Népszabadság, 2007. április (65. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-02 / 77. szám

www.nol.hu Régi-új elnök az OCÖ élén Nyílt szavazáson döntöttek Kolompár Orbánról Az Országos Cigány Önkor­mányzat közgyűlésén Kolom­pár Orbánt választották el­nöknek. A választás ezúttal rendben zajlott, de utána Far­kas Flórián és Kolompár sú­lyos vádakat szegezett egy­másnak. Czene Gábor A közigazgatási hivatal jogsértő­nek minősítette az OCÖ néhány hete tartott alakuló ülését, a vá­lasztást szombat délelőtt ismétel­ték meg. A szervezők most ügyel­tek arra, hogy illetéktelenek ne kerülhessenek a roma képviselők közelébe. Az üléstermet - a hely­szín az Újvárosháza volt - herme­tikusan lezárták, a vendégeknek és az újságíróknak a karzaton ju­tott hely. Az ülésrend alapján jól látszott, hogy az erőviszonyok jócskán át­alakultak az elmúlt hetekben. A Farkas Flórián vezette Lungo Drom szervezetnek nemrég még 28 képviselője volt, ez a szombati közgyűlésre 24-re olvadt. (Mint emlékezetes, a Lungo Drom meg­nyerte az országos kisebbségi ön­­kormányzati választást.) Az erővi­szonyok átalakulása után azonban az 53 fős testületben értelemszerű­en 29-re nőtt a Kolompár Orbán-fé­le MCF (Magyarországi Cigány­­szervezetek Fóruma) frakciójának létszáma. Az utóbb jogsértőnek minősí­tett, előző alakuló ülésen Kozák Já­nos lett az OCÖ elnöke. Kozák ere­detileg a Lungo Drom listáján szer­zett mandátumot, végül azonban az MCF jelöltjeként választották meg. Azóta folytak a találgatások, hogy Kozák ismét harcba száll-e az elnöki tisztségért. Nem szállt harcba: a szombati közgyűlésen ő volt az, aki Kolom­pár Orbánt jelölte elnöknek. Ko­lompáron kívül még egy jelölt volt: Farkas Flórián. A Lungo Drom szerette volna elérni, hogy a közgyűlés titkos sza­vazással döntsön az elnök szemé­lyéről. Farkas Flórián arra hivatko­zott, hogy az utóbbi napokban olyan információkhoz jutott a „túl­oldalról”, hogy némelyik képviselő akadályoztatva érzi magát a szabad választásban. A titkos szavazásról szóló javaslatot azonban Kolompár Orbán javaslatára leszavazták. A többi már tényleg csak for­maság volt: Kolompárt Orbánt 29 igen, és 1 nem szavazat, valamint 23 tartózkodás mellett elnökké vá­lasztották. Kolompár úgy fogal­mazott, „nem ő, hanem a roma társadalom nyert: a romák bebizo­nyították, hogy képesek bölcsen és méltóságteljesen vezetőt vá­lasztani”. - Véget kell vetni a sár­dobálásnak, mert még egyszer nem lesz olyan négy év, mint ami­lyen előttünk áll - hangsúlyozta a régi-új elnök. Kozák János általános elnökhe­lyettes lett. A Lungo Drom képviselői vi­szont jelezték, hogy az OCÖ veze­tőségében ilyen körülmények kö­zött egyelőre nem kívánnak sem­milyen pozíciót vállalni. A közgyűlés után rögtönzött sajtótájékoztatóján Farkas Flórián - bár konkrét bizonyítékokkal nem szolgált - azzal vádolta ellenfeleit, hogy a képviselők egy részét meg­fenyegették. Szerinte többeket családjukkal együtt „bezárva tar­tottak”. Neveket nem említett. Úgy vélte, anyagiakkal és nyomás­­gyarkorlással a kormányzat is be­folyásolta az OCÖ-választás kime­netelét. Sokat elárul - mondta -, hogy az MCF elutasította a titkos szavazás lehetőségét. Farkas arra számít, hogy idővel az MCF tábo­rából néhányan átülnek majd a Lungo Drom frakciójába, és ezzel ismét a Lungo Drom kerül több­ségbe. Az a konstrukció, amely alapján az OCÖ jelenleg működik, Farkas szerint alkalmatlan a szak­mai munkára. Kolompár Orbán visszautasítot­ta a vádakat, mondván, hogy Far­kas „a Fidesz radikális politikáját képezi le”. - Nem csak beszélni kell a roma összefogásról - mondta, és öngólnak nevezte, hogy Farkas „el­zárkózik a nemzetétől, a fajtájától”. Majd arra kérte a Lungo Drom ve­zetőjét, hogy váljon meg fideszes parlamenti képviselőségétől. „Elődje” gratulációját fogadja a győztes Fotó: Teknős Miklós Butikos állam, plebejus állam A politológiában ismeretlen, úgynevezett „butikos” államról beszélt Orbán Viktor szomba­ton a Fidesz konferenciáján, majd egy igazi magyar államról fejtette ki nézeteit. „A népszavazás valójában két ál­lamfelfogás közötti döntés is lesz: a mostani butikos állam vagy egy plebejus polgárai érdekeit megvé­deni képes új magyar állammodell kerekedik-e felül” - közölte a Fi­desz elnöke, aki szerint a mostani állam úgy viselkedik, mint a rossz butikosok a nyolcvanas évek máso­dik felének Magyarországán: tör­vényszerűen vásárlónak tekinti sa­ját polgárait, akiken minél többet akar keresni. Ezzel szemben az Or­bán által leírt méltányos plebejus állam nem kér magának kiváltságo­kat, nem vásárlónak, hanem megbí­zónak tekinti az állampolgárokat, s mindenekelőtt védi a nemzeti érde­ket, s a nemzeti tulajdont. A konferencián a Fidesz elnöke az elmúlt tizenhat év legfontosabb tanulságának nevezte, hogy saját, csak ránk jellemző magyar állam­­modellre van szükség. A kijelentés értelmezésére Kiszelly Zoltán politológust kértük meg, aki szerint a butikos­ állam­­modell vázolása mögött nincs sem­milyen konkrét jelentés. - Valószí­nű, hogy Orbán Viktor nyolcvanas évekbeli szocializációjára vezethe­tő vissza - tette hozzá a politológus, aki szerint úgy tűnik, a Fidesz elnö­kének problémái lehetnek a pontos fogalomhasználattal. Rosszul vá­lasztott fogalom Kiszelly szerint az Orbán által ellenfelei megbélyegzé­sére mostanában használt „új arisz­tokrácia” is, hiszen az arisztotelészi meghatározás szerint az arisztokrá­cia kevesek uralma a közjó érdeké­ben; valójában az oligarchia a keve­sek uralma a közjó ellen. A politológus ugyanakkor való­di különbséget lát a két oldal, a Fi­desz és az MSZP államfelfogása között. (Cs. I.) Orbán Viktor és a múlt A Fidesz elnöke pártja tizenkilen­cedik születésnapján azt mondta: „...amikor a későbbi Szabad De­mokraták Szövetségét alkotó értel­miségi csoport kiadta a »Kádár­nak mennie kell!« első mondatot viselő dokumentumot, akkor a Fi­desz erre azt a választ adta: Na, egy nagy csudát! Nem Kádárnak kell mennie! Kiadtunk egy nyilat­kozatot, az volt a címe: »A rend­szernek mennie kell!«. Ez volt a mi külde­tésünk.” Orbán nem jól emlékszik. A Társadalmi szerződésre utal, de annak első mondata más. Ez: „A közmegegyezésnek vége." A „Ká­dárnak mennie kell” - a sokadik mondat. Benne van az is, hogy „Kádár távozása önmagában sem­mit sem oldana meg", és az is, hogy „e szöveg szerzői azok közé tartoznak, akik szerint a történe­lem nem tette túlhaladottá október alapvető követeléseit:­­ többpárt­rendszert, képviseleti demokráciát, (...) nemzeti önrendelkezést, sem­legességet a külpolitikában”. A Fidesz a Társadalmi szerző­désre semmilyen közvetlen választ nem adhatott, mert annak megje­lenése után kilenc hónappal ala­kult meg. A Fidesz által kiadott dokumentumgyűjtemény (Tiszta lappal) nem tartalmaz olyan do­kumentumot, mely az Orbán által idézett mondattal kezdődne. A Fi­deszt a létrehozásakor kiadott nyi­latkozat „radikális, reformer” tö­mörülésként határozta meg, mely a hatályos alkotmány alapján mű­ködik, és együtt kíván működni a meglévő ifjúsági szervezetekkel. Az első dokumentum 1956 után, , mely célul tűzte ki a szovjet csapa­tok távozását Magyarországról, a Szabad Kezdeményezések Hálóza­tának, az SZDSZ elődjének 1988 májusában kiadott Van kiút című nyilatkozata volt. Révész Sándor < » 9 i NÉPSZABADSÁG • 2007. ÁPRILIS 2., HÉTFŐ Magyarország • 3 Hiába a pártveze­tés erőteljes, ös­­­szezárt kampánya Kóka mellett az el­múlt hónapokban, a küldöttek mint­egy felét látható­an már semmi sem képes meggyőzni arról, hogy Kuncze a csúcson hagyta volna abba, és hogy ami/aki neki tetszik, az rögtön támogatandó. Siker cipőkanállal Bugyinszki György bugyinszkigy@nepszabadsag.hu Szombat délután - ha csak egy hajszállal is, és csupán második ne­kifutásra - Kóka Jánost választották az SZDSZ elnökévé Fodor Gá­borral szemben. A kampány közben olyanokat hallhattunk, hogy Fodor és Kóka személyében a tapasztalat versengett a lendülettel, a múltba fordulás a jövőbe tekintéssel, illetve az emberjogi libera­lizmus a gazdaságival. Ugyan, kérem. közelebb áll az igazsághoz, hogy az elgyötört ambíció és a légüres lelkesedés párbaját láthattuk az elmúlt hóna­pokban, vagy nagyobb látószöggel nézve: egy számtalanszor lepo­fozott belső ellenzék változtatási igénye küzdött a jelenlegi párt­módszertan leklónozásának ígéretével. Ha így tekintünk a liberáli­sok hét végi tisztújítására, akkor leginkább a Kuncze-érával szem­beni belső elégedettségről (illetve elégedetlenségről) kaptunk most pillanatfelvételt - mindjárt kettőt is. Az alaphelyzet közismert: Kuncze feltétlen hívei siker­sztoriként fogják fel a most leköszönt elnök tevékenységét, mond­ván, az SZDSZ mégiscsak harmadszor van kormányon, és a hold­udvar lemorzsolódása ellenére is sikerült így-úgy a felszínen ma­radnia. A belső ellenzék ezzel szemben nem hajlandó tapsolni an­nak a politikának, amely eredményeként immáron rendszeresen cipőkanállal lehet csak becsúsztatni a szabad demokrata szövetsé­get a parlamentbe, miközben az onnan elriasztott liberális értelmi­ségiekkel lassan már Dunát lehetne rekeszteni. Az első szavazás fej fej melletti eredménye innen nézve tehát egyértelmű kritikai üzenet volt az eddigi stratégiaalkotók felé. Hi­ába a pártvezetés erőteljes, összezárt kampánya Kóka mellett az elmúlt hónapokban, a küldöttek mintegy felét láthatóan már sem­mi sem képes meggyőzni arról, hogy Kuncze a csúcson hagyta vol­na abba, és hogy ami/aki neki tetszik, az rögtön támogatandó. Ehhez persze kellett Kóka is, akinek redundáns szavalása a siker fontosságáról a régi vágású liberálisok számára bizony habkönnyű szellemi eledelnek tűnt. Pár órával később aztán az is kiderült, hogy még a párton belüli változások hívei sem tudják elhinni már Fodorról, hogy a jövő embere volna. Minthogy azonban végül Kóka nyert, meglehet, az első nekifutás részeredménye mégiscsak több tanulságot rejt a Kuncze-korszak (végül többségbe került) ba­rátai és az új pártelnök számára is. Tanulságokat az értelmiséghez való viszonyról, az utánpótlás-nevelésről, a személyzeti politikáról és egyéb pártvezetési módszerekről, valamint a politikai kompro­misszumok határairól. (Persze nem tudni, hogy a komolyabb for­dulatban reménykedők közül szombat estére hányan számoltak le véglegesen az újfajta magyar liberalizmusról dédelgetett álmaik­kal. Azaz, hogy Fodor támogatói közül hányan lesznek olyanok, akik egy Kóka vezette pártot már nem kívánnak erősíteni.) Egy biztos: attól még, hogy végül ismét győzött az a bizonyos ci­­pőkanál-politika, egy erre alapozó stratégia hosszabb távon nem kecsegtet semmi jóval. Akárhányszor mondja ki Kóka a „siker” szót - bár ez egyszer s önmagára vonatkoztatva feltétlenül jogosan. Torz és hamis Aczél Endre enczel@mail.eol.hu Azt a (stiláris) gyöngyszemet, melyre - nem lévén meghívottja a Fidesz születésnapi rendezvényének - az orosz nagykövet reflek­tálni már nem tudott, bosszúvágytól fűtött verbális durvasága mi­att érdemes felidézni: „Mi (mármint az ős-Fidesz) az ajtót a Nyu­gatnak kinyitottuk, az oroszoknak, a Szovjetuniónak meg a kom­munizmusnak ajtót mutattunk, és azt üzenjük a jövőnek, hogy ne engedjék, hogy visszamásszanak az ablakon”. Mondta Orbán. Tekintettel arra, hogy a Szovjetunió és a kommunizmus nem lé­tezik immár, következésképp e kettő „visszamászási” esélyei a nul­lával egyenlők, az orbáni képletből egyedül „az oroszok” rögzül­nek. Mi is ez? Politikai rasszizmus? Az idézett orbániáda alkalmatlan arra, hogy róla racionális dis­kurzus folyjék. De a mögöttes­­ ugyanebben az Orbán-beszédben újból, explicit módon megjelenő­­ gondolat, hogy a Gazprom ne­vű, államilag ellenőrzött földgáz-monopólium - a hajdani szovjet mintára - egyfajta orosz vazallussá akarná tenni Magyarországot, az igen. Cáfolatszinten, mivelhogy az érvek torzak és hamisak. Itt van mindjárt az európai és az orosz „észjárás” orbáni szembe­állítása. Fogalmam sincs, milyen „Európára” gondol Orbán. Tudni­illik létezik egyfelől egy brüsszeli álom: a közös energiapolitika ne­vében meg kellene szabadulni a nagy kőolaj-, földgáz- és villamos­­energia-monopóliumoktól, liberalizálni a piacokat, diverzifikálni a beszerzéseket, a Nabuccóval például; és létezik vele szemben a vé­res valóság: az Európát uraló német, francia és olasz monopóliu­mok gyakorlata. A francia GdF-től az olasz ENI-n át a német E.On­­ig e monopóliumok „észjárása” hajszálra ugyanolyan, mint a Gazpromé: mindőjük részt, egyre nagyobb részt akar abból, ami a túloldalé. Az orosz óriás a gáz nyugat-európai elosztásából és for­galmazásából, a nyugatiak az oroszországi kitermelésből. Alkuké­pes ragadozók, igen. És roppant sikeresen üzletelnek egymással! A Gazprom ez idő szerint az Európai Unió mindhárom nagy, alapító atyjával sok évtizedes szerződéseket tudhat magáénak. Ez egy. Kettő: e szerződések a nemzeti önérdek jegyében fogantak. Csak az oroszok tudnak hosszú távon eleget szállítani ahhoz, hogy a nagy európai gazdaságok földgázigénye teljesüljön. Gyurcsány ugyanezt mondja. Harmadsorban: a megidézett európai monopó­liumok - monopóliumok. Nem csak a Gazprom, a többiek is. Ami­kor Németh Zsolt azt mondja, a Fidesz álláspontja nem Oroszor­­szág-ellenesség, hanem „monopóliumellenesség”, figyelemmel ké­ne lennie erre az apróságra is, mert akkor talán a szemhatára a Gazpromon túlra is terjeszkedni volna képes. Negyedszer, ami az állami tulajdonlást illeti: minden kormány kijárója önnön mono­póliumainak, teljesen függetlenül attól, tulajdonos-e. Nem csak Putyin „lobbizik” erőszakosan, a többiek is. Ötödször: mi baja van a Fidesznek az orosz állam energiatulajdonlásával, ha ő maga hir­deti leghangosabban: a „stratégiai ágazatokat” minálunk állami kézben kell vagy kellett volna tartani? Van-e „stratégiaibb” szektor, mint az energia, mely ráadásul Oroszország egyetlen kincse? Ab­ból él, jövedelmének 70 százaléka innen­­ Nyugatról­­ származik. A végére van egy ötletem. Ha a Fidesznek most oly édes Brüs­­­szel energiakoncepciója, akkor lássunk munkához! Minthogy az EU „európai észjárása” egyáltalán nem a Nabucco nevű földgáz­­vezetékre koncentrál, hanem azt mondja, hogy a monopóliumokat fel kell darabolni, a piacokat meg liberalizálni kell, kezdjük el a munkát a Mollal. Az tudniillik ugyancsak monopólium és magyar. A Szovjetunió és a kommuniz­mus nem létezik immár, követke­zésképp e kettő „visszamászási” esélyei a nullával egyenlők. » I­í •

Next