Népszabadság, 2006. december (64. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-07 / 286. szám

2 • 2006. DECEMBER 7., CSÜTÖRTÖK • NÉPSZABADSÁG Magyarország RÖVIDEN ÁSZ-vizsgálat a kormánynegyedről? Számvevőszéki vizsgálatot szorgalmaz a Fidesz a kor­mányzati negyed beruházá­sa ügyében. Cser-Palkovics András, a párt helyettes szó­vivője bejelentette: azt vizs­gáltatnák, hogy szükséges-e a beruházás, illetve az mek­kora terhet ró a költségve­tésre és az országra. (MTI) Az orvosi kamara az AB-hoz fordult A Magyar Orvosi Kamara az Alkotmánybírósághoz for­dult, kifogásolva a parla­ment által elfogadott kama­rai törvényt. Éger István, a köztestület elnöke tegnap elmondta: diszkriminatív­nak érzik, hogy a működő szakmai kamarák közül csak a három egészségügyi ka­maránál törölték,es a kötele­ző tagságot. (MTI) Kisebbségi választások márciusban Jövő március 4-én lesznek a területi és országos kisebb­ségi önkormányzati válasz­tások. Több mint 10 ezer megválasztott kisebbségi önkormányzati képviselő, azaz elektor szavazhat majd. (MTI) Még kilenc napig igényelhető diákhitel Kilenc napjuk maradt azok­nak, akik új diákhitel-igény­­lőkként még ebben a sze­meszterben szeretnének pénzhez jutni. Az igényelt összeg 150 ezer forint, a költségtérítéseseknek pedig akár 200 ezer forint is lehet - közölte Őri András, a Di­ákhitel Központ kommuni­kációs igazgatója tegnap. Aki lekési a dece­m­ber 15-i határidőt, már csak a jövő félévre kérhet diákhitelt. (MTI) A jótékonykodásról szól a Strucc ma éjjel A Népszabadság Top kiad­ványainak közreműködésé­vel állt össze a TV 2 Strucc című műsorának riportja, amelyben a leggazdagabb magyarok közül megszólal Benkő László, Bojár Gábor, Balogh Levente, Kürti Sán­dor és Schiller Péter. A mű­sorban - amelyet ma késő éjjel, fél egykor sugároznak - olyan kérdések kerülnek szóba, mint hogy mennyi pénzt költenek jótékonyság­ra, s miért fontos, hogy a te­hetősek jótékonykodjanak. (Munkatársunktól) Izzanak a párnás ajtók kilincsei Egyik pillanatról a másikra nyolc kórházat lobbiztak az elitbe Öt fővárosi és három vidé­ki kórházzal bővült szer­dán a súlyponti kórházak listája. Most éppen 39 in­tézmény biztos jövőjét ga­rantálja a törvénytervezet. Nem volna meglepő, ha a számok a parlamenti vég­szavazásig még változhat­nak. Odáig még két egész hét van hátra. Danó Anna A kórházfejlesztési törvény körüli harcokban tegnap javí­tott pozícióján a főváros, és erőre kapott három vidéki vá­ros, egyetlen éjszaka alatt be­kerültek a hosszú távon is érinthetetlen súlyponti intéz­mények közé. Gyors koalíciós egyezséggel további 240 ágyat nyert a közép-dunántúli régió. Ám az országos intézetek ügyének rendezésére tett kí­sérletek egyike sem kapott kormányzati, illetve bizottsági támogatást. Több tucat indítvánnyal próbálkoztak a képviselők a parlament egészségügyi bi­zottságának szerdai ülésén, ki­ki többnyire egy-egy intéz­mény érdekében. A legádá­zabb harc a súlyponti kórházak közé kerülésért folyt. A beret­­­tyóújfalui kórházat öt különbö­ző indítvány is próbálta be­nyomni, de eredménytelenül. Nem járt sikerrel a pápai, a ceglédi kórház, valamint a Svábhegyi Állami Gyermek­szanatórium megmentésére indított fideszes (Mikola-) javaslat sem. Leszavazták a Sportkórház, ORFI és a Ge­rincgyógyászati Központ ösz­­szeolvasztását is, nem enged­ték növelni a salgótarjáni és a zalaegerszegi kórház ágyszá­mát. Az orvosegyetemek ellen­zéki és kormánypárti képvise­lőket is felkértek érdekeik kép­viseletére. Több garantált ágy­hoz szerettek volna jutni. Az ügy a parlament elé kerül. Támogatást csak az a bi­zottsági indítvány kapott, amely alig 48 óra alatt nyolc­cal bővítette a súlyponti kór­házak számát. Ezen a listán korábban volt már 51,48,31 in­tézmény, most pedig 39 szere­pel rajta. A legradikálisabb csökkentést a kormány hajtot­ta végre három hete, amikor két óra alatt a mintegy 50 súlyponti kórház számát 31-re csökkentette. Ezt akkor azzal magyarázták, hogy jogilag tá­madhatatlan listát akarnak a parlament elé vinni. Kiemel­ték a népegészségügyi célokat szolgáló kardiológiai és onko­lógiai intézetet, melléjük vet­ték az orvosi egyetemeket, a megyei kórházakat, ezt köve­tően pedig megnézték, ötven kilométeres sugarú körben van-e ellátóhely. Ha nem volt, kijelöltek. Akkor nyolc fővá­rosi intézmény esett ki a súly­ponti kórházak közül. Most a kormány mégis támogatta, hogy öt fővárosi kórház visz­­szakerüljön a súlyponti listá­ra. A változást szocialista kép­viselők azzal indokolták, hogy mindegyik jelentős állami be­ruházással, hitellel terhelt, s ezeket az intézményeket nem lehet elvesztegetni. Másodla­gos szempont, hogy az érin­tett kórházak főigazgatói kö­zött több szocialista ország­­gyűlési, illetve fővárosi képvi­selő is van. A három újonnan felkerült vidéki kórház mel­lett pedig az szól, hogy a tárca most nemcsak körzővel mért, hanem a konkrét útvonalak ál­lapota szerint is bemérték az 50 kilométeres távolságot, s így került körön belülre a sop­roni, a karcagi és a siófoki kórház. Az új súlyponti inté­zetek ágyszámainak arányá­ban viszont csökken a régió­ban az egyéb kórházak között elosztható ágyak száma. A bé­kére tehát még várni kell. Sok más helyen is. Berkes István, a Sportkórház igazgató­ja az intézete túlélését segítő indítvány bizottsági elutasítása ellenére is bízik abban, hogy Bakonyi Tibor szocialista kép­viselő, a Magyar Olimpiai Bi­zottság alelnöke megmenti a kórházat a feldarabolástól. Más lobbik képviselői is ren­dületlenül kilincselnek az or­szágos intézetek és egyes fővá­rosi kórházak megmentéséért. Régi barátságok számolódnak fel, újak köttetnek. A miniszter például azokban a percekben ígérte meg a Svábhegyi Állami Gyermekszanatórium értékei­nek a biztos jövőt, amikor a bi­zottságban a kormányt képvi­selő Horváth Ágens politikai államtitkár bejelentette: nem támogatja a svábhegyi intézet érdekében tett javaslatot. Kórház, közel az Aranyparthoz Fotó: MTI­­ H. Szabó Gábor Árpádsávos Mikulások Hírösszefoglalónk Árpádsávos, illetőleg roma Mi­kulásokat, krampuszokat, de még tűzoltólétrán közlekedő Télapókat is láthattunk tegnap Budapest utcáin - derül ki az MTI tudósításaiból. December 6-án nemzetiszí­nű és árpádsávos zászlók alatt gyülekezett a Kossuth téri tün­tetők „Mikulás-kommandója”, mely közéleti személyiségeket látogatott meg. A „felkelő Tél­apók” virgácsot, illetve sze­mélyre szóló üzeneteket juttat­tak el a vezető politikusokhoz. A „jó gyerekek” (Sólyom Lász­ló államfő­ és Orbán Viktor Fi­­desz-elnök) aranyszínű virgá­csot­ kaptak. Dávid Ibolya MDF-elnök, Szili Katalin ház­elnök és Lendvai Ildikó MSZP- frakcióvezető viszont feketét. Az államfőnek átadták Gonda Lászlónak, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivőjének feljelentését is Gyurcsány Fe­renc ellen. Sólyom Lászlót ta­núként idéznék be amiatt, hogy az elnök - amint arról a Népszabadságnak adott inter­jújában beszélt - valótlan ada­tokat kapott a kormányfőtől a gazdaság állapotáról. A politi­kai Mikulások a bírósági, bün­tetés-végrehajtási, önkor­mányzati, illetve rendőrségi vezetőknek is küldtek virgá­csot, de még a híveik által nemrég fölgyújtott MTV-szék­­házhoz is elmentek. Rudi Zol­tán elnök nem vette át a neki szánt „ajándékot”. A Rádió C stábjának több tagja ugyancsak Mikulásnak, illetőleg krampusznak öltö­zött, ők 350 gyermeknek vittek ajándékot. HIRDETÉS A HVG címszavakban Viták a költségvetésről: reformkezdeti nehézségek? A zöld tárca ingatlanüzlete a Wallisszal: partraszállók? Elkent német korrupciós ügy: megúszógála? Szakad a Brokemnet: az ügynök hálája? Tények mögött a lényeg A legfrissebb szám már az újságárusoknál! Orbán „nem érintkezik” Hivatalosan sem a Fidesz, sem a KDNP nem döntött még ar­ról, hogy részt vesznek-e a mi­niszterelnök által jövő keddre összehívott találkozón, ahol Gyurcsány Ferenc a munkaerő­­piac megnyitásáról szeretne egyeztetni a parlamenti pártok elnökeivel. A találkozót politikailag „megemelné”, ha a Fidesz el­nöke elfogadná a meghívást, a két politikus ugyanis a tavaszi választások óta nem ült közös asztalhoz. A fideszesek min­denesetre azt valószínűsítik, hogy Orbán Viktor elutasító lesz, a balatonőszödi minisz­terelnöki beszéd nyilvános­ságra kerülése, illetve az ön­­kormányzati választások óta ugyanis „nemkívánatos sze­mélyiségnek” és „beteges ha­­zudozónak” nevezi Gyurcsány Ferencet. Orbán Viktor és Semjén Zsolt KDNP-elnök szeptember 21-én, az MTV- székház ostroma után sem vett részt azon az ötpárti találko­zón, amelyet a miniszterelnök hívott össze. A Fidesz elnöke azzal indokolta távolmaradá­sát, hogy „Gyurcsány Ferenc jogilag miniszterelnök, erköl­csileg nem az”, neki tehát nem tárgyalópartnere. Egy hete pe­dig az InfoRádiónak úgy nyi­latkozott: „a népét összevezető miniszterelnökkel nem va­gyunk hajlandóak érintkezni”. (A fideszes EP-képviselők sem hajlandóak konzultálni a kor­mányfővel.) Az MDF elnöke viszont „nagyon örül” a miniszterel­nök kezdeményezésének ar­ról, hogy kinyissák-e a ma­gyar munkaerőpiacot az unió­hoz csatlakozó Románia és Bulgária polgárai előtt. Dávid Ibolya a Nap-keltében azt is elmondta: az MDF képviselője ott lesz azon a megbeszélésen is, amelyre Gyurcsány Ferenc a magyar EP-képviselőket hív­ta. (Cs. I.) A bojkott miatt csökkent a Nap-kelte nézettsége? Kevesebben nézik a Nap­keltét a Fidesz-KDNP-s politikusok távolmaradásá­nak bejelentése óta. Gyár­fás Tamás producer szerint a csökkenés elenyésző. A TV 2 eközben a reggeli műsorok versenyében be­jelentkezett az első helyre. Haszán Zoltán * 40 Apadni kezdett munkanapo­kon a reggeli műsorok verse­nyét évek óta vezető Nap-kelte nézettsége. Szeptemberben a korai tévézők még több mint 40 százaléka választotta az MTV-t, október 9-től mostaná­ig viszont ez az arány 38,6 szá­zalékra csökkent. Emlékezetes, hogy a Fidesz-KDNP politiku­sai október 11-én bejelentették: bojkottálják a Nap-keltét. Mindez az AGB Nielsen ál­tal mért, és a Nap-kelte által rendelkezésünkre bocsátott adatokból derül ki. Gyárfás Ta­más, a műsor producere ugyanakkor másként számol. Ő a bojkott óta eltelt időszakot a teljes éves nézettséggel veti össze, annak alapján nem öt­­százalékos a különbség, hanem csupán fél. Ma már nem egyértelmű, ki is a piacvezető. A TV 2 készí­tett egy adatsort, amely szerint a politikát és a bulvárt vegyítő Mokka műsora már nézettebb a Nap-kelténél. Mindkét adó az AGB Nielsen adatait veszi ala­pul, ezért a két, rendelkezé­sünkre bocsátott számsorból megpróbálunk győztest hirdet­ni. A TV 2 reggel 6.55-9.00 köz­ti időponttal számol, ekkor megelőzik az m1-et. Gyárfásék a saját műsoruk kezdési és be­fejezési időpontját, azaz az 5.50-9.00 időszakot veszik ala­pul (a TV 2-n hajnalban még Stahl Judit főz vagy babamaga­zin van), ebben nagy különb­séggel vezetnek. A TV 2 csak az m1 nézettségével számol, ám Gyárfásék figyelembe veszik az m2 nézettségét is, hiszen ott is megy párhuzamosan a műso­ruk. A kereskedelmi tévéknél fontos fiatalabb nézőknél egy­értelműen a TV 2 vezet. Ott még a politikailag steril RTL is megelőzi a Nap-keltét. Gyárfás szerint viszont az ő célcsoport­juknak nincs felső határa. Műhelymunka a TV 2 reggeli műsorában

Next