Népszabadság, 2006. november (64. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-06 / 259. szám
2 • 2006. NOVEMBER 6. HÉTFŐ • NÉPSZABADSÁG Magyarország RÖVIDEN Thürmer Gyula maradt a kommunisták elnöke A Magyar Kommunista Munkáspártot 1989-es megalakulása óta vezető Thürmer Gyulát választotta újabb négy évre vezetőjévé a párt szombati kongresszusa. A posztért az 53 éves politikus egyedül indult. A vitában több felszólaló is kifejtette: csak a 17 esztendeje hivatalban lévő vezető irányítása alatt tudja elképzelni a munkát. Thürmer harcoló, forradalmi pártot ígért az őt megválasztóknak. (MTI) Képeslapok a békés többségtől A békés többség én vagyok címmel kampányt indított a Szeretem Magyarországot Klub, amelyet márciusban közismert művészek, értelmiségiek alakítottak. A mostani akciójuk célja az utcai erőszak elítélése. Az év végéig olyan emberek képeslapjait várják, akik vallják, hogy a „békés többséghez” tartoznak, és elutasítják az erőszak minden formáját. (Munkatársunktól) „Fényt kapott” titokvita Nem igaz, hogy közel van a megegyezés a titoktörvényről - közölte Pető Iván, az SZDSZ ügyvivője azután, hogy a Népszabadságnak azt nyilatkozta: belátható időn belül megszülethet a megállapodás. Úgy tudjuk, a liberális politikus újabb nyilatkozatának hátterében az állhat, hogy az SZDSZ mind az „összeborulás” látszatát, mind a nyílt konfrontációt kerülni kívánja koalíciós partnerével, és a színfalak mögött igyekszik elérni, hogy a büntető törvénykönyv még pénzbüntetéssel se szankcionálja a civilek - elsősorban az újságírók - államtitoksértését. (Ny. M.) Fekete drapériákkal búcsúzott a jubileum Munkatársunktól A Hősök terét fekete drapéria borította be, a megemlékezés csendje pedig nagyobb volt, mint amennyi az ünnep méltóságához illett szombat este, az ’56-os forradalom fél évszázados jubileumának záróünnepségén. A téren megjelent az öt első számú közjogi méltóság: Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Fehérc kormányfő, Szili Katalin, az Országgyűlés, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Közönség, főleg ünnepi sokaság azonban nem volt az emlékezés színhelyén. A teret és környékét a rendőrség sikeresen zárta le, így a jubileumi sorozatban szokásossá vált hangoskodás, gyalázkodás is elmaradt. A nagy csendben egy harang ötvenhat kondulását követően felhangzott a Szózat, és az öt közjogi méltóság elhelyezte az emlékezés virágait az ismeretlen katona sírjánál.“ Az ötvenedik évforduló királyokkal, állam- és kormányfők sokaságával és irgalmatlan utcai harcokkal jelzett 12 nappal ezelőtti kezdete után így fejeződött be a megemlékezéssorozat. A nap folyamán, korábban 1956 civil hőseinek és áldozatainak tiszteletére emlékfalakat avattak a Fiumei úti sírkert 21- es parcellájában. A szónok Boross Péter volt miniszterelnök volt. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke azt mondta, hogy van valami megrázó 50 év távlatából is, hogy" így kell találkoznnk azokkal, akiknek meg javarészt köztünk lenne a helye. A volt kormányfő szerint ’56 hősei áldozatok voltak, de kérdés, hogy áldozatvállalásukból mit tanultunk meg. A gránitlapokon 1821 név szerepel. Egyik oldalukon a sírkertben nyugvók emlékét örökítették meg, a másik oldalon azokét, akiket ismeretlen helyen, talán titokban temettek el, vagy sehogyan sem. A táblák felállítását a Pofosz kezdeményezte. A Miniszterelnöki Hivatal 119 millió 600 ezer forintot biztosított az emlékhely létrehozására. Hasonló emlékfalat állítottak fel 13 budapesti temetőben is. Az 57 gránátlapon 1621 név található. Gyűlölködő eufória után kijózanodás? Boross Pétert, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, valamint a Szabadságharcosokért Alapítvány kuratóriumának elnökét, volt miniszterelnököt, az MDF parlamenti képviselőjét arról kérdeztük, hogyan gondol az elmúlt 12 napra, a jubileumi emlékezéssorozatra. Nagyon készültünk erre az ünnepre, bár viharfelhők tornyosultak felette. Arra azért senki sem gondolt, hogy október 23-a ilyen gyászosra sikerül. Ez nyilvánvalóan összefüggésben van azzal, amit az erre hivatott hatóságok heteken át nem oldottak meg a Parlament előtti téren. Ami a Kossuth téren addig történt, szellemi előkészítése volt a zűrzavarnak, amelyet 23-án lehetett tapasztalni. Azon már nem kell csodálkozni különösebben, hogy nem volt közös ünneplés, ez szinte természetes a zűrzavaros politikai légkörben, sajnos. Kellemes meglepetés volt viszont november 4-e. Ezen a napon nem voltak ugyanis az egész nemzetet megalázó jelenetek. Békés, szép ünneplések, megemlékezések zajlottak a Kisfogházban, a Fiumei úti temetőben, s mindenki láthatta, milyen szépen rendbe hozták a Rákoskeresztúri köztemetőben a hősök parcelláit, a 301-es parcellát is. Hogy ez egy viszonylagos nyugalom, egy komolyodási folyamat eredménye, vagy esetleg a hideg teszi, nem lehet pontosan tudni. Szeretném úgy '’érképelni;’’ hogy a gyűlölködő eufória után egy kijózanodási folyamat kezdete. De lehet, hogy ez alaptalan optimizmus a részemről. (Cs. I.) Közjogi méltóságok főhajtása a Hősök terén Fotó: Kovács Bence Szalagok, csokrok, csendek Nagy B. György Két párt - az MDF és a felhívásukhoz csatlakozó MSZP - szólította szombaton az ’56- osok terére az embereket, hogy egy szál virággal emlékezzenek a forradalom hőseire. Az ország szocialista vezetőinek többsége - köztük Gyurcsány Ferenc - reggel 10 óra tájban, kicsit később pedig Dávid Ibolya az MDF vezetőivel helyezték el virágaikat - többnyire szegfűket - az új emlékműnél. A nap nagyobbik része az „állampolgári emlékezésé” volt. Politikáról a csendes beszélgetésekben alig esett szó, a virágoké volt a főszerep a fehér és a sárga szín dominált, de persze akadt piros is. Utóbbit főként az MSZP-s aktivisták adták (mintegy 1500 szálat) azoknak, akik üres kézzel érkeztek. Az elmúlt hetekben a teHIRDETÉS megbecslésben ugyan szereztek némi rutint a tudósítók, a „virágbecslés” azonban új kihívás, így csak hozzávetőleges a szám: kora délutánra több mint tízezer szál feküdhetett az emlékmű lábánál, ahol órákon át mindig volt 150-200 ember - mindenki csak néhány percig. Akadt emlékező, aki előbb az emlékmű előtt helyezett el pár szál virágot, majd a Regnum Marianum-templom helyén álló fakeresztre hurkolt nemzetiszínű szalagot. És volt, aki forradalmi emléktúrát tartott - előbb a Corvin közt járta meg, aztán az ’56-osok terét, majd a Fidesz sétájára igyekezett a Terror Háza elé. Másról szól a kettő: itt a forradalom hőseire, ott az október 23-i rendőrterror áldozataira emlékezem - magyarázta kérdésemre egy trikolórsálba burkolózott fiatalember, mielőtt a Belváros felé indult. Az ’56-osok terén egy szál virággal emlékeztekFotó: Móricz Simon X.4 Haszán Zoltán Szombaton kettőkor egy fekete kabátos férfi ácsorogott a Széna téri bevásárlóközpont árkádja alatt, ahonnan jó a rálátás az ’56-os emlékműre. De csak azt a srácot tarthatta szemmel, aki egy szál virággal álldogált a járdán. Az emlékműhöz simán odamehetne, mert éppen senki nincs ott, de a vörös rózsa marad a kezében. Mi pedig továbbállunk, hogy kerülve a meghirdetett rendezvényeket, felkeressünk néhány valóban 1956. november 4-éhez kapcsolódó helyszínt. A Kodály köröndnél zászlós csapatba botlunk, az pedig most és a nap folyamán többször is segít a tájékozódásban, hogy a nemzeti trikolór mellett árpádsávos lobogót is fúj a szél. Kiderül, hogy ők a Magyar Október Mozgalom, a többségük a járdán ment, de mind a negyvenen nem fértek el a Szabadság térre menet. Elhaladtak a Bajza utcai orosz nagykövetség előtt, de nem okoztak bajt. A kicsit arrébb lévő orosz kulturális intézet programja szerint október 19- én volt egy rendezvényük, ami a magyar forradalomról szólt. Már a Hősök tere sarkán, a volt jugoszláv nagykövetség falán frissen avatott tábla emlékeztet arra, hogy Nagy Imre és társai itt találtak átmeneti menedéket. Két koszorú, de virág nincs, nem is lehetne, mert a tábla az épület kerítésén belül van. Kicsit arrébb, a fák között rengeteg rendőr, a vízágyúk látványa dermesztő a hidegben, rossz elképzelni egy lelocsolt forradalmárt, megfagyva, egy kődarabbal vagy égő Molotovkoktéllal a kezében. Megpróbálkozunk a Corvin közzel. Itt sok a virág. Falábú Jancsi (polgári nevén Mész János) táblája alatt koszorú, a rokonok emlékeztek a legendás tüzérre. Ez csak a szalag feliratából derül ki, mert csak mozilátogatókkal találkozunk. Talán a pár száz méterre lévő Tűzoltó utcában találunk emlékezőket. Itt egy másik legendás ellenállási góc volt, egy hatalmas garázst alakítottak át annak idején. A 36-os számot elsőre nem találjuk, egy férfi viszont segítőkész, amikor arról érdeklődünk, hogy hol lehetett a forradalmi helyszín. Mutatja, hogy a sarkon túl van a Tűzraktér nevű hely, ott szoktak rendezvényeket tartani. Gyanút fogunk, hogy nem ugyanarról beszélünk, hiszen ez egy pár éve nyílt alternatív kulturális központ, így keresünk tovább. Végül egy foghíjtelket találunk, a számozás alapján ez lehetett az ellenállási bázis. Itt szemétdomb van, koszorú nincs. Még megnézzük a közeli Boráros teret, ahol viszont csak fagyoskodó tömegközlekedőket látni. Úgy tűnik, hogy pártok nélkül nagyobb tömeget megmozdítani nem lehet, egy nyári időpont bizonyosan kedvezőbb lenne a spontán emlékezésre. A Móricz Zsigmond körteret az egyre rosszabb idő miatt kihagyjuk, hazafelé még érintjük az Astoriát, de itt ’56-ban nem történt semmi, így hát sokan vannak. Emlékséta a városban Tűzoltó utca, a forradalmi foghíjtelek V 4