Népszabadság, 2006. december (64. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-01 / 281. szám

2006. DECEMBER 1., PÉNTEK • LXIV. ÉVFOLYAM, 281/1. SZÁM, 24 OLDAL • ELSŐ KIADÁS • WWW.NOL.HU • 128 FORINT Vatikáni jelentés Semjén majd hanyatt esett A kereszténydemokrata Semjén Zsolt saját bevallása szerint majd hanyatt esett a cso­dálkozástól, amikor a kormány megbízásá­ból készült jelentésben azt olvasta, hogy anyagi önállóságuk megteremtése érdeké­ben vagyonhoz kell juttatni az egyházakat. Úgy érzi, ha ezzel ő állt volna elő, akkor az egész „balliberális vonal felhördül, hogy jön a klerikális reakció”. 4. oldal Kormányellenes tiltakozások A kakasdi rádió A kormány távozását követelő szekszár­diak esténként a Garay téren gyűlnek össze. A demonstrálók néha elautóznak valamelyik közeli településre, s ott is hir­detik igazságukat. Egy ilyen rendezvényen találkoztunk velük Kakasdon. 4. oldal Puskás Ferenc temetése Találgatások és tények Schmitt Pál szerint erősen túlzóak azok a sajtóban megjelent találgatások, amelyek szerint Puskás Ferenc temetése félmil­­liárd forintba kerülne. A költségvetés egynémely tétele így is „erősen túlzó­nak” tűnik. A kormány ma dönt, mennyi­vel járul hozzá a költségekhez. Ami biz­tos: sem a kormányfő, sem miniszter nem fog beszédet mondani sem a stadi­onban, sem a Bazilikában. Meg nem erő­sített információink szerint ezt Puskás Ferenc özvegye kérte. 2. oldal Bennfentes Mol-jegyzés? Gyanús, mert nem gyanús A Mol-részvények jegyzésének felfüg­gesztését kéri a Fidesz, mert szakértői sze­rint a jegyzés során felhasználható kárpót­lási jegyeket idő előtt bennfentes informá­ciók alapján vásárolták. Azt azonban a pártnál is elismerik, hogy erre nincs túl sok bizonyíték. Ám ez - mondják - termé­szetes. Gyanús, mert nem gyanús? 16. oldal Megszűnt a Transgold, de... Folytatható a ciánper Elutasította a kolozsvári ítélőtábla a ma­gyar államnak azt a követelését, hogy ve­gyék fel a csődeljárás alatt álló nagybá­nyai Transgold cég hitelezőinek listájára, ez azonban nem jelenti azt, hogy a tiszai ciánszennyezésért Magyarország nem hajthat be kártérítést. Hiszen a Transgold cég megszűnt ugyan, de annak mintegy felét a román állam birtokolta, az ellen pe­dig tovább folytatható az eljárás. 23. oldal Újra hódít az igazi csoki Szezonnyitó razziák Több a boltokban a jó minőségű szalon­cukor és csokifigura a fogyasztóvédők szerint. A valódi csokimikulás kezdi visszaszorítani a kakaós masszából ké­szült silányabb termékeket. Ám utóbbia­kat is „csokoládéként” árulják a boltok­ban. Szezonnyitó razzia kezdődött a pia­cokon is. A zugkereskedőknél már megje­lentek a petárdák és a rakéták, de kardot és elektromos sokkolót is lefoglaltak az ellenőrök. 15. oldal Ma: Jövő hét magazin Lakáskulcs: 17., 18. oldal 9 770237 377053­­06281 *«■V Polóniumriadó Angliában A British Airways 33 ezer utasát keresik­­ A megmérgezett Jegor Gajdar jobban van Bonyolódik a polóniumügy: eddig 24 londoni helyszínt vizsgált át sugár­zásnyomokat keresve a Scotland Yard, és 12 helyen észlelt fertőzést - közölte csütörtökön John Reid brit belügyminiszter, aki a brit alsóház­ban számolt be az egykori orosz titkosügynök, Alekszandr Litvinyenko polónium-210-es radioaktív izotóppal történt meggyilkolásának vizsgálatá­ról. Az eddigi három British Airways­repülő mellett két orosz gépet is el­lenőriztek. A sugárzástól érintett brit gépek volt utasai közül máris több ezren hívták a légitársaság segélyvo­nalát. A BA gépei európai útvonala­kon közlekedtek: október 25. és no­vember 29. között London, valamint Moszkva, Barcelona, Düsseldorf, Athén, Larnaca, Stockholm, Bécs, Frankfurt, Isztambul, Madrid és Var­só között. A BA e járatok 33 ezer uta­sával igyekszik most felvenni a kap­csolatot. Korábbi - meg nem erősített - sajtóértesülések szerint a Litvi­nyenko halálát okozó izotópot repü­lőgéppel, diplomáciai postazsákba rejtve csempészhették Oroszország­ból Nagy-Britanniába. Közben moszk­vai orvosok megerősítették: Jegor Gajdar volt orosz miniszterelnököt mérgezés érte, de már jobban van. A Vlagyimir Putyin orosz elnök mérsé­kelt ellenfelének számító közgazdász egy írországi konferencián esett ösz­­sze néhány napja, most az orosz fővá­rosban kezelik. Putyin telefonon kí­vánt mielőbbi gyógyulást neki. A nemzetközi sajtó a volt miniszterel­nök esetét összefüggésbe hozza Pu­tyin két éles bírálója, Anna Politkov­­szkaja újságírónő moszkvai és Litvi­nyenko londoni erőszakos halálával. Részletek a 9. oldalon BA-gépek a földön: futárpostával érkezett az izotóp? Fotó: Reuters - Toby Melville Gyógyszerdiétán az orvosok Új szabályokkal védi a kasszát az egészségbiztosítási pénztár A gyógyszerfelírási és promó­­ciós szabályok szigorítása havi több tízezer forinttal csökkent­­heti az orvosok jövedelmét. A közpénzeket gondozó egész­ségpénztár viszont milliárdokat takaríthat meg. Danó Anna Januártól az orvosok szigorúbb gyógyszerfelírási szabályokra és sok­kal kevesebb orvoslátogatóra számít­hatnak. A szabályok változása miatt új trükköket, befolyásolási módsze­reket kell bevetniük a gyártóknak, ha meg akarják tartani a forgalmukat. Az eddigi gyakorlatot ugyanis tűz­­zel-vassal irtja az új jogszabály. A kórházak évi 60 milliárd forint érté­kű gyógyszerfelhasználásának 20-30 százalékát eddig a gyártók árenged­mény formájában ajándékként adták a betegeknek. Hosszú távon­­ az adott gyógyszerre beállított beteg például éveken át vevővé válik - azonban erre nem fizettek rá. A jö­vőben ez a lehetőségük megszűnik. Az orvosokat tudományos kongresz­­szusokon való részvétel támogatásá­val, a kötelező továbbképzés költsé­geinek átvállalásával és gyógyszer­próbák finanszírozásával próbálták megnyerni maguknak a cégek. A jö­vőben viszont a törvényhez készülő végrehajtási utasítás alaposan meg­szigorítja a vényírással, a céges aján­dékokkal, a gyógyszerreklámozással kapcsolatos szabályokat. Pál Attila, az orvoslátogatók és egyéb szakemberek kölcsönzésével foglalkozó Ventiv Health Hungary vezetője azt mondja, az orvosláto­gatók harmada biztosan utcára kerül. A gyógyszercégek ugyanis aligha en­gedhetik majd meg maguknak, hogy fejenként ötmillió forintért regiszt­rált alkalmazottak segítségével nép­szerűsítsék termékeiket. Gyógyszerdiétán... folytatás az 5. oldalon Van Gogh Budapesten Szisz Ferenc 1906-ban megnyerte Franciaországban az első au­tóversenyt, Theodore Roosevelt Nobel-békedíjat kapott, Buda­pesten pedig december elsején megnyílt a Szépművészeti Mú­zeum. A nagyközönség okulására szolgáló képzőművészeti gyűjteményt tíz évvel korábban, a millenniumi ünnepségek al­kalmából alapította az Országgyűlés. A születésnap tiszteleté­re ma este fél 9-től hatalmas karnevált rendeznek a városlige­ti Műjégpályán. Az ünnepi estén jégen csúszó színpadokon ele­venednek meg a művészettörténeti korszakok, valamint a mú­zeum megnyitója is Ferenc József császár „részvételével”. Az időutazás napjainkkal zárul, ahol a közönség tipikus múze­umlátogatói típusokkal találkozhat. A korszakok közötti uta­zást zene is kíséri, lesz jégtánctanítás és Jazz Szalon is. Mind­eközben M. Tóth Zsolt jégszobrász hatalmas jégtömbbel kifa­ragja a Szépművészeti Múzeum épületét. Odabent, az épület­ben azonban még délelőtt megnyitják az utóbbi tizenöt év leg­látogatottabb tárlata címre pályázó Van Gogh-életmű-kiállí­­tást. Több mint száz éve nem volt példa ilyen sok mű találko­zására: 76 festményt kölcsönöztek a világ negyven múzeumá­ból. A biztonsági intézkedések az alkotások kivételes voltához mérhetők: az állami garanciavállalás 155 milliárd forintot tesz ki, harminc kép biztosítási értéke 92,8 milliárd forint. Részletek a 10. oldalon Fotó: Kurucz Árpád ­•1.­ Kamionok, utak, matricák, elvetélt ötletek Kóka János, a gazdasági tárca veze­tője a nyáron még azt tervezte, hogy fizetős tranzitutak kijelölésével kényszeríti az autópályák használa­tára a kamionokat. Októberben az aprólékos előkészületek, a kevéssé hatékonynak ígérkező ellenőrzés és a sztrádamatricák megvásárlásának kötelezettségére figyelmeztető táb­laerdő kihelyezésének nehézségei miatt az ötletet a szakminisztérium elvetette. Azóta már a helyette meg­álmodott egyszerűbb megoldás is a múlté: a tárca a jelek szerint lemon­dott arról a tervéről, hogy az autó­pályák után az ország valamennyi autóútját és állami kezelésű főútját fizetőssé teszi a kamionok számára. Visszatért inkább az eredeti elkép­zeléshez: e szerint csak a rövidesen kijelölt, meghatározott útvonalakon kell majd fizetniük a fuvarozóknak. A matricás díjrendszer kiterjesztése tehát továbbra sem került le a napi­rendről, ám január helyett előrelát­hatólag márciusra, esetleg áprilisra csúszik. Az előkészítése és egyezte­tése ugyanis hónapokat vehet igénybe. Egyelőre nincs válasz arra: a hatezer kilométernyi közút matri­cás rendszerbe kapcsolását előreve­títő, októberben vázolt elképzelés miért bukott el. A tehergépkocsival közlekedő­kön kívül a motorosok számára is hozhat újdonságot az új esztendő a sztrádákon. Bár a gazdasági tárca autópályadíj-rendeletében egyelőre nem szerepel, mégis lehetséges, hogy a kétkerekűek 2007-ben saját matricát kapnak majd. Ma még nem lehet tudni, hogy a fizetős utakat je­lenleg a személygépkocsikra érvé­nyes címkével használó motorok kategóriájában milyen tarifákat álla­pítanak majd meg. Részletek a 14. oldalon

Next