Népszabadság, 2006. december (64. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-30 / 304. szám

16 • 2006. DECEMBER 30., SZOMBAT • NÉPSZABADSÁG Papp Sándor Zsigmond Először Benny Hill háta mögött hallottam róla. Később a Szép famíliát, majd az importból magyarított humort segítette illékony népszerűséghez. Szép idők voltak. Akkor még azt hit­tük, hogy az olcsó kilós virsli­nek köze van a húshoz, és hogy a szilikon örökre megmarad a műanyaggyártásban. Téved­tünk. A nevetés pedig a szel­lemmel együtt kiszökött a kon­zervből. Mint oly sok minden, ez is az Egyesült Államokból szaba­dult a világra. A konzervröhö­­gés vagy alánevetés egy, a negyvenes években útjára in­dult új műfaj, a szitkom, vagy polgári nevén, szituációs ko­média meghatározó elemeként mutatkozott be. A rádióból át­csempészett tévéműsor a frap­páns párbeszédek és a záporo­zó poénok miatt hamar a leg­népszerűbb műfajjá küzdötte fel magát. Azt nem tudni, ki és mikor találta ki, hogy a poéno­kat jó lenne némi háttérneve­téssel kiemelni, egy viszont biztos: a konzervröhögés nem csupán kisebb forradalmat, de hamar saját dramaturgiát, majd önálló munkakört köve­telt magának. - A nevetést is éppúgy fel kell építeni, mint az egész jele­netet - magyarázza Kiss Péter, az Egy rém rendes család Bu­dapesten című magyar(osított) szitkom producere. A reakció ugyanis a szőnyegezéstől (ek­kor még csak halkan, bugybo­rékolva nevet vagy épp moraj­lik a képzeletbeli közönség) a hangos ovációig terjedhet, at­tól függően, milyennek ítélik a gyártók a poént. A konzervne­­vetést ők már eleve négy cso­portba osztják, s mindegyik­ben további öt-hat fajtából vá­logathatnak. Ez szinte töredé­ke a tengerentúli változatok nevetéstárának, hiszen ott leg­alább ötször ennyiből gazdál­kodnak, ráadásul külön szak­ember foglalkozik azzal, hogy a csattanó elsöprő vidámságát kisebb, előkészítő röhigcsé­­lések vezessék be. A magyar szitkomat a rend­szerváltás hozta be az életünk­be. A ’91-ben startolt Família Kft. nyolc éven át adagolta ne­künk a poénokat, majd a Szom­szédok álrealizmusával együtt lehelte ki a lelkét. A sorozat ta­lán legfontosabb, a bulvárcím­lapokra sosem került szereplő­je természetesen a nevetőgép volt. Mesélik, hogy eleinte a Gór Nagy Mária-tanodások nevetgéltek a megadott helyen és időben, még a stúdió sarká­ban kucorogva, hogy később már felvétel helyettesítse gur­­gulázó jókedvüket.­­A konzervnevetésnek lé­lektani oka van: egyrészt visz­­szaadja a színház természetes közegét, hiszen egy meccs közvetítésénél is elengedhe­tetlen a stadion háttérhangja, másrészt pedig ráhangolja a nézőt a műsorra - villantja fel a nevetés hátterét Oltványi Tamás, a Szeszélyest is gyártó Szféra Tv igazgatója. Ez a ne­vetés viszont nem ugyanaz, mint a szitkomok mögé be­csempészett műzaj, teszi már­is hozzá. A humorra, kabaréra építő műsorok legtöbbje ugyanis igyekszik természetes forrásból beszerezni a poéno­kat kiemelő vidámságot. A si­keres visszajelzés ugyanis nem csupán a színészt dobja fel, még jobb alakításra sar­kallva őt, de a reakciók, akár a szigorú lakmuszpapír, azonnal jelzik a műsor készítői számá­ra, ha baj van a főzettel, ha a kigondolt poén nem ül a he­lyén. Ilyenkor természetesen leállnak, és átírják a jelenetet. Egészen más a helyzet az olyan speciális műsorok ese­tén, mint az Uborka, ahol a bá­bok mozgatása miatt egy 3-4 perces jelenetet akár öt-hat óráig is rögzíthetnek. Hasonló okok miatt nyúlnak a biztos konzervhez a Szeszélyes vagy a Gálvölgyi-show egyes részei kapcsán, például egy strandon forgatott jelenethez elég ne­héz egy úszómedencényi vi­dámságra hajlamos embert összeverbuválni. - Eleinte mi is élő közön­séggel dolgoztunk, és a reakci­ókat kivetítettük a színészek­nek, hiszen ez segített a megfe­lelő ritmus kidolgozásában, ami egy szitkomnál elengedhe­tetlen - eleveníti fel Kiss Péter a kezdeteket. De végül a Rém rendesnél ők is a tokkal-vonó­­val felvett konzerv mellett döntöttek, így ma már leghan­gosabban a forgatókönyvírók nevetnek a forgatás előkészíté­sén. A harsányságnak jó oka van, így talán elkerülhetik a párbeszédek újraírását. A trükköt tehát felerészben a tévé jellege igényli, hiszen a kamera előtt zajló „élet” min­dig kéri a ráerősítést: ahogy a gesztusokat, úgy a reakciókat is egy kicsit el kell túlozni, hogy az a kívánt hatást érje el. Másrészt a már bevált lélekta­ni hatás sem mellőzhető, hi­szen a néző hamarabb hiszi el, hogy vidám műsort lát, ha „kö­rülötte” nevetnek. Az alkal­mazkodás belső parancsa mi­att később akár egy gyengébb poénon is kacarászni fog, hi­szen így nem lóg ki a sorból. Másokat viszont épp ez dühít a legjobban: hogyan visonghat valaki egy száraz, poén nélküli műsoron? - Egy ősi kínai kínzásban derékig beásták az elítéltet egy gödörbe, és ott kellett ma­gának viccet mesélnie a nap huszonnégy órájában - ma­gyarázza Farkasházy Tivadar, hogy a magát valamire is tartó humorista miért nem mond­hat le az őt éltető vagy épp el­pusztító közegről, a nézőkről. A klasszikus kabarét ugyanis két ember hozza létre: a vicc­mesélő és a poént azonnal le­reagáló hallgató. Ha manipu­lálják az egyiket, a másik sem lehet biztos a siker őszintesé­gében. Arról nem beszélve, hogy ha a gép mindenen ne­vet, akkor az egész műsor ér­téktelenné válik, hiszen a ne­vetés mögül így kilúgozzák a teljesítményt. Ez magyarázza, hogy a Rádiókabaré esetén mi­ért vágják ki az úgynevezett bejövő tapsokat (így köszönti a hallgatóság a belépő szí­nészt). A színészek eleinte til­takoztak, de később megértet­ték: csak a teljesítményt való­ban díjazó reakciókat érdemes megtartani. Kivételt képez a műsor elején a házigazdákat üdvözlő taps, hiszen ez jelzi, hogy a produkció élő, eleven közönség előtt zajlik.­­ A nevetőgép használata már csak azért is kockázatos, mert egynéhány poénhoz vagy az iróniához elengedhetetlen a nézők segítsége - teszi hozzá Farkasházy. - Ha egy vezető politikusról azt mondom, hogy zseni, és a nézők ezen nevet­nek, akkor az ítéletet nem én, hanem ők fogalmazták meg. Engem be sem lehet perelni. Talán ez a magyarázata, hogy az egyébként rázós Heti Hetes forgatása mindig közön­ség előtt zajlik, és tapsoncokat (fizetett tapsolókat) is csak módjával, vagy egyáltalán nem alkalmaznak. A viharos tet­szésnyilvánítás vagy a feltupí­­rozott nevetés lehet, hogy han­gulatot kelt, viszont dezinfor­­málja a nézőt: rejtett árnyala­tok vesznek el, vagy egészen más jelentést kölcsönöznek neki. Oltványi Tamás is a mes­terséges, mindenen viháncoló álközönségnek tudja be a ho­nosított szitkom bukását. Mint mondja, ez még ma is idegen a saját véleményéhez ragaszko­dó magyar nézőtől. Ráadásul, aki járt már szitkom forgatá­sán, az az egyik legkísértetie­­sebb élményt is elkönyvelheti magának: a színészek a vicces mondatok után mindig hallgat­nak, kivárnak egy kicsit. Kell a hely, hiszen az utómunkák so­rán ide vágják majd be a fet­­rengő közönséget. A szitkom honosítása ennek ellenére mégis világszerte divatos. Az Egy rém rendes Oroszország­ban Schastlivy Vieste néven, Chilében és Kolumbiában Casados con hijos néven her­geli az álnézőket. A trend azonban már a konzerv ellen dolgozik. A legújabb, Angliá­ban és az Egyesült Államokban forgatott szitkomok ugyanis már mellőzik a háttérnevetést. Pár év, és a folyamat talán hoz­zánk is begyűrűzik. Ahogy a virslibe is visszaköltözik a hús, és a barátnőnk mellét is a jó öreg szerves anyag teszi kerek­­deddé és ruganyossá. És akkor talán nevetni is fogunk egy hosszú évek után újjászületett Gálvölgyi-poénon. Ki nevet a konzervből? A műröhögés története Nevetés indul Fotó: Kovalovszky Dániel Antal Imre időnként rásegítéssel szórakoztat * MUSORAJANLO Szomjas utazó Travel Channel december 31.00.00 Bárkay Tamás komisza # www.nol.hu A Média oldalt szerkeszti: Haszán Zoltán e-mail: haszanz@nepszabadsag.hu ­ Egy gésa online emlékiratai Palanovics Norbert Tokió Icsimame tizennyolc éves és Kiotóban él, foglalkozását te­kintve pedig maiko, azaz nö­vendék geiko (Kiotóban geikó­­nak hívják a gésákat). A lány mindennapjait a kíváncsiak ta­valy december óta az inter­netről is megismerhetik, Icsi­mame ugyanis webes naplót ír. Az iesi teaház blogján a fiatal maiko magánéletéről és hobbi­jairól, a tánc- és zeneórákról, a teaszertartásokról és a kiotói öltözködésről szóló bejegyzé­sek mellett a misztikus mester­ségről is számos háttérinformá­ciót találhatnak a japánul olvas­ni tudók. A hetente kétszer frissített honlap pedig nagyon felkapott. Az elmúlt hónapokban több mint háromszázezer találatot regisztrált, az érdeklődők nagy száma miatt pedig háromszor is összeomlott. A népszerűség egyik oka a maiko által használt elegáns kiotói nyelvjárás. A honlap egyébként Icsi­­maménak és több más maiké­nak, illetve geikónak is munkát adó lesi teaház ötlete volt. Ere­detileg fiatal lányok érdeklődé­sét kívánták felkelteni a kihaló­ban lévő mesterség iránt. Az említett teaház ugyanis Kiotó öt geiko-városrésze, úgyneve­zett hanamacsija közül a legré­gebbiben, de egyúttal a legke­vésbé népszerűben található, ahol mindössze tizennégy geiko és nyolc maiko tevékeny­kedik. A kezdeményezés pedig elérte célját: a blog hatására egy tizenhat éves lány, Icsiteru, maikoként idén októberben állt a teaház szolgálatába, de Taj­vanról is volt már gésajelölt ér­deklődő. A honlap azonban ismeret­­terjesztőként is szolgál, és nyit a külvilág felé is. A gésák és nö­vendékeik híresen titkos világá­nak ajtaja ugyanis sokáig zárva volt a „földi halandók”, főleg a külföldiek számára. Ma már azonban legalább tíz teaház ta­lálható az interneten, a geikók pedig a tradicionális tánc-, ze­ne-, társalkodás- és etikettlecké­ik mellett - minisztériumi segít­séggel - angolul is tanulnak. A japánok egyre kevésbé igénylik a drága, tradicionális szórakoz­tatást, így a kevés, ma is tevé­kenykedő gésa nem tabu többé az idegenek, „gajdzsinok” szá­mára sem. Egyre több teaház fo­gad nemzetközi konferenciákra érkező külföldieket vagy épp icsigen-szant, hívatlan vendéget, azaz olyan valakit, akit nem egy másik vendég mutatott be. Icsimame webes naplójának angol nyelvű fordítása is elérhe­tő már, amelyet egy amerikai di­ák készített el. Ezzel pedig a kül­földiek is jobban megérthetik, mi az osiroi arckrém vagy a kan­­zasi hajdísz, hogy működik a samiszen hangszer, milyen vi­selni egy geta-szandált vagy ta­­bi-zoknit, és hogy mi a különb­ség a geiko és a maiko között. Talán az egyik legfontosabb üzenete a naplónak azonban az, hogy a gésa-geiko-maiko nem egy prostituált, hanem a tradi­cionális japán kultúra őrzője. Icsimame webnaplója • Eredetiben, japán nyelven: http://ichi.dreamblog.jp/ • Angol fordításban: http://maikoblog.livejournal.com/ Icsimame, a blogger

Next