog­ta fel a versenyt, élt is az ismert direkt marketinges eszközök­kel, e-mailekkel. Ezt - az olvasói szavazatok mellett - a végső sorrendet befolyásoló zsűri tag­jainak nagy része a verseny szellemiségével ellentétesnek találta. Hiszen a versenyző bloggerek többnyire csak úgy kampányoltak, hogy webes naplójukba beírták: „légyszi, szavazzatok rám!”, így a máso­dik legtöbb szavazatot begyűjtő - a televíziós sorozatokkal fog­lalkozó - Sorozataddiktok meg­kapott egy sebtében létrehozott második fődíjat. „Majdhogynem piramisjáték volt a szavazásra buzdítás, mert arról szólt, ki tud több embert beszervezni” - magyarázza An­dersen Dávid, a verseny szóvi­vője. - „Ez a módszer célrave­zető és elfogadható, de csak marketingszakmailag. Blogszakmailag viszont nem volt jó ötlet, ha szabad ezt a ki­fejezést használnom.” A verseny nem csak az ered­ményhirdetésnél osztotta meg a blogszférát. A törzsbloggerek már az elején fanyalogtak: a Golden Blog hatására ez a világ is sekélyesedni fog, és lassan belekerül a média főáramába, míg mások lelkendeztek, hogy a blogírás nem marad szubkultu­rális jelenség. Pécsi Ferenc (pollner) tavalyi kategóriagyőztes az idén zsűri­tagként szemlézte a blogter­­mést. Szerinte nem az nyer, aki díjat vehet át. Nyertes az összes blogger, akiket azért kezdtek ol­vasni, mert felkerültek a százas listára, vagy éppen azért, mert nem kerültek fel, és lelkes olva­sóik ezt kifogásolva a blogtér­­ben megannyiszor hivatkoznak rájuk - mondja. Pécsi a tartalmi elemek mellett azt is figyelte, a blogok mennyire kapcsolódnak egymáshoz.­­ „A blog ettől lesz élő ugyanis. Ha ez a mozgoló­dás nem alakul ki körülötte, monológ marad” - véli a tavalyi győztes. A blogger.hu tartalmi igazga­tója, Dobó Mátyás zsűritag nem tartja versenyellenesnek, hogy a győztes blogger felhasználta internetes hírlevelét, és ügyfe­leit szavazásra buzdította. Sze­rinte nem baj, ha nem csak a blogszférából érkeznek a szava­zatok. Ám más dilemmákat megemlített, így azt, hogy akik­nek nagy ismertségük van, jára­tosak a média világában, képe­sek nagyobb tömegeket szava­zásra mozgósítani.­­ „Képzeljük csak el, hogy a különböző celebritások, politikusok men­­nyi embert érnek el. Ha a mi­niszterelnök nemcsak a válasz­tásokon mozgósít, hanem a blogversenyben is, lazán meg­nyerte volna a fődíjat” - vet fel egy érdekes lehetőséget. Dobó azt mondja: az idén a verseny túl belterjes volt, csak egy szűk réteghez jutott el. Ha viszont több celebritás és médiaszemé­lyiség versenyez, kiszoríthat sok bloggert, akik valóban te­hetségesek, újat tudnak írni, üzenni, csak nem járatosak a média világában. Ez az igazi ki­hívás az új versenyszabályok felállítása előtt.

Next