Népszabadság, 2006. augusztus (64. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-19 / 194. szám

14 • 2006. AUGUSZTUS 19., SZOMBAT • NÉPSZABADSÁG Extra­ Média Elásott békepipa Danubius-Sláger-csörte, több menetben A Bumeráng alkalmanként felvételről megy. Ez is ki­derült abban az adok­­kapokban, amely a Danu­bius és a Sláger Rádió kö­zött alakult ki. Bár az első menet után a két országos kereskedelmi adó vezetői megállapodtak abban, hogy nem csatáznak egy­mással nyilvánosan, a héten a Danubius a Juventussal karöltve a Versenyhivatalnál bepa­naszolta a Slágert. Haszán Zoltán A Danubius vezérigazgatója, Bartucz László egy reklámtás­ka és egy fotós társaságában augusztus 2-án besétált a Slá­ger Fő utcai központjába, hogy élő adásban válaszoljon az őt az előző napi adásban megszó­lító Boros-Bochkor kettősnek. Bár a műsor ment, a mikrofo­nok mögött nem volt senki. Kiderült, hogy felvételről ját­­szák be a Bumerángot, mert Bochkorék egy versenyt készí­tettek elő, amelyben egy For­­ma-1-es autó versenyzett egy repülővel. A Danubius vezérigazgató­ja mindezt nem tartotta titok­ban, ami annyit jelent, hogy közleményben is tájékoztatta a nyilvánosságot a tapasztala­tairól. Amire az volt a válasz, hogy valóban, nagy ritkán elő­fordul, hogy felvételről megy az adás, de a Danubiuson Jáksó műsorát is előre rög­zítik. A cérna valahol ott szakadt el, amikor a Danubius kiadott egy közleményt a júniusi hall­gatottsági adatokról. E szerint hosszú idő után átvette a veze­tést a Danubius a Slágertől. Ezt olvasva kezdtek el foglal­kozni Bochkorék adásban a hallgatottsággal, más számo­kat elővéve cáfolták a Danu­biust. És üzenetet is hagytak a konkurens vezérigazgató hangpostáján, azzal zárva a monológot, hogy „ezt meg­szívtad”. A történet innentől már ismert, Bartucz másnap bement a stúdióba, ahol nem találta Bochkorékat. A számháborúban amúgy kettős győzelmet lehet hirdet­ni, hibahatáron belül eredmé­nyekkel. A Szonda Ipsos-GfK mutatói alapján való igaz, hogy a Danubius egy átlagos napon több fülhöz jutott el, nyilvánvalóan köszönhetően az erős marketingkampánnyal megsegített 2 idegen 1 esküvő című műsornak, de a Sláger hallgatói hosszabb ideig ma­radtak a csatornánál És még számos fontos mutató is van, így ezeket nem vennénk itt vé­gig. Talán csak egy kitérő: a Bumeráng messze a leghallga­tottabb műsor. Nem véletlen, hogy körülötte dúlt az első csata. A nyilvánosság elé vitt vitát vezérigazgatói szinten igye­keztek lezárni múlt hét szer­dán. Az ugyanis nem tesz jót a hirdetők megnyerésére indí­tott nagy kampánynak, amely­ben szinte az összes nagy rá­dió közösen részt vesz. A béke megköttetett - Bochkorék pél­dául a jövőben adásban nem foglalkozhatnak hallgatottsági adatokkal­­, mígnem a héten újabb közlemény jelent meg. E szerint a Versenyhivatalhoz fordult a Juventus Rádió és a Danubius. Mégpedig azért, mert a Sláger Rádió egyik játé­ka azt hirdette, hogy egyedül ott lehet jegyet nyeri a Forma-1 magyar futamára. Pe­dig ez nem volt így. „Vélemé­nyünk szerint a Sláger maga­tartása tisztességtelennek ne­vezhető, illetőleg a fogyasztó megtévesztésére és a piaci verseny torzítására alkalmas” - áll a két rádió közleményé­ben. Nyilatkozott erről Cso­rnai Kamilla, a Juventus Rádió vezérigazgatója, aki szerint „a félretájékoztatás ténye mellett azt is figyelembe kell venni, hogy a promóciós játékok nemcsak a hallgatottságot nö­velik, hanem kedvezően hat­nak az adott műsorszolgáltató Bochkorék üzenetet hagy­tak a konkurens rádió vezérigazgatójának a hang­postáján, azzal zárva a monológot, hogy ezt megszívtad. által kínált reklámidők értéke­sítésére is. Így a tisztességte­len „hallgatócsalogató” maga­tartás alkalmas arra is, hogy fogyasztókat és vevőket von­jon el a versenytársaktól, ezál­tal jelentős piaci hatást vált­son ki, jogellenesen”. És hoz­záfűzte a maga véleményét a Danubius vezérigazgatója, Bartucz László is, aki szerint „versenyhelyzetben lévő vál­lalkozásokkal szemben foko­zottan elvárható követelmény, hogy a vállalkozásoknak a hallgatókkal közölt informáci­ói valósak legyenek”. Vagyis úgy tűnik, mintha azt a békepipát mégsem szívták volna végig. Bartucz László szerint ez nincs így, ők csak a Sláger kommunikációs hibáira hívták fel a figyelmet. A ver­senyhivatalos közleményről azt mondta: „mi nem fejtettünk ki PR-tevékenységet”. Ehhez képest névvel nyilatkozik a közleményben. A Slágernél egyébként a já­tékról azt mondták: az elmúlt években csak náluk lehetett je­gyet nyerni a Forma-1-re, úgy tudták a szervezőktől, hogy ez az idén is így van. Tévesen. A Danubius vezréigazgató­­ja szerint a jövőben is a piaci együttműködés szabályait tartják magukra nézve kötele­zőnek, és minden a normális mederben folyik tovább. A Slágernél az ügyről nem kívántak nyilatkozni. A sajtó­vita szerintük felesleges. “Nyílt szakmai vitára nyitottak vagyunk, de ami a számunkra a legfontosabb: ügyfeleink és hallgatóink nyolc éve minket igazolnak, a vihar a biliben nem fog mindet letéríteni a jól bevált útról” - közölte Heal Edina, a Sláger vezérigazgató­helyettese. . A Danubius honlapján min­denesetre továbbra is a vezér­­igazgató látogatása a Slágernél a vezető hír. A címe: „Boros és Bochkor köddé vált - Felvétel­ről szólt a reggeli műsor”. A Bumeráng tegnapi adása. Élőben Fotó: Móricz Simon MŰSORAJÁNLÓ Hajrá, skacok! Mexikói filmsorozat 131. rész TV 2, augusztus 21., 11.40 Bárkay Tamás komisza * A Média oldalt szerkeszti: Haszán Zoltán e-mail: haszanz@nepszabadsag.hu Kedvenc gurukáink Jáksó leverte a magyar sztármezőnyt Nyusztay Máté : „Sokszor vágták a fejemhez, érdekből nyilatkozom tele a bulvármédiát, hogy híres le­gyek. Pedig sokszor csak a hátrányát látom. Szerintem, ha építed, azzal csak rombo­lod az imázsodat, de ettől még igenis fontos a tudatos kom­munikáció” - mondja Jáksó László, aki részben ennek tud­ja be, hogy a GfK Hungária legfrissebb Sztár Monitor fel­mérése szerint ő a legismer­tebb magyar műsorvezető. A hazai internetezők köré­ben végzett közvélemény-ku­tatás a Danubius Rádió, illetve az RTL Klub műsoraiból - ta­lán leginkább a humoráról - ismert Jáksót nyolcvan média­személyiség közül hozta ki győztesnek. Igaz, a második, harmadik, negyedik helyezett (lásd. táblázatunkat) jóval népszerűbb, mint Jáksó: 70 kontra 43 százalék, viszont né­hány század százalékkal ke­vésbé ismertek... Mindeneset­re Jáksó híradósokat, főzős­­műsor-vezetőket, mi több, olyan „egynevű” sztárokat is lemosott a pályáról, mint Ba­lázs vagy Lilu. Az illusztris társaság láttán persze Jáksó nem fakadt könnyekre, la­punknak adott nyilatkozatá­ban legalábbis azzal érvelt: „a háborús bűnösök nevét is so­kan ismerik”.­­ Nem akarom megjátszani magam, nem mondom, hogy nem örülök neki. Hiszen ahogy egy zongoristának is fontos, hányan jönnek el a koncertjére, nekem sem ér­dektelen, mennyire ismernek. De a hírnév önmagában nem mond semmit. Anélkül, hogy a kollégákat bántani akarnám, a névsor láttán ez a történet nem annyira a szakmai telje­sítményről szól, mint a bul­vármegjelenésről - más közös vonást nemigen lelt fel pél­dául Anettkával. A gyakori bulvárszereplés részben véletlen, részben tu­datos kommunikáció. Vélet­len, hogy bulvársajtósok közé keveredett, akik aztán, „ha szükségük van valakire, aki akkor is mond két idézhető mondatot, ha éppen fél kézzel lóg az ereszről, tudják, kit hív­janak”. - Amikor a Kossuth rádió­ban dolgoztam, én is hívogat­tam a sztárokat, és nagyon utáltam, ha leráztak - mondja Jáksó László, aki azóta készsé­ges nyilatkozó. A bulvármédia működését jól ismerő ember­ként, Jáksó minden jel szerint tudatosan használja ezt a csa­tornát, de hangsúlyozza, nem „önfényezésre”. A sajtó által inkább „médiahackerként” emlegetett műsorvezető per­sze nem véletlenül osztotta meg szexuális vágyait újság­írókkal: mit tenne legszíve­sebben egy focistalánnyal egy motorháztetőn, hány gyerme­ket csinálna thai nőknek. Ha­sonlóképpen került címlapok­ra mostanában Kelemen Anna „playmate-jeként”.­­ Mit csi­náljak, ha felismertek bennün­ket a Liszt Ferenc téren? Ret­tegjek, hogy mikor vakuznak bele az arcunkba, amikor csó­­kolózunk, vagy inkább menjek elébe, és magam hívjam fel a bulváros cimboráimat? A történet hátterében a te­levíziós társaságok és a bul­várlapok közötti szerződések állnak - részben ezek a felelő­sek a tévés húzónevek rend­szeres bulvármegjeleníté­séért. Jáksó ezt sem titkolja, ő talán annyiban számít kivétel­nek, hogy maga intézi az ügyeit, nem áll mögötte PR- csapat. A Jáksó-recept tehát, egy­szerűnek tűnik: ha már úgyis sztárolnak és úgysem mene­külsz - vedd át a kezdeménye­zést. A felmérés nemcsak az is­mertségre tért ki, hanem a kedveltségre is. Ezen a listán vetélkedők vezetői található­ak: Vágó István és Gundel Ta­kács Gábor, velük a megkér­dezettek 70,4 százaléka szim­patizál. Harmadik Liptai Claudia, 57 százalékos ked­­veltséggel. A legmegosztóbb személy Fábry Sándor, ezen a listán Till Attila követi őt. Jáksó-recept: ha már sztárolnak, úgysem menekülsz Fotó: RTL Klub

Next