Népszabadság, 2006. szeptember (64. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-07 / 210. szám

NÉPSZABADSÁG • 2006. SZEPTEMBER 7., CSÜTÖRTÖK Magyarország • 5 Mi leszel, ha nagy leszel, Szász Marci? Csodagyerek volt, csodafelnőtt lett, pedig csak programozni szeretne Romhányi Tamás A vörös hajú, szeplős fiatalem­ber ma is a legfiatalabb tanuló az osztályában. Mindig is az volt. Ötévesen, az óvoda közép­ső csoportjából mindjárt a má­sodikba került, de akkor már csak három hét volt hátra a tan­évből. Tizenkét évesen a gim­náziumot kezdte, tizenhat éve­sen az egyetemet. Most tizenki­lenc. Negyedéves, a Miskolci Egyetem műszaki informatika szakos hallgatója. Nevét évek óta az ész és a tudás szinonimá­jaként emlegetik különböző internetes fórumokon. Szász Marci - bár az időközben nagy­korúvá cseperedett fiatalem­bernek inkább kijárna már a Szász Márton megnevezés - pe­dig nem szeretne semmi mást, mint hétköznapi egyetemistává válni, eltűnni a számítógép kép­ernyője mögött. Szeretné már maga mögött hagyni a csodagyerek legendá­ját. A mítoszt, amit egy ötéve­sen százkilencvenötös intelli­genciahányadosával híressé lett kisfiú teremtett, aki a kamerák előtt állva bonyolult matemati­kai feladványokat varázsolt a táblára, és vékony hangon érte­kezett a relativitáselméletről és az internet lehetőségeiről. Éve­ken át ő volt az ünnepelt gye­rekzseni, aki könyvtárat avatott a miniszterrel, aki egy kereske­delmi tévé társműsorvezetője­­ként interjúkat készített a bécsi informatikai kiállításon, feltűnt egy mozifilm epizódszereplője­­ként, majd néhány hónapig az egyik multinacionális tejipari társaság reklámarcaként került képernyőre. A jövő ígérete volt, egy kis­gyermek, aki az esze révén nemzeti közkinccsé lett. Min­denki ismerte, néhányan szeret­ték, de sokkal többen irigyelték. Gonoszul irigyelték. Szülei nem is értették, miért kezdenek gú­nyolódni egy tízéves gyerekkel egy közkedvelt reggeli rádió­adás műsorvezetői. Mit ártott nekik egy­­ szeplős kisfiú Szendrőből? Megdöbbenve ta­pasztalták, hogy az interneten egyre durvább támadások érik fiukat, valakik pedig magukat Szász Marcinak kiadva minősít­hetetlen stílusban válaszolgat­­nak ezekre. A mélypontot az je­lentette, amikor legkisebb gyer­meküket, Kristófot az utcán megverték iskolatársai, akik nem hitték el, hogy a televíziós interjúkért nem kap pénzt „hí­res bátyja”. Szász Mártonnak elege lett a szász marciságból. A mítosz azonban követte, mint egy ár­nyék. A ráaggatott zseni titulust nem lehetett levetni, mint egy kabátot. Jellegzetes vörös haja, szeplős arca ma is a tévében lá­tott egykori kisgyermeket idézi, hiába nőtt időközben kicsit mackós alkatú, nagydarab le­génnyé, a legtöbben azonnal rá­ismernek. Ujjal mutogatnak rá a buszon, megállítják az utcán, egyes tanárok pedig rámenősen keresik tudásán a hézagokat. A fiú időnként elbizonytalanodik, ha nem tud mit kezdeni a nem várt támadó éllel, de zavara nem tart sokáig. Örök, minden­bolygón él, és robotok a szövetsége­sei. Van még rajta dolgoznivaló, dig töretlen optimizmusa a má­sodik figyelemre méltó tulaj­donsága. A szülői házban ma is ugyan­úgy aggódnak érte, mint kis­gyermekként. Édesapja, Szász József munka nélküli műszerész volt, amikor folyton kérdező Márton fiát a gyermekorvos be­utalta a miskolci nevelési ta­nácsadóba, hogy kivizsgálják a szokatlan aktivitás okát. Az eredmény megváltoztatta egész addigi életüket. A férfi ma tűz­oltó. Felesége, Szászné Csilla a szendrői óvoda pedagógusa. A négyezer lakosú kisvárosban szerencsésnek tartják azt a csa­ládot, amelyben két kereső is akad, Szászék tehát nem pa­naszkodnak. Nem mondják, hogy Marci fiuknak azért van laptopja, mert filléres alkatré­szekből építette magának, nem siránkoznak azon, hogy a fény­képszerűen valósághű képeket rajzoló középiskolás Boglárka lányukhoz nem tudnak magán­tanárt fogadni... Szász Marci iskoláztatása anyagilag, erkölcsileg egyaránt komoly tehertétel volt. A szendrői iskolát gyakorlatilag harmadikosként kezdte, és ne­gyedikesként be is fejezte. A következő évben az egyik mis­kolci egyházi gimnáziumban ta­nult, de a tanárok nem nézték jó szemmel televíziós szereplé­seit. Budapesten, egy különle­ges képességű diákoknak fenn­tartott magániskolába járt más­- Mondd csak, Marci... -... azt, hogy mi szeretnék lenni? Ma úgy gondo­lom, matematikus. De ettől még ír­hatok regényt. Nem?! (168 óra, 1995. április 11. A Kölyökzseni) fél évig, tanulmányait egy is­mert médiaszemélyiség támo­gatta, az utazás és a távollét en­nek ellenére lenullázta a családi kasszát. Szász Marci magánta­nulóként zárta az általános is­kolát, így csak a vizsgákon je­lent meg. A középiskolai beirat­kozás idején már mellőzték a sztáriskolákat, és ez utólag jó döntésnek bizonyult. Az edelényi Izsó Miklós Gimnáziumban elcsendesedett a csodagyerek körüli korábbi felhajtás. Négy nyugodt év várt rá, valamint számos díj és tudo­mányos elismerés, amelyeket különböző versenyeken ért el. Kidolgozott például egy komp­lett oktatási rendszert helyhez kötött mozgássérültek tanításá­ra, egy, az iskolai szertárban po­rosodó tönkrement robotkarból Trabant-ablaktörlő motorok be­építésével hat tengelyen moz­gó, 360 fokban körbeforduló, minden irányba mozgatható ipari kameraállványt épített. Egy főiskolai programozási ver­senyen második helyezést ért el. „Mi ez a második hely, Szász Marci?!” - csodálkozunk, és egyúttal belátjuk, hogy ma­gunk sem vagyunk mentesek az előítéletektől. Marci szerint a második helyet sem kell szé­gyellni, az okleveleket rendez­gető édesapa azonban nem ké­sik a válasszal, azt mondja, ti­zenhat éves volt a fiú, de hu­szonéves programozók között indult a versenyben, így kell nézni a második helyezést. A gimnáziumi éveket kitűnő érettségi zárta, azután jött az egyetem és a programozás. Szász Marci fiatalkorából ki­maradt a bulizás („voltam egy­szer, de nem kötött le, inkább valami értelmessel töltöm az időt”), a sport („ha délután le­ülök a gép elé, sokszor azt ve­szem észre, hajnali három óra lett, akkor már nem mehetek le futni a pályára”), és a fiatalos rajongás valami iránt („nem tu­dok­ egy sztárt sem megnevezni, de szívesen olvasok igényes sci­­fit, ami valamilyen elvi kérdést boncolgat, és nem csak lelövik benne a földönkívülieket”). A programozást olyan időtöltés­nek tekinti, amely nem enged más hobbit. Legfeljebb egy hir­telen ötletből lett japán nyelv­tanulás jöhet szóba, ha minden­áron a bolondos fiatalkort bon­colgatjuk, (évek óta eredetiben olvas angol és német szakköny­veket). Tavaly egy hat hónapos tan­folyamon adatbázis-kezelést oktatott nála öt-hat évvel idő­sebb informatikusoknak, de nem az ösztöndíj kiegészítése motiválta, hanem arra volt kí­váncsi, képes-e átadni a tudását másoknak. Úgy gondolja, sike­rült. Kérdezzük, milyen prob­léma köti le most. Azt mondja, egy szoftveróriás olyan kereső­­programot hirdetett, amely az adatbázisokhoz fűzött felhasz­nálói megjegyzések között is képes keresni, a piacra dobott változatból azonban végül pont ez a szolgáltatás maradt ki. Nem baj, gondolta, majd ír egyet saját használatra. Amikor elkészült, arra gondolt, jó lenne olyan formába önteni, hogy ne csak ő tudja használni. Miután már a laikusoknak készített változat is biztosan működött, úgy vélte, akkor lenne igazi, ha másodpercenként akár ötven­ezer lekérdezést is képes lenne kiszolgálni, de ez már további kérdéseket vetett fel, és most éjszakánként ezeken töri a fejét. Adja magát a kérdés: miért nem teszi pénzzé valamelyik munkáját? Vagy miért nem fog­lalkozik valami olyasmivel, amire adott a piaci kereslet? Azt mondja, egyelőre tanulni sze­retne, fejlődni, amíg lehet. A pénz egyelőre nem érdekli, ami végső soron egy tizenkilenc éves embertől elfogadható. A végére azután nekünk is maradt egy kérdésünk, amire nem tu­dott választ adni. Pedig csak egyetemi tanulmányainak las­san közeledő befejezésére cé­­loztunk, amikor megkérdeztük tőle: - És mi leszel, ha nagy leszel, Szász Marci? •­­ Jelenleg sci-fit írok. Háromezer­ben játszódik, amikor az emberiség már a világűrben, egy egészen más Szász Márton Fotó: Teknős Miklós m m **' Együtt. Mikor egyetlen szó jelent minden különbséget: Egy vállalat átalakítása - legyen szó nagy vagy egészen apró változtatásokról - sosem egyszerű folyamat. A gyakorlat bebizonyította számunkra: ha együtt elérhető célokat tűzünk ki magunk elé, megvalósítható ütemtervet alkotunk, egyesített csapatot hozunk létre, s mindenekelőtt, ha együtt felkészülünk, hogy csökkentsük kockázatainkat, javítunk esélyeinken. Tudásunk és tapasztalatunk mellett világszerte több mint 60 000 ember lelkesedését és elkötelezettségét kínáljuk Önnek nap mint nap, hogy gyorsabban érjen el eredményeket, és kézzelfoghatóbb, tartós sikerekre tegyen szert. Együtt. Egyetlen szó, amely meghatározza a különbséget az általános üzleti gyakorlat és a Capgemini egyedi, minőségi szemlélete között, mely szaktanácsadással, technológiával, és erőforrás-kihelyezési szolgáltatásával megteremti az együttműködésen alapuló üzleti gyakorlatot. Hozzuk létre az együttműködésen alapuló üzleti gyakorlatot - együtt! www.capgemini.hu HIRDETÉS

Next