Népszabadság, 2006. augusztus (64. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-23 / 197. szám
2006. AUGUSZTUS 23., SZERDA • NÉPSZABADSÁG 4 • Magyarország RÖVIDEN Betegellátási gondok már 20-30 kórházban Nyolc megyéből eddig mintegy 20-30 kórház jelezte, hogy az új finanszírozási rendszer miatt nem tudják ellátni betegeiket. Az új jogszabály szerint ugyanis csak a tavalyi összeg 95 százalékát kaphatják meg az idén az intézmények. Az ÁNTSZ illetékese nem nevezte meg az érintett kórházakat. Egy tegnapi békéscsabai tájékoztatón elhangzott: Mezőkovácsháza térségében jelenleg 3-4 hónapot kell várakozniuk a betegeknek szívkatéterezésre. (Hírösszefoglalónk) Cigányirtásra buzdító honlap az interneten „Halál a romákra” címmel újabb cigányellenes honlap került fel az internetre. Az oldalra egy magát hungaristának nevező ismeretlen hívta fel elektronikus levélben a figyelmet, amelyben megfenyegette a magyarországi romákat és roma szervezeteket. A horogkereszttel és más náci szimbólumokkal dekorált honlap fejlécén az ismert roma polgárjogi politikus, Horváth Aladár látható pirossal áthúzva. Alatta újra letölthető az Oláh Action néven hírhedtté vált cigányirtó játék, amelyben Magyarország megyéit kell „megtisztítani” a romáktól. A magát „most még békés” hungaristának nevező azt írja: minden roma és romát védő szervezet „két-három év múlva hagyja el a Magyar Köztársaságot, vagy számoljon a következményekkel.” (Roma Sajtóközpont) Az illetménytáblákat védi a SZEF-ÉSZT Unió Az érdekegyeztetés intézményrendszeréért aggódik a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés Uniója, amely elutasítja a közszolgálati illetménytáblák megszüntetésének kormányzati szándékát. „Nem tudjuk elfogadni, hogy a több évtizedes szakszervezeti harc eredményeként megszületett, érvényes megállapodásokon nyugvó, kiszámítható és objektív előmeneteli illetményrendszert félredobva visszatérjünk az ötvenes-hatvanas évek szubjektív, osztogató bérezési rendszeréhez” - olvasható a tömörülés közleményében. (Munkatársunktól) A HÖOK a gólyatáborokban toboroz A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), kihasználva a gólyatáborok szezonját, több mint 60 rendezvényt keres fel augusztus és szeptember folyamán, ahol többek között a tandíj bevezetése elleni tüntetéshez vezető utat, illetve a tiltakozással kapcsolatos információkat ismerteti az elsőéves hallgatókkal és a rendezőkkel - közölték a szervezet képviselői kedden. (MTI) Fuss a rákkutatásért! - jótékony sportesemény Már 16. alkalommal rendezik meg a Fuss a rákkutatásért! címmel azt a jótékonysági sporteseményt, amelynek bevételére a rákkutatásban részt vevő magyar intézmények pályázhatnak. A jótékonysági futást szeptember 17-én délelőtt tíz órakor rendezik meg a margitszigeti Atlétikai Stadionnál. A 10 kilométeres táv sétálva, biciklizve vagy görkorcsolyán is megtehető. (MTI) Plakátkampánnyal mozgósít a Fidesz Balázs Fecó: Telefonon kerestek meg, de ezzel véget is ér politikai közszereplésem „Nem kell félni, nem fog fájni” címmel plakátpályázat, hírességek a Jó reggelt, Magyarországban a hivatalos start előtt is mozgalmas a Fidesz-kampány. Balázs Fecónak viszont elege lett. Csuhaj Ildikó A Gyurcsány-csomag visszavonását célzó aláírás-gyűjtési akció mellett plakátpályázatot is hirdet a Fidesz „Nem kell félni, nem fog fájni” szlogennel, fiatalok számára. A győztes pályaművet szeptember 23-án, a Jó reggelt, Magyarország! kampánypolitikai nagygyűlésén, a Felvonulási téren állítják ki, a fődíj egyévnyi tandíj lesz. Pályázni szeptember 3-ig lehet képekkel, rajzokkal. A „Képmutató plakátpályázat” során arra kérik a fiatalokat, hogy mondjanak véleményt a kormány megszorító intézkedéseiről. A pályázatra tegnap az a Loppert Dániel - a Fidesz ifjúsági tagozatának elnöke - „mozgósított”, aki annak idején hazaárulónak nevezte Medgyessy Péter akkori miniszterelnököt. Loppert közölte: az Orbán Viktor által július 22-én, Tusnádfürdőn közzétett jó reggelt, Magyarország! című kiáltvány célja a Gyurcsány-csomag megbuktatása, a pályaműveket pedig Jeszenszky Zsolt, a Magyar Lemezlovas Egyesület elnöke (Jeszenszky Géza volt külügyminiszter fia) értékeli. Ezzel párhuzamosan országszerte folyik a Fidesz-kampány aláírásgyűjtése. Pelczné Gáll Ildikó alelnök érdeklődésünkre közölte, hogy közel negyedmillió aláírás gyűlt eddig össze a standokon, köztereken és e-mailben, de az előzetes hírektől eltérően az aláírásgyűjtés nem zárul le szeptember 23-án, a Hősök terén rendezett nagygyűlésen, az íveket egészen az önkormányzati választásokig alá lehet írni. „A kampánycsendet természetesen nem kívánjuk megsérteni” - tette hozzá. A Fidesz alelnöke arról is beszámolt, hogy sok híresség is csatlakozott az akcióhoz; a kiáltványt népszerűsítő fideszes szórólapon a megszokott névsor köszön vissza: Rudlik Júlia, Pitti Katalin, Saárossy Kinga, Jókai Anna, Eperjes Károly, Jankovics Marcell, Sára Sándor és Balázs Fecó neve. „A kiáltvány minden szavával egyetértek” - nyilatkozta lapunknak Kudlik Júlia, aki egy korábbi kampány, a nemzeti konzultáció „háziasszonya” volt. A extelevíziós személyiség visszautasította, hogy Orbán Viktor, vagy a Fidesz mellett állt volna ki: szerepe véget ért a nemzeti konzultációval, de ha szükség van rá, kész arra, hogy a jövőben is kiálljon az „emberi értékek mellett”. Balázs Fecó, a Koral zenekar frontembere viszont úgy nyilatkozott lapunknak, hogy a mostani aláírással véget is ért a politikai közszereplése. - Nem a politikai szerepvállalás a dolgom, hanem az, hogy zenéljek - tette hozzá -, különösen, ha az élvonalbeli zenészek reggel, nyíltan nem, csak este, egymás közt vállalják az elkötelezettségüket. Arra, hogy azért írta-e alá a fideszes kiáltványt, mert szerinte is vissza kell vonni a Gyurcsány-csomagot, Balázs Fecó úgy válaszolt: telefonon megkeresték a Fidesztől, és kérték, hogy csatlakozzon az akcióhoz. Miután e-mailen megkapta és elolvasta a kiáltványt, alá is írta. Számára nem az a fontos, hogy visszavonják-e a csomagot; az aláírásával az ellen tiltakozik, hogy túl gyorsan, hirtelen, váratlanul zúdították az országra a megszorításokat, „nem adagoltak, s mást mondtak a választások előtt, mint amit utána tettek”. - Egy hegy csúcsára sokféleképpen lehet feljutni, de ez a mostani nem tetszik, még akkor sem, ha azt mondják, hogy a cél szentesíti az eszközt - mondta végezetül Balázs Fecó, aki a jövőben sem felejti el, hogy polgári nevelést kapott, de a politikai szerepvállalás helyett a zenélésre koncentrál. Kétéves a Polgárok Háza - a polgári körök Visi utcai székházát százmillióért vásárolták, és ugyanennyi gyűlt össze a renoválására, adakozásból. A „civil” ház egyik szintjére az elveszített választások után beköltözött a Fidesz pártközpontja is: az épületben Kubatov Gábor főigazgató és Orbán Viktor pártelnök szobája ma már egymás mellett van Fotó: Kurucz Árpád Tarlós nem rendezkedhet be? Haszán Zoltán Nem rendezkedhetett volna be a Köztársasági tér 1. szám alatt Tarlós István főpolgármesterjelölt kampányközpontja, mert ahhoz nem kérték a ház közgyűlésének jóváhagyását. Ezt állítja a társasház közös képviselője. A neve említésének mellőzését kérő közös képviselő szerint a törvény a közgyűlés jóváhagyását is előírja arra az esetre, ha a házban működő üzlethelyiség funkciót vált. Márpedig korábban egy nyomtatópatronokat töltő cég volt a mojtani kampányközpont helyén- A közös képviselő megkereste Pesty László kampányfőnököt is. Erre a beszélgetésre a társasház képviselője úgy emlékszik vissza, hogy Pesty először azt állította: van közgyűlési határozatuk, és azt elkéri az ügyvédtől. A társasház képviselője viszont jelezte, hogy ne fáradjon, mert tudna róla, ha erről a közgyűlés döntött volna. Pesty ezt követően javasolta: az ügyvéddel egyeztessen. Ugyanezt az utat jártuk be mi is, amikor megkérdeztük Pestyt, aki egyből az ügyvédhez, Szeneczey Balázshoz küldött bennünket. Ő úgy nyilatkozott: nincs szükség a közgyűlés jóváhagyására. Irodaként vették bérbe a helyiséget, s az eddig is nagyrészt így funkcionált. A profilváltás nem állja meg a helyét. A közgyűlés véleményének kikérése akkor lenne kötelező, ha hatósági engedélyhez kötött tevékenységet folytatnának, de egy kampányközpont nem tartozik ebbe a kategóriába. Ők amúgy nem a házzal, hanem az ingatlan tulajdonosával állnak jogviszonyban, de a jószomszédi viszony megőrzése érdekében ma találkozik a közös képviselővel. A III. kerületi polgármester megőrizné a jószomszédi viszonytFotó: Reviczky Zsolt Sólyom a kultúrnemzetért Debreceni tudósítónktól A hungarológia segíthet a magyarságnak az Európai Unióban játszott és igényelt szerep, valamint a nemzetstratégia kidolgozásában - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök tegnap Debrecenben, a VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján. Hozzátette: a magyarságtudománynak szerepe lehet abban is, hogy az anyanemzet és a külföldi nemzetrészek milyen közös cselekvésben lehetnek részesek. Sólyom László hangsúlyozta: a határokon túl élő magyarokkal kapcsolatos ügyekben a kultúrnemzetet akarja képviselni különféle tárgyalásain. Majd úgy fogalmazott: a valóságban az úgynevezett ütközészónák - a környező államok nemzetstratégiái, külpolitikái és az emberek előítéletei - a döntőek. Hozzátette: ebben a helyzetben a hungarológia a nyelvpolitika kidolgozásában segíthet, hiszen a szomszédos országokban más magyar intézetekre és más magyar tanszékekre van szükség, mint a többi országban. A Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság és a Debreceni Egyetem által rendezett négynapos konferenciára 28 országból 451 résztvevő érkezett. Kormány-baleseti sebészek: döntetlen A kormány helyett a tulajdonosok feladata megoldani a traumatológiák működtetését - ez volt a lényege a szakminiszter és a baleseti sebészek minapi egyeztetésének. Danó Anna A traumatológusok júliusban ultimátumot adtak a kormánynak. A baleseti sebészek jelezték: elfogyott a türelmük, szeptembertől nem hajlandók a törvényben előírt munkaidőkeretnél többet dolgozni. Ez azzal járhat, hogy a hónap közepétől megszűnik a baleseti ügyeleti ellátás. A szakma azért veszítette el a türelmét, mert az egységes munkaügyi szabályok bevezetése harmadával csökkentette a jövedelmüket. A Magyar Traumatológusok Társasága (MTT) júliusban 12 pontban foglalta össze követeléseit, amelyben két és félszeres béremelést, a sürgősségi ellátás finanszírozásának felülvizsgálatát, az ellátási korlátozások eltörlését kérték. Az egyeztetés után Horváth Ágnes államtitkár elmondta: megállapodtak abban, hogy a több mint 50 ellátóhely közül 16 centrumnak öt százalékkal több esetet számolnak el teljes díjjal. (Most, ha egy kórház mindennap és minden ágyán ellát beteget, akkor ennek 95 százalékát számolhatja el az OEP-nek.) Emellett a miniszter ígéretet tett arra, hogy megvizsgálják, miként lehetne a szakorvosképzés keretszámait bővíteni. A béremelés azonban nem a minisztérium feladata. Erről a traumatológusoknak a tulajdonossal és az intézményvezetővel kell egyeztetniük. Bár az egyeztetést jó szándékúnak minősítette Simonka János Aurél professzor, a traumatológusok társaságának elnöke, az eredménnyel elégedetlen. Úgy érzi, júliusi levelükre nem kaptak kielégítő választ a minisztertől. Állítja, hogy a tulajdonosok és a menedzsmentek nem tudják önerőből megoldani a problémát, így a továbbiakról a jövő hétre összehívott közgyűlésen a tagok döntenek. Az eseményre több száz traumatológust várnak. A professzor hozzátette: a sztrájk nem oldja meg a gondot, de tarthatatlan, hogy a törvényben engedélyezett túlmunka három-négyszeresét végezzék nyomott bérért. Működtetőt kerestek, fenntartót találnak? Veszprémi tudósítónktól Fenntartó-tulajdonosnak jelentkezik a székesfehérvári önkormányzat a megyeszékhelyen működő, jelenleg a megyei önkormányzat tulajdonában lévő Szent György Kórházra - jelentette be tegnap Warvasovszky Tihamér, a település polgármestere. A lépést a jelenlegi fenntartó nehéz anyagi helyzete mellett az is indokolja, hogy az intézményben ellátott betegek kétötöde fehérvári lakos. Az eset érdekessége, hogy a megyei önkormányzat a közelmúltban közbeszerzési pályázatot írt ki a kórház működtetésére. Azt nem tudni, hogy egy esetleges váltás miként befolyásolná a pályázatot. Szabó Gábor, a megyei önkormányzat elnöke egyelőre annyit mondott, hogy a tárgyalások megkezdésével meg kell várni a megyeszékhely képviselő-testületének döntését.