Népszabadság, 2006. november (64. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-06 / 259. szám

2 • 2006. NOVEMBER 6. HÉTFŐ • NÉPSZABADSÁG Magyarország RÖVIDEN Thürmer Gyula maradt a kommunisták elnöke A Magyar Kommunista Mun­káspártot 1989-es megalakulá­sa óta vezető Thürmer Gyulát választotta újabb négy évre vezetőjévé a párt szombati kongresszusa. A posztért az 53 éves politikus egyedül indult. A vitában több felszólaló is ki­fejtette: csak a 17 esztendeje hivatalban lévő vezető irányí­tása alatt tudja elképzelni a munkát. Thürmer harcoló, forradalmi pártot ígért az őt megválasztóknak. (MTI) Képeslapok a békés többségtől A békés többség én vagyok címmel kampányt indított a Szeretem Magyarországot Klub, amelyet márciusban közismert művészek, értelmi­ségiek alakítottak. A mostani akciójuk célja az utcai erőszak elítélése. Az év végéig olyan emberek képeslapjait várják, akik vallják, hogy a „békés többséghez” tartoznak, és el­utasítják az erőszak minden formáját. (Munkatársunktól) „Fényt kapott” titokvita Nem igaz, hogy közel van a megegyezés a titoktörvényről - közölte Pető Iván, az SZDSZ ügyvivője azután, hogy a Nép­­szabadságnak azt nyilatkozta: belátható időn belül megszü­lethet a megállapodás. Úgy tudjuk, a liberális politikus újabb nyilatkozatának hátteré­ben az állhat, hogy az SZDSZ mind az „összeborulás” látsza­tát, mind a nyílt konfrontációt kerülni kívánja koalíciós part­nerével, és a színfalak mögött igyekszik elér­ni, hogy a bünte­­tő törvénykönyv még pénzbün­tetéssel se szankcionálja a civi­lek - elsősorban az újságírók - államtitoksértését. (Ny. M.) Fekete drapériákkal búcsúzott a jubileum Munkatársunktól A Hősök terét fekete drapéria borította be, a megemlékezés csendje pedig nagyobb volt, mint amennyi az ünnep méltó­ságához illett szombat este, az ’56-os forradalom fél évszáza­dos jubileumának záróünnepsé­gén. A téren megjelent az öt el­ső számú közjogi méltóság: Só­lyom László köztársasági elnök, Gyurc­sány Fehér­c kormányfő, Szili Katalin, az Országgyűlés, Bihari Mihály, az Alkotmánybí­róság és Lomnici Zoltán, a Leg­felsőbb Bíróság elnöke. Közönség, főleg ünnepi so­kaság azonban nem volt az emlékezés színhelyén. A teret és környékét a rendőrség sike­resen zárta le, így a jubileumi sorozatban szokásossá vált hangoskodás, gyalázkodás is elmaradt. A nagy csendben egy ha­rang ötvenhat kondulását­ kö­vetően felhangzott a Szózat, és az öt közjogi méltóság elhe­lyezte az emlékezés virágait az ismeretlen katona sírjánál.“ Az ötvenedik évforduló ki­rályokkal, állam- és kormány­fők sokaságával és irgalmatlan utcai harcokkal jelzett 12 nap­pal ezelőtti kezdete után így fejeződött be a megemlékezés­sorozat. A nap folyamán, korábban 1956 civil hőseinek és áldozatai­nak tiszteletére emlékfalakat avattak a Fiumei úti sírkert 21- es parcellájában. A szónok Boross Péter volt miniszterel­nök volt. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke azt mondta, hogy van valami megrázó 50 év távlatából is, hogy"­ így kell találkozn­n­k azokkal, akiknek meg javarészt köztünk lenne a helye. A volt kormányfő szerint ’56 hősei ál­dozatok voltak, de kérdés, hogy áldozatvállalásukból mit­­ tanultunk meg. A gránitlapokon 1821 név­­ szerepel. Egyik oldalukon a­­ sírkertben nyugvók emlékét­­ örökítették meg, a másik olda­­l­­on azokét, akiket ismeretlen­­ helyen, talán titokban temettek­­ el, vagy sehogyan sem. A táb­­l­­ák felállítását a Pofosz kezde­­­­ményezte. A Miniszterelnöki Hivatal 1­19 millió 600 ezer forintot biz­­­­tosított az emlékhely létreho­­­­zására. Hasonló emlékfalat ál­lítottak fel 13 budapesti teme­­­­tőben is. Az 57 gránátlapon­­ 1621 név található. Gyűlölködő eufória után kijózanodás? Boross Pétert, a Nemzeti Emlék­hely és Kegyeleti Bizottság, vala­mint a Szabadságharcosokért Alapítvány kuratóriumának el­nökét, volt miniszterelnököt, az MDF parlamenti képviselőjét arról kérdeztük, hogyan gondol az elmúlt 12 napra, a jubileumi emlékezéssorozatra.­ ­ Nagyon készültünk erre az ünnepre, bár viharfelhők tor­nyosultak felette. Arra azért senki sem gondolt, hogy októ­ber 23-a ilyen gyászosra sikerül. Ez nyilvánvalóan összefüggés­ben van azzal, amit az erre hiva­tott hatóságok heteken át nem oldottak meg a Parlament előtti téren. Ami a Kossuth téren ad­dig történt, szellemi előkészíté­se volt a zűrzavarnak, amelyet 23-án lehetett tapasztalni. Azon már nem kell csodálkozni külö­nösebben, hogy nem volt közös ünneplés, ez szinte természetes a zűrzavaros politikai légkör­ben, sajnos. Kellemes meglepe­tés volt viszont november 4-e. Ezen a napon nem voltak ugyanis az egész nemzetet megalázó jelenetek. Békés, szép ünneplések, megemlékezések zajlottak a Kisfogházban, a Fiu­mei úti temetőben, s mindenki láthatta, milyen szépen rendbe hozták a Rákoskeresztúri köz­temetőben a hősök parcelláit, a 301-es parcellát is. Hogy ez egy viszonylagos nyugalom, egy ko­­molyodási folyamat eredmé­nye, vagy esetleg a hideg teszi, nem lehet pontosan tudni. Sze­retném úgy '’érké­pelni;’’ hogy a gyűlölködő eufória után­ egy ki­­józanodási folyamat kezdete. De lehet, hogy ez alaptalan op­timizmus a részemről. (Cs. I.) Közjogi méltóságok főhajtása a Hősök terén Fotó: Kovács Bence Szalagok, csokrok, csendek Nagy B. György Két párt - az MDF és a felhí­vásukhoz csatlakozó MSZP - szólította szombaton az ’56- osok terére az embereket, hogy egy szál virággal emlé­kezzenek a forradalom hősei­re. Az ország szocialista veze­tőinek többsége - köztük Gyurcsány Ferenc - reggel 10 óra tájban, kicsit később pedig Dávid Ibolya az MDF vezetői­vel helyezték el virágaikat - többnyire szegfűket - az új emlékműnél. A nap nagyob­bik része az „állampolgári em­lékezésé” volt. Politikáról a csendes beszélgetésekben alig esett szó, a virágoké volt a fő­szerep­­ a fehér és a sárga szín dominált, de persze akadt pi­ros is. Utóbbit főként az MSZP-s aktivisták adták (mintegy 1500 szálat) azok­nak, akik üres kézzel érkeztek. Az elmúlt hetekben a te­HIRDETÉS megbecslésben ugyan szerez­tek némi rutint a tudósítók, a „virágbecslés” azonban új ki­hívás, így csak hozzávetőleges a szám: kora délutánra több mint tízezer szál feküdhetett az emlékmű lábánál, ahol órá­kon át mindig volt 150-200 em­ber - mindenki csak néhány percig. Akadt emlékező, aki előbb az emlékmű előtt helyezett el pár szál virágot, majd a Regnum Marianum-templom helyén álló fakeresztre hurkolt nemzetiszínű szalagot. És volt, aki forradalmi emléktúrát tar­tott - előbb a Corvin közt járta meg, aztán az ’56-osok terét, majd a Fidesz sétájára igyeke­zett a Terror Háza elé.­­ Másról szól a kettő: itt a forradalom hőseire, ott az ok­tóber 23-i rendőrterror áldoza­taira emlékezem - magyarázta kérdésemre egy trikolórsálba burkolózott fiatalember, mi­előtt a Belváros felé indult. Az ’56-osok terén egy szál virággal emlékeztek­Fotó: Móricz Simon X.4 Haszán Zoltán Szombaton kettőkor egy fekete kabátos férfi ácsorogott a Szé­na téri bevásárlóközpont ár­kádja alatt, ahonnan jó a rálá­tás az ’56-os emlékműre. De csak azt a srácot tarthatta szemmel, aki egy szál virággal álldogált a járdán. Az emlék­műhöz simán odamehetne, mert éppen senki nincs ott, de a vörös rózsa marad a kezében. Mi pedig továbbállunk, hogy kerülve a meghirdetett rendez­vényeket, felkeressünk néhány valóban 1956. november 4-éhez kapcsolódó helyszínt. A Kodály köröndnél zászlós csapatba botlunk, az pedig most és a nap folyamán több­ször is segít a tájékozódásban, hogy a nemzeti trikolór mellett árpádsávos lobogót is fúj a szél. Kiderül, hogy ők a Ma­gyar Október Mozgalom, a többségük a járdán ment, de mind a negyvenen nem fértek el a Szabadság térre menet. El­haladtak a Bajza utcai orosz nagykövetség előtt, de nem okoztak bajt. A kicsit arrébb lé­vő orosz kulturális intézet programja szerint október 19- én volt egy rendezvényük, ami a magyar forradalomról szólt. Már a Hősök tere sarkán, a volt jugoszláv nagykövetség fa­lán frissen avatott tábla emlé­keztet arra, hogy Nagy Imre és társai itt találtak átmeneti me­nedéket. Két koszorú, de virág nincs, nem is lehetne, mert a tábla az épület kerítésén belül van. Kicsit arrébb, a fák között rengeteg rendőr, a vízágyúk lát­ványa dermesztő a hidegben, rossz elképzelni egy lelocsolt forradalmárt, megfagyva, egy kődarabbal vagy égő Molotov­­koktéllal a kezében. Megpróbálkozunk a Corvin közzel. Itt sok a virág. Falábú Jancsi (polgári nevén Mész Já­nos) táblája alatt koszorú, a ro­konok emlékeztek a legendás tüzérre. Ez csak a szalag felira­tából derül ki, mert csak mozi­látogatókkal találkozunk. Ta­lán a pár száz méterre lévő Tűzoltó utcában találunk em­­lékezőket. Itt egy másik legen­dás ellenállási góc volt, egy ha­talmas garázst alakítottak át annak idején. A 36-os számot elsőre nem találjuk, egy férfi viszont segítőkész, amikor ar­ról érdeklődünk, hogy hol le­hetett a forradalmi helyszín. Mutatja, hogy a sarkon túl van a Tűzraktér nevű hely, ott szoktak rendezvényeket tarta­ni. Gyanút fogunk, hogy nem ugyanarról beszélünk, hiszen ez egy pár éve nyílt alternatív kulturális központ, így kere­sünk tovább. Végül egy foghíj­telket találunk, a számozás alapján ez lehetett az ellenállá­si bázis. Itt szemétdomb van, koszorú nincs. Még megnéz­zük a közeli Boráros teret, ahol viszont csak fagyoskodó tö­megközlekedőket látni. Úgy tűnik, hogy pártok nélkül na­gyobb tömeget megmozdítani nem lehet, egy nyári időpont bizonyosan kedvezőbb lenne a spontán emlékezésre. A Móricz Zsigmond körteret az egyre rosszabb idő miatt ki­hagyjuk, hazafelé még érintjük az Astoriát, de itt ’56-ban nem történt semmi, így hát sokan vannak. Emlékséta a városban Tűzoltó utca, a forradalmi foghíjtelek V 4

Next